Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2018. március 20., kedd

Rémisztő: földet, üveget és vattát esznek

Rémisztő: földet, üveget és vattát esznek


A pica az egyik legkülönlegesebb étkezési zavar: a beteg olyan dolgokat kíván, melyeknek semmilyen tápértéke nincs, sőt akár a halálához is vezethetnek. Mi okozza, hogy valaki földet vagy vattát eszik, és miért van a picától szenvedő életveszélyben?
Tudta-e?
A pica a nevét a szarkáról kapta, a tudósok ugyanis ennél a madárfajnál figyeltek meg különös táplálkozási szokásokat.

Ez a betegség több szépirodalmi műben, történetben is szerepet kap. Gabriel Garcia Marquez Száz év magány című regényében az egyik szereplő a falról kapargatja le a meszet, hogy megegye. A Hamlet egyik korai változatában a címszereplő eszik sarat. Egy amerikai tévécsatorna pedig nemrég indított ismeretterjesztő sorozatot különös függőségektől szenvedő emberekről, melyben vécépapír-, tisztítószer-, haj-, szivacs- és üvegevőket is bemutatnak.
"Egy kis hintőport öntöttem a tenyerembe, és megnyaltam. Az illata először egy kicsit idegesített, de nem tudtam letenni. Az érzés a nyelvemen fantasztikus volt. Mielőtt észbe kaptam volna, megettem az egész dobozzal" - írja egy internetes fórumon egy picától szenvedő beteg, aki földet, keményítőt és babahintőport eszik rendszeresen.

A pica nevű étkezési zavar leírása meglehetősen egyszerű: a páciens olyan dolgok iránt érez ellenállhatatlan étvágyat, melyeknek nincs semmilyen tápértéke és nagyon nehéz (szinte lehetetlen) őket megemészteni. A szinte már beteges vágyat keltő anyag lehet kréta, homok, agyag, fa, papír, szappan, vatta vagy üveg; vannak, akik ürüléket vagy a saját hajukat eszik meg. A furcsa étvágy éveken, sőt évtizedeken keresztül jelen lehet, és általában kisgyermekkorban, kamaszkorban kezdődik. A szakemberek szerint azonban gyakoribb nők esetében, vagy azoknál, akik szellemileg visszamaradottak.

A világ legbizarrabb étlapja

Egy amerikai tanulmányban 33 picás beteg eseteit elemezték. Az általuk elfogyasztott tárgyak sokszínűsége meglehetősen bizarr: tollak, elemek, borotvapengék, szögek, ceruzadarabok, fogkefék, kiskanalak, pénzérmék. Egy internetes oldalon a betegek saját maguk számolnak be kedvenceikről: kréta, papír zsebkendő, agyag, homok, műanyag, szappan, füstölő, gyertya, szivacs... Ráadásul ragaszkodnak a kedvenc márkáikhoz vagy csak bizonyos "menüsortól" érzik magukat kellemesen: például a fehér zsírkrétákat majszolják el a legszívesebben.

Okok a furcsa étvágy mögött

Bizonyos esetekben a pica hátterében létező ásványianyag-hiány áll. Ezt elsősorban gyermekeknél, illetve várandós nőknél figyelték meg, főként akkor, ha a szervezetükben túlságosan kevés volt a vas, illetve a cink. Ilyenkor az alany olyan dolgokat kíván, melyek az adott ásványi anyagban gazdagok, még akkor is, ha tudja, azok elfogyasztása kifejezetten veszélyes lehet az egészségére. Ez a típusú zavar ugyanakkor könnyen kezelhető (például táplálék-kiegészítőt javasolnak a páciensnek), és általában hamar el is múlik. Máskor az emészthetetlen anyagok ételként való fogyasztása kulturális "hagyomány", vagy az egészséges életmóddal összefüggő tudatos döntés. Minimális mennyiségű agyag elfogyasztása állítólag segíti a szervezet méregtelenítését vagy védelmet nyújt kórokozókkal, ártó szellemekkel szemben.
Vannak azonban megmagyarázhatatlan függőségek, melynek okát a szakemberek sem tudják pontosan. Egyesek a picát pszichológiai zavarokhoz kötik: a szkizofréniát, a gyermekkori traumák okozta lelki zavarokat vagy kényszerbetegséget sejtik a háttérben. Vannak olyan betegek, akik számára a megemészthetetlen dolgok elfogyasztása megnyugvást jelent, vagy csak akkor nyúlnak a függőséget okozó "ételhez", amikor idegesek, feszültek. A kényszerbetegség-teóriát támasztja alá az, hogy néhány picás az anyagok nyújtotta textúrához jobban ragaszkodik, mint az ízhez - a már említett oldalon többen írják le, hogy "csak addig tartják a szájukban a krétát vagy a földet, míg az teljesen el nem olvad, utána kiköpik".

Életveszélyben lévő mindenevők


A legtöbb picától szenvedő szégyelli, épp ezért titokban tartja furcsa szokását. A nem megemészthető anyagok elfogyasztása azonban komoly egészségügyi kockázatokkal jár együtt, akár halálhoz is vezethet. A pica áll jó néhány mérgezés hátterében: a beteg nem is érzékeli, hogy a "kedvencével" együtt káros anyagok is bejutnak a szervezetében. A földet vagy ürüléket evők gyakran fertőződnek meg parazitákkal vagy baktériumokkal. A pica nagyon gyakran jár együtt emésztési zavarokkal, állandó hasmenéssel vagy székrekedéssel, de fekélyek vagy bélperforáció is lehet a következmény. A szögeket, üvegszilánkokat, borotvapengét evők azt kockáztatják, hogy az elfogyasztott tárgyak kiszúrják, kilyukasztják a gyomrukat vagy a beleiket.

Ha a megemészthetetlen tárgyak "összetömörülnek" a gyomorban vagy a bélben, úgynevezett bezoárok jönnek létre. Ezek olyan csomók, kötegek (picások esetén például hajból, gyapjúból, vattából állnak), melyek elakadhatnak a tápcsatornában, és fájdalmakat, fekélyeket, állandó hányingert, fogyást okoznak. A hatalmasra növő bezoárokat csak műtéti úton lehet eltávolítani: néhány éve a CNN is beszámolt egy esetről, melyben egy fiatal nő gyomrából ötkilós hajcsomót operáltak ki.

A fogak szintén komoly veszélynek vannak kitéve a picában szenvedők esetében: könnyen megrepedhetnek, eltörhetnek; sérülhet az íny vagy a száj belsejében lévő nyálkahártya is.

Gyógyítható, de visszatérhet

Érdekesség
Kell-e aggódnia az anyukáknak, ha a kisgyermekük megkóstol ezt-azt? A szakértők szerint csak akkor, ha a kicsi elmúlt két éves (másfél és két éves kor között természetes, hogy a gyerekek mindent a szájukba vesznek), csak egyféle anyag után mutat különös érdeklődést, illetve, ha legalább egy hónapon keresztül rendszeresen eszik meg ebből kisebb-nagyobb mennyiségeket.
A pica bizonyos esetekben rövid időn belül eltűnik: a gyerekek egyszerűen leszoknak arról, hogy emészthetetlen dolgokat egyenek, és azoknál, akik tápanyaghiány miatt kezdenek el agyagra vagy krétára vágyni, a megfelelően összeállított étrend lehet a segítség.

Másoknál viszont a pica kezelése komoly szakorvosi segítséget igényel, és még ez sem garantálja, hogy egy stresszes pillanatban a páciens nem nyúl vissza a megnyugtató "ennivalóhoz". Az internetes fórumokon olvasható beszámolók szerint vannak, akik évekre, sőt évtizedekre megfeledkeznek a szenvedélyüktől. Utána azonban a vágy erősebb lesz, mint a racionális érvek: hiába tudják, hogy mérgező, hogy egészségtelen, hogy csak árt a szervezetüknek, mégsem tudnak ellenállni.
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése