Korszerű várandós gondozás az
alapellátásban
Dr. Belső NóraA várandósság alatti és a szülést követő
hangulatzavarok címmel tartott előadást. Előre bocsátotta, hogy ezek a – hazánkban
viszonylag gyakran előforduló – állapotok akár tragédiához is vezethetnek,
ezért fontos a megelőzésük, kezelésük. A női életciklusokkal amúgy is
párhuzamba állíthatók bizonyos depressziós kórképek, ezért is fontos mindkettő
beható ismerete. (Például az unipoláris major depresszió a 20-55 éves nők
körében 2,5-ször gyakoribb, mint a férfiakban; e kor előtt és után a nemek
közti különbség nem áll fönn.) Elmondta: a vulnerabilitást, sérülékenységet
illetően számolni kell genetikai tényezőkkel, a személyiség sajátságaival,
hajlammal, hormonális hatásokkal (ez szoros összefüggésben van az
életciklusokkal, ugyanis a hormonális változásokkal járó életszakaszok
hajlamosítanak hangulatzavarra), a társadalmi környezetből (család, munkahely)
eredő hatásokkal, a szerep és az identitás vállalásából fakadó
diszkrepanciákkal, s az életkor meghatározottságával. Az életkor alapján
sérülékenynek ítélik a serdülőkort, a premenstrumot, a szülés és a
perimenopauza időszakát. A nőkben előforduló speciális affektív zavarok: a
premenstruális tenzió, a diszfória, a postpartum blues, a gyermekágyi
(laktációs) pszichózis, a postpartum és a perimenopauzális depresszió. A
premenstruális depressziót a női hangulatzavarok előjelzőjének tekintik; belőle
egy idő után diszfória alakulhat ki, a premenstruális depresszióval 2-3-szor
gyakrabban társul a depresszió; s hasonlóan a pánikbetegségben, az
agorafóbiában is 30-40%-os a premenstruális depresszió aránya. A
premenstruációs depresszión belül elkülönítik a szorongásos, a kívánós, a
depressziós, az ödémásodással, a fájdalommal járó, s a vegyes típusokat. A
depresszió (mind az unipoláris, mind a bipoláris) kialakulásakor más tényezők
dominálnak a különböző életkorokban.
Fiatal korban a biológiai meghatározottság az erősebb (a
nem, a genetikai öröklöttség), később előtérbe kerülnek a környezet hatásai, előbb
a pszichoszociális fejlődés során a szervezetet ért hatások (pl. minták,
kommunikáció, coping), majd az életesemények (pl. stressz) hatásai. A terhesség
időszakában föllépő hangulatváltozások okaként tartják számon a pszichológiai
okokat (a női lélek is változik ekkor, élen a döntési helyzettel: miként
viszonyul a várandósságához), a biológiai eredetű okokat (ide sorolják a testi
állapot változása mellett a hormonális változások rendszerint jótékony
hatásait), és hatnak a családon belüli pszichés tényezők is. A szülés körüli
időszak, a peripartum hangulatzavarai közül a peripartum bluest jellemezte
elsőként. Ez a szülő nők 50-80 %-át érintő, a szülést követő napokban, főként a
4. napon föllépő, enyhe, átmeneti, 1-2 napig tartó, kezelést nem igénylő lehangoltság,
amely független a stresszoroktól, a pszichés és egzisztenciális környezettől,
voltaképpen mindennemű tényezőtől. A postnatalis – peripartum depresszió a
gyermekágyas periódusban jelentkezik, rendre 4 héten belül, kivételesen azonban
akár 3-6 hónap múltán is, ez 2 hétnél hosszabb ideig tartó, a depresszió egyéb
sajátságait is magán viselő, orvosi beavatkozást igénylő hangulatzavar.
Rizikófaktorai szocioökonómiai tényezők (egyebek mellett egzisztenciális
bizonytalanság, kapcsolati problémák stb.), pozitív családi anamnézis, az
anamnézisben pszichiátriai kórképek. A postpartum depresszió tünetei: hangulati
nyomottság, lehangoltság, szorongások, félelmek, bűntudat, önvádló, bántó
gondolatok, alvászavar, fáradtság, irritábilitás, étvágycsökkenés, fogyás,
koncentrációs zavarok, a gyermek ellátásának képtelensége, suicid, a gyermek
bántásával kapcsolatos gondolatok, s ezek miatt bűntudat. A kezeletlen
postpartum depresszió hatással van mind az anyára (pl. sérült anya-gyermek
kapcsolat, elégtelen anyaszerep, családi, párkapcsolati konfliktusok), mind a
gyermekre (pl. nyugtalanság, sírósság, későbbi pszichiátriai morbiditás,
csökkent fejlődési, tanulási ütem). A betegség diagnosztikájára szolgál, s a
terápia monitorozására is alkalmas a 10 kérdésből álló, önkitöltős Edinburgh
Postnatalis Depresszió Skála (EPDS). Belső doktornő ezután arról beszélt, hogy
a depresszió, a szorongás esetén a vegetatív idegrendszer, az immunrendszerünk,
a szervezet többi része sokkal inkább igénybe van véve; a depresszió mellé gyakrabban
társulnak egyéb betegségek (pl. hypertonia, cukorbetegség, cardiovascularis
betegségek). A depressziós állapot tkp. a szervezet elégtelen működéseként
fogható föl; a központi idegrendszer irányítási képtelensége, amelyet fő
tünetként a hangulatzavar jellemez. Az anya mentális betegsége fokozott
kockázatot jelent: egyebek mellett a halvaszületést, a neonatalis halálozást
illetően; az affektív nőbetegek csecsemőinél a kockázat még kifejezettebb. Az
előadó kitért a terhesség vállalásának lelki aspektusaira is, továbbá az
infertilitással összefüggő kérdésekre. Utóbbiakon belül például arra, hogy
minden 5. párnak nehézségei vannak a teherbe eséssel; az ok 40-40%-ban az egyik
vagy másik félben lelhető föl, 20%-ban mindkettőben. A szorongás, a depresszió
– az infertilitásban a nőkben betöltött – kóroki szerepéről megemlítette az
ösztrogén és a szerotonin anyagcsere összefüggését (az utóbbi az ösztrogén
receptorokat stimulálja az ösztrogén iránt); depresszióban az agyi
neurotranszmitterek anyagcseréjében zavar támad, s ez a hormonháztartást
deformálja. A terhesség és a hangulat összefüggéséről leszögezte, hogy
terhességben a hangulat általában kiegyensúlyozott; az ösztrogén hangulatot
befolyásoló szerepe, az ösztrogén és a szerotonin háztartás egymásra hatása ismeretes;
a hangulatzavar kialakulása nem egy hormonhatás eredménye, hanem összetett
biológiai folyamaté; a hangulatzavar a az egyensúly borulásakor lép föl, a
szülést követő hormonális változások kapcsán jelentkezhet. A meddőség férfiakra
gyakorolt hatásait is számba vette, s bizonyította a postpartum apai depresszió
létét, sajátosságait, következményeit is. A szülés körüli hangulatzavarok
kezelési módszerek közt elkülönítette a biológiai terápiákat (mozgás;
gyógyszerek, antidepresszívumok; kiegészítő, alternatív szerek; alvásmegvonás;
fényterápia; elektrokonvulzív terápia); a pszichoterápiákat (egyéni és
csoportos terápiák; relaxáció; szimbólumterápia); fölsorolta az alkalmazható
antidepresszívumokat is, megjegyezve, hogy ezekhez pszichiáter szakorvos döntése
föltétlenül szükséges.
Bornemissza Ágnes előadásának címe: Az egészségügyi
szakdolgozók szerepe a perinatális veszteség idején. Az előadó
bevezetésként Polcz Alaine gondolatait idézte a gyermek halálával kapcsolatban,
s a perinatális veszteségről statisztikai adatokat közölt. Fölidézte, hogy a
régebbi időkben a gyásznak rituális megnyilvánulásai voltak mind az egyházak,
mind a család, a társadalom részéről (az emberek általában „készültek” a
halálra, a haldoklótól, illetve a halottól „méltóképpen” elbúcsúztak). Manapság
az elidegenedett közegben mindezek háttérbe szorultak. A gyász fogalmát
definiálta: a veszteség által kiváltott természetes reakció; annak átérzése,
hogy az elvesztett személy része saját énünknek. A normális gyász hozzávetőleg
1 év alatt önállóan lezajlik, a gyászoló nem igényel külső szaksegítséget. A
gyász folyamatát több szakaszra szokták osztani (pl. 1964-ben Engel 3 szakaszt
írt le: a lesújtottság-hitetlenségét, a tudatosulásét, az
újraszerveződés-helytállásét; Polcz Alaine kb. 40 évvel később a következőket
különített el: szembesülés a halállal és a veszteséggel, összeszedettség,
sóvárgás-keresés, talajvesztettség-káosz, számbavétel-a kapcsolat átdolgozása,
útkeresés-adaptáció a változáshoz. Ma általában 5 szakaszt tartanak számon; ezek
átfedhetik egymást, esetleg kimaradhat közülük; egyéni színezettel
telítődhetnek. 1. a sokk szakasza (lesújtottság, bénultság, kontrollálhatatlan
érzelmi kitörések). 2. a kontrollált szakasz (tudatosul a halál ténye, düh,
vádaskodás, tehetetlenség, „nem velem történik” érzése). 3. a tudatosulás
szakasza (tudatosul az elválás, az elfojtott érzések föltörnek, álmok,
hallucinációk jelentkezhetnek). 4. az átdolgozás szakasza (racionális
elfogadás, szép emlékek megjelenése). 5. az adaptáció szakasza (a gyász zárása,
emlékek őrzése). Az ún. komplikált gyász több évig is elhúzódhat, a gyászolón
testi-lelki tünetek megjelenhetnek. Bizonyos tényezők hajlamosítanak komplikált
gyászra (pl. a veszteség váratlansága, erős kötődés, gyermek elvesztése,
halmozott veszteségek, hiányos szociális kapcsolatok, önvád, személyiség
típus). A várandósság 24. hete és a szülés utáni 1. hét közötti idővel
határolják be a perinatális gyászt. Ezt jellemzi egyebek mellett a szülők
jövőképének sérülése, önvád, bűntudat, a halottról nincs emlékkép,
kommunikációs zárlat. A nőkben dominál a szomorúság, a bűntudat, ők külső
támaszt várnak; a férfiakban düh, agresszió, az „erősnek kell lenni” attitűd
állhat elő. A föl nem dolgozott gyász családon belüli hatásáról is beszélt az
előadó, majd a perinatális gyászt meghatározó tényezőket vette számba: a halál
körülményei, a kapcsolat a halottal, a gyászoló személyisége, a szociális
támasz szerepe. A veszteség földolgozását illetően is több elem játszik
szerepet (pl. konkrét emlék, búcsúzás, a gyász kifejezése, megélése,
segítségkérés). A kórházi személyzetnek is van lehetősége a segítségnyújtásra
(pl. fölkészítés a veszteségre, méltó búcsú, illő kommunikáció), s a védőnő
ugyancsak adhat támogatást (gondoskodás, együttérzés, gyászfolyamat elindításában
segítség, a veszteség értékelése, az esetleges következő várandósággal
összefüggő tanácsadás, a tágabb család, barátok, szükség szerint a háziorvos
mobilizálása).
Odor Andrea A
várandós gondozás meghatározása – Védőnői felelősségi szabályok, dokumentáció című
előadásának elején megjelölte annak témáit: a várandós gondozás az egészségügyi
alapellátásban; a védőnői gondozás a várandós anya egészségügyi ellátásában; a
jogok és kötelezettségek várandós gondozásban; a védőnői dokumentáció; a
felelősség és az asszertívitás fogalma. Ezen kívül szempontokat adott az
e-learning tananyag földolgozásához. A magzati élet védelméről szóló törvényt
idézte elsőként a magzat és a várandós anya védelmének eszközei és módszerei
kapcsán; a népegészségügyből kiindulva az egészségügyi ellátás rendszerén belül
az alapellátást, a járóbeteg szakellátást és a fekvőbeteg szakellátást emelte
ki. Elmondta, hogy a települési önkormányzat az egészségügyi alapellátás
körében gondoskodik egyebek mellett a védőnői ellátásról is. A védőnői ellátás
folyamatát elemezve megkülönböztette az ellátással összefüggő elvárásokat
(egészségmegőrzés, -fejlesztés; a veszélyeztetettség megelőzése, korai
fölismerése, jelzése, követése; krízishelyzetek kezelése; családok támogatása)
az irányító folyamatokat (jogszabályok, szakmai szabályok); a szakmai
folyamatokat (családlátogatás, tanácsadás, csoportos foglalkozás); a támogató
folyamatokat (pl. szakmai értekezletek, továbbképzések); és az eredményeket
(pl. az egészséges életmód elemeinek elsajátítása, a szövődmények elkerülése).
A várandós gondozás céljait is fölsorolta: az állapotos nő egészségének
megőrzése, a magzat egészséges fejlődésének és születésének elősegítése; a
veszélyeztetettség és a szövődmények megelőzése, korai fölismerése; fölkészítés
a szülésre, a szoptatásra, a csecsemőgondozásra. Áttekintette a gyermeket váró
nő, illetve a családja felelősségét, s kötelezettségeit, valamint a területi
védőnőre háruló feladatokat a várandós nő ellátásában. Külön fölhívta a
figyelmet arra, hogy a védőnő és a háziorvos – a gondozásra vonatkozó – szakmai
véleménykülönbségét (bármelyikük kérésére) a háziorvosi és a védőnői ellátás
illetékes szakfelügyelője együttesen rendezi. A lakóhely szerinti védőnőket a
várandós gondozás során érintő ellátási kötelezettségekre ugyancsak több
aspektusban (pl. dokumentáció, korai észlelés, tájékoztatás, vizsgálatok,
együttműködés, jelzés, intézkedés, adatok gyűjtése) kitért. Az egészségügyi
dokumentációt illetően egyenként vette számba a rendszerben használatos
hivatalos iratok sajátságait, a velük kapcsolatos teendőket (pl. védőnői
családgondozási törzslap, várandós nyilvántartó, várandós anya gondozási
könyve, várandós anya törzslapja, törzslapkérő, védőnői jelentés összesítője,
látogatások előjegyzési könyve, családi boríték, tanácsadások munkalapja). A
felelősség fogalmáról az előadó azt mondta, hogy azt a kötelezettséget jeleni,
amelynek alapján valaki, valami felelős valakiért, valamiért; majd a védőnői
felelősségi szabályokat vázolta föl; elkülönítette a jogi és az etikai
felelősséget. Végül az asszertívitásról esett szó, amely az alárendelő és az
agresszív stílus mellett a viselkedés harmadik lehetséges típusa. Az asszertív
stílusra jellemző, hogy a viselkedés aktív, direkt és őszinte; az illető önmaga
és mások elfogadását közvetíti; a saját céljait, jogait, érdekeit és
szükségleteit a partnereiéval egyenrangúnak tekinti; a „győztes-győztes”
megoldásokra törekszik; együttműködő; őszinte, nyílt kapcsolatokat létesít.
Csordás Ágnes Védőnői várandósgondozási protokoll címmel tartott
előadást. Elöljáróban azt emelte ki, hogy a klasszikus védőnői ellátás színtere
a család otthona, és a helyi társadalmi környezet; az a mikrokörnyezet, ahol
kialakul az életmód, megerősödik a szokásrend, a viselkedés. A XX: század eleje
óta hangsúlyok helyeződtek át a védőnői ellátásban (paradigmaváltás): például a
rendelő helyett a család otthona vált az ellátás helyszínévé; a betegség
gyógyításával szemben fölértékelődött az életmód jelentősége, az oktatásé; a
családgondozást váltotta a betegellátás; megnőtt a közösségi gondozási
módszerek szerepe; középpontba került a „képesség-jártasság-készség-ismeret”
fogalma (kompetencia); a probléma központú gondozás helyére az érték központú
tanácsadás lépett. A társadalom új elvárásokat támaszt (pl. hosszú távú célok,
decentralizáció, az öngondoskodás segítése, választási lehetőségek
prezentálása, kapcsolatrendszerek kialakítása, holisztikus megközelítés).
Kiemelkedő szerepe van a védőnők tevékenységében a prevenciónak (primer,
szekunder, tercier). Ezek után az előadó a minőségről beszélt (a minőség
fogalma; szempontjai; aspektusai, az utóbbiak: hozzáférhetőség, hatásosság,
megfelelőség, elfogadhatóság). Fölsorolta a védőnői ellátás „minőségelemeit”
is: megbízhatóság, hozzáértés, hozzáférhetőség, udvariasság, kommunikáció,
hitelesség, biztonság, a gondozott megértése, a szolgáltatás fizikai
megjelenése. Donabediant idézve tekintette át a struktúra, folyamat (közti
eredmény), eredmény triászát. Számba vette a védőnői ellátás strukturális
elemeit; a folyamat kapcsán a védőnői gondozás színtereit (a család otthona,
tanácsadó, egyéb), formáit (alapozó, individuális, „mikro”-konzultatív), s ezek
altípusait), s az eredményt (az életminőség javítása, a legnagyobb
egészségnyereség). Az egészségügyi szolgáltatási folyamatra koncentráló
minőségmenedzsment rendszert ábrán tárta elő, majd az egészségügyi szolgáltató
szervezet feladatait mutatta be, külön hangsúlyozva a standard értékek, a
minősítési indikátorrendszer szerepét és jelentőségét. Az egészségügyi ellátás
céljaként a lakosság és a páciensek szükségleteinek folyamatos és hatékony
kielégítését (az ellátás tervezése, koordinált működtetése, a további ellátás
meghatározása, a követés) nevezte meg, s ennek eszközeként az ellátási
standardokat és protokollokat. Részletezte a Magyar Egészségügyi Ellátási
Standardok (MEES), a standard-rendszer mibenlétét továbbá ennek kapcsán a
várandós anya gondozásának valamennyi előírását. Definiálta a szakmai irányelv,
a módszertani levél és a protokoll fogalmát, példákat is hozva rájuk. A
protokoll szerkezetét elemezte a későbbiekben (különös tekintettel az ellátási
folyamatra, az ellátási algoritmusra, az anamnézisre, a rizikó tényezők
összegzésére, a gondozási tervre, a tájékozott beleegyezés elméletére és
gyakorlatára. A protokoll szerkezetét követve a kezelés, a rehabilitáció és a
gondozás elemeit is vizsgálta; hangsúlyozottan a védőnői szűrővizsgálatok
szerepét a várandós anya ellátásában, illetve az ellátás/gondozás
megfelelőségének indikátorait. Az indikátort több vonatkozásban határozta meg,
s fölidézte az indikátorválasztás szempontjait is. A protokollokról szóló
fejezet zárásaként az irodalomjegyzékről és a mellékletekről is megemlékezett.
Az előadó a továbbiakban a mérés, értékelés, elemzés és fejlesztés témakörre
tért rá. Elkülönítette és jellemezte a külső, a belső és a szakmai auditot, s
bizonyította szükséges voltukat. Megnevezte a szakfelügyelők feladatait is
(ellenőriznek, vizsgálnak, véleményeznek, javasolnak, jelentenek), s e
feladatok ellátásában fontos tényezőket (pl. az érdekelt felek elégedettségének
alakulása; információs és informatikai rendszer működtetése; az információk
forrásai). Végül arra hívta föl a figyelmet, hogy a reaktív attitűdöt (az
információkra való várakozást, a személyek miatti aggodalmaskodást, a meg nem
történt dolgok miatti sajnálkozást) föl kell váltania az aktív attitűdnek,
amelyet az információ keresése, a lehetőségeken való gondolkozás, a célszerű
munka jellemez.
Dr. Berzéné Vági Andrea Minőségfejlesztés a védőnői ellátásban című előadását
a minőségfejlesztés fogalmának történelmi áttekintésével kezdte. Külön kitért a
Donabedian-féle rendszerre, az 1997-es egészségügyi törvény vonatkozó
fejezetére, az EüM. megfelelő, az egészségügyi szolgáltatók belső minőségügyi
rendszerére és a követelményekre vonatkozó szakmai irányelvére (KES, JES, HES,
VES, MEES). Definiálta a minőséget, mint a célnak való megfelelőség, a
használatra való alkalmasság, a vevői igények kielégítése; továbbá az ISO
szabvány szerinti értelmezésben: eszerint a minőség a termék vagy szolgáltatás
azon jellemzőinek összessége, amelyek alkalmassá teszik az elvárt és
meghatározott igények kielégítésére. Az elvárások részben külsők (betegek,
finanszírozók, fenntartó, jogszabályok, hatóságok), részben belsők
(munkatársak, attitűd, motiváció). Beszélt a minőségi ellátást életre hívó
okokról (pl. az egészségügyi ellátás iránti növekvő igények, a betegek
tájékozottságának növekedése, a piaci viszonyok térhódítása, jogszabályok).
Ezután számba vette a védőnői ellátás feladatait, mint szolgáltatási típusokat
(nővédelmi gondozás, várandós anya gondozása, gyermekágyas gondozása, újszülött
és csecsemő gondozása, 1-3 éves kisded gondozása, 3-6 éves gyermek védőnői
ellátása, védőnői vizsgálatok szűrővizsgálatok, a védőnői ellátás
jelzőrendszere). A minőség dimenziót a struktúra (azon környezet jellemzői,
ahol a kezelés folyik; anyagi, emberi, szervezeti források), folyamat (az
ellátás eseményeinek összessége), eredmény (változások a beteg állapotában és a
szolgáltató működésében) fogalmak összefüggéseivel illusztrálta. Fölsorolta a
minőség komponenseit: hatásosság (a cél elérésének mértéke – ideális, illetve a
szokásos körülmények között); hatékonyság (a fölhasznált erőforrások és az
eredmény aránya); hozzáférhetőség (földrajzilag, időben, anyagilag-pénzügyileg);
méltányosság, esélyegyenlőség; a betegek elégedettsége, a dolgozók
elégedettsége. Bemutatta a minőségirányítási rendszer (ISO 9001 szabvány)
alapelveit: folyamatszemléletű megközelítés; rendszerszemlélet az irányításban;
tényeken alapuló döntés; a vezetés felelőssége; vevő-központúság; folyamatos
fejlesztés; munkatársak bevonása a döntésekbe, valamint a minőségirányítási
tevékenység praktikus alapszabályait (írd le, amit végzel! – végezd úgy, ahogy
leírtad! – ellenőrizd, amit végeztél! – bizonyítsd, hogy a leírtak szerint
cselekedtél! – ha nem a leírtak szerint cselekedtél, javíts!). Ábrán
szemléltette a PDCA ciklus elemeit (plan = tervezz; do = cselekedj; check =
ellenőrizz; act = avatkozz be), és a MIR dokumentációs rendszer piramisszerű fölépítését
(a csúcson a minőségpolitika; alatta az előíró, szabályzó dokumentumok:
kézikönyv, eljárások, munkautasítások; legalul a feljegyzések, az igazoló
dokumentumok). A szabályozó dokumentumokat is rendszerezte: külső (törvények,
rendeletek, szabványok, megállapodások, szerződések stb.) és belső dokumentumok
(minőségirányítási előírások: kézikönyv, eljárások, munkautasítások; egyéb
dokumentációk: pl. munkaköri leírás, SzMSz). Az előadó ezután rátért a Magyar
Egészségügyi Ellátási Standardok (MEES) ismertetésére. Meghatározta a standard
fogalmát: a szervezet elérni kívánt állapotát leíró, szakmai alapokon nyugvó
kijelentések; általános, szabatos megfogalmazása azoknak az elvárásoknak, amik
az egészségügyi szolgáltató valamennyi funkciójára, tevékenységére, működési
feltételeire vonatkoznak. Mindez azért szükséges, mert az EU elvárása az
ellátórendszerek összehasonlíthatósága, mérhetősége. A standardrendszerre
jellemző, hogy betegcentrikus, működéscentrikus, a közös, fő folyamatokra
vonatkozik, megvalósítható és fölülvizsgálható. A standardok céljaként
megjelölte a szakmai és működési gyengeségek föltárását, a minőségi ellátást,
az elért szint fejlesztését, a specifikus elvárások megvalósítását. Alkalmasnak
ítélte a standardokat a szervezeten belüli szakmai és szervezeti tevékenység
ellenőrzésére, nyomon követésére, értékelésére; belső auditra, kívülálló általi
minősítésre; szakmai ellenőrzésre; szakfelügyeleti (klinikai) auditra. Végül a
standardok szerkezetét vázolta a MEES kézikönyv szerint; fölelevenítette a MEES
témaköreit; valamint a védőnői ellátás reszortjairól; s a kötelezően előírt
dokumentált szabályozásokról szólt.
Dr. Kósa Csaba (más helyszínen Dr. Szlávik János) A terhesség alatti HIV szűrés és a
kiszűrtek gondozása címmel tartott előadást. Bemutatta, hogy az 1990-es évek
elejétől 2007-ig mint növekedett világszerte a HIV fertőzöttség (különös
tekintettel a 15-49 éves korosztályra). A növekedés folyamatos, ám az új
fertőzések száma mérsékelten csökken, amint az AIDS miatti halálozás is a
gyermekek körében. A betegek rendszerint titkolják a fertőzöttségüket
(stigmatizáció), nagy jelentőséggel bír általánosan a veszélyeztetettek
szűrése. A betegség társadalmi, gazdasági jelentőségéről szólva a populáció
struktúrájában (korfa) bekövetkezett változásokat grafikusan szemléltette:
összevetve Ghana-t és Lesothot (1950-es és 2007-es adatok alapján). Utalt az
egészségügyre költött összegeknek, az adott terület orvosi ellátottságának és a
HIV gyakoriságának összefüggéseire is. Áttekintő táblázatot közölt a hazai
helyzetről (1985-től 2010-ig) a regisztrált HIV fertőzött személyek nemenkénti
megoszlásáról, s a verifikálás évéről, valamint a rizikócsoportok szerinti
eloszlásáról, továbbá az AIDS-ben meghaltak rizikócsoportok szerinti
eloszlásáról. Kiemelte, hogy Magyarországon még nem született HIV által
fertőzött, ám kezelésben részesülő nőnek HIV pozitív gyermeke. Ugyancsak hazai
adatok szerint vetette össze a nyilvántartott HIV pozitív személyek számának
területenkénti alakulását 2001 és 2010 között (a főváros nagyságrenddel
fertőzöttebb a megyékhez képest). A HIV szűrést illetően USA-ból való adatokat
tett közzé (például az 1-1,2 millió HIV fertőzött negyede nem tud a
betegségéről; perinatalis HIV fertőzés leginkább akkor fordul elő, ha nem
ajánlották föl a terhesség alatti szűrést, illetve ha a terhesség alatt
történik a fertőződés; a gyógyszeres kezelés jelentősen csökkenti a HIV-hez
köthető megbetegedést, halálozást, a perinatalis átvitel lehetőségét). A rutin
szűrést javasolják minden terhes nőnél; mindenkinél, akinél TBC ellenes
kezelést kezdenek, és aki STD ambulancián panasszal jelentkezik. Ismételt
szűrést ajánlanak legalább évente mindazoknak, akiknél a HIV fertőzés kockázata
nagy, illetve új szexuális kapcsolat előtt. Kósa doktor úr grafikusan ábrázolta
a nem kezelt HIV fertőzés lefutásának jellegzetességeit a fertőzéstől számított
7 év során: miképpen változik a vírus kópia száma, a szervezet védekező
képessége (tkp. a fertőzőképesség kiemelkedő, amikor a teszt még nem jelez).
Fölhívta a figyelmet a fertőzőképességnek a betegség előrehaladásával
párhuzamos változására. A fertőzés valószínűségének különbségeit is példákkal
illusztrálta (analis befogadó: 1:30-100; analis behelyező: 1:1000; hüvelyi
fogadó: 1:1000; hüvelyi behelyező: 1:10000; tűszúrás: 3:1000). Megjegyezte,
hogy például tűszúrással a HIV-nél intenzívebben fertőz a HCV, illetve még
inkább a HBV. A gyermek anyja általi megfertőzésének a rizikója megfelelő
gyógyszeres kezeléssel 70%-ról 3%-ra csökkenthető. Kósa doktor úr részletezte
az AIDS-hez társuló daganatokat, állapotokat, fertőzéseket (például Kaposi
sarcoma, lymphoma, HIV-hez köthető fogyás, candidiasis, cytomegalovírus
betegség, herpes simplex, mycobacterium, Pneumocystis jirovecii pneumonia,
salmonella). Fölsorolta a primer fertőzés általános, neurológiai és bőr
tüneteit (például láz, pharyngitis, lymphadeopathia, fejfájás, arthralgia,
lethargia, étvágytalanásg, fogyás, hányás, hasmenés; meningitis, encephalitis,
perppheral neuropathia, myelopathia, erythmatosus maculo-papularis kiütés, mucocutan
ulceratio). Ábrákkal szemléltette a TBC-t, a CMV retinitist, a CMV
pneumonitist, a cerebralis toxoplasmosist, a primer agyi lymphomát, a Kaposi
sarcomát, a progresszív multifocalis leuco-ecephalopathiát, az
immunrekonstrukciós szindrómát stb. A gyógyszeres terápiát is többoldalúan
érintette (például az alkalmazott szereket, a kombinációs terápiát emelte ki, a
kezelés indokoltságát a klinikai stádium, illetve a CD4 szám függvényében).
Több aspektusban vizsgálta a perinatalis fertőzés befolyásoló tényezőit
(biológiai és viselkedésbeli tényezőket), a fertőzés megszüntetésének legfőbb
nehézségeit (pl. a késői vagy hiányos ellátást, a szűrés hiányát, a rossz
együttműködést), a profilaxis alapjait, a kezelés és a kontroll sajátosságait,
a vaccinatio, a szülés specifikus kérdéseit, a teendőket postpartum állapotban,
valamint a szoptatás és a fogamzásgátlás aktuális vonatkozásait.
Prof. Dr. Szigetvári Iván előadásának címe: A reproduktív
egészség és veszélyeztető környezeti hatások. Bevezetésként
szó esett arról, hogy a tudományos csúcstechnológia segítségével végzett
vizsgálatok szerint az emberi szervezet, benne a biológiai immunrendszer és a
felette álló, azt is szabályozó energetikai immunrendszer, és a gondolkozás, a
lelki- és egyéb vegetatív idegrendszeri működésünk is alapvetően az univerzális
és földi energiarendszerek irányítása alatt áll. P. Fraser professzortól és
nemzetközi tudós csapatától származik az a vadonatúj technika, amely az ember,
benne a géneket irányító „finomrendszerek” vizsgálatát és kezelését lehetővé
teszi. E rendszerek normális működésétől függ az egészség. Szigetvári
professzor utalt rá, hogy e vizsgálatok alapozták meg a primer prevenció
tudományos bázisát; s az általa új tudásnak nevezett ismeretegyüttes nem csak a
primer prevencióban, hanem az orvoslásban is mérföldkő lesz, túllépve a
génekre, az idegrendszerre, a hormonokra alapozódó eddigi tudományon. Beszélt
az élőlényeket fölépítő anyagokról, a szervekről, szövetekről, sejtekről,
sejtalkotókról, molekulákról, atomokról, az atomokat fölépítő részecskékről, a
velük kapcsolatos energiákról. Kitért a fény, a hang, az elektromosság, a
mágnesesség, a gravitáció, valamint az univerzális energia- és
irányítórendszerek jelentőségére is; az utóbbiakat illetően a Földi élet
kezdeteire is utalt. Rávilágított a gének szerepére is (a növekedésben, a
sejtosztódásban, a sejtcserélődésben), s viszonyukra az őket működtető külső és
belső energiákhoz, továbbá az energiák és információk egylényegűségére. A sejt
energiaellátásának folyamatait is ismertette (a mitokondriumok működését),
érintve az anyagcsere folyamatokat, s a szabadgyökök szerepét is. Kifejtette,
hogy az emberi test főként automata alapmechanizmusokkal működik, amelyeket
kevéssé képes befolyásolni; ugyanakkor az emberre jellemző folyamatokban a
külső hatás kismértékben érvényesül: az ember elsősorban szellemi lény,
leginkább a gondolatai vezérlik. A gondolatot pedig tanulással, szuggeszcióval,
egyéb módszerekkel pozitív (egészség) és negatív (betegség) irányban is lehet
motiválni. Ezáltal juthat szerephez a primer prevenció, az egészség-műveltség
fejlesztése, az egészségvédelem, a betegségmegelőzés. Az előadó bevezette a
„derűs mindennapi egészségtevékenység” fogalmat, s vázolta ennek aspektusait,
tanítható, elsajátítható voltát. A következőkben a táplálkozás és az egészség
összefüggéseit tekintette át; előtérbe állítva, hogy az emberiség számára a
rossz táplálkozás az egészséget leginkább romboló környezeti faktor.
Megemlékezett az ideális energiabevitelről, ennek optimális megoszlásáról a
különféle tápanyagok közt, a savasodásról, a salakosodásról, a táplálkozás és
bizonyos rizikótényezők (elhízás, koleszterin, hipertónia stb.) kapcsolatáról,
a táplálék vitálértékéről, a vitaminok szerepéről, az antioxidánsokról, a táplálékkiegészítőkről.
Végül a bélflóráról, s a méregtelenítő folyamatokról, valamint az utódlás, a
reprodukció egyéb, speciális (pl. társadalmi) vonatkozásairól is szó esett.
Dr. Brunner Péter A magzati fejlődés kritikus periódusai,
az idegrendszer fejlődését veszélyeztető tényezők címen adott elő. Az elején hitet tett
a védőnői szolgálat értékei mellett; úgy ítélte, hogy a rendszer feladatai
folyamatosan nőnek, ám a finanszírozás ezektől mindinkább elmarad. Azt is
kijelentette, hogy a várandós gondozást nem tudja elképzelni a védőnők nélkül.
Napjaink súlyos gondjai közé sorolta az alacsony születésszámot, a szülést
vállaló nők életkorának emelkedését, az ebből fakadó veszélyeztetettséget, a
magas koraszülött frekvenciát, amelyek együttesen ellátási, gondozási többlet
terhet eredményeznek. Óvott attól, hogy a minőségfelügyelet (bizonyos
tevékenység miként látható el magas színvonalon) megszerzett eredményeiből
bárki engedjen, még akkor sem, ha a lehetőségek sokszor hiányosak. Folytatólag
kifejtette, hogy a fogamzástól a születésig a magzatot különböző hatások érik,
defektusok, rendellenességek alakulhatnak ki. Congenitalis anomalia néven
tartják számon azokat a magzati életben, genetikai és/vagy környezeti tényezők
hatására kialakuló alaki (morfológiai), biokémiai, vagy működési (funkcionális)
zavarokat, amelyeket a születéskor, perinatálisan vagy a születés után
észlelnek. Az embrió fejlődésének valamennyi szakaszában bekövetkezhetnek
rendellenességek. A méhen belüli fejlődés első szakasza a csíraszakasz (a fogamzástól
a beágyazódásig tart, mintegy 8-10 nap); következő az embrionális szakasz (a
méhfalhoz rögzüléstől a 8. hét végéig tart; ebben a fontos szervek mindegyike
primitív alakot ölt); a harmadik a magzati szakasz (a 9. héttől a születésig
tart; a csontok keményedésének első jeleivel kezdődik; gyors differenciálódás
jellemzi). Az embrionális szakasz a legérzékenyebb periódus, ekkor nagy
morfológiai elváltozások történhetnek; ezután jobbára kisebb morfológiai
elváltozásokkal, funkcionális károsodásokkal lehet számolni. Ennek kapcsán
Brunner doktor úr azt hangsúlyozta, hogy e törvényszerűség okán is érdemesebb a
várandósság 12. hetétől kezdődő gondozás helyére a generációkon átívelő
egészségvédelmet illeszteni. Az embrió növekedését illetően bemutatta, hogy
miként válik 3 részre a belső sejttömeg: a külső része (ektoderma) alkotja a
bőr külső felszínét, a szemlencsét, a belső fület, az idegrendszert; a középső
(mezoderma) az izmokat, a csontokat, a keringési rendszert, a bőr rétegeit; a
belső réteg (endoderma) az emésztőrendszert, a tüdőt. A teratogén hatások
érhetik az ivarsejteket, körükben számottevő a szelekció, rendszerint a
legéletképesebb fejlődik tovább; a magkezdemény sérülése még abban a
periódusban történik, amikor a várandósság nincs is fölismerve; az embrió és a
magzat sérülése okozhat spontán vetélést, de veleszületett rendellenességet is.
Az emberi szervezetet a fogantatása pillanatától (sőt még korábban is)
különböző hatások érik, amelyek az egészségére is befolyással vannak (ennek
része a fejlődő magzatot körülvevő anyai és külső környezet, hormonális,
idegrendszeri hatások, pszichoszociális tényezők, a családi, a lakó- és
munkahelyi környezet, az egészségügyi ellátórendszer, egyebek). A veleszületett
rendellenességek számottevő népegészségügyi problémát jelentenek, rendszerint
életre szóló, bonyolult, súlyos betegségek, drága terápiát kíván a gondozásuk.
A csecsemőhalálozás hátterében második okként szerepelnek (24%), a perinatális
szakban keletkező állapotok után (64%). A perinatális mortalitás a várandóság
24. hete és a születés utáni 7. nap között bekövetkező elhalálozást jelenti.
Ennek okai lehetnek anyai tényezők (toxaemia, infekció, életkor, krónikus
betegség, életmód, dohányzás, alkohol, drog stb.); magzati tényezők
(éretlenség, hypoxia, fejlődési rendellenesség, infekció, szülési sérülés)
szülészeti tényezők, egyéb tényezők (pl. környezeti hatások, szociális háttér,
táplálkozás). A fejlődési zavarok okai kóreredetük szerint: kb. 20%-ban
öröklődő, genetikus ártalmak (génmutációk, kromoszóma-rendellenességek,
számbeli eltérések, szerkezeti eltérések, pl. Down-kór); 5 %-ban környezeti
ártalmak (kémiaiak, pl. vegyszer, gyógyszer, élvezeti szer; fizikaiak, pl.
sugár-ártalmak, oxigénhiány); 60%-ban multifaktoriális okok (a genetikai
hajlam, több gén és a környezeti ártalom együttesen váltják ki, pl.
ajakhasadék). A fejlődéi zavarok 15%-ának a kóreredete ismeretlen. A fejlődési
zavarok magzati okai lehetnek méhen belüli tényezők, a köldökzsinór
rendellenességei; anyai okai pedig lehetnek az anya korán kívül a várandóságtól
független heveny vagy krónikus betegségek, s a várandósággal összefüggő
betegségek is. Összegzésként elhangzott: a perinatális kor a legkockázatosabb
időszak az idegrendszeri károsodások tekintetében; az idegrendszert ért intrauterin,
subpartális és korai csecsemőkori ártalmak hatásai gyakran csak később
jelentkeznek; veleszületett, vagy újszülött- és kora csecsemőkori, elsődlegesen
nem idegrendszeri ártalmak, problémák nagy része jelentős hatással lehet az
idegrendszeri funkciókra is. A fölismerést nehezíti: a rendellenességek az
újszülöttek egy részénél láthatóak csupán; a többiekben rejtve marad, s csak
később manifesztálódik. Brunner doktor úr a korai agykárosodás lehetséges okait
is számba vette: genetikai ártalmak (szindrómák, neurometaboliás és
neuromuscularis betegségek), intrauterin vagy szülés alatti károsodások
(vérzés, gyulladás, hypoxia, toxikus ártalom), korai postnatális ártalmak
(gyulladás, trauma, hypoxia). Oki tényezőkként számolni kell orvosbiológiai,
szociális, magatartásbeli, nevelési-oktatási tényezőkkel; az inter-generációs
okkeresésre is figyelmet kell fordítani. A fejlődési zavarok kialakulásának
sémáját ábrán illusztrálva megnevezte a lehetséges oki tényezőket (pre-, peri-,
postnatális), a veszély kategóriákat (környezeti, determinált, biológiai), a
fejlődő agynál a funkciókat (motoros, kognitív, szociális), a jellemző
fejlődési zavarokat (cerebralis paresis, mentális retardáció, autizmus), az
enyhébb fejlődési problémákat (a mozgáskoordináció, a percepció és a tanulás
zavara, hiperaktivitás, figyelemzavar), s ezek lehetséges variációit.
Elkülönítette a megelőzés három szintjét: az elsődleges a terhes gondozás, a
kórokok kiküszöbölése, korlátozása (ezt segíti a genetikai, az optimális
családtervezési, a teratológiai tanácsadás); másodlagos a rendellenességek
kialakulásának korlátozása, a terhesség alatti szűrővizsgálatok; harmadlagos az
orvosi, pszichológiai segítség a rendellenesség korlátozása, az egyéni és
családi nehézségek érdekében. A hatásos kezelés optimális feltételeként a
neonatológus, a védőnő, a gyermekneurológus, a rehabilitációs szakember által,
a korán kiszűrt károsodottakon végzett intervenciót. Ennek dacára is a korai
agykárosodottaknál maradványtünetekkel számolni: cerebralis paresis (az időablak
miatt leginkább kezelhető vagy megelőzhető), értelmi fogyatékosság (az időablak
rövid, korai intervencióval kissé javítható), érzékszeri károsodás
(segédeszközökkel, speciális fejlesztéssel, neveléssel enyhíthetők). Az előadó
foglalkozott a méhen belüli retardáltsággal is (amikor a magzat fejlődési üteme
a vele egykorú magzatokhoz képest kb. 2 héttel elmarad), amely sokrétűsége
miatt differenciál diagnosztikai problémát okoz. Okai lehetnek anyai eredetűek
(pl. etnikai sajátságok, a szülők kis testsúlya, magassága, betegségek,
táplálkozási zavar, stressz), lepényi okok (krónikus leválása, fejlődési
rendellenessége, elhalása, infarktusa, idő előtti meszesedése, köldökér
eltérés, ikrek között transzfúziós szindróma), magzati okok (kromoszóma
rendellenességek, veleszületett betegségek, fertőzések), egyéb okok
(gyógyszerek, dohányzás, alkohol, drog). Előfordulásakor a legfontosabb
teendők: a várandóst veszélyeztetetté kell nyilvánítani, fokozottan ellenőrizni
kell, pihentetni, roborálni, vitaminnal ellátni, a stresszt és az egyéb
károsító tényezőket ki kell iktatni esetében. Brunner doktor úr végül az OTH
hivatalos dokumentumát idézve tekintette át a védőnők alapfeladatait a
perikoncepcionális időszakban; továbbá szociális és társadalmi vonatkozásokra
is kitért, majd a rehabilitációról is megemlékezett, amelyben kiemelte a
többféle szakember együttműködése révén, a megfelelő intézményekben végzett
komplex, egyénre szabott terápia jelentőségét.
Dr. Hoffer Izabella Immunhematológiai terhesgondozás című
előadásának elején a terhesgondozás magyarországi történetét tekintette át. Az
immunhematológiai terhesgondozás kezdeteként 1968-at jelölte meg: ekkor
vezették be az anti-D IgG profilaxist az RhD negatív anyák esetében. Az
immunhematológiai terhesgondozás alapját képezik a terhesség alatti és a szülés
utáni vércsoport-szerológiai vizsgálatok, amelyekre épül a szakmai vélemény, a
gondozási javaslat, a transzfúziós javaslat az anyára és a magzatra, illetve az
újszülöttre vonatkozóan. A vércsoport-szerológiai alapfogalmak
(vércsoportrendszerek, vörösvérsejt antigének, ezek rendszerei, szerkezete)
tisztázása után a laboratóriumi vércsoport meghatározás vizsgálatai kerültek
sorra (kétoldalas AB0 meghatározás, RhD meghatározás kétféle módszerrel,
ellenanyag szűrés indirekt-Coombs módszerrel és enzimes ellenanyag szűrés,
direkt-Coombs vizsgálat). A vércsoport-szerológiai vizsgálatok érvényességének
elemzése után Hoffer doktornő a terhesgondozás céját jelölte meg (az
újszülöttkori hemolitikus betegség, ÚHB veszélyével járó terhesség
fölismerését, az RhD negatív terhesek kiszűrését és megfelelő anti-D IgG
védelmét, a terhesség során termelődő ellenanyagok kimutatását, kompatibilis
vérkészítmény biztosíthatóságát váratlan szülészeti eseményre, a magzati és
újszülöttkori hemolitikus betegség megelőzését), s részletesen szólt az ÚHB-ről
(a klinikai diagnózisáról, a megelőzéséről és kezeléséről, illetőleg a magzati
vörösvérsejteknek az anyai keringésben való kimutatásáról). Ábrán szemléltette
az antigén – antitest reakció lényegét. A Transzfúziós szabályzat előírásai
szerint a terhesség kapcsán megszabott vizsgálatok algoritmusát bemutatva
számba vette az I., a II. és a III. trimeszter kötelező vizsgálatait, az
eredmények függvényében végzendő kontrollvizsgálatokkal együtt. A magzati károsodást
okozó antitesteket (vörösvérsejt ellenes antitestek, thrombocyta ellenes
antitestek) tárgyalva kitért az AB0 inkompatibilitás, az anti-D okozta és egyéb
antigének által kiváltott rendellenességekre is, érintve az anyai antitestek
megjelenésének okait, az RhD negatív anya terhességi immunizációjának
folyamatát. Az előadó ezután az anyai – magzati AB0 konstelláció
problematikájára tért át, majd az anti-D IgG profilaxis magyarországi
gyakorlatát ismertette, elkülönítve a védelemben részesítendők körét (terhesség
alatt és a szülés után). Majd egyebek mellett a témakörben további
diagnosztikus és terápiás lehetőségekről esett szó (például az intrauterin
transzfúziót, az autoantitesteket, az autoimmun hemolitikus anémiát, az ÚHB
vércsoport-szerológiai diagnózisát, az ezzel kapcsolatos teendőket, az
újszülött transzfúzióját illetően). Végül Hoffer doktornő összegzésül elmondta,
hogy még szorosabb együttműködésre lenne szükség a terhesgondozók, a
szülészetek, a neonatológiák közt az RhD pozitív terhesek immunhematológiai
gondozásba vétele és követése terén; az anti-D IgG adásának stratégiája ki van
dolgozva, a fötomaternális transzfúzió mennyiségének mérése nem rutinszerű a
trombocitopéniás újszülöttek kezelése és az anya további gondozása terén;
megfontolandó lenne az antinatális anti-D IgG védelem, s a mennyiségi anti-D
szint meghatározásának bevezetése; standardizálandók az ellenanyag vizsgálati
módszerek.
Dr. Benkő Gábor A team munka jelentősége a várandós
gondozás és a szaktanácsadás keretében című előadásának elején a hazánkban
folyamatosan csökkenő születésszámról, s ennek bonyolult (társadalmi,
gazdasági, kulturális, szociológiai stb.) okairól szólt, népmozgalmi adatokat
közölt (a születések, a halálozások számának változásáról, a természetes
fogyásról, a becsült népességszámról, amely immár tízmillió alá csökkent. A
reprodukciós rátánk kedvezőtlen (1,3), holott 2,3-2,5-nek kellene lennie. Nő a
koraszülések száma is. Magyarországon 100 szülésre 45-50 művi vetélés esik, az
EU fejlett országaiban 8-15; 100 szülésre 16 spontán vetélés vagy méhen kívüli
terhesség jut; s gyakori a 24. terhességi hét utáni méhen belüli elhalás, halva
születés. A csecsemőhalálozás is gyakoribb nálunk (2009-ben 5,1 ‰), mint az EU
átlaga. A hazai népesség egészségi állapota a legrosszabb a hasonló gazdasági
fejlettségű országokhoz viszonyítva. A várandós gondozás szempontjából a terhes
nőket 3 csoportba osztotta: egészségesek, veszélyeztetettek, kóros terhességi
állapotúak. Az egészségeseknél a várandós anya, a védőnő, a szülész-nőgyógyász
szakorvos és a családorvos együttműködésén (team munka) alapul az ellátás.
Benkő doktor úr az érvényes rendeletek alapján végig vette az előírt
tennivalókat a védőnők (az önállóan végezhető vizsgálati, gondozási feladatok),
a családorvosok, valamint a szakorvosok esetében. Kitért a prekoncepcionális
gondozásra is, amely tágabb értelemben a tervezett fogamzás előtti intervenciót
jelenti az optimális helyzet elérése érdekében. Fölsorolta azokat az eseteket
is, amelyek fönnállásakor kivizsgálást javasolnak a terhesség előtt (diabetes
mellitus, hipertónia, depresszió, epilepszia, trombofiliák,
pajzsmirigybetegségek, egyes emésztőszervi betegségek). Említést tett a
prekoncepcionális genetikai tanácsadás indokoltságáról is. Részletezte a
terhességi dietétika elemeit, a vitaminpótlás jelentőségét. Külön tárgyalta a
veszélyeztetett várandósok (őket a terhesség vagy a szülés során szövődmények
kialakulása veszélyezteti; a terhesek 20-30%-át érinti) szűrésére, gondozására
vonatkozó ismereteket; hangsúlyozva a terhességi hipertóniával, elhízással
összefüggő tudnivalókat, az alkohol, a kábítószer, a dohányzás, a koffein e
periódusban speciális hatásait. A várandósok gyógyszerszedésének általános
szempontjait, illetve a gyakrabban előforduló panaszok, tünetek terápiájára
alkalmazható gyógyszereket is bemutatta. A kóros terhességi állapot gondozását
illetően fölhívta a figyelmet arra, hogy ez eredendően szakorvosi feladat,
olykor elmaradhatatlan a kórházi ellátás; a teamben a családorvos – védőnő –
ápolónő triásza kiegészül a szülész-nőgyógyász szakorvossal. Benkő doktor úr
ezek után szólt a várandóság alatti infekciókról (cytomegalovírus, herpes
simplex, zooster, rubeola, morbilli, mumpsz, hepatitis-B, parvovírus,
influenza); a pajzsmirigybetegségek, a cukorbetegség terhességkor való
előfordulásának vonatkozásairól, a tromboembóliás várandós beteg gondozásáról,
s a meddőség kérdésköréről. A várandós gondozás jogi aspektusait elemezve
megkülönböztette a felelősségi formákat (személyi: etikai, fegyelmi-munkajogi,
büntetőjogi; szolgáltatói: működési, fogyasztóvédelmi típusú,
egészségbiztosítási, polgári jogi), beszélt a kártérítésről, a tájékoztatás
kötelméről, a felelősségcsökkentés jogi eszközeiről. Bemutatta azokat a
jogszabályokat is, amelyek a terhesgondozással foglalkoznak, s ennek kapcsán a
vonatkozó protokollokat, s a dokumentáció előírásait is érintette.
Dr. Zacher Gábor Droghasználat
terhesség alatt című előadása elején általános tényeket és adatokat tett közzé a témában
(egyebek mellett: egy hétvégi napon hazánkban hozzávetőleg 350 ezer ember
használ drogot – nem számítva a dohányosokat, az alkoholistákat és a
gyógyszerfüggőket; nincs adat arra vonatkozóan, hogy országunkban évente hány
droghasználó lesz várandós). Az illegális szerekkel összefüggésben elmondta,
hogy azokat a szereket sorolják ebbe a kategóriába, amelyeket ún. tiltó listára
tettek, ám a ténylegesen ható és drogként fölhasznált anyagok 80%-a nincs
tiltva. A droghasználatról vizsgálati eredmények főként nyugat-Európából, s az
Egyesült Államokból származnak (pl. az Egyesült Királyságban a nagyvárosi
terhesek 16%-a legalább egyszer használ illegális anyagot; az egyes etnikai
csoportokban számottevő különbségek vannak a droghasználatot illetően).
Általános hatásként említette Zacher doktor úr az első trimeszterben a gyakori
spontán abortuszt, a placenta korai leválását, a rendellenes, sérült placenta
kialakulását, a koraszülést, a kis súlyú újszülöttet, a harmadik trimeszterben
a súlyfejlődési zavarokat (főként a nikotin, a kokain hatására), valamint a gyermekkorban
jelentkező mentális és viselkedési zavarokat. A terápia kapcsán előre
bocsátotta leegyszerűsített szabályként: ami jó a mamának, az jó a babának (a
mama primátusával). A továbbiakban a gyakori szerek hatásait foglalta össze, s
velük összefüggően a terápiás lehetőségeket. Például a heroin tudatbeszűkülést,
légzésdepressziót okoz, beszűkíti a pupillákat, a magzat oxigénhiányos
állapotát idézi elő, az újszülöttben megvonási tünetegyüttest vált ki;
szűrővizsgálatok alapján döntenek a terhesség esetleges megszakításáról,
illetve a metadon terápiáról. A szubsztituensként alkalmazott metadon a
placentán áthatolva a magzati keringésbe is bejut, nem okoz súlyos magzati
károsodást, ám születés után a magzatban megvonási szindróma lép föl, amelyet
kezelni kell. Szó esett továbbá kokain, az amfetaminok, a marihuána, az
inhalánsok veszélyeiről is. A dohányzás növeli a koraszülés kockázatát, a
halvaszületés rizikóját, a bölcsőhalál esélyét. A magzati alkohol szidrómára is
kitért az előadó. Lemoine 1968-ba írta le ezt a veleszületett rendellenességet,
amelynek többféle elnevezése, rövidítése ismeretes (FAS, Fetal Alcohol
Syndrome, FASD, Fetal Alcohol Spectrum Disorders, FAE, Fetal Alcohol Effects
stb.). Hazánkban évente kb. 300 újszülöttnél tapasztalják, ezer szülésre 0,5-3
ilyen valószínűsíthető, az alacsony társadalmi-gazdasági státuszú,
marginalizálódott népesség körében gyakoribb az előfordulása. Az alkoholt kis
mennyiségben fogyasztó nők (heti 1-2 alkalommal, esetenként 1-3 egységnyit,
főként bort) magzatai nincsenek veszélyben (sőt!). (Arra nincs bizonyíték, hogy
egyszeri jelentős leittasodásnak maradandó magzati következményei lennének.) A
FAS-t jellemzik: kis születési súly, visszamaradó testi fejlődés, jellegzetes
arc (rövid szemrések, keskeny felső ajak, lelapult arcközép, az orr és a felső
ajak közti bemélyedés hiánya, ajakhasadék, szájpadhasadék, koponya-,
agyvelő-rendellenességek), értelmi zavarok (lassú értelmi fejlődés,
hiperaktivitás, tanulási nehézségek, gyönge probléma megoldó és emlékező képesség,
beszéd-, hallás- és mozgáskoordinációs zavarok), viselkedészavarok
(lobbanékonyság, az ítélőképesség zavarai, társadalmi beilleszkedési zavarok
stb.). Viszonylag ritkábban előforduló anomáliák: csüngő szemhéjak,
kisszeműség, fejletlen állkapocs, elálló fülek, rövid nyak, nyaki csigolya
rendellenesség, szívfejlődési rendellenesség, érdaganat, vízfejűség,
fogrendellenességek, fülkürt átjárhatatlanság, a szem fénytörési defektusai
stb. Végül a kóros gyógyszerfogyasztásról emlékezett meg Zacher doktor úr (főként
az altató és nyugtató szereket, a benzodiazepineket illetően); hangsúlyozva,
hogy a magzatban rendre az anyáénál nagyobb szérum koncentráció mérhető, az
újszülött intoxikált állapotú, megvonási tünetegyüttes lép föl nála.
Dr. Ritter Ildikó Addiktológiai problémák büntetőjogi
vonatkozásai fiatalkorúak esetén című előadását annak számbavételével kezdte, hogy a
hazai jogrendszerben miféle sajátságos szankcionálás létezik az ún. várandós
állapotban, addiktológiai problémák fönnállásakor (mind a várandós nőt, az
anyát, mind a magzatot, illetve a csecsemőt illetően). A 14 éven aluli
életkorról elmondta, hogy ekkor, azaz a gyermekkornak minősülő periódusban
nincs büntetőjogi felelősségre vonás; a 14 és 18 év köztiek, a fiatalkorúak
esetében pedig a büntetőjogi felelősségre vonás korlátos, ám 18 év fölött
(felnőttkor) abszolúttá válik. Hozzátette, hogy az elkövető minősítésekor az ez
életkor a döntő, amikor bekövetkezik valamely cselekmény, nem az elbírálás
idején való kora. Kitért azokra a különbségekre is, amelyek a büntető jogi és a
polgári jogi megközelítésből adódnak, s adott esetekben a szülői felelősség
miként alakul a gyermeke tettének következményeként. Kifejtette, hogy a
társadalmakban különféle normák hatnak (erkölcsi normák, szokások, jogi
normák); ezeket az emberek olykor megsértik (normaszegések). Maguk a normák is
változnak az idővel (a morális értékrend változása), előfordulhat, hogy az
érvényben lévő norma már az idejét múlta, esetleg kedvezőtlen a normaszegő
számára, nem kifizetődő a megtartása, netalán betarthatatlan. A mindenkori
normaszegés rendre büntetést vonz. A büntetés célja a társadalom, a társadalmi
erkölcs, adott esetben a közegészség, az ifjúság védelme; a prevenció. A
normaszegéseket elkövetési alakzatokba sorolják súlyosságuk szerint
(szabálysértés, vétség, bűntett; a büntető törvénykönyv csak az utóbbi kettőt
szankcionálja). A büntetésnek különféle formái ismeretesek. Az ún. hétköznapi
büntetések körébe tartozik például a verbális elmarasztalás, a plusz feladat
kiszabása, a jutalom (pénz) megvonása, valaminek az elkobzása, (szoba)fogság;
ezekkel valamelyest párhuzamba állíthatók a büntetőjogi rendelkezések
megsértésekor kirótt elmarasztalások: a megrovás, az elterelés vagy divízió, a
közérdekű munka, a pénzbüntetés, az elkobzás, a szabadságvesztés. A különféle
addikciók a büntetőjogban nem azonos súllyal esnek a latba: pl. a
játékszenvedélynek, az étkezési addikcióknak, a szexuális addikcióknak, a
dohányzásnak nincs büntetőjogi következménye; az alkoholfogyasztásnak részben;
a kábítószer fogyasztásnak ellenben mindenképp van büntetőjogi felelőssége. A
drogfogyasztás szenvedélybetegség, s büntetőjogi kategóriát jelent a vonatkozó
törvények szerint. Az előadó áttekintette a kábítószerező „lebukása” esetén
általános eljárás lépéseit (rendőri szak, állapotfölmérés, igazságügyi
orvosszakértő vizsgálata a függőség mértékéről, ügyészi, bírósági szak
/felfüggesztés, vádhalasztás/, pártfogó megbízása, elterelést végző hely
kijelölése). A vádhalasztás meghatározó feltétele a páciens fél éves folyamatos
kezelése, a kezelés eredményességétől függetlenül. Az adatvédelemről szólva Dr.
Ritter Ildikó megkülönböztette a személyes vagy személyazonosító adatokat, az
egészségügyi adatokat (utóbbiak különleges adatnak minősülnek); s fölhívta a
figyelmet arra, hogy a személyes adatok védelméhez való jog azt is jelenti,
hogy az egyén maga rendelkezik a személyével kapcsolatba hozható adatok
nyilvántartásáról, fölhasználhatóságáról. Az adatszolgáltatásról elhangzott: a
rendőrség csak akkor juthat egészségügyi adathoz, ha az adatgyűjtéshez ügyészi
engedély birtokosa; az adatgyűjtésnek a célhoz kötöttség követelményének meg
kell felelnie. Az adatszolgáltatás hivatalos megkeresés alapján történhet, az
érvényes kötelmek megtartásával (kiről, miféle adatokat, miért kérnek stb.).
Végül – aktuálisan, a tárgyra vonatkozóan – a védőnők kötelezettségeit és
jogait összesítette az előadó, kiemelte a bizalmat a védőnői tevékenység fő
attitűdjeként, s javaslatot tett a témára vonatkozó módszertani levél,
protokoll elkészítésére, amely a szükséges ismereteket, gyakorlati tennivalókat
összefoglalná.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése