EMBERI SORSOK

EMBERI SORSOK

Mi úgy végeztük orvosi hivatásunkat mintha nem lenne szükségünk anyagiakra,és úgy szerettük az embereket mintha sohasem bántottak volna meg,és mindig úgy végeztük a gyógyitó munkánkat 5o éven át mintha azt senki sem tudná vagy látná.Nekünk sohasem tapsolt senki,nincs és nem is volt happy-end élményünk.Mi mindennap találkozunk az elmulással a szenvedéssel a nyomorral és nem kellet ezeket alakitanunk se társadalmi se politikai szintereken.

Sokat gondolkodtam hogy közöljem –e az olvasókkal hivatásom két döbbenetes érzelmi válságát..De ma azt gondolom látván a siserehad álnokságait,amikor arra kényszeritik fiatal kollégáimat hogy többezer számba itthadják szülőföldjüket,testvéreiket menekülve a nyomortól amit már évtizedek óta rájuk szabott az izmusok hatalma.Jómagam nagy érzelmi vivódásaim közepette már megtettem –Az alkotás kényszere-cimű irásomban de hátha gondolkodásra készteti azokat is akik a mai társadalom zászlóvivői .Tehát megteszem.

-MEGÉLT EMBERI DRÁMÁK

Minden ember életében,sorsában vannak olyan történések amiket mint kitörölhetetlen emlékeket őriz önmagában elévülhetetlen gondossággal.Szivesen emlékeznek életük nagy és szép eseményeire akár érzelmi énjük midennemü vonatkozásában,a természet csodáira stb.

Vannak azomban drámai történések amiknek a megoldása személyes orvosi és emberi ténykedésed,áldozatkészséged

kapcsán visszahatnak egy család egy közösség utóéletének alakulására.

Egyszóval tehát vannak –KITÖRŐLHETETLEN EMLÉKEK- akár pozitiv akár negativ értelemben de mindenképpem a

-humanum-hoz való kötődéssel.Orvosi ténykedésem lehetőséget kinált arra hogy bizonyosságot tegyek arról hogy méltó voltam az orvosi eskütételre.Pályafutásom kezdete 54 évvel ezelőtt még-nevezhetném középkori viszonyokat-talált egy bányaközpontban minden szempontot figyelembe véve-

Sokszor a helység télen megközelithetetlen volt/2 méteres havazások/ miatt.Az emberi lét megörzése ilyen estekben egy ember monopoliuma volt-az orvosé--nem volt megközelithető a helység semmiféle közlekedési eszközzel. Ez a magadrautaltság az érzelmi elviselhetőség határain lebegett mindennap-ugyanakkor a környezet felé minden pillanatban magabiztosnak kellet mutatkozzál.Ez az érzelmi és viselkedési kettősség lassan de biztosan őrölt.

A második tény a –Bánya-a felelőtlen,primitiv munkaviszonyaival,a mindennap leszálló elszánt emberekkel a mindennapi kenyér küzdelmében,az érzés hogy sohasem tudod hogy abból a –rohadt-sötét és mély gyomrából a földnek-VAJJON MEGLÁTOD MÉG EGYSZER A NAPVILÁGOT-

A gyakori súlyos bányaszerencsétlenségek amelyek sokszor halálos kimenetelüek voltak és az utánuk következő-könnynélküli-bányásztemetések.

Az egészségügyi egységek/orvosi rendelő,szülő-otthon

rudimemtáris müszereltsége és gyógyszeres ellátottsága.

Ilyen körülmények között a kérdés úgy tevődött fel hogy kik menthetők a kétségbeesett betegek, segélyért esdeklők közül.

Saját sorsodról már nem is illet szólni-az ablakodhoz támasztott hosszú botról amivel éjtszakánként riasztottak a betegekhez,

a felelősségérzet fojtó,.öldöklő érzésvilágáról, a Te félelmeidről amikor leszálltál a mentőosztaggal a szerencsétlenség szinhelyére,a szemed előtt betemetett és megfullt embertársaidról,a guritókba leeresztett kötél szoritásának az érzéséről-a tifusz járvány leküzdési lehetőségeiről stb.

Hát itt éltem én ebben a sorsközösségben,az állandó emberi létmegörzés küszöbén.

Azok a történések amiket le fogok irni azért voltak nagyon fontosak az életemben, mert megyőztek arról hogy képes vagyok

önzetlen áldozatot hozni az embertársaimért, még a saját fizikai létem veszélyeztetésével is.

Először éreztem azt hogy drámai körülmények között is az emberek magukénak vallanak,biznak bennem,és a munkámnak tisztes erkölcsi és emberi jelentőséget tulajdonitanak.

A kapniki szinesfémbánya egyik részlegén 2 bányamun-

kást betemetett 3 méter ércréteg,de szerencsére a steril kövek nagyobb méretüek voltak úgyhogy egy sekély mennyiségü levegő bejutott hozzájuk.

Jómagam mindig a mentőosztag tagja voltam,minden bányaszerencsétlen-

ségnél.

Azonnal felmértük a helyzetet-oxigént koprimáltunk hogy ne fulladjanak meg-Egyidőben az osztag tagjai elkezdték az alagut kialakitását/faanyaggal kibéleleve a következő omlászveszély elkerülése végett/3 órát tartott amig az első bányászt elértük-Ekkor mondták hogy bemehetek az alagútba az első-segélynyujtás megadása végett.Hatalmas félelemben éltem de csak a döntés pillanatáig-utána már csak a tudatos emberi cselekvés érdekelt és semmi más.A szük alagut miatt csak hasoncsúszva tudtam elérni őket. Azonnal észleltem hogy mind a ketten eszméletlenek és sokkos állapotban vannak.Morfiumot és analeptikumokat adtam mindkettőjüknek,és mepróbáltam a hozzám közelebb lévőt lassan megmozditani de sikertelenül/pedig teljes erőmben lévő élsportoló voltam/Akkor kötelet kértem a kintiektől és egy váll-kengyel kötéssel lassan mozgatni majd huzogatni kezdtem ami már sikeres volt.A bányásztársát hasonló módon hoztam ki.Az úgymond vezetők-beleértve a securitátét a mindenhezértő nagypofáju,népbutitó politikusok, a bányatröszt vezetőit,munkavédelmi szakemberek körülbelül 1oo méter távolságból figyelték a fejleményeket-A bányacsillével a külszinre értünk,ahol egy –MOLOTOV-teherkocsi várta a sérülteket-két dróthálós hordággyal.Közben véletlenül arra járt a megyei pártvezetés néhány _VOLGÁ-ja-amivel éppen/terepen voltak az illetékesek.Jómagam nagyon kimerülten,kiméletlen kijelentéseket tettem a felső vezetésnek szánva azokat azt reklamálva hogy egy ilyen bányaközpontnak nincs egy mentőkocsija.Megkérdezték hogy ki ez az ember, aki ilyen elmarasztaló kijelentéseket mer tenni-három bányász odaállt a volga mellé és a következőket mondták-Ez az ember a MI ORVOSUNK és ne merjék bántani-

Közben a Molotov megindult lefelé a Budeşti uton kapnik felé-Egy 11-12 éves gyermek a Pop Vasile fia, kapaszkodott a kocsiba,nem engedte el azt , zokogott és végül is a köves hegyi utra zuhant-ami egy 13 cm sebett ejtett a gyermek homlokán.Levittem a rendelőbe bevarrtam.

25 év eltelte után egy férfi nyit a rendelőmbe,megáll velem szemben és románul megkérdezi-emlékszik e még Rám doktor úr-Szemügyre vettem és a homlokán láttam azt a hosszu sebhegget amit annak idején összevarrtam.Azonnal felismertem és montam neki-Te vagy a Pop Vasile fia Kapnikról.Ő elmondta hogy bányamérnök Kapnikon és eljött a családja nevében hogy ennyi idő után is mégegyszer köszönetet mondjon nekem amit az édesapjáért tettem 25 évvel ezelőtt,ugyancsak közvetitette a másik megmentett bányász köszönetét is.Kedves olvasóm –ha akad majd ilyen-ebben az embertelen világban ez már nem tudomány-kutatás-elismerés,ez már a magas érzelmi sikon mozgó emberi kötelességtudat és hála valós története..

EGY ANYAHALÁL ÉLŐ ÉS SZENVEDŐ TANUJA

A sors Nekem szánta annak a döbbenetes anyahalálnak az észlelését amit akkor éltem meg amikor egy év januárjában- a 2 méteres hó miatt megszakadt a külvilággal mindennemü közlekedés a Gutin aljában. A mentés csak azonnali műtéti beavatkozás eredményképpen születhetett volna meg,de még akkor is csak a lehetőségek szintjén.Tudniillik a szülő anyának egy méh rupturája /szakadása/ volt amiben 45 perc alatt elvérzett és meghalt,minden kétségbeesett beavatkozás mellett is.A végső próbálkozások között,/lévén hogy –univerzális donor vagyok/ még biológiai transzfuziót is végeztem és a magamtól levett vért adtam az anyának.Minden hiába volt,tehetetlenűl kellet végignéznem az elmulás fehér rátelepedését az arcára és végighallgatni a könyörgését hogy ne hadjuk meghalni-A kétségbeesés a kimondhatatlan fájdalom enyhe szavak amit éreztem,azt hogy a pályám kezdetén ezt mérte rám a sors,hogy elrettentsen a hivatásomtól,hogy soha az életben ne tudjam feldolgozni azt az éjtszakát hajnal 4 óráig.

A kis gyermekágyban- ott volt az árván maradt élet,az egészséges kisbaba.

Az apa a bányában dolgozott éjtszakai váltásban.A munkatársaim azt javasolták hogy hadjam el a helységet mert ha megtudja az apa –lévén különben is egy agresziv ember-megöl a felindulásában.

Úgy döntöttem hogy ott maradok mert a lelkismeretem tiszta,amit lehetet elvégeztem szakszerüen,tehát nem futamodhatok meg.

Életem legnagyobb érzelmi döbbenetét szenvedtem el amikor megérkezett az Apa.Ott álltam egyedül, a halott feleségével és az újszülött

fiával.Soha nem tudtam elképzelni annyi emberi önuralmat amit ez a megviselt arcu,mélyen szenvedő,könny nélküli férfi látványa bevésett az emlékezetembe.Megcsókolta halott felesége arcát,két kezébe fogta a kezét.

Én álltam némán.magambaroskadva és a hosszú hallgatás után elmondtan

hogy mi volt az oka ennek a drámának amit minannyian megéltünk,hogy mik voltak a kezelési lehetőségek,hogyan kezeltük az elhunytat.Végighal-

gatott majd néhány könnycseppel a szemében ölbe vette a fiát és elment.

Reggel ismét hozzákezdtem a mindennapi munkámhoz,a gyógyitáshoz,

de mérhetetlenül megviselve és a helység embereinek fürkésző pillantásai közepette,hogy vajjon a mindennapi orvosuk hogy éli át ezt az emberileg méltánytalan és igazságtalan drámát.

A harmadik nap eljött hozzám az apa és megköszönte amit a felségéért tettem.Elmondta hogy a szemtanuk-szülésznők mondták el neki minden részletét a kezelésnek.De az az éjtszaka kitörölhetetlem marad emlékezetemben mindvégig amig élek és felkiáltójelként fog végigvonulni a pályámon hogy az-ORVOSTUDOMÁNY IS VÉGLETES LEHET AZ ESZKÖZEIBEN-és ezzel mindenkor számolni kell.

Mindkét drámai történésnek volt egy közös nevezője, olyan emberek részéről akiket a mindenkori társadalmak a –szürke rendek-kategóriájába sorolnak,a döbbenet határait súroló emberi keménységet,szenvedést uralni képes,a becsület a segiteni akarást intuitiv módon megérző a sors hatalmának a tudomásul vétele.De számomra volt még egy kitörölhetetlen tanulság-hogy drámai helyzetekben is él az őszinte emberi hála érzése.

#1 Dr.BauerBela

---