Dühkitörés, Hiszti,
Nyafogás
Mit
kezdjek a gyerekem érzelmi viharaival?
Amikor
egy kisember frusztrált, ingerült, csalódott, vagy csak egyszerűen túl van
magán, többnyire a fegyelmezés lehetőségein, és nem a gyengéd kapcsolaton
kezdünk el tűnődni. A dackorszak még nem ok a kétségbeesésre;
gyermeked próbálgatja a szárnyait, és ha akadályba ütközik, vagy kevésnek
találja a hatalmát, elveszítheti a fejét.
Mi zajlik az agyában?
Erősen
zaklatott lelkiállapotban gyermekünk agyának frontális lebenyét elönti a cortisol nevű stresszhormon. Ennek következménye a “támadj, vagy menekülj” (fight or flight)
állapot, amelyben a magasabb agyi funkciók (tanulás, érvelés, önkontroll)
nagyfokú gátlás alá kerülnek, és az alacsonyabb rendűek (ösztönös, zsigeri
reakciók) veszik át az irányítást. E beépített túlélőrendszer (a külvilágból
érkező fenyegetés hatására bekövetkező biológiai stressz-reakció) az érési
folyamat során (legalábbis annál, aki biztonságos és támogató környezetben nő
fel) fokozatosan a tudatosan irányítható funkciók körébe kerül.
Amikor egy kisember frusztrált, ingerült, csalódott, vagy csak egyszerűen
túl van magán, azon kapjuk magunkat, hogy a fegyelmezés lehetőségén és nem a
gyengéd kapcsolaton kezdünk el tűnődni.
Pedig nem reális elvárni egy 2-3 éves gyerektől,
hogy olyan adag személyes érettséggel és önkontrollal rendelkezzen, amelynek
segítségével úrrá tud lenni ezen a veleszületett reakción. Értelmetlen és hatástalan ilyenkor fenyegetni, büntetni, de még
magyarázni is neki addig, amíg magasabb agyi funkciói gátlás alatt vannak. Az
ilyen szülői próbálkozás növeli a stresszt, és olaj a düh tüzére. Kis méregből
óriási dühkitörés keletkezhet.
Mire van szüksége?
A dühöngő kisgyereknek segítségre van szüksége
abban, hogy
- megbirkózzon elsöprő erejű érzelmeivel; 620531k4433
- újra meghitt kapcsolatba kerüljön
biztonságérzete forrásával (veled);
- feldolgozza a problémát, amely kiváltotta
heves reakcióját (ez a gyakorlatban többnyire azt jelenti hogy ahelyett,
hogy újra meg újra azzal próbálkozna, ami nem sikerülhet, kisírja magát az
öledben, és megnyugodva továbblépjen)
Ha segítségnyújtás helyett rákiabálsz, büntibe
küldöd, magára hagyod, vagy úgy teszel, mintha nem vennél róla tudomást,
- még rosszabbul fogja érezni magát;
- még távolabb kerül biztonságérzete
forrásától;
- elérhetetlen messzeségbe
kerül az egész heves reakciót kiváltó probléma megoldása (többnyire az
elsiratás-megnyugvás-továbblépés).
Ráadásul kihagyod annak lehetőségét, hogy
olyan jobb eszközökkel lásd el, melyek segítségével a jövőben (amikor érettebb
lesz) jobban tudja majd kezelni a hasonló ügyeket.
Megleckéztetés
helyett magad mellé veheted és segíthetsz neki!
Hogyan segíthetek?
Például úgy, hogy
- megnevezed az érzést, amivel küzd
(segítesz neki, felismerni, szavakkal kifejezni a benne feszülő indulatot:
ezzel segítesz neki megismerni és kezelni a nagy érzést);
- saját viselkedéseddel ott helyben
modellezed a számára, milyen, amikor egy érett valaki önuralmat gyakorolva
megbirkózik egy érzelmileg feszült helyzettel; megértő, biztonságot nyújtó
jelenléted meg is nyugtatja őt;
- közben lehetőséged
nyílhat rá, hogy még az ügy gyökerét, az igazi problémát is megértsd, és
nyújts rá valami gyógyírt. Ha mást nem, megértő közelségedet, hogy hozzád
bújva elsirassa meg nem valósult vágyait.
Ezzel éppen abban segítesz neki, amire a
legnagyobb szüksége van:
- Elsöprő erejű érzelmei mégsem söprik el.
- Visszaáll köztetek a meghitt kapcsolat.
- Sok hasonló alkalom fokozatosan
megismerteti vele a saját (és később mások) érzelmeit, és dühkitörés
helyett, amikor érettebb lesz, szépen, világosan meg tudja majd őket
fogalmazni.
A kisgyermek frusztrációs dühkitörésének
okai
Nyafogni, dühöngeni egyetlen gyereket sem kell megtanítani. A jelenség magától felüti a fejét, amikor a gyerekben hatalmas erővel
működik a felfedezés, megismerés hajtóereje, és ebben vagy mások akadályozzák,
vagy a saját kicsisége. A frusztráció okozta düh akkor ölt a szülőt is zavaró
méreteket, amikor a kicsiben már intenzív önállósodási törekvések feszülnek, de
még nem elég érett ahhoz, hogy az érzelmei és vágyai ne ragadják teljesen
magukkal.
Nekünk,
felnőtteknek fontos megértenünk, hogy 5-6 éves korig a gyerekek egyszerre csak
egyféle indulatot képesek átélni, az viszont teljesen a hatalmába keríti őket.
“Civilizált” viselkedésre, önmérsékletre pedig
csak az képes, aki egyszerre többféle érzelem is megfér: egyrészt nagyon felbosszant valami, amit a férjem csinált, de másrészt
szeretem is őt. Egyrészt szeretném bántani, de másrészt nem akarom, hogy
bántódása essék. Vegyes érzelmek kavarognak bennem, de nem azok hatására
cselekszem, hanem mérlegelek, és azt teszem, amit helyesnek tartok (legalábbis
jó esetben). A két ellentétes érzelem összekeveredve mérsékeli az indulataimat,
és segítségemre van abban, hogy önmérsékletet tanusítsak. Az indulatok
keverése, következésképpen az önmérséklet és a civilizált viselkedés képessége
agyunkban a prefrontális kéreg érettségén múlik, amely viszont még
ideális esetben sem kezdi meg a munkáját 6 éves kor alatt (ld. integráció). Sok
éretlen felnőtt impulzív viselkedését is az okozza, hogy a prefrontális kéreg
elakadt a fejlődésben. Az érett felnőttől elvárható, hogy használja a
rendelkezésére álló eszközöket – pl, saját prefrontális lebenyét, amely
lehetővé teszi, hogy használja is a sok okos dolgot, amit a helyes
viselkedésről már megtanult. A piciknek viszont ez
az eszköz még nem áll rendelkezésére.
Más dolgok viszont már most dolgoznak benne. A
kétéves gyerekben fejlődésének természetes lépcsőfoka gyanánt merül fel a
kérdés:
− Mekkora hatással lehetek a saját életemre?
Egy év múlva pedig már ezt kérdezi (persze nem tudatosan):
− Mekkora hatalmam van a szüleim és a világ
felett?
Fölösleges kétségbeesned a dackorszak miatt, és az is értelmetlen, hogy a gyerekedet következetesen megbüntesd
minden alkalommal, amikor frusztrálódik és elveszíti a fejét.
Próbáld inkább beleélni magadat a helyzetébe, és anyai (vagy
apai) együttérzéssel kitalálni, milyen indulattal küzd éppen. Utána
kihasználhatod a nagyszerű alkalmat: segíthetsz neki felismerni saját érzéseit,
és megtaníthatod neki, mivel tud hatni rád, milyen kifejezésmód talál nálad
megértő fülekre. De ne felejtsd el, hogy amikor
elöntik a nagy indulatok, nem, vagy alig fogja tudni használni az okos
dolgokat, amiket tanítottál neki. De nem baj, jó lesz későbbre!
A hiszti és a nyafogás ne legyen eredményes
eszköz, amivel hatni tud rád!
Ha a 2-5 évesed érzelmi vulkánkitörései főleg
azért zavarnak, mert nem jókedvű, akkor próbálj megbarátkozni a gondolattal,
hogy nem a jókedv az egyetlen elfogadható érzelem. Amikor (helyesen) meghúzol
egy határt, egyúttal akadályt is gördítesz az útjába; ne várd, hogy még örüljön
is neki.
Azt is látnia kell, hogy nem ijedsz meg az
érzéseitől. Ne gondold, hogy rossz
Mama vagy, csak azért, mert a kicsid épp szomorú, mérges, csalódott és
boldogtalan.
Ha el akarod kerülni a cirkuszt, és gyorsan beadod a derekad, kicsid azt
hiheti, megtalálta a megfelelő viselkedésmódot, amivel hatni tud rád. Ha nem akarod, hogy minden ellenérzését takony, nyál és
fülsértő hangok kíséretében adja elő, azt kell tapasztalnia, hogy így nem
érheti el nálad, amit akar. És ami még fontosabb: tanítsd meg neki, hogy mivel tud
igazán hatni rád!
Tanítsd meg neki, mi az, amivel viszont
hatni tud rád
Az
önállóságra törekvés, az egészséges fejlődés jele, hogy szeretne némi
beleszólást abba, ahogy az őt érintő dolgok alakulnak, és szeretné látni, hogy
a te döntéseidet is befolyásolhatják az ő elképzelései és vágyai. Adj némi teret autonómia iránti
törekvéseinek! Hadd érezze, hogy noha nem ő irányít, de
számít, amit szeretne: hatással tud lenni élete alakulására, rád, és a világra.
A nem jó eszközök helyett adj a kezébe jobb
eszközöket, amikkel célba érhet! Ne csak azt értesd meg
vele, hogy a nyafogással nem ér el nálad semmit; tanítsd meg neki, mutasd meg
neki, hogyan szóljon hozzád, mit csináljon ahhoz, hogy odafigyelj rá, és
esetleg még a kívánságát is teljesítsd.
Segíts neki megbirkózni saját indulataival
Mi
nyugtatja meg? 620531k4433
Ahhoz, hogy a neki megfelelő módon kezeld az
érzelmi széteséseket, gondold végig, hogy amikor sír, inkább az nyugtatja-e
meg, ha az öledbe veszed, vagy az, ha egy kicsit békén hagyod?
Ha nyilvános helyen vagytok, hagyd abba, amit
épp csináltok (akár a
félig tele bevásárlókocsi feláldozásának árán is), nyalábold fel a gyerekedet,
és vidd egy nyugodt, biztos helyre (jobb híján a kocsiba, vagy haza), ahol lesz
alkalma lecsillapodni. Ha ellenáll, repítsd, mintha repülőgép, vagy tündérke
lenne. Az sem baj, ha tiltakozik, amiért kiviszed az autóba.
A kifelé fordulóbb (extrovertált) gyereknek (akit inkább az nyugtat meg, ha ölbe
veszem), először néven nevezem(visszatükrözöm, jóváhagyom) az érzést, amivel épp küzd, aztán
világosan kijelölöm számára a határokat, vagy azt, amit várok tőle, valahogy
így:
− Tudom, hogy szomorú (mérges, csalódott…)
vagy (tükrözés, jóváhagyás), de nem ordíthatsz (nem rugdoshatsz, nem
vetheted magad a földre, nem sikíthatsz, mint egy fába szorult féreg, nem
kiabálhatsz rám csúnya dolgokat, nem köphetsz le…) (határaim kijelölése, korlát). Ezután nagy szeretettel, úgy
igazán forrón magamhoz ölelem.
A befelé fordulóbb (introvertált) gyerekkel (akinek jobban esik, ha békén hagyom) először szintén közlöm a határokat,
azután megvárom, hogy lecsillapodjon. Amikor kezd megnyugodni, akkor nevezem
meg az érzéseit (tükrözés).
Ha a kicsid ehhez még túl fiatal, ne magyarázgass neki, csak öleld magadhoz
és várd meg, amíg megnyugszik.
Ne felejtsd el: a sírás minden életkorban hasznos orvosság a belső
feszültség leengedésére: a frusztráció feldolgozásának és a megnyugvásnak
velünk született, fontos eszköze. Ne
is törekedj a sírás gyors abbahagyatására! Amikor magadhoz öleled, hagyd, hogy
kisírja magát a válladon – nem attól vagy jó Mama, hogy mindig jó véleménnyel
vannak rólad más emberek.
Jelöld ki a határokat, állítsd fel a
korlátokat
Fejezd ki
magad egyszerűen és egyértelműen
Amikor
megnyugodott (és ha már elég idős az ilyetén szóbeli kiigazítások
befogadására), röviden és világosan elmondom neki, mit és hogy mondhat máskor,
ha megint így érzi magát, és hogy fogok akkor reagálni (fegyelmező tanítás = “igazságban való
nevelés”).
Ha a helyzet valódi érzelemkitörés (nem tettetett,
manipulatív nyafogás), igyekszem tiszteletben tartani a háttérben lévő igazi,
nagy érzelmeket. Amikor elmúlt a vihar, segítek neki megtanulni, hogy máskor
hogy viselkedhet másképp, amikor hasonlóan érez:
− Nagy érzéseid voltak. Ha máskor is ilyen lesz, szólj, hogy Mami, most nagyon
szomorú vagyok (nagyon fáj a szívem, nagyon mérges vagyok), vagy bokszolj meg
egy párnát, (táncolj el egy mérges táncot, fuss hozzám egy nagy ölelésért…)
Így segíthetek neki felismerni, megnevezni, elfogadható módon levezetni és
kifejezni az elsöprő erejű érzelmi hullámokat.
Ezt tanítod, amikor azt mondod, hogy: “lehetsz
dühös, de nem üvölthetsz velem (nem üthetsz meg, nem köphetsz le…)”
Ne sodródj
bele te is!
Néha muszáj közbelépni. Miközben a nagy
érzelmekkel birkózó gyerek igazi szükségleteivel törődsz, határozottan ki kell
jelölni, hogy hol van az a határ, amin már nem léphet túl. Ha érzed, hogy téged is kezdenek elsodorni a viharos érzelmek, jobb
tudatosan kilépni a helyzetből, mint zsigerből reagálni. Persze az a legjobb, ha ott tudsz vele
maradni; ha képes vagy érzelmileg kilépni a helyzetből, miközben a meghúzott
határaidat következetesen a helyükön tartod.
Az érzelmi kilépés olyan, mint amikor kikapcsolod a rádiót.
Ténylegesen ne hagyd magára, de
fejben zárd ki a bántást, amit rád zúdít a dühös kisgyerek. Próbáld róla a legjobbat feltételezni:
nem direkt téged akar bántani (pl. tényleg nem veszi észre, milyen fülsértően
üvölt)! De nem kell megadnod neki, amit a hisztivel el akar nálad érni (ha
egyáltalán van célja).
Valószínű, hogy
többféle dologgal fog kísérletezni, és próbálgatja, mire hogy reagálsz. Amikor
nem túl nagy a hangzavar ahhoz, hogy a normális hangodat is hallja, mondd meg
neki (és mutasd be!), mit és milyen hangon lehet mondani ahhoz, hogy odafigyelj
rá és meghallgasd, amit szeretne. Ez ilyen egyszerű:
− Az ordítást nem engedem be a fülemen, mert megsüketülök tőle (határaim kijelölése). De amikor a
rendes hangodon beszélsz, oda fogok rád figyelni (tanítás), mert nagyon érdekel,
amit mondani akarsz.
Indulatok gyengéd és határozott kezelése
Összefoglalom, mit kezdhetsz a gyereked
túlméretezett érzelmi felindulásaival: a dühkitöréssel, a hisztivel, a
nyafogással és hasonlókkal:
- Elégítsd ki a gyereked kötődési
igényeit! A kötődés (fizilai és érzelmi közelség,
szoros kapcsolat) iránti igény minden másnál erősebb hajtóerő a kicsi
gyerekekben. Gondoskodj róla, hogy e téren folyamatosan jóllakott legyen;
újra meg újra tápláld a közelségeddel ugyanúgy, ahogy testileg is újra meg
újra meg kell etetned, különben éhezni kezd hiába evett egy jót tegnap. A
lelkierő, a pszichés egyensúly tápláléka a kapcsolat. Minden más stresszet könnyebben elvisel
az a gyerek, akinek folyamatosan kielégül a kötődés-éhsége. A biztonságos
kötődés minden más szülői tevékenység alapja; nélküle hiába magyarázol,
hiába mutatsz jó példát, és hába csinálsz jól bármi mást, nem fogsz hatni
a gyerekedre!
- Te magad legyél utánozható minta – a
gyerek a mindennapi családi életben lássa, hogy a nála érettebbek hogy
birkóznak meg érzelmeikkel, indulataikkal, és milyen formában fejezik ki
azokat szerepjátszás nélkül őszintén, de elfogadhatóan (nem megsebezve,
vagy leuralva másokat). Minden gyerek utánzással tanul (nem a
magyarázatokból és a büntetésekből). Minden gyerek olyan próbál lenni,
akikhez kötődik, és ellenáll azoknak, akikhez nem kötődik.
- Ismerd meg jól a
gyerekedet, és folyamatosan
maradj vele őszinte, bizalmas, meghitt kapcsolatban.
- Tudd, hogy mikor mi zajlik benne. Legyél vele megértő, irgalmas és
kegyelmes. Ne az az ember legyél, aki előtt lepleznie kell őszinte
érzéseit (mert különben rámordulsz vagy odacsapsz), hanem az, akihez
együttérzésért, megnyugtatásért mehet, és akihez kérdéseivel, kétségeivel,
bánataival fordulhat. A kapcsolat fontosabb, mint a teljesítmény (a jó
viselkedés)!
- Segíts neki is megismerni, felismerni,
megnevezni saját érzéseit (tükrözés)! Nevezd néven az érzelmeit, és nevezd néven az
együtt nézegetett könyvek képein szereplők érzelmeit és indulatait is,
hogy legyen egy egyszerű szókincse az érzelmei kifejezésére!
- A reagálásaiddal azt az üzenetet
közvetítsd, hogy az érzelem, az indulat nem rossz, szégyenletes vagy
ijesztő dolog, egyszerűen csak van,
és ez rendben is van (jóváhagyás).
- Állítsd fel az ésszerű,
egyértelmű korlátokat, jelöld ki saját határaidat. A gyerekek lelki
egyensúlyához az is fontos, hogy te legyél a felnőtt,
aki vezet és gondoskodik, ő pedig a gyerek, aki követ és akiről
gondoskodnak. Felnőttre van szükége ahhoz, hogy gyerek lehessen!
- Tanítsd meg, és gyakoroljátok is együtt, hogy legközelebb hasonló helyzetben hogy
fejezheti ki elfogadhatóan a hasonló érzelmeket, és biztosítsd, hogy akkor
oda fogsz rá figyelni. És tényleg figyelj rá oda olyankor, amikor a saját,
normális hangján fordul hozzád.
- Ha a rendes hangját nem hallod meg, kénytelen
újra meg újra fülsértő sípolással magára vonni a figyelmedet!
- Ha szükségesnek látod, adhatsz
neki további ötleteket, hogy milyen elfogadható módokon vezetheti le
felgyülemlett indulatait (pl.
párnabokszolás, tánc, rajz, festés, futás, a lakás egy kijelölt pontján
való üvöltés…) anélkül, hogy másokat bántana, vagy valakinek kárt okozna.
Gondold át, hogy te hogyan csendesíted le a saját viharaidat! Ne felejtsd
el: a kicsid utánzással tanul!
- Bármit teszel, bárhogy is reagálsz a dühkitörésre, a hisztire és a
nyafogásra, lehessen biztos a gyereked abban, hogy a kapcsolatotok mindig fontosabb, mint a
viselkedése! Nem viselkedhet olyan idegesítően, hogy eltávolítson
magától téged.
#1 Dr.BauerBela