SZIMPÁTIA ÉS ANTIPÁTIA AZ OVIBAN.

. Szimpátia és antipátia az oviban

Az óvodás – éppúgy, mint a felnőtt – kapcsolatait az óvodában a hozzáférhetők köréből (óvodai csoport) választja ki.
-Ez a kiválasztás legtöbbször nem tudatos, a pillanatnyi érzelem határozza meg. Azaz, valamiért szimpatikus az illető, vagy nem.
-Ha megfigyelünk egy újonnan alakuló csoportot, láthatjuk, hogyan kerülgetik egymást a gyermekek, kísérik figyelemmel a másikat, hogyan-miben aknázzák ki a társulási lehetőségeket, mit csinálnak, mondanak – de csak a nekik szimpatikus egyéneknek.
Ha a szimpátia kölcsönös, elkezdődhet a barátkozás -.
A szimpátia, annak teljes kölcsönössége konkrét cselekvésekben tárul a szemünk elé. Elég, ha csak figyeljük a gyermeket:

• ki mellé ül le rajzolni, reggelizni, mesekönyvet nézegetni, többször is,
• ki mellé fekszik, választja ki ágyát (és miért ne lehetne egymás mellé fektetni a kölcsönösen szimpatizálókat?!),
• kivel játszik legtöbbet,
• kinek a kezét fogja szívesen a sétánál, körjátéknál,
• kivel tart kapcsolatot az óvodán kívül is.

Mindez elég támpontot ad a kezdődő társulások alakulásához. Ugyanakkor mindennek az ellenkezője is nyomon követhető:

• ki ellen tiltakozik a gyermek a „kényszerű” társítások alkalmával,
• ki az, akit nem akarnak bevenni sehol a játékba,
• ki az, aki mellé nem ülnek szívesen, nem fekszenek délután, nem fogják meg a kezét,
• ki az, akit szemmel láthatóan kerülnek, akivel szemben nagyobb távolságot tartanak.

Igaz, hogy a fizikai közelség serkenti az alakuló vonzalmakat, de a kényszer szülte közelség ellenhatást is kiválthat. A kapcsolatban az a kedvező és egészséges, ha a szimpátia, a viszonosság oda-vissza, azaz mindkét irányban működik. Ez kedvező hatással van a közös tevékenységre, a hangulatra, az egész csoportra.
-Ilyenkor a rejtett üzenetek sokasodnak.
- Több a mosoly, kacsintás, tekintetváltás, nő a testi érintkezések száma (kézfogás, ölelés, karonfogás, simogatás, összebújás), csökken a személyek közötti távolságtartás. Tartsuk szem előtt, hogy az óvodában a rejtett üzenetek dominálnak!
Miből alakulhat ki szimpátia?
Látásérzékelésünk konzervatív módon hat érzelmeinkre. A széphez ösztönösen pozitív, a csúnyához negatív tulajdonságot társítunk. Ez a gyermeknél sincs másképp.
A külső megjelenésben a fizikai vonzerő a döntő. Ezt az óvodás pontosan érzékeli. Amikor rangsorol, pajtást választ az együttes tevékenységhez, a „jó külsejű” gyermekek előnyben részesülnek. Ne ítéljünk gyorsan, ezt mi, felnőttek ugyanúgy csináljuk! Gondoljunk arra, információszerzéskor a tág társadalmi környezetben (utca), kihez fordulunk kérdéssel? Milyen külsejű embert választunk ki az utca forgatagából?
De nem is itt fészkel igazán a probléma. Hanem olyan esetben, amikor a vonzalom és taszítás egyszerre jelenik meg. Az egyik gyermek szívesen játszana a másikkal, az viszont – bizonyos, néha ismeretlen okból – visszautasítja őt. Ilyenkor tör utat az érzelmi zaklatás, ahonnan nehéz egyedül elmenekülni. Hű példa erre az „óvónéni, segíts, nem hagy békén! ”, „óvónéni, nem megy el innen! ”, stb. mondat, amelyben a gyermekek közti választás-visszautasítás fogalmazódik meg.
A törvényben deklarált gyermeki jogok mellett minden óvodásnak biztosítani kell a jogát arra is, hogy szabadon választhassa meg játszótársát, hogy egyes társaival szemben ellenállhat, nekik nemet mondhat.
-Az ellenállás tulajdonképpen védekezés az érzelmi zaklatás újólagos ismétlődésével szemben. Bár a negatív élmény mélysége megmarad, a gyermek ugyanis érzelmileg érzékenyebb, de hamarabb képes az átváltásra is.
A szimpátia létrejöttének másik alkotóeleme a kompetencia (itt hozzáértés, irányadás, meghatározott képességekkel rendelkezés). Nagy általánosságban jobban vonzódunk a kompetens, sikeres emberekhez, szívesen tevékenykedünk azok „árnyékában”.
A kompetencia az óvodában a pozitív tulajdonságokat gyűjti össze: sok verset, éneket tud, szépen mesél, rajzol, győztes a mozgásos sportjátékokban, ötletesen és sikeresen épít, szervez. Minél kompetensebb valaki, annál könnyebb szeretni, nagyobb a vonzereje. Az érintettel szembeni rokonszenv akkor is erős marad, ha közvetlen előnyünk nem származik belőle.
A gyermekek között a több területen kompetensek szerzik meg a vezető szerepeket, körülöttük gyűlik össze a csoport nagyobb része, őket választják barátaik közé.
- Az óvodás tehát jól érzékeli a tettekben, viselkedésekben megnyilvánuló kompetenciát, mégha annak megfogalmazása nem mindig sikerül neki.
- A kompetencia paradox léte is tapasztalható
– ha valakinek túl magasak a képességei, megközelíthetetlennek, kirívónak tűnik, ez a többiek számára kényelmetlen, kellemetlen érzés, elhúzódnak tőle, esetleg messziről nézik, de kevés játékba invitálják és bizonyos tevékenységek esetén visszautasítják a belépés lehetőségét.

A társ iránti igény válfajai

Az emberek – így az óvodások – között is nagy a szóródás, az egyéni különbség abban, ki mennyire igényli a társas érintkezést.
- Vannak gyermekek, akik életeleme az állandó interakció, az „áldozatkeresés”, akik nem tudnak meglenni a másik nélkül.
- Tagadhatatlan, igen fárasztóak (ugyanez felnőttek körében is élő tény!). Más kérdés, hogy ennek feltételezhetően meg van az oka: valószínűleg óvodán kívül nincs lehetőségük társas igényük kielégítésére, mert szociális környezetük ezt nem biztosítja számukra. Mindenesetre ennek megnyilvánulása nem mindenkinél okoz kellemes érzelmeket, ezért többször visszautasításban lehet részük. Így mindkét tábor negatív érzelmekkel telítődik, amelyeknek feloldása ismét az óvónőre hárul: milyen preventív cselekvéssel akadályozza meg a szituáció létrejöttét, illetve hogyan-mivel kompenzálja a létrejött negatív érzelmeket, tereli át a gyermeket az általa elfogadott tevékenységre.
Minden csoportba járnak olyan gyermekek is, akik inkább a magányos foglalatosságot kedvelik.
- Szűk körben tartanak kapcsolatot és időnként igénylik a rövidebb elszigetelődést. Az okok sokfélék lehetnek: kellemetlen-kín r fordul elő ilyen eset a felnőtteknél! Nos, mindez a gyermeknél is megesik. Tehát csínján bánjunk a játékba kapcsolással, a folyamatos noszogatással (mit szeretnél csinálni, gyere ide, menj oda, stb), mert félhető, hogy elképzeléseink fo rdítottját érjük el vele.
.Szociális környezetben a társas érintkezésre mindenkinek szüksége van a normális-egészséges alkalmazkodáshoz. Hiánya, vagy elvonása elbizonytalanít, feszültséget kelt, befolyásolhatóvá teszi az embert.

. A társas befolyás

A kapcsolatba kerülés egyben befolyásolás is. Az emberek közti bármilyen interakció tartalmaz valamilyen befolyásolást. Ha véletlenül véleményt mondunk, ha kéréssel fordulunk valakihez, ha csak viselkedünk, mindezzel hatunk a másik emberre. Ez a hatás annál nagyobb, minél több ember vesz részt az interakcióban. Legtöbbször észre sem vesszük az általunk gyakorolt ráhatást, ezért veszélyessé válhat, ha nem ismerjük keletkezését, megjelenését, lefolyását és következményeit.
Az óvodában többnyire a csoportbefolyás érvényesül.
- Mint minden hatásnak, ennek is vannak előnyei és hátrányai.
-A csoport viszont egyénekből áll, ezért szerencsés dolog, ha felkutatjuk, mivel veszik rá társaikat egyes gyermekek a közös részvételre. A válasz a pszichés hatásokban rejlik, amely a napi történések, események egymásutánjában zajlik szemünk előtt.
Ha belegondolunk, teljesen egyszerű, logikailag ésszerű következmények, mégis mindig elcsodálkozunk rajta.
Pedig csak reálisan és józanul kellene gondolkodni ...
A befolyás is mindig érzelemhez kötött. Amennyiben a társ a másik gyermek által kedvelt, elfogadott, szeretett személy, úgy az hatáskörébe vonhatja a többit. A gyermek a neki szimpatikus másikra hallgat, vele tökéletesen együttműködik, kérését gondolkodás nélkül teljesíti.
- Mert akit kedvel, az csak jót „képviselhet”. A felnőtt emberek esetében is érvényesül a szimpatikus egyén befolyása és soha nem jut eszünkbe, hogy a másik nekünk rosszat akarhat, „csőbe húzhat”, pedig ...
Ugyanúgy érzelemhez kötődik a befolyásolással való szembenállás is.
- Hiába akar rávenni valaki az „okos viselkedésre”, ha az illető nekünk antipatikus, nem hallgatunk rá. Mindez kicsiben megtalálható az óvodai csoportban is. A gyermeknek ellenszenves társ jót akarhat, de az nem hallgat rá, mert nem szereti, mert valamelyik tulajdonsága taszítja
Az érzelmek tehát becsaphatnak bennünket és becsapják a gyermekeket is. Főképp őket, mert náluk a gondoskodás is érzelemvezérelt, mert nem tudják elválasztani az érzelmeket az észérvektől, mert képtelenek a józan észnek vezérfonalat adni. Hosszú idő telik el, amíg az érzelem és értelem a mérleg két serpenyőjén egyensúlyba kerül, esetleg az utóbbi győz.

Az a tény, hogy a gyermekek „vakon” követik egymást, az önálló, következményt figyelembevevő gondolkodás alacsony voltát és egy pszichológiai jelenség, a csoportgondolkodás létrejöttét mutatja. Az utóbbi lényege, hogy a tagok a csoportkonszenzus (elfogadás, egyetértés, egyezség, megállapodás) érdekében saját, ellentétes véleményüket, mondanivalójukat elhallgatják.

-Ilyen esetekben az óvónő beavatkozása szükségszerűvé válik, mielőtt az együttes tevékenység anarchiába csap át, és ezzel lehetetlené teszi az eddig kialakult normák és szabályok érvényesülését .http://ro.search.yahoo.com

#1 Dr.BauerBela

---