Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. október 16., szerda

A LASSAN NÖVŐ BABÁK KAMASZKORRA ÉRIK BE KORTÁRSAIKAT

A lassan növő babák kamaszkorukra érik be kortársaikat
Az életük első hónapjaiban lassú testsúlygyarapodást mutató babák általában tizenhárom éves korukra érik be kortársaikat - állapította meg egy átfogó brit tanulmány.



A Pediatrics című folyóiratban közölt tanulmány 11 499 olyan gyermek adatainak elemzésével készült, akik az 1990-es években vettek részt egy nagyszabású bristoli vizsgálatban. Az eredmények szerint azon csecsemők, akik a születésüket követő első nyolc hétben lassú testsúlynövekedést mutattak - 507 ilyen eset volt - viszonylag gyorsan behozták a lemaradásukat és nagyjából két éves korukra beérték a velük egykorú babákat.
Azon csecsemőknél, akiknek súlya lassan növekedett nyolchetes és kilenc hónapos koruk között - ebbe a csoportba 480-an tartoztak -, lassú testsúlygyarapodást figyeltek meg a szakemberek egészen hét éves korukig, amelyet aztán hirtelen fejlődés követett, míg végül a gyerekek tizenhárom éves korukra beérték a kortársaikat - adta hírül a BBC News.
A kutatók szerint a két csoportnál tapasztalt eltérő ”erőrekapási” idő, valószínűleg a lassú testsúlygyarapodás különböző okaira vezethető vissza. A részt vevő gyerekek mindegyike könnyebb és alacsonyabb volt kortársainál mire elérte a kamaszkort, de ez az eltérés a normális tartományon belül mozgott - húzták alá a szakemberek.
A Bristoli Egyetem munkatársaként dolgozó Alan Emond, a tanulmány vezetője szerint az eredmények rávilágítanak arra, hogy milyen fontos a babák testsúlyának és hosszának figyelemmel követése az első hetekben és hónapokban, ugyanakkor megnyugtatásul szolgálnak azon szülők számára, akiknek gyermeke lassan növekszik a születést követő időszakban.
A kutatók óva intik a szülőket a lassú testsúlygyarapodást mutató csecsemők kalória-bevitelének fokozásától, mivel a babák életének második hat hónapjára jellemző etetési szokások meghatározzák a gyermek jövőbeli súlygyarapodását és akár elhízáshoz is vezethetnek.

Forrás: MTI #1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése