-GONDOLATOK A CSALÁDRÓL

Gondolatok a családról

Ma, amikor a család válságáról hallunk a híradásokban, el kellene gondolkodnunk a család hiányának, a csonka családok létének következményeiről gyermekeink fejlődése szempontjából.

„Naponként újra kell kezdeni és akarni is egymásért az életet,

és arra törekedni,hogy a másik legyen boldog!

Aztán ez térül vissza számunkra,

Mint boldogság.”               /Gyökössy Elek

                                               
A  család az emberi együttélés őssejtje, ahogy Viktor Hugo mondja: „a társadalom kristálya”.

-A családban születnek a legfontosabb szeretetkapcsolatok.

- A legfőbb nézet az ÉN helyett a Mi elfogadása: a te gondod az én gondom, a te örömöd az én örömöm is! Egymás elviselése szeretetben.

-Szükséges a figyelem megléte: figyelni azokat, akikkel együtt élünk. A fáradtság, türelmetlenség, ingerlékenység megmérgezi az együttélést.

-A figyelmességet attól várhatjuk el, aki együtt él velünk! Mindig előre kell nézni, nem az elmulasztott alkalmakra koncentrálni! Legyünk képesek egymást meghallgatni, megpróbálni megérteni azt is, amivel nem értünk egyet.

- A friss, üde családi élethez szükséges a beszélgetés, hogy ne unják meg egymást a családtagok. Ahogy a családban nőnek a gyermekek, úgy erősödnek a szeretetkapcsolatok is, hogy majd kiléphessenek a „nagy betűs Életbe”. A család középpontja az édesanya.

Az édesanyánk az egyetlen, aki nem azért szeret bennünket, mert jók, eredményesek, kedvesek vagyunk, hanem egyszerűen szeret, mert nem tud bennünket nem szeretni.

-Az édesanyát gyermekéhez sajátos, szinte misztikus kapcsolat fűzi.

-Ugyanígy a gyermeket az anyához is. Szellemi, lelki kapcsolat ez, amely a születés után is fennmarad.

- Ha ez a kapcsolat jó, akkor a gyermek élete boldog. Ha valamiért nem jó, azt a gyermek egész életében nem tudja kiheverni.                                                                                          .

Anyai szeretet, sugárzó, éltető erő nélkül a világ elsorvad. Az édesanya a rossz, bűnös, beteg gyermekét is szereti. Azzal, hogy az anya a szeretetével odaáldozza magát, megtanítja a gyermeket arra, hogy a szeretetet meg kell tanulni. Meg kell tanulnia a szeretetet viszonozni.

Ha az anya elhanyagolja gyermekét, akkor ő sem tud szeretetet viszonozni. A túlszeretett, elkényeztetett gyermekből válik önző ember. Az önző emberek nem tanultak meg szeretni, szeretetet viszonozni, tehát alkalmatlanok az igazi szeretetkapcsolatokra.

Az első évek anya-gyermek kapcsolata nyomja rá bélyegét a gyermek jövendő életére. Az elmaradt anyai szeretet helyett szeretetpótlékot keres, védettségi élményt, anyapótlékot.

                                        Ez rendszerint valamilyen szenvedély: alkohol, nikotin, kábítószer, nassolás, játékszenvedély, csavargás, a pénz szeretete, amivel az elmaradt anyai szeretetet pótolja..

Az apai szeretet a fejlődés folyamán értékelő szeretetté vált: szeretlek, mert a fiam lettél, azt teszed, amit kérek, stb. E szeretet határa: addig szeretlek, amíg engedelmeskedsz akaratomnak. A családfő elve régen az volt, hogy a döntés az ő kezében van. Az ilyen családban nevelődtek az akaratgyenge gyermekek, hiszen helyettük mindig döntött valaki. Az apa felé teszi meg a gyermek az első lépést anyjától, ő segíti, félti, óvja, támogatja őt jó esetben egy életen át.

                                                   Az igazi családban az apa a jó feltételeket nyújtó és meghatározó szeretet. Ő a család feje, de nem fejes. A korlátokat úgy szabja, hogy nem korlátoz, hanem véd. Támasz a család számára, gondot, problémát megbeszélő társ.

Az anya a gyermek számára az örök megtartó erő, az otthon melege, az apa a lendítő erő. Az anya a szív, az érzelem, az apa a gondolat, az akarat, a döntés, a törvény képviselője, a védelem. A fiú az apjától, a lány az anyjától lesi el a nemi magatartást. Fontos, hogy jól és jótól tanulja ezt meg. A gyermek sokszor ugyanúgy viselkedik, akár az apja vagy anyja / negatív értelemben is/. Ilyenkor nem fogható minden a génekre, mert a gyermek csak a látott mintát utánozza.

-A gyermek az anya hiányát azonnal megérzi, az apa hiánya később jelentkezik az életében: vagy befelé forduló lesz, anyjára tapad, vagy kifelé robban: pimasz, rámenős, fellengző, dühös, vagdalkozóvá válik.

A gyermek méltósággal rendelkező ember.

                              Nem tárgy, amellyel azt tehetünk, amit akarunk.
Pótlék sem lehet, mert karaktertorzulásokat, komplexusokat okoz a gyermekben az efféle bánásmód. A nagyszülőket sem szabad pótléknak tekinteni, hiszen a legjobb nagyszülő sem  képes ereje, kora miatt azt nyújtani az unokájának, amit gyermekének nyújtott.

Mire van szüksége a gyermeknek?

• fészekmelegre, biztonságérzésre /félelemoldó hatása is jelentős/
• fenntartás nélküli szeretetre /gyermekneurózisok megelőzése /helyes modellmagatartásra /én-te viszony ellesése/
• tekintélyforrásra / elfogadott nézetek közvetítése /
• kérdéseire megfelelő válaszok / élményszerű, érzelmeit, képzeletét megmozgató válaszok/
• vele együtt töltött időre / nem mással foglalkozva, csak vele/
• nyugalomra a növekedéséhez / néha a csönd biztosítása /
• elismerésre, ”nyesegetésre”/ dicséret, észrevettelek, jól csináltad! önérzetének erősítése/
• megértésre/

          A gyermek személyiségének fejlődését nagymértékben befolyásolja, hogy vannak-e testvérei.

- Az első gyermek nevelése során tanulja a szülő a szülői szerepet, túlságosan félti a gyermekét.

          -A második, harmadik gyermeknél ilyennel már ritkán találkozunk. A szülő rutinja magabiztossá, alkalmazkodóvá teszi a gyermeket. Az idősebb esetén ilyenkor gyakran megjelenik a testvérféltékenység, ami valójában egy „szerep- irigység”, hogy a szülei gondoskodását kiváltsa. A szülő ilyen esetben jó, ha mindegyik gyermekének önállóságot biztosít, egymástól való függésüket minimálisra csökkenti.

-Tiszteletben kell tartani, hogy minden gyermek önálló személyiség. A szeretetet nem lehet egyenlő módon adagolni a gyermekeknek, hiszen a szeretet személyes viszony két ember között, melyben a szeretetet adó és kapó személy igénye is szerepet játszik.

                                                                      A szülő feladata megtanítani arra, hogy mások jogait, függetlenségét tiszteletben kell tartani.

A gyermeki szem olyan, mint a videokamera: mindent felvesz, amit szűkebb környezetében tapasztal.

                              Lehet, hogy a képet, tudattalanjából csak évtizedek múlva hívja elő és ösztönösen e mintakép szerint cselekszik.

                              A gyermekek úgy válhatnak a társadalom építőivé, gazdagítóivá vagy fordulhatnak vele szembe, kerülhetnek a peremére, ahogy szüleik kapcsolatát látják a világhoz, környezetükhöz.

 „ A gyermekekbe az emberek iránti szeretetet bele kell oltani, de ehhez maguknak a szülőknek kell szeretniük az embereket.”         
                                                                                                               /Dzserzinszkij /

http://www.csa

#1 Dr.BauerBela

---