BÖLCSESÉGEK A GYERMEKKORROL

BÖLCSESÉGEK A GYERMEKKORROL

Mint egy álom, olyan ez a hely, Hatalmas hegyekből gyors folyók indulnak el. Az élet elrohant, de vár a szülői ház, A gyermekkorom is visszatér, újra élem a sok csodát.

Isten áldjon meg minden jövendő gyereket azzal, hogy szívbéli örömmel várják a világra! Mert ennél nagyobb áldás nincsen. Hacsak az nem, hogy ez az öröme anyjának, apjának később is megmarad, egész gyermekkorában, és azon túl is.

Gyermekkorunk egyik legszebb pillanatai azok mikor szüleink énekeltek verset, altatót mondtak nekünk, mert nem csak élveztük és tapasztalatot kaphattunk tőlük, hanem szívüket, lelküket beleadták és ettől lett olyan szép, mint ahogy később visszagondolunk rá. Ilyenkor hiányozni kezd az az idő és végül rájövünk hogy gyermekek vagyunk még mindig.

Ha majd külön családi tűzhelyed lesz, Mesélj gyermekkorodról szeretteidnek. Mesélj a szülőkről, akik felneveltek, És mindenkiről, kik téged szerettek. Ha majd mindenkiről a jót felidézed, Akkor fognak szeretni és tisztelni téged. Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába, egész világ nem a mi birtokunk. Amennyit a szív felfoghat magában, sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Ahogy idősödünk, úgy látjuk gyermekkorunkat egyre rózsaszínűbbnek. Talán a megszépítő távolság teszi, vagy azt érezzük, tartozunk szüleinknek, s ezzel akarunk törleszteni. Mégis, érdemes nemcsak a szép, hanem a kínzó emlékekről is tudomást vennünk.

Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.

Hiszem, hogy mindig - vagy szinte mindig - mindenki gyermekkorában és minden ezután születő gyermek életében az anya jelenti a bolondozást. Édesanyánk a legfurcsább, legőrültebb ember, akivel valaha is találkozunk.

...gyermekkorunkban az élet olyannak mutatkozik, mint egy színházi díszlet messziről nézve, öregségünkben pedig mint ugyanez a lehető legközelebbről.

Ámulni még, ameddig lehet, amíg a szíved jó ütemre dobban, megőrizni a táguló szemet, mellyel csodálkoztál gyermekkorodban.

Az alkotó élet titka az, hogy felnőttkorban is megőrizzük a gyermekkor szellemét.

Csodagyermek az, aki gyermekkorában többet tud, mint felnőtt korában.

Amit gyermekkorban tanultunk, idős korban is megtartjuk.

Örökre megmaradnak a gyermekkor emlékei, az az érzés, amit a hullámok játéka kelt, ahogy a lábujjak alól kimossa a rózsaszín meg ezüst homokszemeket, vissza a tenger mélyére. Olyan nyugalmas volt; valami megfoghatatlan módon a halhatatlanság mutatkozott az ár-apály váltakozásában meg az ég és a tenger végtelenjében. Most, ahogy rácsodálkozom ugyanarra a szikrázó víztükörre, tudom, hogy ifjúságunkat sosem hagyjuk el, mindig magunkban hordjuk a szívünk mélyé

Én csak remélni tudom, hogy minél több szülő fog rájönni arra, hogy gyermekeinek akkor tudja a legboldogabb gyermekkort biztosítani, ha nyitottá válik a változásokra, és ha Ő maga is boldog lesz. Amire én gondolok, az egy olyan boldogság, amikor az ember már attól is jól érzi magát, amit a tükörben lát amikor reggel belenéz. Gyermeked nevelésénél pedig az legyen a legfontosabb, hogy találd meg azt a módszert, amely legjobban megfelel egyéniségének, játssz vele, mesélj neki sokat és szeresd nagyon.

A barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen.

Alig van ember, aki ne érezte volna, amikor gyermeke vagy kedvese bajba került, a szívébe valami tényleg belenyilalt. Lehet, hogy az a nyíllal átszúrt piros szív, amit gyermekkorunkban a falra mázoltunk, ezt az élményt ábrázolta. Ez a "Jajj! ", ez a mellkasunk mögötti szúrás jelzi a szívek titkos összekötöttségét. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy a szívünk nemcsak nekünk ver. Az "Ámor nyila " butácska szimbóluma ezt jelenti: "Juj, eltaláltad, ez jó! De látod, vérzik is, és fáj. " A szerelem néha valóban halálra sebez. Mert meg akarja szüntetni "magánszívünket ".

Ámulni még, ameddig lehet, amíg a szíved jó ütemre dobban, megőrizni a táguló szemet, mellyel csodálkoztál gyermekkorodban.

Az igazi szerelem sokban hasonlít a gyermekkorhoz: megvan benne ugyanaz a meggondolatlanság, oktalanság, pazarlás, kacagás és sírás.

Olyan a gyermekkor emléke télen, mint egy sivár, elhagyott lakás, ahonnan kiköltözött mindenki, akit szerettünk, mint egy lakás, melyből elhordták a bútorokat, s melyet nem lehet többé kifűteni.

Az igazi szerelem sokban hasonlít a gyermekkorhoz: megvan benne ugyanaz a meggondolatlanság, oktalanság, pazarlás, kacagás és sírás.

Micsoda semmiségek izgatnak, nyugtalanítanak, kínoznak sokszor bennünket! Véljük, hogy a világ tengelye kifordul a sarkából. Pedig ha ugyanaz mással történik, csekélységnek látjuk. Sőt a magunk izgalmai is, ha feljegyezgettük volna gyermekkorunktól kezdve, ma olvasva. . . Az idő végtelenségében minden eltörpül, amit ma nagynak látunk.

A felnőttek általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Ők egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (. . . ) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük.

#1 Dr.BauerBela

---