Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. december 23., hétfő

EMBERI LÉTEM ÖRÖKÉRTÉKÜ ÖRÖMÉLMÉNYE

EMBERI LÉTEM EGY ÖRÖKÉRTÉKÜ ÖRÖMÉLMÉNYE


KÖSZÖNŐ SZAVAK


Hivatásom erkölcsiségének és szolgálati rendjének az egyik meghatározó mottója-Eötvös Józseftől származik-
Az Ő gondolataival vérteztük fel magunkat akkor, amikor minden nehézség dacára elvégeztük, amit kellett és lehetett,a gyakorló orvoslásban és a tudományos-kutató értékek alkotásában.
Idézem Eötvös Józsefet. “Sorsunkban tőlünk csak egy függ,az hogy a helyet,melyre a végzet által állíttattunk,egészen betöltsük. Ki mást keres balgatag.”
Ahhoz hogy –én- most itt állok önök előtt egy alig kifejezhető meghatottsággal, nem képezheti csak egy öncélú,esetleg hivalkodó elismerés, hangulatát.
Mindazok a nagyra becsült elődeim, akiknek ilyen alkalmakkor az asztalra számolták a hozott garasukat /érdemeiket/ azok egy egész generáció tallérait hozták magukkal, amiket azoktól kaptak akik, majdnem egy század alatt tették a tarisznyáinkba útra valónak. Jómagam egy vagyok ezek közül, aki összegyűjtötte adományaikat,és mély hálaérzettel igyekeztem jól sáfárkodni velük, egy igen nemes cél érdekében, elsajátítva a gyógyítás ismérveit.
Engemet, mint egy amorf agyagdarabot gyúrtak, alakítottak a kezdetben, simítgatva belém a jót, majd amikor lelket és szellemet is leheltek belém, megtanítottak szüleim és kiváló tanító mestereim a kíméletlen emberi küzdelmek mérhetetlen, olykor reménytelennek tűnő küzdőtereinek a szellemiségére.
A nehéz történelmi időknek megfelelő leckéket adtak,és mi a magunk módján mindannyian hol simább utakon járva,hol imbolyogva, botladozva, vagy leroskadva a mindenkori terhek alatt, mint erdélyi magyarok mindig kibányásztunk magunkból annyi lelki eröt hogy véghezvigyük a küldetésünket ,hogy becsülettel megfeleljünk gyökereink elvárásainak.
A génjeim díjmentesek voltak de a munka a kitartás az alkotás sokszor keserű kényszerhelyzetei már az én érdememnek jegyeztetett.
Hálás vagyok önöknek és köszönöm, hogy egy sokszor önmagával de főként a történelmi környezetemmel való vívódásaim közepette elvégzett munkámat elismerték és jutalmazták. Részlet a “Tavaszi szél vizet áraszt”című írásomból.

PÁPAI PÁRIZ FERENC ÉLETMŰDIJ ÁTADÁSI ÜNNEPSÉG

KÉZDIVÁSÁRHELY-2O1O-ÁPRILIIS 22-ÉN.
A vigadó épülete.



#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése