Hospitalizmus gyermekkorban
Pszichés hospitalizmusnak
nevezik a csecsemőknél és kisgyermekeknél hosszabb kórházi tartózkodás után
vagy gyermekek és fiatalok intézeti nevelése során az érzelmi elsivárosodás
következtében kialakuló zavarokat. Spitz árva és családban illetve börtönbölcsődében
nevelkedő csecsemőket hasonlított össze. Azt figyelte meg, hogy a családban
vagy rossz körülmények között cseperedő csecsemők fejlődését, az őket körülvevő
környezet nem befolyásolja maradandóan, azonban az árvaházban nevelkedő
csecsemők esetében 40%-os fejlődésbeli lemaradás volt tapasztalható egy év
alatt. A gyermekek anya, vagyis elsődleges kötődés hiányában, a testi és
érzelmi romlás jeleit egyaránt mutatták.
Az olyan gyerekeknél, akik fél éves korukig
nem kerültek örökbefogadásra állandósultak a hospitalizmus jelei, a szegényes
mimikai, közönyösség, tompaság, tétlenség, álmatlanság, kontaktuskerülés és a
lassú, nem megfelelő fejlődés. Az anya nélküli élet negyedik évében, a
gyermekeknél hosszú távon fennmaradó pótcselekvések jelennek meg, mint a himbálás,
ujjszopás, maszturbáció
. Hospitalizmus a
családban nevelkedő csecsemők esetében is kialakulhat abban az esetben, ha az
anya elutasítóan bánik gyermekével és így nem történik meg a csecsemő érzelmi
szükségleteinek kielégítése, vagy abban az esetben, ha az anya bár érzelmileg
megfelel a gyermek igényeinek a nevelés terén azonban elhanyagolja őt.
Idősebb árvaházban
nevelkedő gyermekek esetében, e zavarok beilleszkedési nehézségekben,
kontaktusszegénységben, monoton testmozgásokban, öncsonkítási hajlamban,
infekciós betegségek iránti fogékonyságban nyilvánulnak meg. John Bowlby brit
pszichiáter és pszichoanalitikus azt figyelte meg, hogy azok, akik csecsemő-
illetve gyermekkorukat intézetben töltötték, személyiségi jellegzetességeik
folytán nagyobb eséllyel válnak bűnözővé, társadalomellenessé, könnyelműbben
létesítenek szexuális kapcsolatot. A nők felelőtlenebbül szülnek és nagy
eséllyel ugyanúgy nem törődnek megszületett gyermekükkel, ahogy szüleik sem
törődtek velük.
A mai vizsgálatok azt
mutatják, hogy a csecsemőkorban szerzett károsodás enyhíthető, ha lehetőség van
szeretetteljes kapcsolat kialakulására gyermek és nevelő, vagy gyermek és
pótanya között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése