A
terhesség megszakítása
Március 25-e a magzatgyermek napja.
A terhesség lehet tervezett vagy éppen kívánt, nem várt, mégis minden emberi
élet már a megszületés előtt is az egyetemes emberi jog körébe tartozik. Éppen
ezért ezen a napon igyekeznek felhívni a figyelmet a terhesség tudatos
vállalásának, megtartásának a fontosságára, valamint a magzat védelmére, az
élethez való jogára.
Manapság a terhesség megszakítása
igen elterjedt születést korlátozó eszköz. Mindenki hallott már róla, és sajnos
széles körben válik megszokottá, mindennapi dologgá, súlyosságán, veszélyein és
társadalmi, szociális, illetve magánügyi, érzelmi és fizikai következményein
való elgondolkodás nélkül.
Pedig a nem kívánt terhesség ellen
számos módon védekezhetünk.
Tisztázzuk!
Az abortusz kifejezésen általában a
terhesség megszakítását értjük, noha ez a latin eredetű szó elsősorban az
„elvetélés” és az „idő előtti világrajövetel” jelentésekkel bír. Szorosabb
értelemben az emberi magzat méhből való eltávozását vagy eltávolítását jelenti.
Orvosi szempontból két formáját
különböztetjük meg:
1. Spontán vagy akaratlan vetélés
2. Művi vagy mesterséges vetélés
Spontán vetélésnek nevezzük a terhesség külső beavatkozás nélküli
megszakadását. A spontán vetélések eredményeként a magzatnak nem kell
feltétlenül meghalnia, mivel a 20. hét után születő vagy 500 g súly feletti és
életjeleket mutató magzatok életben tartására van esély. Az életképtelen
magzatokat abortumnak, míg az utóbb említetteket újszülöttnek nevezzük.
A spontán vetélés oka az anya
szervezetének valamilyen elváltozása, illetve a pete vagy a magzat
rendellenessége lehet.
Művi vetélésnek nevezzük, amikor az egyébként természetesen alakuló
terhességet külső beavatkozással megszakítják. A köznyelv ezt nevezi
abortusznak, helyesen művi abortusznak kell nevezni.
Egy másik csoportosítás szerint
beszélhetünk közvetlen és közvetett művi abortuszról. Közvetlen
művi abortuszról van szó, ha a beavatkozás célja a magzat megölése, közvetett
művi abortuszról, ha a beavatkozás az anya meggyógyítása miatt történik, és
ennek következményeként a magzat eltávozik az anyaméhből. Tehát ide kell
sorolni azokat az eszközöket is, amelyeket némely nő fogamzásgátlásra használ,
miközben azok magzatelhajtó hatásúak. Ilyen például a méhspirál, melynek
lényege, hogy a méh légterébe felhelyezve megakadályozza a megtermékenyített
pete beágyazódását. Az esemény utáni tabletta sem a megtermékenyülést
akadályozza meg, hanem alkalmatlanná teszi a női szervezetet a megtermékenyült
petesejt befogadására.
Amit fontos tudnunk
A terhességmegszakítás feltételeit
törvény határozza meg. A terhesség csak a 12. hétig szakítható meg, bizonyos
esetekben akár még a 20. héten is. Ha a beavatkozást végző intézmény szakorvosa
megállapítja, hogy a terhesség meghaladta a törvényben meghatározott
időtartamot, vagy a beavatkozás súlyosan veszélyeztetné a nő egészségét,
megtagadhatja a beavatkozást, s ebben az esetben a nő szakmai felülvizsgálatot
kérhet. A felülvizsgálati eljárás során jóváhagyott beavatkozást a
felülvizsgálatot végző intézményben kell végrehajtani.
A műtét
A megfogant pete kb. 1 hetes
kürtbeli vándorlás után jut el a méh üregébe, és ágyazódik be a nyálkahártyába.
Az idő múlásával a képződmény jelentős változáson megy át, és mindinkább
hasonlítani kezd a majdani emberre. A méhen belüli fejlődés a környezeti
hatásoktól jól elzárva, optimálisan védett környezetben történik. Ahhoz, hogy a
terhességet megszakítsák, ezen a védelmi rendszeren kell áthatolni, és
eltávolítani a petét a mellékrészeivel együtt.
A beavatkozásnak három típusa van:
• alulról végzett abortusz
• „méreg” használata
• felülről végzett abortusz
A méhbe alulról való behatolásnak is
több típusát különböztetjük meg.
Vákuumaspiráció: Rövid altatásban vagy helyi érzéstelenítéssel végzik.
A méhnyak záróizomgyűrűjének megbénítása után a méhszáj mechanikusan
szétfeszíthető. Erre a leggyakrabban a Hegar-féle tágítót használják. Ez egy
enyhén hajlított fémből készült, átmérőjükben fokozatosan növekvő pálcák
sorozata, melyeket egymás után helyeznek fel a nyakcsatornába. A megfelelő
tágasság elérése után a méh üregébe egy enyhén hajlított szívócsövet,
vákuumaspirátort vezetnek, mellyel a méhet kiürítik. Ezután következik a méhkaparás.
A küretkanál egy, a közepén lyukas, a szélein éles eszköz. Arra használják,
hogy a méhüregben megtapadó magzati szöveteket és mellékrészeket tökéletesen
eltávolítsák. Az orvos végig „vakon” dolgozik, csak az ujjai érzőidegeire és a
hallására szorítkozhat, a méhfal teljes felszabadulását ugyanis jellegzetes,
diszkrét, harsogó hang jelzi a kaparás során. A leggyakrabban ezt a módszert
alkalmazzák.
Menstruációszabályozás: Ez egyfajta igen korai vákuumaspiráció, melyet a
terhességtől függetlenül minden hónapban elvégeznek. Az eljárás abban
különbözik az általában végzett vákuumaspirációtól, hogy nem kell annyira
kitágítani a méhszájat, és egy vékonyabb szívócsővel szívják ki a méh
tartalmát. De ez az eljárás tilos, és mivel magzatelhajtásnak számít, büntetendő.
Tágítás és küret: A méhszáj kitágítása után a küretkanállal
feldarabolják a magzatot és a méhlepényt, majd kikaparják.
Mindhárom módszert csak a terhesség
12. hetéig lehet alkalmazni.
Tágítás és kiürítés: Ezt a módszert a 12. hét után használják. Ilyenkor
abortuszfogóra van szükség, mely egy ollószerűen nyitható és zárható eszköz.
Zárt helyzetben vezetik be a méhbe, kinyitják, majd ismételt zárással olyan
nagy részeket is el tudnak távolítani, amelyeket a szívócsővel nem lehet, mivel
a magzat csontjai ekkorra már megkeményedtek. Ha üresnek találják a méhet, a
méhkaparás következik.
A mérgezéssel elért abortusz
esetében az állapotos nő szervezetébe valamilyen toxikus anyagot juttatnak,
mely megöli a magzatot, azután pedig a méh egyfajta szülési folyamat során
kiürül.
A felülről végzett abortuszok
legáltalánosabb módja az úgynevezett hysterotomia. Fejlettebb magzatok
esetében alkalmazzák, egyfajta korai császármetszés. Az állapotos nő hasát és
méhét sebészeti módszerrel felnyitják, a magzatot pedig megfojtják (például
elvágják a köldökzsinórt), végül pedig kiemelik az elhalt magzatot.
Szövődményei és veszélyei
A műtéti sérülések közül a
legjelentősebb a méhfal kilyukadása. Ez nem tekinthető orvosi műhibának, hiszen
a szakember kénytelen „vakon” dolgozni. A fogamzóképesség általában megmarad,
de kiterjedt roncsolódás esetén a méh és akár néhány bélszakasz eltávolítására
is szükség lehet. Mint minden művi beavatkozáskor, ebben az esetben is nagy a
fertőzés veszélye. Mivel a méhszáj, mely elzárja a méhet, nyitva van, könnyen
megfertőződhet a hüvelyből. Ez magas lázzal, erős alhasi fájdalommal jár, és
azonnali antibiotikumos kezelést igényel. A leggyakoribb a méhnyak
elégtelensége, mely a későbbi terhességek során burokrepedéssel induló spontán
vetéléshez vezethet. Szövődmény lehet még a magzati szövetek, illetve
mellékrészek méhben maradása is. Ezt erős vérezgetés jelzi, és ilyenkor a
méhkaparás megismétlésére, valamint antibiotikumos védekezésre van szükség.
Elzáródhat a petevezeték is, ebben az esetben később csak lombikbébimódszerrel
lehet teherbe esni. A méhkaparás lepénytapadási rendellenességet is okozhat.
Ilyen lehet a mélyen tapadó lepény vagy a lepény beszűrődése a méhizomzatba.
Sok esetben a méhlepény nem válik le spontánul és művi beavatkozással sem
választható le, ilyenkor a méh eltávolítására van szükség.
Lelki következmények
Mindezeken kívül számolni kell a
lelki válsággal is, melyet egy nő a terhességmegszakítás miatt él át. A
bűntudat szorongást idézhet elő, mely fogamzóképesség-zavart okoz, ez pedig
vérzési rendellenességekkel járhat együtt. Arról nem is beszélve, hogy a
későbbi, immár tervezett terhességet egy abortuszon átesett kismama vajon kellő
lelkierővel és megfontolással tud-e majd fogadni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése