Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2015. január 8., csütörtök

A SZÜLŐSZEREP BUKTATÓI

A szülőszerep buktatói
A tanév kezdete - különösen az első gyermeknél - minden családban kitüntetett figyelmet kap. Először kerül a gyermek olyan közösségbe, ahol megmérik, értékelik képességeit, szorgalmát, indíttatását. Nemcsak ő, de a szülő is megmérettetik.
Természetes, hogy az anyukák és apukák érzékenyen reagálnak az iskola, a pedagógus visszajelzéseire, hiszen általa a társadalom is véleményt mond az idáig elfogultan szemlélt gyermekükről.

Bizonyára minden szülő segíteni szeretné gyermekét, de nem ritkán a jó szándékú támogatások többet ártanak, mint használnak. Újabb leküzdendő akadályt jelentenek a kisdiáknak, ahelyett, hogy támaszt nyújtanának.
Visszaköszönő diákévek
Bármennyire is igyekszik egy szülő kedvet teremteni az iskolakezdéshez, színes tolltartóval, vonzó hátizsákkal, izgalmas felszereléssel, nem sokat ér, ha nap mint nap fenyegetésként hangzik az iskola egy-egy fegyelmezésnek szánt mondatban. A legszelídebbtől: "Ilyet iskolás gyerek már nem tesz!", a keményebben át: "Majd megtanulod a rendet az iskolában!", egészen a durvábbakig, mind azt az üzenetet nyomatékosítja a diákpalántának, hogy az iskola félelmetes dolog. A nem tudatos üzenetek mindig erőteljesebben hatnak, mint a szülői példabeszédek.
A gyermek iskolakezdésével előtérbe kerülnek a szülő saját iskoláséveinek élményei. Aki szorongott, rossz benyomásokat gyűjtött, félt a számonkéréstől, kudarcosnak bizonyult a teljesítések során, akaratlanul is átadja gyermekének ezeket a gyakran feldolgozatlan érzéseket.
A kisdiák megpróbálhat eligazodni az iskolai élet világában, több-kevesebb sikerrel. Melyiknek higgyen, a szépnek és jónak, amiket anyuka tudatosan mesél az első osztályról, avagy a rejtett félelmeknek, rossz érzéseknek, amelyeket arcjátéka, elejtett szavai sugallnak?
Változatok a szorongásra
Az apró termetű, eszes Matyi már az óvodában kitűnt kimagasló képességeivel. Otthon ridegebb, szigorúbb környezet vette körül, gondterhelt és túlhajszolt anyukájával, késő este fáradtan hazatérő apukájával élt.
Matyi nagyon várta az iskolát, már unalmasak voltak számára az óvodai foglalkozások, játékok, no meg kishúga még nagyobb tiszteletét is szerette volna kivívni. Szülei elismerésére is nagyon vágyott.
 Dicséretből azonban kevés jutott neki, az is mindig kritikába csomagolva: "Na látod, máskor is így kellene csinálnod!", mondta édesanyja, ha valamit ügyesen megoldott.
Az iskola sikerekkel indult
. Matyinak már az első héten sok piros pontja gyűlt össze. Nagyon igyekezett sikert sikerre halmozni, mosolyt csalni anyuka arcára, fejsimogatást kapni a sokat dolgozó apukától.
Egy hónap múltán a tanítónő jelezte édesanyjának, hogy beszélni szeretne vele. Megkérdezte, miért szorong Matyi ennyire. Anyukája csodálkozva nézett, amikor a tanítónő elmesélte: többször előfordult, hogy Matyi bepisilt az órán. Úgy tett, mintha mi sem történt volna, foltos, nedves nadrágját ügyetlenül takargatta.
Mire hazaért, már száradóban volt a folt, csak a piros pontok özönéről beszélt.
Klári már az óvodában bizonytalan volt. Amikor megoldott egy feladatot, ránézett a szomszédjára, s ha neki más volt az eredménye, átjavította a sajátját. Természetesen gyakrabban a rosszra. Sohasem tudta elképzelni, hogy rájöhet egy nehezebb feladatra, hiszen otthon nem őt, hanem a testvérét kiáltották ki okosnak és sikeresnek.
Az első napokban pityeregve búcsúzott anyukájától, nehezen nyugodott meg, türelmetlenül várta, hogy érte jöjjenek. Inkább nem jelentkezett, akkor sem, ha tudta a választ, félt, hogy nem mond jót.
Nagy lelki teher lett számára a teljesítés, a félelem a kudarctól, saját önbizalomhiánya. Igyekezett megfelelni, csendben lenni, elfogadni a kínált szabályokat, leplezni félelmét.
Amikor otthon kérdezték, próbált mondani valamit reszkető gyomráról, de viccel elütötték, reggeli sírdogálásait is finom iróniával, bár kedvesen kezelték a nagyok. Egyik reggel arra ébredt, hogy vizes alatta a lepedő. Sok-sok éve nem fordult elő, hogy bepisilt, nagy volt a szégyen, bár anyukája megértőnek mutatkozott. Ahogy nőtt a kislány szorongása, úgy vált gyakoribbá az éjszakai bevizelés.
Ádámot szülei, környezete nyugodt gyereknek ismerte. Mindenkit meglepett, amikor az első fogadóórán a tanítónő izgága, egyhelyben maradni ritkán képes, figyelni alig tudó kisfiúként jellemezte.
Édesanyja csak annyit vett észre, otthon nagyon fáradt a gyerek, korán elalszik, reggel nehezen ébred, zaklatottan indul iskolába.
Ádámtól mindenki sokat várt. Magasan képzett szülei egy szem gyermeke lévén, árgus szemmel figyelték teljesítménye alakulását. Nem járt napközibe, délutánonként édesanyja felügyelte, hogy tökéletesre sikerüljenek a házi feladatok.
Maga is szorongott, rendben fog-e menni minden, olyan képességűnek mutatkozik-e kisfia, amilyent elvárnak tőle a családban.
Félelmei Ádámra is ráragadtak, görcsössé, kínossá váltak az iskolai órák, a teste lázadt, a figyelme kalandozott, hogy szabaduljon a lelki tehertől.
Átmeneti tünetek
Természetes, ha egy kisdiák szorong egy kicsit az iskolától. Az új, a szokatlan, a kihívás, a nagy jelentőségű történés a felnőttekből is stresszt vált ki. Körülbelül hat hét az alkalmazkodási idő, amely szükséges ahhoz, hogy otthonosan mozogjunk egy ismeretlen környezetben, kialakítsunk új szokásokat, beilleszkedjünk a közösségbe, ráhangolódjunk az elvárásokra.
Ez alatt az átmeneti idő alatt teljesen elfogadható, ha egy kisgyerek valamilyen szorongásra utaló tünetet mutat, éjszaka egyszer-egyszer bepisil, újra szopni kezdi az ujját, nyugtalanabbá válik, kevesebbet eszik, zaklatottabban alszik.
Ezek a tünetek a beilleszkedési idő elteltével elmúlnak, csupán azt jelzik, hogy a gyermek küzd az új helyzettel. Amennyiben a tünet szokatlan, vagy nem oldódik a hetek múlásával, érdemes komolyan venni, szakemberhez fordulni, a későbbi ideges panaszok megelőzése miatt.
Sokat segít, ha a kisdiákot elfogadja környezete, ha nem pusztán a teljesítményére, hanem a közérzetére - a nehézségeire, a szorongásaira - is figyelnek a szülők.
Örömtelenül teljesítők és belülről vezéreltek
Manapság egyre több gyerek jó eredményeket nyújt az iskolában, de nem szeret tanulni. Teljesítménycentrikus korunk torz "eredménye", hogy a valódi tudásvágy és motiváció átalakult a siker utáni vággyá. Nem a matematikafeladat megoldása, vagy egy szép vers átérzése az öröm, hanem az ötös, a dicséret, a pedagógus, a szülő elismerése.
Sok családban csak a tanári visszajelzések számítanak, nem a gyermek lelkesedése, tanulásvágya, amely értéktelen, ha nem hoz jó érdemjegyet.
Az a szülő, aki csak az osztályzatokra, piros pontokra reagál, és nem kíváncsi a történetekre, arra, mit is tanul a gyermeke, mi a véleménye róla, azt erősíti, hogy csak az eredmény a fontos, a hozzá vezető út pedig lényegtelen.
 Így születnek az örömtelenül teljesítők, a tanulást szenvedésnek, nyűgnek megélő gyerekek. Rosszabbik esetben teljesen feladják a harcot a jegyekért, a küzdést a jobb teljesítményért.
Szerencsésebbek a belülről vezérelt diákok, akik megkedvelik a tanulás folyamatát, szeretnek rájönni, megérteni, gyönyörködni egy-egy összefüggésben, rácsodálkozni a világ rejtelmeire.
 Ez múlhat személyes képességeken, azonban kisiskoláskorban elsősorban a szülő felel azért, melyik utat választja gyermeke. Ha a szülő nem beszélget, magyaráz, ha nem kapcsolódik be a tanulási folyamatba, nagyobb az esély arra, hogy gyermeke nem fogja szeretni a tanulást.
Izgalmas dolog leülni egy kisdiák mellé, és az ő szemén keresztül rácsodálkozni a világra, megfejteni a feladatokat, megtalálni a megoldásokat. A kisdiák megérzi, hogy a szülője élvezi-e ezeket az együttes tudásszerzéseket, vagy csak kötelességből foglalkozik csemetéjével.
Támogató szeretet
Peti aranyos, duci gyerekként mindenki kedvence volt a családban. Egy kis süteménnyel, finomsággal mindig el lehetett varázsolni, meg lehetett nyugtatni. Várta az iskolakezdést, az új barátokat, szülei szeretettel és türelemmel készítették föl az eseményekre.
Csak egyre nem számítottak: hogy a gyerekközösségek kegyetlenek is tudnak lenni. Petit már az első napon legömböcözték. Megpróbálta fel sem venni, örült a tanítónő dicséretének. Amikor elővette tetemes uzsonnáját, két-három csibész rendszeresen csúfolta, kiverték kezéből a szendvicset, kiborították italát.
Peti hősiesen szenvedett, nem nagyon panaszkodott, egymaga akarta megoldani a helyzetet.
Pár hete tartott már a tanítás, amikor otthon egyik este nagy-nagy sírásra fakadt, és mindent elmondott szüleinek. Tanakodtak a felnőttek, mit is tegyenek. Elvetették, hogy szóljanak a tanítónőnek, panaszt emeljenek, avagy beszéljenek a gúnyolódókkal. Petit segítették abban, hogyan kell esetről esetre humorral, nagyvonalúsággal leszerelni a provokátorokat.
Amikor uzsonnája miatt gúnyolták, sajnálkozó képet vágott, "neked biztos nem készít ilyen finomat az anyukád" jelszóval odaadta a szemtelenkedőnek kenyerét. A sok kis ötlet, kitartás nemcsak bevált, de barátokat is hozott.
 Az óvatosabbak, félénkebbek mind Peti köré csoportosultak, mert ő olyan bátornak mutatkozott, hogy számítottak a védelmére. A szülői pszichológia sikeresnek bizonyult, a kisfiú saját maga oldotta meg problémáját, népszerű lett, megerősödött.
Biztonságos hátország
Lényeges, hogy a gyermekek minden fontos életeseményénél támaszt nyújtson a szülő, okosan, önbizalomnövelő módon. A legjobb megoldás, ha biztonságos hátországot teremt. ő az, akivel meg lehet osztani a gondokat, aki csak akkor avatkozik be aktívan, ha szükséges, abban segít gyermekének, hogy ő maga találja meg a gondokra a legjobb megoldást. Nekünk, felnőtteknek sem mindegy, van-e ilyen hátterünk.
 A társadalommal élete első komoly találkozását alakító kisiskolás gyereknek perdöntő lehet, milyen bizalmat, lelki támaszt, törődést, biztonságos szeretetet kap a családjától. Ez meghatározhatja teljesítményét, közösségi beilleszkedését, szorgalmát, és legfőképpen önbizalmát.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése