Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2018. október 3., szerda

MIRE KELL ODAFIGYELNI A GYERMEKEK ÉTKEZTETÉSÉNÉL


Szeretném mindenkivel megismertetni, hogy a gyermek étkezésnél mire kell odafigyelni, milyen életkorban hogyan kell táplálnunk gyermekeinket testi és lelki vonatkozásban.

Táplálkozás Tanácsadóként vallom, hogy ha már gyerekkorban megtanítjuk a kicsiknek a helyes táplálkozást, életmódot, akkor később alig akad dolgunk. Nagy jelentősége van a felnőttnek a gyermek táplálkozásában, hiszen az otthonról hozott minta végig kíséri gyermek életét ezért lényeges minél egészségesebben táplálni.
Az óvodás korszak 3-6 évig tart esetenként 7 évig. Az óvoda több szempontból is nagy változást hoz a gyerekek életében. Elválás az anyától, étkezési szokások, önállósodás, csoportban való beilleszkedés.
A kiegyensúlyozott táplálkozás nélkülözhetetlen a gyerekek számára, hiszen testsúlyuk évenként 2-3 kg – mal gyarapodik, magasságuk kb. évente 6-8 cm nő meg. Az agy és az idegrendszer fejlődésével javul a motoros készség is. Az ismétlődő fertőzések száma csökken. Ebben a korban nő az önbecsülésük, képesek olyan dolgokról beszélni amik nincsenek jelen stb.
Táplálkozás szempontjából nagyon fontos a gyermekek étkezéseben az optimális szénhidrátbevitel mint például a gabonák, köles, kukoricapehely, hajdina, rizs, kukoricadara stb. A zöldséget több verzióban is adhatjuk hogy megszeresse például főzelékként, csőben sülve, levesekben. A friss gyümölcsöket önállóan és vagy salátával is adhatjuk naponta többször illetve süteménybe ( itt oda kell figyelni a cukor mennyiségére ), levesként is kínálhatjuk. Fontos figyelni a napi folyadék fogyasztására naponta 6-8 alkalommal kínáljuk meg vízzel ! Kis mennyiségben adjuk az étel adagokat.
Kisiskolás kor 7-10 éves kor között van. Az iskola egy újabb lépcsőfokot jelent a gyerekek életében, ráadásul itt már a teljesítményt is nap mint nap értékelik a pedagógusok. Kevesebb a mozgás nagyobb a szellemi munka. A gyermekkor egész tartama alatt a táplálkozásnak fontos szerepe van még a tanulás képesség alakításában is. Ebben az életszakaszban a test évente 9-12 cm nő átlagosan, 3-4 kg-mal gyarapodik. Hat-hét évesen kihullanak az első tejfogak. Nyolc éves kortól már látszódnak a nemi különbségek. Táplálkozás szempótjából az iskolában van lehetőség a háromszori étkezésre de mivel a foglakozások különórák más és más időpontra esnek így a szülőnek a gyerekkel kell közösen kialakítani ezeket. Ne felejtsük el, hogy a gyermekek szervezete sokkal rövidebb ideig bírja táplálék nélkül, mint a felnőtteké.

Serdülőkor 10-15 évesek fizikai, lelki és hormonális együttese nem kis terhet ró a szervezetükre. Megváltozik a test elfogadása, új viselkedési mintákat keresnek. A serdülőkorban a növekedés a testzsír eloszlása és mennyisége is jelentős tehát ehhez mérten kell igazítani.
A lelki és társas életben bekövetkezett változások a táplálkozásra is hatást gyakorolnak. A kamaszok új táplálkozási szokásokat vehetnek fel, ezért ha gyermek korban rossz minta alakult ki, akkor serdülő korban – túlzott édesség fogyasztás – könnyen egyoldalúvá válhat. Ennek sokszor az a következménye, hogy 10-13 éves korú túlsúlyos gyerek 80 %-ka felnőtt korban is kövér lesz. A napi tápanyagszükséglet egyénileg változik, hogy mennyi és milyen sport tevékenységet végez a gyermek.
Gyakori, hogy zsebpénzt kapnak és az iskolai büfében szerzik be a tízórait, az uzsonnát. Kérdezzük meg, hogy mit vásárolt így tudjuk irányítani a gyereket és egy közös bizalmat alakíthatunk ki velük. Mivel ebben a korban a külsőségek, így testalkat szerepe is felértékelődik, vigyázzunk, nehogy étkezési zavarba forduljon át a táplálkozása ! Az alkohollal való ismerkedés ebben a korban már előkerülhet. Jó ha tudjuk, hogy gyerekkorban tilos az alkohol fogyasztása, de ez sok kamaszt nem tántorít el attól, hogy kipróbálja. Ha látjuk, hogy a gyermeket érdekli ez a téma, sokat beszéljünk róla, mondjuk el, hogy hogyan rontja a szellemi és fizikai teljesítményt. Mutassunk ebben is példát !

Főbb egészségpontjaim:

  • A reggeli fontossága
  • Minél több fajta élelmiszert fogyasztás
  • Napi ötszöri étkezés
  • Az adag mérete
  • Zöldség, gyümölcs, magvak fogyasztása
  • Gabonafélék napi fogyasztása
  • Tej és tejtermékek napi fogyasztása
  • Húsok, halak, tojás napi fogyasztása
  • A nagy zsírtartalmú élelmiszerek csak ritkán való fogyasztása
  • Kevés só
  • Elegendő folyadékfogyasztás
  • Mozgás fontossága
  • Édességek heti 2-3 alkalommal
  • Testsúly ellenőrzés rendszeressége
  • Főzzünk együtt gyermekünkkel



#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése