-GYERMEKKOROM
KESERGŐI-A II-DIK VILÁGHÁBORU SZÖRNYÜSÉGEI
SZATMÁRON.
A jelzések
hogy a német birodalom összeomlik,hovatovább mind erősebb hangot
kaptak. Visszavonulóban a német csapatok itt állomásoztak városunkban.
Horthy Miklósnak a kilépését a háborúból megelőzték a románok és
megsemmisítették a –Nyilasok. A németek elfoglalták magyarországot. Tisztán
emlékszem arra amikor a Károlyi út felől vonultak a temető sarkánál a
gépesített német egységek. Ez 1944 április 4-én történt és még aznap
beszüntették a tanítást az iskolákban. De ekkor már hallható volt a nagy
kaliberű ágyuk moraja a hadszíntérről. Közel voltak az oroszok és a németeknek
hátat fordító,átpártoló román hadsereg. Keitel német katonai alakulata a
Károlyi úti Kolping football pályán/a mai Kaufland áruház helyén/míg egy másik
a Pirosberek- ben állomásozott.
Ily módón
Szatmár egy háborús katonai stratégiai központtá vált,és egyúttal a kíméletlen
szőnyegbombázások színhelye.
Életbe léptették a város területén az általános
elsötétítést,az óvóhelyek építését és a statáriumot/ami az elsötétítés alatt
történő lopások halálbüntetését vonta maga után/Így aztán Lajos Józsit egy tyúk
ellopásáért nyilvánosan felakasztották a szatmári börtön udvarán.
Amikor a szirénák megszólaltak mindenkinek azonnal az óvóhelyre kellet vonulni.
A mi óvóhelyük Károlyi úti faraktár mellet volt amit a támadások alatt
gyújtóbombával felgyújtottak és utána aztán 15-4o méterekre hulltak a bombák és
mi a megsemmisülés érzésével vártuk az elmúlást. De megúsztuk.
Amikor kibujtunk az amúgy is sérült bunkerből egy olyan mértékű kataklizma képe
tárult elénk amit nem lehet elfelejteni. Minden mozgatható tárgy
égett-halottak,végtagnélküli sebesültek,kétségbeesett szinte félőrült emberek
szaladgáltak. A hatalmas légnyomás/ amit a bomba robbanása okozott/ –stájer
lovakat és gépkocsikat dobott a Károlyi út évtizedes eperfáinak a tetejére.
Ahogyan olvastam annakidején a Magyar Futárban-angol –Liberator- nehézbombázók
és orosz –Stukák-hajtották végre ezt a kíméletlen tömegmészárlást.
Nagyon megrendített amikor láttam hogy eltűnt a vashíd , amin keresztül
mindennap jártam az iskolába. Csak az égbemeredő vasdarabok jelezték hogy ott
valamikor volt egy híd.A villanytelep a magas gyárkéményével amire nagyapám
olyan büszke volt hogy ők építették a föld színével egyenlő volt.A püspöki
palota nagy romhalmaza alatta a sok kispappal és a szeretett Kollár Ferenc
hittanárommal. Mindenütt csak gyászoló emberek és temetések tárultak elém.
Sajnos láttam a zsadányi uti Hősök temetőjének a tömegsírját, a főként
pirosbereki német katonák tetemeivel amint behelyezik és mész lével lelocsolják
őket.
Szatmár városa élhetetlenné vált mindenki elmenekült innen.. A mi családunk
Erdődre ment itt hagyva, minden ingóságát és ingatlanát.
A légiriadók alkalmával a szirénák hangját erdődön is hallottuk. Sőt ahogyan
kezdték a bombázást a robbanások felvillanó fényei félelmet keltően közelinek
tűntek. Az éjszakáinkat a várpincében töltöttük ami biztos védelmet nyújtott
szinte az egész község lakosságának.
A magyargéresi erdőben a németeknek volt egy rejtett repülőterük/döntő
többségükben Messerschmidt vadászbombázókkal/,ahonnan a bevetésekre indultak. A
német pilóták nálunk voltak elszállásolva. A hátsó,vendégszobában
aludtak. Nagyon rendes emberek voltak, mindig az volt az első dolguk , hogy a
családi képeket maguk elé tették az asztalra. Nagyon meghatott,mert voltak akik
a bevetésekről nem tértek vissza és a családi képek ott maradtak árván.
Családunk aztán a
háború végeztéig kinn maradt Erdődön ott éltük meg a román hadsereg bevonulását
a helységbe,majd az oroszok rövid harc után elfoglalták szeretett városunkat
is. Házunkat aknatalálat érte,jórészt lerombolta. Amikor édesanyámat először
bekísértem gyalogosan Szatmárra elszomorító kép tárult elém-a lerombolt
házunk-rengeteg ferdeszemű,kirgiz-orosz katonákkal az udvarunkon akik egy
förtelmesen koszos üstből merték a csajkájukkal az ételt. Ez a féktelen
horda,lopott,rabolt ártatlan nőket becstelenítettek meg. Még órát sem láttak
életükben. Amíg ezek el nem vonultak az első fronttal nem volt mit kezdeni se
az életünkkel se a szétrombolt javainkkal. Tehát maradtunk erdődön,ahol a román
– elevek- garázdálkodtak.
Hónapok teltek el amíg hozzá tudtunk kezdeni a helyreállításhoz,a maradék
javaink összekuporgatásához és a mások erkölcstelenségének és mindenféle
szennyének az eltakarításához. Gyermekfejjel nem értettem azelőtt sem a józan
összefüggéseket. Egy részt a diadalittas győzelmi jelentéseket olvastam a
–Magyar Futár- ban, másrészt itt Szatmárnémetiben a Thököly utcában ahol
laktunk, egyre gyakrabban érkeztek a gyászkeretes táviratok a frontról az
elesett katonákról a Nemzet Hőseinek nyilvánítva ezeket. Az itt
maradt árvák akik között számos pajtásom volt, hosszú ideig őrizték ezeket a
táviratokat, csak éppen arra nem kaptak választ senkitől hogy miért éppen a
Don-kanyarban és oroszországban kellet odaveszni édesapjuknak.
Eközben elvesztettük a háborút , hazánkból nem lett-az Isten kalapja,nemhogy
bokréták legyünk rajta. Elvesztettük északerdélyt vele drága városunkat is,a
–büdös zsidókat-/6oo.ooo /kivégeztettük-feliratkozva a világtörténelem
legkegyetlenebb bűnözői közé,a fegyverünk töltve maradt és Erdély-ország is
,mások boldogulását szolgálja,mindmáig és még sem gondolkodunk el azon
hogy miért.
A vesztes háború után,a megtorlások és mély
szenvedések,meghurcoltatások történelmi időszaka
következett./éhezés,deportálás,a kényszermunka különböző
válfajai,megalázások,hitben,nemzetben, becsületben és nem utolsó sorban
féktelen gyűlöletkeltés a legyőzöttek és azok sarjai iránt.
Az emberek nem heverték ki a halmozott félelmeket a hosszantartó hadi állapotot,de
mind emellett megkezdődött a helyreállítás a háborús nyomok eltakarítása.
Fahidat építettek a lebombázott közhíd helyére,helyrehozták a vasúti hidat
lassan beindult az államadminisztráció.
Szegénység,nincstelenség,éhezés,sötétség-olajmécses,hideg-fürészporos kályha
stb. Hadakozás az élelmiszer spekulánsokkal,azoknak zsaroló törekvéseivel. A mi
generációnk 12-13 éves korában nem ismerte a savanyu cukorka izét,csokoládét
meg nem is láttunk. Szerencsénkre a gazdák termeltek,hordták a környező
községekből a tejet a tej termékeket,lisztet,majorságot,disznót ,de minden
nagyon drága volt-infláció volt és cserekereskedelem . Egyszóval 1944
karácsonyát szerény körülmények között megtudtuk ünnepelni.
Megindult a tanítás és akkor már harmadikos gimnazista voltam az akkor még
létező a Királyi Katolikus Főgimnáziumban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése