Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2016. január 18., hétfő

Korszerű várandós gondozás az alapellátásban



Az űrlap alja
Korszerű várandós gondozás az alapellátásban
Dr. Belső NóraA várandósság alatti és a szülést követő hangulatzavarok címmel tartott előadást. Előre bocsátotta, hogy ezek a – hazánkban viszonylag gyakran előforduló – állapotok akár tragédiához is vezethetnek, ezért fontos a megelőzésük, kezelésük. A női életciklusokkal amúgy is párhuzamba állíthatók bizonyos depressziós kórképek, ezért is fontos mindkettő beható ismerete. (Például az unipoláris major depresszió a 20-55 éves nők körében 2,5-ször gyakoribb, mint a férfiakban; e kor előtt és után a nemek közti különbség nem áll fönn.) Elmondta: a vulnerabilitást, sérülékenységet illetően számolni kell genetikai tényezőkkel, a személyiség sajátságaival, hajlammal, hormonális hatásokkal (ez szoros összefüggésben van az életciklusokkal, ugyanis a hormonális változásokkal járó életszakaszok hajlamosítanak hangulatzavarra), a társadalmi környezetből (család, munkahely) eredő hatásokkal, a szerep és az identitás vállalásából fakadó diszkrepanciákkal, s az életkor meghatározottságával. Az életkor alapján sérülékenynek ítélik a serdülőkort, a premenstrumot, a szülés és a perimenopauza időszakát. A nőkben előforduló speciális affektív zavarok: a premenstruális tenzió, a diszfória, a postpartum blues, a gyermekágyi (laktációs) pszichózis, a postpartum és a perimenopauzális depresszió. A premenstruális depressziót a női hangulatzavarok előjelzőjének tekintik; belőle egy idő után diszfória alakulhat ki, a premenstruális depresszióval 2-3-szor gyakrabban társul a depresszió; s hasonlóan a pánikbetegségben, az agorafóbiában is 30-40%-os a premenstruális depresszió aránya. A premenstruációs depresszión belül elkülönítik a szorongásos, a kívánós, a depressziós, az ödémásodással, a fájdalommal járó, s a vegyes típusokat. A depresszió (mind az unipoláris, mind a bipoláris) kialakulásakor más tényezők dominálnak a különböző életkorokban.
Fiatal korban a biológiai meghatározottság az erősebb (a nem, a genetikai öröklöttség), később előtérbe kerülnek a környezet hatásai, előbb a pszichoszociális fejlődés során a szervezetet ért hatások (pl. minták, kommunikáció, coping), majd az életesemények (pl. stressz) hatásai. A terhesség időszakában föllépő hangulatváltozások okaként tartják számon a pszichológiai okokat (a női lélek is változik ekkor, élen a döntési helyzettel: miként viszonyul a várandósságához), a biológiai eredetű okokat (ide sorolják a testi állapot változása mellett a hormonális változások rendszerint jótékony hatásait), és hatnak a családon belüli pszichés tényezők is. A szülés körüli időszak, a peripartum hangulatzavarai közül a peripartum bluest jellemezte elsőként. Ez a szülő nők 50-80 %-át érintő, a szülést követő napokban, főként a 4. napon föllépő, enyhe, átmeneti, 1-2 napig tartó, kezelést nem igénylő lehangoltság, amely független a stresszoroktól, a pszichés és egzisztenciális környezettől, voltaképpen mindennemű tényezőtől. A postnatalis – peripartum depresszió a gyermekágyas periódusban jelentkezik, rendre 4 héten belül, kivételesen azonban akár 3-6 hónap múltán is, ez 2 hétnél hosszabb ideig tartó, a depresszió egyéb sajátságait is magán viselő, orvosi beavatkozást igénylő hangulatzavar. Rizikófaktorai szocioökonómiai tényezők (egyebek mellett egzisztenciális bizonytalanság, kapcsolati problémák stb.), pozitív családi anamnézis, az anamnézisben pszichiátriai kórképek. A postpartum depresszió tünetei: hangulati nyomottság, lehangoltság, szorongások, félelmek, bűntudat, önvádló, bántó gondolatok, alvászavar, fáradtság, irritábilitás, étvágycsökkenés, fogyás, koncentrációs zavarok, a gyermek ellátásának képtelensége, suicid, a gyermek bántásával kapcsolatos gondolatok, s ezek miatt bűntudat. A kezeletlen postpartum depresszió hatással van mind az anyára (pl. sérült anya-gyermek kapcsolat, elégtelen anyaszerep, családi, párkapcsolati konfliktusok), mind a gyermekre (pl. nyugtalanság, sírósság, későbbi pszichiátriai morbiditás, csökkent fejlődési, tanulási ütem). A betegség diagnosztikájára szolgál, s a terápia monitorozására is alkalmas a 10 kérdésből álló, önkitöltős Edinburgh Postnatalis Depresszió Skála (EPDS). Belső doktornő ezután arról beszélt, hogy a depresszió, a szorongás esetén a vegetatív idegrendszer, az immunrendszerünk, a szervezet többi része sokkal inkább igénybe van véve; a depresszió mellé gyakrabban társulnak egyéb betegségek (pl. hypertonia, cukorbetegség, cardiovascularis betegségek). A depressziós állapot tkp. a szervezet elégtelen működéseként fogható föl; a központi idegrendszer irányítási képtelensége, amelyet fő tünetként a hangulatzavar jellemez. Az anya mentális betegsége fokozott kockázatot jelent: egyebek mellett a halvaszületést, a neonatalis halálozást illetően; az affektív nőbetegek csecsemőinél a kockázat még kifejezettebb. Az előadó kitért a terhesség vállalásának lelki aspektusaira is, továbbá az infertilitással összefüggő kérdésekre. Utóbbiakon belül például arra, hogy minden 5. párnak nehézségei vannak a teherbe eséssel; az ok 40-40%-ban az egyik vagy másik félben lelhető föl, 20%-ban mindkettőben. A szorongás, a depresszió – az infertilitásban a nőkben betöltött – kóroki szerepéről megemlítette az ösztrogén és a szerotonin anyagcsere összefüggését (az utóbbi az ösztrogén receptorokat stimulálja az ösztrogén iránt); depresszióban az agyi neurotranszmitterek anyagcseréjében zavar támad, s ez a hormonháztartást deformálja. A terhesség és a hangulat összefüggéséről leszögezte, hogy terhességben a hangulat általában kiegyensúlyozott; az ösztrogén hangulatot befolyásoló szerepe, az ösztrogén és a szerotonin háztartás egymásra hatása ismeretes; a hangulatzavar kialakulása nem egy hormonhatás eredménye, hanem összetett biológiai folyamaté; a hangulatzavar a az egyensúly borulásakor lép föl, a szülést követő hormonális változások kapcsán jelentkezhet. A meddőség férfiakra gyakorolt hatásait is számba vette, s bizonyította a postpartum apai depresszió létét, sajátosságait, következményeit is. A szülés körüli hangulatzavarok kezelési módszerek közt elkülönítette a biológiai terápiákat (mozgás; gyógyszerek, antidepresszívumok; kiegészítő, alternatív szerek; alvásmegvonás; fényterápia; elektrokonvulzív terápia); a pszichoterápiákat (egyéni és csoportos terápiák; relaxáció; szimbólumterápia); fölsorolta az alkalmazható antidepresszívumokat is, megjegyezve, hogy ezekhez pszichiáter szakorvos döntése föltétlenül szükséges.
Bornemissza Ágnes előadásának címe: Az egészségügyi szakdolgozók szerepe a perinatális veszteség idején. Az előadó bevezetésként Polcz Alaine gondolatait idézte a gyermek halálával kapcsolatban, s a perinatális veszteségről statisztikai adatokat közölt. Fölidézte, hogy a régebbi időkben a gyásznak rituális megnyilvánulásai voltak mind az egyházak, mind a család, a társadalom részéről (az emberek általában „készültek” a halálra, a haldoklótól, illetve a halottól „méltóképpen” elbúcsúztak). Manapság az elidegenedett közegben mindezek háttérbe szorultak. A gyász fogalmát definiálta: a veszteség által kiváltott természetes reakció; annak átérzése, hogy az elvesztett személy része saját énünknek. A normális gyász hozzávetőleg 1 év alatt önállóan lezajlik, a gyászoló nem igényel külső szaksegítséget. A gyász folyamatát több szakaszra szokták osztani (pl. 1964-ben Engel 3 szakaszt írt le: a lesújtottság-hitetlenségét, a tudatosulásét, az újraszerveződés-helytállásét; Polcz Alaine kb. 40 évvel később a következőket különített el: szembesülés a halállal és a veszteséggel, összeszedettség, sóvárgás-keresés, talajvesztettség-káosz, számbavétel-a kapcsolat átdolgozása, útkeresés-adaptáció a változáshoz. Ma általában 5 szakaszt tartanak számon; ezek átfedhetik egymást, esetleg kimaradhat közülük; egyéni színezettel telítődhetnek. 1. a sokk szakasza (lesújtottság, bénultság, kontrollálhatatlan érzelmi kitörések). 2. a kontrollált szakasz (tudatosul a halál ténye, düh, vádaskodás, tehetetlenség, „nem velem történik” érzése). 3. a tudatosulás szakasza (tudatosul az elválás, az elfojtott érzések föltörnek, álmok, hallucinációk jelentkezhetnek). 4. az átdolgozás szakasza (racionális elfogadás, szép emlékek megjelenése). 5. az adaptáció szakasza (a gyász zárása, emlékek őrzése). Az ún. komplikált gyász több évig is elhúzódhat, a gyászolón testi-lelki tünetek megjelenhetnek. Bizonyos tényezők hajlamosítanak komplikált gyászra (pl. a veszteség váratlansága, erős kötődés, gyermek elvesztése, halmozott veszteségek, hiányos szociális kapcsolatok, önvád, személyiség típus). A várandósság 24. hete és a szülés utáni 1. hét közötti idővel határolják be a perinatális gyászt. Ezt jellemzi egyebek mellett a szülők jövőképének sérülése, önvád, bűntudat, a halottról nincs emlékkép, kommunikációs zárlat. A nőkben dominál a szomorúság, a bűntudat, ők külső támaszt várnak; a férfiakban düh, agresszió, az „erősnek kell lenni” attitűd állhat elő. A föl nem dolgozott gyász családon belüli hatásáról is beszélt az előadó, majd a perinatális gyászt meghatározó tényezőket vette számba: a halál körülményei, a kapcsolat a halottal, a gyászoló személyisége, a szociális támasz szerepe. A veszteség földolgozását illetően is több elem játszik szerepet (pl. konkrét emlék, búcsúzás, a gyász kifejezése, megélése, segítségkérés). A kórházi személyzetnek is van lehetősége a segítségnyújtásra (pl. fölkészítés a veszteségre, méltó búcsú, illő kommunikáció), s a védőnő ugyancsak adhat támogatást (gondoskodás, együttérzés, gyászfolyamat elindításában segítség, a veszteség értékelése, az esetleges következő várandósággal összefüggő tanácsadás, a tágabb család, barátok, szükség szerint a háziorvos mobilizálása).
Odor Andrea A várandós gondozás meghatározása – Védőnői felelősségi szabályok, dokumentáció című előadásának elején megjelölte annak témáit: a várandós gondozás az egészségügyi alapellátásban; a védőnői gondozás a várandós anya egészségügyi ellátásában; a jogok és kötelezettségek várandós gondozásban; a védőnői dokumentáció; a felelősség és az asszertívitás fogalma. Ezen kívül szempontokat adott az e-learning tananyag földolgozásához. A magzati élet védelméről szóló törvényt idézte elsőként a magzat és a várandós anya védelmének eszközei és módszerei kapcsán; a népegészségügyből kiindulva az egészségügyi ellátás rendszerén belül az alapellátást, a járóbeteg szakellátást és a fekvőbeteg szakellátást emelte ki. Elmondta, hogy a települési önkormányzat az egészségügyi alapellátás körében gondoskodik egyebek mellett a védőnői ellátásról is. A védőnői ellátás folyamatát elemezve megkülönböztette az ellátással összefüggő elvárásokat (egészségmegőrzés, -fejlesztés; a veszélyeztetettség megelőzése, korai fölismerése, jelzése, követése; krízishelyzetek kezelése; családok támogatása) az irányító folyamatokat (jogszabályok, szakmai szabályok); a szakmai folyamatokat (családlátogatás, tanácsadás, csoportos foglalkozás); a támogató folyamatokat (pl. szakmai értekezletek, továbbképzések); és az eredményeket (pl. az egészséges életmód elemeinek elsajátítása, a szövődmények elkerülése). A várandós gondozás céljait is fölsorolta: az állapotos nő egészségének megőrzése, a magzat egészséges fejlődésének és születésének elősegítése; a veszélyeztetettség és a szövődmények megelőzése, korai fölismerése; fölkészítés a szülésre, a szoptatásra, a csecsemőgondozásra. Áttekintette a gyermeket váró nő, illetve a családja felelősségét, s kötelezettségeit, valamint a területi védőnőre háruló feladatokat a várandós nő ellátásában. Külön fölhívta a figyelmet arra, hogy a védőnő és a háziorvos – a gondozásra vonatkozó – szakmai véleménykülönbségét (bármelyikük kérésére) a háziorvosi és a védőnői ellátás illetékes szakfelügyelője együttesen rendezi. A lakóhely szerinti védőnőket a várandós gondozás során érintő ellátási kötelezettségekre ugyancsak több aspektusban (pl. dokumentáció, korai észlelés, tájékoztatás, vizsgálatok, együttműködés, jelzés, intézkedés, adatok gyűjtése) kitért. Az egészségügyi dokumentációt illetően egyenként vette számba a rendszerben használatos hivatalos iratok sajátságait, a velük kapcsolatos teendőket (pl. védőnői családgondozási törzslap, várandós nyilvántartó, várandós anya gondozási könyve, várandós anya törzslapja, törzslapkérő, védőnői jelentés összesítője, látogatások előjegyzési könyve, családi boríték, tanácsadások munkalapja). A felelősség fogalmáról az előadó azt mondta, hogy azt a kötelezettséget jeleni, amelynek alapján valaki, valami felelős valakiért, valamiért; majd a védőnői felelősségi szabályokat vázolta föl; elkülönítette a jogi és az etikai felelősséget. Végül az asszertívitásról esett szó, amely az alárendelő és az agresszív stílus mellett a viselkedés harmadik lehetséges típusa. Az asszertív stílusra jellemző, hogy a viselkedés aktív, direkt és őszinte; az illető önmaga és mások elfogadását közvetíti; a saját céljait, jogait, érdekeit és szükségleteit a partnereiéval egyenrangúnak tekinti; a „győztes-győztes” megoldásokra törekszik; együttműködő; őszinte, nyílt kapcsolatokat létesít.
Csordás Ágnes Védőnői várandósgondozási protokoll címmel tartott előadást. Elöljáróban azt emelte ki, hogy a klasszikus védőnői ellátás színtere a család otthona, és a helyi társadalmi környezet; az a mikrokörnyezet, ahol kialakul az életmód, megerősödik a szokásrend, a viselkedés. A XX: század eleje óta hangsúlyok helyeződtek át a védőnői ellátásban (paradigmaváltás): például a rendelő helyett a család otthona vált az ellátás helyszínévé; a betegség gyógyításával szemben fölértékelődött az életmód jelentősége, az oktatásé; a családgondozást váltotta a betegellátás; megnőtt a közösségi gondozási módszerek szerepe; középpontba került a „képesség-jártasság-készség-ismeret” fogalma (kompetencia); a probléma központú gondozás helyére az érték központú tanácsadás lépett. A társadalom új elvárásokat támaszt (pl. hosszú távú célok, decentralizáció, az öngondoskodás segítése, választási lehetőségek prezentálása, kapcsolatrendszerek kialakítása, holisztikus megközelítés). Kiemelkedő szerepe van a védőnők tevékenységében a prevenciónak (primer, szekunder, tercier). Ezek után az előadó a minőségről beszélt (a minőség fogalma; szempontjai; aspektusai, az utóbbiak: hozzáférhetőség, hatásosság, megfelelőség, elfogadhatóság). Fölsorolta a védőnői ellátás „minőségelemeit” is: megbízhatóság, hozzáértés, hozzáférhetőség, udvariasság, kommunikáció, hitelesség, biztonság, a gondozott megértése, a szolgáltatás fizikai megjelenése. Donabediant idézve tekintette át a struktúra, folyamat (közti eredmény), eredmény triászát. Számba vette a védőnői ellátás strukturális elemeit; a folyamat kapcsán a védőnői gondozás színtereit (a család otthona, tanácsadó, egyéb), formáit (alapozó, individuális, „mikro”-konzultatív), s ezek altípusait), s az eredményt (az életminőség javítása, a legnagyobb egészségnyereség). Az egészségügyi szolgáltatási folyamatra koncentráló minőségmenedzsment rendszert ábrán tárta elő, majd az egészségügyi szolgáltató szervezet feladatait mutatta be, külön hangsúlyozva a standard értékek, a minősítési indikátorrendszer szerepét és jelentőségét. Az egészségügyi ellátás céljaként a lakosság és a páciensek szükségleteinek folyamatos és hatékony kielégítését (az ellátás tervezése, koordinált működtetése, a további ellátás meghatározása, a követés) nevezte meg, s ennek eszközeként az ellátási standardokat és protokollokat. Részletezte a Magyar Egészségügyi Ellátási Standardok (MEES), a standard-rendszer mibenlétét továbbá ennek kapcsán a várandós anya gondozásának valamennyi előírását. Definiálta a szakmai irányelv, a módszertani levél és a protokoll fogalmát, példákat is hozva rájuk. A protokoll szerkezetét elemezte a későbbiekben (különös tekintettel az ellátási folyamatra, az ellátási algoritmusra, az anamnézisre, a rizikó tényezők összegzésére, a gondozási tervre, a tájékozott beleegyezés elméletére és gyakorlatára. A protokoll szerkezetét követve a kezelés, a rehabilitáció és a gondozás elemeit is vizsgálta; hangsúlyozottan a védőnői szűrővizsgálatok szerepét a várandós anya ellátásában, illetve az ellátás/gondozás megfelelőségének indikátorait. Az indikátort több vonatkozásban határozta meg, s fölidézte az indikátorválasztás szempontjait is. A protokollokról szóló fejezet zárásaként az irodalomjegyzékről és a mellékletekről is megemlékezett. Az előadó a továbbiakban a mérés, értékelés, elemzés és fejlesztés témakörre tért rá. Elkülönítette és jellemezte a külső, a belső és a szakmai auditot, s bizonyította szükséges voltukat. Megnevezte a szakfelügyelők feladatait is (ellenőriznek, vizsgálnak, véleményeznek, javasolnak, jelentenek), s e feladatok ellátásában fontos tényezőket (pl. az érdekelt felek elégedettségének alakulása; információs és informatikai rendszer működtetése; az információk forrásai). Végül arra hívta föl a figyelmet, hogy a reaktív attitűdöt (az információkra való várakozást, a személyek miatti aggodalmaskodást, a meg nem történt dolgok miatti sajnálkozást) föl kell váltania az aktív attitűdnek, amelyet az információ keresése, a lehetőségeken való gondolkozás, a célszerű munka jellemez.
Dr. Berzéné Vági Andrea Minőségfejlesztés a védőnői ellátásban című előadását a minőségfejlesztés fogalmának történelmi áttekintésével kezdte. Külön kitért a Donabedian-féle rendszerre, az 1997-es egészségügyi törvény vonatkozó fejezetére, az EüM. megfelelő, az egészségügyi szolgáltatók belső minőségügyi rendszerére és a követelményekre vonatkozó szakmai irányelvére (KES, JES, HES, VES, MEES). Definiálta a minőséget, mint a célnak való megfelelőség, a használatra való alkalmasság, a vevői igények kielégítése; továbbá az ISO szabvány szerinti értelmezésben: eszerint a minőség a termék vagy szolgáltatás azon jellemzőinek összessége, amelyek alkalmassá teszik az elvárt és meghatározott igények kielégítésére. Az elvárások részben külsők (betegek, finanszírozók, fenntartó, jogszabályok, hatóságok), részben belsők (munkatársak, attitűd, motiváció). Beszélt a minőségi ellátást életre hívó okokról (pl. az egészségügyi ellátás iránti növekvő igények, a betegek tájékozottságának növekedése, a piaci viszonyok térhódítása, jogszabályok). Ezután számba vette a védőnői ellátás feladatait, mint szolgáltatási típusokat (nővédelmi gondozás, várandós anya gondozása, gyermekágyas gondozása, újszülött és csecsemő gondozása, 1-3 éves kisded gondozása, 3-6 éves gyermek védőnői ellátása, védőnői vizsgálatok szűrővizsgálatok, a védőnői ellátás jelzőrendszere). A minőség dimenziót a struktúra (azon környezet jellemzői, ahol a kezelés folyik; anyagi, emberi, szervezeti források), folyamat (az ellátás eseményeinek összessége), eredmény (változások a beteg állapotában és a szolgáltató működésében) fogalmak összefüggéseivel illusztrálta. Fölsorolta a minőség komponenseit: hatásosság (a cél elérésének mértéke – ideális, illetve a szokásos körülmények között); hatékonyság (a fölhasznált erőforrások és az eredmény aránya); hozzáférhetőség (földrajzilag, időben, anyagilag-pénzügyileg); méltányosság, esélyegyenlőség; a betegek elégedettsége, a dolgozók elégedettsége. Bemutatta a minőségirányítási rendszer (ISO 9001 szabvány) alapelveit: folyamatszemléletű megközelítés; rendszerszemlélet az irányításban; tényeken alapuló döntés; a vezetés felelőssége; vevő-központúság; folyamatos fejlesztés; munkatársak bevonása a döntésekbe, valamint a minőségirányítási tevékenység praktikus alapszabályait (írd le, amit végzel! – végezd úgy, ahogy leírtad! – ellenőrizd, amit végeztél! – bizonyítsd, hogy a leírtak szerint cselekedtél! – ha nem a leírtak szerint cselekedtél, javíts!). Ábrán szemléltette a PDCA ciklus elemeit (plan = tervezz; do = cselekedj; check = ellenőrizz; act = avatkozz be), és a MIR dokumentációs rendszer piramisszerű fölépítését (a csúcson a minőségpolitika; alatta az előíró, szabályzó dokumentumok: kézikönyv, eljárások, munkautasítások; legalul a feljegyzések, az igazoló dokumentumok). A szabályozó dokumentumokat is rendszerezte: külső (törvények, rendeletek, szabványok, megállapodások, szerződések stb.) és belső dokumentumok (minőségirányítási előírások: kézikönyv, eljárások, munkautasítások; egyéb dokumentációk: pl. munkaköri leírás, SzMSz). Az előadó ezután rátért a Magyar Egészségügyi Ellátási Standardok (MEES) ismertetésére. Meghatározta a standard fogalmát: a szervezet elérni kívánt állapotát leíró, szakmai alapokon nyugvó kijelentések; általános, szabatos megfogalmazása azoknak az elvárásoknak, amik az egészségügyi szolgáltató valamennyi funkciójára, tevékenységére, működési feltételeire vonatkoznak. Mindez azért szükséges, mert az EU elvárása az ellátórendszerek összehasonlíthatósága, mérhetősége. A standardrendszerre jellemző, hogy betegcentrikus, működéscentrikus, a közös, fő folyamatokra vonatkozik, megvalósítható és fölülvizsgálható. A standardok céljaként megjelölte a szakmai és működési gyengeségek föltárását, a minőségi ellátást, az elért szint fejlesztését, a specifikus elvárások megvalósítását. Alkalmasnak ítélte a standardokat a szervezeten belüli szakmai és szervezeti tevékenység ellenőrzésére, nyomon követésére, értékelésére; belső auditra, kívülálló általi minősítésre; szakmai ellenőrzésre; szakfelügyeleti (klinikai) auditra. Végül a standardok szerkezetét vázolta a MEES kézikönyv szerint; fölelevenítette a MEES témaköreit; valamint a védőnői ellátás reszortjairól; s a kötelezően előírt dokumentált szabályozásokról szólt.
Dr. Kósa Csaba (más helyszínen Dr. Szlávik János) A terhesség alatti HIV szűrés és a kiszűrtek gondozása címmel tartott előadást. Bemutatta, hogy az 1990-es évek elejétől 2007-ig mint növekedett világszerte a HIV fertőzöttség (különös tekintettel a 15-49 éves korosztályra). A növekedés folyamatos, ám az új fertőzések száma mérsékelten csökken, amint az AIDS miatti halálozás is a gyermekek körében. A betegek rendszerint titkolják a fertőzöttségüket (stigmatizáció), nagy jelentőséggel bír általánosan a veszélyeztetettek szűrése. A betegség társadalmi, gazdasági jelentőségéről szólva a populáció struktúrájában (korfa) bekövetkezett változásokat grafikusan szemléltette: összevetve Ghana-t és Lesothot (1950-es és 2007-es adatok alapján). Utalt az egészségügyre költött összegeknek, az adott terület orvosi ellátottságának és a HIV gyakoriságának összefüggéseire is. Áttekintő táblázatot közölt a hazai helyzetről (1985-től 2010-ig) a regisztrált HIV fertőzött személyek nemenkénti megoszlásáról, s a verifikálás évéről, valamint a rizikócsoportok szerinti eloszlásáról, továbbá az AIDS-ben meghaltak rizikócsoportok szerinti eloszlásáról. Kiemelte, hogy Magyarországon még nem született HIV által fertőzött, ám kezelésben részesülő nőnek HIV pozitív gyermeke. Ugyancsak hazai adatok szerint vetette össze a nyilvántartott HIV pozitív személyek számának területenkénti alakulását 2001 és 2010 között (a főváros nagyságrenddel fertőzöttebb a megyékhez képest). A HIV szűrést illetően USA-ból való adatokat tett közzé (például az 1-1,2 millió HIV fertőzött negyede nem tud a betegségéről; perinatalis HIV fertőzés leginkább akkor fordul elő, ha nem ajánlották föl a terhesség alatti szűrést, illetve ha a terhesség alatt történik a fertőződés; a gyógyszeres kezelés jelentősen csökkenti a HIV-hez köthető megbetegedést, halálozást, a perinatalis átvitel lehetőségét). A rutin szűrést javasolják minden terhes nőnél; mindenkinél, akinél TBC ellenes kezelést kezdenek, és aki STD ambulancián panasszal jelentkezik. Ismételt szűrést ajánlanak legalább évente mindazoknak, akiknél a HIV fertőzés kockázata nagy, illetve új szexuális kapcsolat előtt. Kósa doktor úr grafikusan ábrázolta a nem kezelt HIV fertőzés lefutásának jellegzetességeit a fertőzéstől számított 7 év során: miképpen változik a vírus kópia száma, a szervezet védekező képessége (tkp. a fertőzőképesség kiemelkedő, amikor a teszt még nem jelez). Fölhívta a figyelmet a fertőzőképességnek a betegség előrehaladásával párhuzamos változására. A fertőzés valószínűségének különbségeit is példákkal illusztrálta (analis befogadó: 1:30-100; analis behelyező: 1:1000; hüvelyi fogadó: 1:1000; hüvelyi behelyező: 1:10000; tűszúrás: 3:1000). Megjegyezte, hogy például tűszúrással a HIV-nél intenzívebben fertőz a HCV, illetve még inkább a HBV. A gyermek anyja általi megfertőzésének a rizikója megfelelő gyógyszeres kezeléssel 70%-ról 3%-ra csökkenthető. Kósa doktor úr részletezte az AIDS-hez társuló daganatokat, állapotokat, fertőzéseket (például Kaposi sarcoma, lymphoma, HIV-hez köthető fogyás, candidiasis, cytomegalovírus betegség, herpes simplex, mycobacterium, Pneumocystis jirovecii pneumonia, salmonella). Fölsorolta a primer fertőzés általános, neurológiai és bőr tüneteit (például láz, pharyngitis, lymphadeopathia, fejfájás, arthralgia, lethargia, étvágytalanásg, fogyás, hányás, hasmenés; meningitis, encephalitis, perppheral neuropathia, myelopathia, erythmatosus maculo-papularis kiütés, mucocutan ulceratio). Ábrákkal szemléltette a TBC-t, a CMV retinitist, a CMV pneumonitist, a cerebralis toxoplasmosist, a primer agyi lymphomát, a Kaposi sarcomát, a progresszív multifocalis leuco-ecephalopathiát, az immunrekonstrukciós szindrómát stb. A gyógyszeres terápiát is többoldalúan érintette (például az alkalmazott szereket, a kombinációs terápiát emelte ki, a kezelés indokoltságát a klinikai stádium, illetve a CD4 szám függvényében). Több aspektusban vizsgálta a perinatalis fertőzés befolyásoló tényezőit (biológiai és viselkedésbeli tényezőket), a fertőzés megszüntetésének legfőbb nehézségeit (pl. a késői vagy hiányos ellátást, a szűrés hiányát, a rossz együttműködést), a profilaxis alapjait, a kezelés és a kontroll sajátosságait, a vaccinatio, a szülés specifikus kérdéseit, a teendőket postpartum állapotban, valamint a szoptatás és a fogamzásgátlás aktuális vonatkozásait.
Prof. Dr. Szigetvári Iván előadásának címe: A reproduktív egészség és veszélyeztető környezeti hatások. Bevezetésként szó esett arról, hogy a tudományos csúcstechnológia segítségével végzett vizsgálatok szerint az emberi szervezet, benne a biológiai immunrendszer és a felette álló, azt is szabályozó energetikai immunrendszer, és a gondolkozás, a lelki- és egyéb vegetatív idegrendszeri működésünk is alapvetően az univerzális és földi energiarendszerek irányítása alatt áll. P. Fraser professzortól és nemzetközi tudós csapatától származik az a vadonatúj technika, amely az ember, benne a géneket irányító „finomrendszerek” vizsgálatát és kezelését lehetővé teszi. E rendszerek normális működésétől függ az egészség. Szigetvári professzor utalt rá, hogy e vizsgálatok alapozták meg a primer prevenció tudományos bázisát; s az általa új tudásnak nevezett ismeretegyüttes nem csak a primer prevencióban, hanem az orvoslásban is mérföldkő lesz, túllépve a génekre, az idegrendszerre, a hormonokra alapozódó eddigi tudományon. Beszélt az élőlényeket fölépítő anyagokról, a szervekről, szövetekről, sejtekről, sejtalkotókról, molekulákról, atomokról, az atomokat fölépítő részecskékről, a velük kapcsolatos energiákról. Kitért a fény, a hang, az elektromosság, a mágnesesség, a gravitáció, valamint az univerzális energia- és irányítórendszerek jelentőségére is; az utóbbiakat illetően a Földi élet kezdeteire is utalt. Rávilágított a gének szerepére is (a növekedésben, a sejtosztódásban, a sejtcserélődésben), s viszonyukra az őket működtető külső és belső energiákhoz, továbbá az energiák és információk egylényegűségére. A sejt energiaellátásának folyamatait is ismertette (a mitokondriumok működését), érintve az anyagcsere folyamatokat, s a szabadgyökök szerepét is. Kifejtette, hogy az emberi test főként automata alapmechanizmusokkal működik, amelyeket kevéssé képes befolyásolni; ugyanakkor az emberre jellemző folyamatokban a külső hatás kismértékben érvényesül: az ember elsősorban szellemi lény, leginkább a gondolatai vezérlik. A gondolatot pedig tanulással, szuggeszcióval, egyéb módszerekkel pozitív (egészség) és negatív (betegség) irányban is lehet motiválni. Ezáltal juthat szerephez a primer prevenció, az egészség-műveltség fejlesztése, az egészségvédelem, a betegségmegelőzés. Az előadó bevezette a „derűs mindennapi egészségtevékenység” fogalmat, s vázolta ennek aspektusait, tanítható, elsajátítható voltát. A következőkben a táplálkozás és az egészség összefüggéseit tekintette át; előtérbe állítva, hogy az emberiség számára a rossz táplálkozás az egészséget leginkább romboló környezeti faktor. Megemlékezett az ideális energiabevitelről, ennek optimális megoszlásáról a különféle tápanyagok közt, a savasodásról, a salakosodásról, a táplálkozás és bizonyos rizikótényezők (elhízás, koleszterin, hipertónia stb.) kapcsolatáról, a táplálék vitálértékéről, a vitaminok szerepéről, az antioxidánsokról, a táplálékkiegészítőkről. Végül a bélflóráról, s a méregtelenítő folyamatokról, valamint az utódlás, a reprodukció egyéb, speciális (pl. társadalmi) vonatkozásairól is szó esett.
Dr. Brunner Péter A magzati fejlődés kritikus periódusai, az idegrendszer fejlődését veszélyeztető tényezők címen adott elő. Az elején hitet tett a védőnői szolgálat értékei mellett; úgy ítélte, hogy a rendszer feladatai folyamatosan nőnek, ám a finanszírozás ezektől mindinkább elmarad. Azt is kijelentette, hogy a várandós gondozást nem tudja elképzelni a védőnők nélkül. Napjaink súlyos gondjai közé sorolta az alacsony születésszámot, a szülést vállaló nők életkorának emelkedését, az ebből fakadó veszélyeztetettséget, a magas koraszülött frekvenciát, amelyek együttesen ellátási, gondozási többlet terhet eredményeznek. Óvott attól, hogy a minőségfelügyelet (bizonyos tevékenység miként látható el magas színvonalon) megszerzett eredményeiből bárki engedjen, még akkor sem, ha a lehetőségek sokszor hiányosak. Folytatólag kifejtette, hogy a fogamzástól a születésig a magzatot különböző hatások érik, defektusok, rendellenességek alakulhatnak ki. Congenitalis anomalia néven tartják számon azokat a magzati életben, genetikai és/vagy környezeti tényezők hatására kialakuló alaki (morfológiai), biokémiai, vagy működési (funkcionális) zavarokat, amelyeket a születéskor, perinatálisan vagy a születés után észlelnek. Az embrió fejlődésének valamennyi szakaszában bekövetkezhetnek rendellenességek. A méhen belüli fejlődés első szakasza a csíraszakasz (a fogamzástól a beágyazódásig tart, mintegy 8-10 nap); következő az embrionális szakasz (a méhfalhoz rögzüléstől a 8. hét végéig tart; ebben a fontos szervek mindegyike primitív alakot ölt); a harmadik a magzati szakasz (a 9. héttől a születésig tart; a csontok keményedésének első jeleivel kezdődik; gyors differenciálódás jellemzi). Az embrionális szakasz a legérzékenyebb periódus, ekkor nagy morfológiai elváltozások történhetnek; ezután jobbára kisebb morfológiai elváltozásokkal, funkcionális károsodásokkal lehet számolni. Ennek kapcsán Brunner doktor úr azt hangsúlyozta, hogy e törvényszerűség okán is érdemesebb a várandósság 12. hetétől kezdődő gondozás helyére a generációkon átívelő egészségvédelmet illeszteni. Az embrió növekedését illetően bemutatta, hogy miként válik 3 részre a belső sejttömeg: a külső része (ektoderma) alkotja a bőr külső felszínét, a szemlencsét, a belső fület, az idegrendszert; a középső (mezoderma) az izmokat, a csontokat, a keringési rendszert, a bőr rétegeit; a belső réteg (endoderma) az emésztőrendszert, a tüdőt. A teratogén hatások érhetik az ivarsejteket, körükben számottevő a szelekció, rendszerint a legéletképesebb fejlődik tovább; a magkezdemény sérülése még abban a periódusban történik, amikor a várandósság nincs is fölismerve; az embrió és a magzat sérülése okozhat spontán vetélést, de veleszületett rendellenességet is. Az emberi szervezetet a fogantatása pillanatától (sőt még korábban is) különböző hatások érik, amelyek az egészségére is befolyással vannak (ennek része a fejlődő magzatot körülvevő anyai és külső környezet, hormonális, idegrendszeri hatások, pszichoszociális tényezők, a családi, a lakó- és munkahelyi környezet, az egészségügyi ellátórendszer, egyebek). A veleszületett rendellenességek számottevő népegészségügyi problémát jelentenek, rendszerint életre szóló, bonyolult, súlyos betegségek, drága terápiát kíván a gondozásuk. A csecsemőhalálozás hátterében második okként szerepelnek (24%), a perinatális szakban keletkező állapotok után (64%). A perinatális mortalitás a várandóság 24. hete és a születés utáni 7. nap között bekövetkező elhalálozást jelenti. Ennek okai lehetnek anyai tényezők (toxaemia, infekció, életkor, krónikus betegség, életmód, dohányzás, alkohol, drog stb.); magzati tényezők (éretlenség, hypoxia, fejlődési rendellenesség, infekció, szülési sérülés) szülészeti tényezők, egyéb tényezők (pl. környezeti hatások, szociális háttér, táplálkozás). A fejlődési zavarok okai kóreredetük szerint: kb. 20%-ban öröklődő, genetikus ártalmak (génmutációk, kromoszóma-rendellenességek, számbeli eltérések, szerkezeti eltérések, pl. Down-kór); 5 %-ban környezeti ártalmak (kémiaiak, pl. vegyszer, gyógyszer, élvezeti szer; fizikaiak, pl. sugár-ártalmak, oxigénhiány); 60%-ban multifaktoriális okok (a genetikai hajlam, több gén és a környezeti ártalom együttesen váltják ki, pl. ajakhasadék). A fejlődéi zavarok 15%-ának a kóreredete ismeretlen. A fejlődési zavarok magzati okai lehetnek méhen belüli tényezők, a köldökzsinór rendellenességei; anyai okai pedig lehetnek az anya korán kívül a várandóságtól független heveny vagy krónikus betegségek, s a várandósággal összefüggő betegségek is. Összegzésként elhangzott: a perinatális kor a legkockázatosabb időszak az idegrendszeri károsodások tekintetében; az idegrendszert ért intrauterin, subpartális és korai csecsemőkori ártalmak hatásai gyakran csak később jelentkeznek; veleszületett, vagy újszülött- és kora csecsemőkori, elsődlegesen nem idegrendszeri ártalmak, problémák nagy része jelentős hatással lehet az idegrendszeri funkciókra is. A fölismerést nehezíti: a rendellenességek az újszülöttek egy részénél láthatóak csupán; a többiekben rejtve marad, s csak később manifesztálódik. Brunner doktor úr a korai agykárosodás lehetséges okait is számba vette: genetikai ártalmak (szindrómák, neurometaboliás és neuromuscularis betegségek), intrauterin vagy szülés alatti károsodások (vérzés, gyulladás, hypoxia, toxikus ártalom), korai postnatális ártalmak (gyulladás, trauma, hypoxia). Oki tényezőkként számolni kell orvosbiológiai, szociális, magatartásbeli, nevelési-oktatási tényezőkkel; az inter-generációs okkeresésre is figyelmet kell fordítani. A fejlődési zavarok kialakulásának sémáját ábrán illusztrálva megnevezte a lehetséges oki tényezőket (pre-, peri-, postnatális), a veszély kategóriákat (környezeti, determinált, biológiai), a fejlődő agynál a funkciókat (motoros, kognitív, szociális), a jellemző fejlődési zavarokat (cerebralis paresis, mentális retardáció, autizmus), az enyhébb fejlődési problémákat (a mozgáskoordináció, a percepció és a tanulás zavara, hiperaktivitás, figyelemzavar), s ezek lehetséges variációit. Elkülönítette a megelőzés három szintjét: az elsődleges a terhes gondozás, a kórokok kiküszöbölése, korlátozása (ezt segíti a genetikai, az optimális családtervezési, a teratológiai tanácsadás); másodlagos a rendellenességek kialakulásának korlátozása, a terhesség alatti szűrővizsgálatok; harmadlagos az orvosi, pszichológiai segítség a rendellenesség korlátozása, az egyéni és családi nehézségek érdekében. A hatásos kezelés optimális feltételeként a neonatológus, a védőnő, a gyermekneurológus, a rehabilitációs szakember által, a korán kiszűrt károsodottakon végzett intervenciót. Ennek dacára is a korai agykárosodottaknál maradványtünetekkel számolni: cerebralis paresis (az időablak miatt leginkább kezelhető vagy megelőzhető), értelmi fogyatékosság (az időablak rövid, korai intervencióval kissé javítható), érzékszeri károsodás (segédeszközökkel, speciális fejlesztéssel, neveléssel enyhíthetők). Az előadó foglalkozott a méhen belüli retardáltsággal is (amikor a magzat fejlődési üteme a vele egykorú magzatokhoz képest kb. 2 héttel elmarad), amely sokrétűsége miatt differenciál diagnosztikai problémát okoz. Okai lehetnek anyai eredetűek (pl. etnikai sajátságok, a szülők kis testsúlya, magassága, betegségek, táplálkozási zavar, stressz), lepényi okok (krónikus leválása, fejlődési rendellenessége, elhalása, infarktusa, idő előtti meszesedése, köldökér eltérés, ikrek között transzfúziós szindróma), magzati okok (kromoszóma rendellenességek, veleszületett betegségek, fertőzések), egyéb okok (gyógyszerek, dohányzás, alkohol, drog). Előfordulásakor a legfontosabb teendők: a várandóst veszélyeztetetté kell nyilvánítani, fokozottan ellenőrizni kell, pihentetni, roborálni, vitaminnal ellátni, a stresszt és az egyéb károsító tényezőket ki kell iktatni esetében. Brunner doktor úr végül az OTH hivatalos dokumentumát idézve tekintette át a védőnők alapfeladatait a perikoncepcionális időszakban; továbbá szociális és társadalmi vonatkozásokra is kitért, majd a rehabilitációról is megemlékezett, amelyben kiemelte a többféle szakember együttműködése révén, a megfelelő intézményekben végzett komplex, egyénre szabott terápia jelentőségét.
Dr. Hoffer Izabella Immunhematológiai terhesgondozás című előadásának elején a terhesgondozás magyarországi történetét tekintette át. Az immunhematológiai terhesgondozás kezdeteként 1968-at jelölte meg: ekkor vezették be az anti-D IgG profilaxist az RhD negatív anyák esetében. Az immunhematológiai terhesgondozás alapját képezik a terhesség alatti és a szülés utáni vércsoport-szerológiai vizsgálatok, amelyekre épül a szakmai vélemény, a gondozási javaslat, a transzfúziós javaslat az anyára és a magzatra, illetve az újszülöttre vonatkozóan. A vércsoport-szerológiai alapfogalmak (vércsoportrendszerek, vörösvérsejt antigének, ezek rendszerei, szerkezete) tisztázása után a laboratóriumi vércsoport meghatározás vizsgálatai kerültek sorra (kétoldalas AB0 meghatározás, RhD meghatározás kétféle módszerrel, ellenanyag szűrés indirekt-Coombs módszerrel és enzimes ellenanyag szűrés, direkt-Coombs vizsgálat). A vércsoport-szerológiai vizsgálatok érvényességének elemzése után Hoffer doktornő a terhesgondozás céját jelölte meg (az újszülöttkori hemolitikus betegség, ÚHB veszélyével járó terhesség fölismerését, az RhD negatív terhesek kiszűrését és megfelelő anti-D IgG védelmét, a terhesség során termelődő ellenanyagok kimutatását, kompatibilis vérkészítmény biztosíthatóságát váratlan szülészeti eseményre, a magzati és újszülöttkori hemolitikus betegség megelőzését), s részletesen szólt az ÚHB-ről (a klinikai diagnózisáról, a megelőzéséről és kezeléséről, illetőleg a magzati vörösvérsejteknek az anyai keringésben való kimutatásáról). Ábrán szemléltette az antigén – antitest reakció lényegét. A Transzfúziós szabályzat előírásai szerint a terhesség kapcsán megszabott vizsgálatok algoritmusát bemutatva számba vette az I., a II. és a III. trimeszter kötelező vizsgálatait, az eredmények függvényében végzendő kontrollvizsgálatokkal együtt. A magzati károsodást okozó antitesteket (vörösvérsejt ellenes antitestek, thrombocyta ellenes antitestek) tárgyalva kitért az AB0 inkompatibilitás, az anti-D okozta és egyéb antigének által kiváltott rendellenességekre is, érintve az anyai antitestek megjelenésének okait, az RhD negatív anya terhességi immunizációjának folyamatát. Az előadó ezután az anyai – magzati AB0 konstelláció problematikájára tért át, majd az anti-D IgG profilaxis magyarországi gyakorlatát ismertette, elkülönítve a védelemben részesítendők körét (terhesség alatt és a szülés után). Majd egyebek mellett a témakörben további diagnosztikus és terápiás lehetőségekről esett szó (például az intrauterin transzfúziót, az autoantitesteket, az autoimmun hemolitikus anémiát, az ÚHB vércsoport-szerológiai diagnózisát, az ezzel kapcsolatos teendőket, az újszülött transzfúzióját illetően). Végül Hoffer doktornő összegzésül elmondta, hogy még szorosabb együttműködésre lenne szükség a terhesgondozók, a szülészetek, a neonatológiák közt az RhD pozitív terhesek immunhematológiai gondozásba vétele és követése terén; az anti-D IgG adásának stratégiája ki van dolgozva, a fötomaternális transzfúzió mennyiségének mérése nem rutinszerű a trombocitopéniás újszülöttek kezelése és az anya további gondozása terén; megfontolandó lenne az antinatális anti-D IgG védelem, s a mennyiségi anti-D szint meghatározásának bevezetése; standardizálandók az ellenanyag vizsgálati módszerek.
Dr. Benkő Gábor A team munka jelentősége a várandós gondozás és a szaktanácsadás keretében című előadásának elején a hazánkban folyamatosan csökkenő születésszámról, s ennek bonyolult (társadalmi, gazdasági, kulturális, szociológiai stb.) okairól szólt, népmozgalmi adatokat közölt (a születések, a halálozások számának változásáról, a természetes fogyásról, a becsült népességszámról, amely immár tízmillió alá csökkent. A reprodukciós rátánk kedvezőtlen (1,3), holott 2,3-2,5-nek kellene lennie. Nő a koraszülések száma is. Magyarországon 100 szülésre 45-50 művi vetélés esik, az EU fejlett országaiban 8-15; 100 szülésre 16 spontán vetélés vagy méhen kívüli terhesség jut; s gyakori a 24. terhességi hét utáni méhen belüli elhalás, halva születés. A csecsemőhalálozás is gyakoribb nálunk (2009-ben 5,1 ‰), mint az EU átlaga. A hazai népesség egészségi állapota a legrosszabb a hasonló gazdasági fejlettségű országokhoz viszonyítva. A várandós gondozás szempontjából a terhes nőket 3 csoportba osztotta: egészségesek, veszélyeztetettek, kóros terhességi állapotúak. Az egészségeseknél a várandós anya, a védőnő, a szülész-nőgyógyász szakorvos és a családorvos együttműködésén (team munka) alapul az ellátás. Benkő doktor úr az érvényes rendeletek alapján végig vette az előírt tennivalókat a védőnők (az önállóan végezhető vizsgálati, gondozási feladatok), a családorvosok, valamint a szakorvosok esetében. Kitért a prekoncepcionális gondozásra is, amely tágabb értelemben a tervezett fogamzás előtti intervenciót jelenti az optimális helyzet elérése érdekében. Fölsorolta azokat az eseteket is, amelyek fönnállásakor kivizsgálást javasolnak a terhesség előtt (diabetes mellitus, hipertónia, depresszió, epilepszia, trombofiliák, pajzsmirigybetegségek, egyes emésztőszervi betegségek). Említést tett a prekoncepcionális genetikai tanácsadás indokoltságáról is. Részletezte a terhességi dietétika elemeit, a vitaminpótlás jelentőségét. Külön tárgyalta a veszélyeztetett várandósok (őket a terhesség vagy a szülés során szövődmények kialakulása veszélyezteti; a terhesek 20-30%-át érinti) szűrésére, gondozására vonatkozó ismereteket; hangsúlyozva a terhességi hipertóniával, elhízással összefüggő tudnivalókat, az alkohol, a kábítószer, a dohányzás, a koffein e periódusban speciális hatásait. A várandósok gyógyszerszedésének általános szempontjait, illetve a gyakrabban előforduló panaszok, tünetek terápiájára alkalmazható gyógyszereket is bemutatta. A kóros terhességi állapot gondozását illetően fölhívta a figyelmet arra, hogy ez eredendően szakorvosi feladat, olykor elmaradhatatlan a kórházi ellátás; a teamben a családorvos – védőnő – ápolónő triásza kiegészül a szülész-nőgyógyász szakorvossal. Benkő doktor úr ezek után szólt a várandóság alatti infekciókról (cytomegalovírus, herpes simplex, zooster, rubeola, morbilli, mumpsz, hepatitis-B, parvovírus, influenza); a pajzsmirigybetegségek, a cukorbetegség terhességkor való előfordulásának vonatkozásairól, a tromboembóliás várandós beteg gondozásáról, s a meddőség kérdésköréről. A várandós gondozás jogi aspektusait elemezve megkülönböztette a felelősségi formákat (személyi: etikai, fegyelmi-munkajogi, büntetőjogi; szolgáltatói: működési, fogyasztóvédelmi típusú, egészségbiztosítási, polgári jogi), beszélt a kártérítésről, a tájékoztatás kötelméről, a felelősségcsökkentés jogi eszközeiről. Bemutatta azokat a jogszabályokat is, amelyek a terhesgondozással foglalkoznak, s ennek kapcsán a vonatkozó protokollokat, s a dokumentáció előírásait is érintette.
Dr. Zacher Gábor Droghasználat terhesség alatt című előadása elején általános tényeket és adatokat tett közzé a témában (egyebek mellett: egy hétvégi napon hazánkban hozzávetőleg 350 ezer ember használ drogot – nem számítva a dohányosokat, az alkoholistákat és a gyógyszerfüggőket; nincs adat arra vonatkozóan, hogy országunkban évente hány droghasználó lesz várandós). Az illegális szerekkel összefüggésben elmondta, hogy azokat a szereket sorolják ebbe a kategóriába, amelyeket ún. tiltó listára tettek, ám a ténylegesen ható és drogként fölhasznált anyagok 80%-a nincs tiltva. A droghasználatról vizsgálati eredmények főként nyugat-Európából, s az Egyesült Államokból származnak (pl. az Egyesült Királyságban a nagyvárosi terhesek 16%-a legalább egyszer használ illegális anyagot; az egyes etnikai csoportokban számottevő különbségek vannak a droghasználatot illetően). Általános hatásként említette Zacher doktor úr az első trimeszterben a gyakori spontán abortuszt, a placenta korai leválását, a rendellenes, sérült placenta kialakulását, a koraszülést, a kis súlyú újszülöttet, a harmadik trimeszterben a súlyfejlődési zavarokat (főként a nikotin, a kokain hatására), valamint a gyermekkorban jelentkező mentális és viselkedési zavarokat. A terápia kapcsán előre bocsátotta leegyszerűsített szabályként: ami jó a mamának, az jó a babának (a mama primátusával). A továbbiakban a gyakori szerek hatásait foglalta össze, s velük összefüggően a terápiás lehetőségeket. Például a heroin tudatbeszűkülést, légzésdepressziót okoz, beszűkíti a pupillákat, a magzat oxigénhiányos állapotát idézi elő, az újszülöttben megvonási tünetegyüttest vált ki; szűrővizsgálatok alapján döntenek a terhesség esetleges megszakításáról, illetve a metadon terápiáról. A szubsztituensként alkalmazott metadon a placentán áthatolva a magzati keringésbe is bejut, nem okoz súlyos magzati károsodást, ám születés után a magzatban megvonási szindróma lép föl, amelyet kezelni kell. Szó esett továbbá kokain, az amfetaminok, a marihuána, az inhalánsok veszélyeiről is. A dohányzás növeli a koraszülés kockázatát, a halvaszületés rizikóját, a bölcsőhalál esélyét. A magzati alkohol szidrómára is kitért az előadó. Lemoine 1968-ba írta le ezt a veleszületett rendellenességet, amelynek többféle elnevezése, rövidítése ismeretes (FAS, Fetal Alcohol Syndrome, FASD, Fetal Alcohol Spectrum Disorders, FAE, Fetal Alcohol Effects stb.). Hazánkban évente kb. 300 újszülöttnél tapasztalják, ezer szülésre 0,5-3 ilyen valószínűsíthető, az alacsony társadalmi-gazdasági státuszú, marginalizálódott népesség körében gyakoribb az előfordulása. Az alkoholt kis mennyiségben fogyasztó nők (heti 1-2 alkalommal, esetenként 1-3 egységnyit, főként bort) magzatai nincsenek veszélyben (sőt!). (Arra nincs bizonyíték, hogy egyszeri jelentős leittasodásnak maradandó magzati következményei lennének.) A FAS-t jellemzik: kis születési súly, visszamaradó testi fejlődés, jellegzetes arc (rövid szemrések, keskeny felső ajak, lelapult arcközép, az orr és a felső ajak közti bemélyedés hiánya, ajakhasadék, szájpadhasadék, koponya-, agyvelő-rendellenességek), értelmi zavarok (lassú értelmi fejlődés, hiperaktivitás, tanulási nehézségek, gyönge probléma megoldó és emlékező képesség, beszéd-, hallás- és mozgáskoordinációs zavarok), viselkedészavarok (lobbanékonyság, az ítélőképesség zavarai, társadalmi beilleszkedési zavarok stb.). Viszonylag ritkábban előforduló anomáliák: csüngő szemhéjak, kisszeműség, fejletlen állkapocs, elálló fülek, rövid nyak, nyaki csigolya rendellenesség, szívfejlődési rendellenesség, érdaganat, vízfejűség, fogrendellenességek, fülkürt átjárhatatlanság, a szem fénytörési defektusai stb. Végül a kóros gyógyszerfogyasztásról emlékezett meg Zacher doktor úr (főként az altató és nyugtató szereket, a benzodiazepineket illetően); hangsúlyozva, hogy a magzatban rendre az anyáénál nagyobb szérum koncentráció mérhető, az újszülött intoxikált állapotú, megvonási tünetegyüttes lép föl nála.
Dr. Ritter Ildikó Addiktológiai problémák büntetőjogi vonatkozásai fiatalkorúak esetén című előadását annak számbavételével kezdte, hogy a hazai jogrendszerben miféle sajátságos szankcionálás létezik az ún. várandós állapotban, addiktológiai problémák fönnállásakor (mind a várandós nőt, az anyát, mind a magzatot, illetve a csecsemőt illetően). A 14 éven aluli életkorról elmondta, hogy ekkor, azaz a gyermekkornak minősülő periódusban nincs büntetőjogi felelősségre vonás; a 14 és 18 év köztiek, a fiatalkorúak esetében pedig a büntetőjogi felelősségre vonás korlátos, ám 18 év fölött (felnőttkor) abszolúttá válik. Hozzátette, hogy az elkövető minősítésekor az ez életkor a döntő, amikor bekövetkezik valamely cselekmény, nem az elbírálás idején való kora. Kitért azokra a különbségekre is, amelyek a büntető jogi és a polgári jogi megközelítésből adódnak, s adott esetekben a szülői felelősség miként alakul a gyermeke tettének következményeként. Kifejtette, hogy a társadalmakban különféle normák hatnak (erkölcsi normák, szokások, jogi normák); ezeket az emberek olykor megsértik (normaszegések). Maguk a normák is változnak az idővel (a morális értékrend változása), előfordulhat, hogy az érvényben lévő norma már az idejét múlta, esetleg kedvezőtlen a normaszegő számára, nem kifizetődő a megtartása, netalán betarthatatlan. A mindenkori normaszegés rendre büntetést vonz. A büntetés célja a társadalom, a társadalmi erkölcs, adott esetben a közegészség, az ifjúság védelme; a prevenció. A normaszegéseket elkövetési alakzatokba sorolják súlyosságuk szerint (szabálysértés, vétség, bűntett; a büntető törvénykönyv csak az utóbbi kettőt szankcionálja). A büntetésnek különféle formái ismeretesek. Az ún. hétköznapi büntetések körébe tartozik például a verbális elmarasztalás, a plusz feladat kiszabása, a jutalom (pénz) megvonása, valaminek az elkobzása, (szoba)fogság; ezekkel valamelyest párhuzamba állíthatók a büntetőjogi rendelkezések megsértésekor kirótt elmarasztalások: a megrovás, az elterelés vagy divízió, a közérdekű munka, a pénzbüntetés, az elkobzás, a szabadságvesztés. A különféle addikciók a büntetőjogban nem azonos súllyal esnek a latba: pl. a játékszenvedélynek, az étkezési addikcióknak, a szexuális addikcióknak, a dohányzásnak nincs büntetőjogi következménye; az alkoholfogyasztásnak részben; a kábítószer fogyasztásnak ellenben mindenképp van büntetőjogi felelőssége. A drogfogyasztás szenvedélybetegség, s büntetőjogi kategóriát jelent a vonatkozó törvények szerint. Az előadó áttekintette a kábítószerező „lebukása” esetén általános eljárás lépéseit (rendőri szak, állapotfölmérés, igazságügyi orvosszakértő vizsgálata a függőség mértékéről, ügyészi, bírósági szak /felfüggesztés, vádhalasztás/, pártfogó megbízása, elterelést végző hely kijelölése). A vádhalasztás meghatározó feltétele a páciens fél éves folyamatos kezelése, a kezelés eredményességétől függetlenül. Az adatvédelemről szólva Dr. Ritter Ildikó megkülönböztette a személyes vagy személyazonosító adatokat, az egészségügyi adatokat (utóbbiak különleges adatnak minősülnek); s fölhívta a figyelmet arra, hogy a személyes adatok védelméhez való jog azt is jelenti, hogy az egyén maga rendelkezik a személyével kapcsolatba hozható adatok nyilvántartásáról, fölhasználhatóságáról. Az adatszolgáltatásról elhangzott: a rendőrség csak akkor juthat egészségügyi adathoz, ha az adatgyűjtéshez ügyészi engedély birtokosa; az adatgyűjtésnek a célhoz kötöttség követelményének meg kell felelnie. Az adatszolgáltatás hivatalos megkeresés alapján történhet, az érvényes kötelmek megtartásával (kiről, miféle adatokat, miért kérnek stb.). Végül – aktuálisan, a tárgyra vonatkozóan – a védőnők kötelezettségeit és jogait összesítette az előadó, kiemelte a bizalmat a védőnői tevékenység fő attitűdjeként, s javaslatot tett a témára vonatkozó módszertani levél, protokoll elkészítésére, amely a szükséges ismereteket, gyakorlati tennivalókat összefoglalná.

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése