Mennyi
szeretet van bennünk?
Jó lenne, ha létezne egy igazi, tudományos, objektív teszt, ami kimutatná
az igaz szeretet mennyiségét a szívünkben. Vagy ha például tudnánk azt, hogy
mennyi szeretet van lelki "tartályunkban", vagy mennyi kell még, hogy
a hiányzó rész feltöltődjön és újból tele legyen, ezáltal pedig igazán szeretve
érezzük magunkat. És persze lehetséges lenne az is - mint egy benzinkútnál -
hogy amikor úgy érezzük, "üres a tartályunk", akkor újra fel tudnánk
azt tölteni a hiányzónak vélt "szeretet mennyiséggel". Ha esetleg
valaki tud ilyenről, akkor jelezzen nekem :-)
Addig is hadd írjak arról, hogy mik lehetnek az okai
annak, ha nincs bennünk elég szeretet. Az okok elemzése hozzásegíthet bennünket
a megoldáshoz vezető megfelelő eszközök megtalálásához.
A szülői szeretet fontossága
Számos, jól megalapozott tudományos kutatás egyértelműen kimutatta azt,
amit persze intuitívan is tudunk: a gyerekkorunk során szüleink "töltik
fel" a szeretet-tartályunkat.
Ha ebben az
időszakban nem kapunk elég szeretetet, akkor úgymond "éhesek"
maradunk.
Egy kisbaba még teljesen önző, szeretetre éhes, és a növekedése során -
elsősorban a szülein keresztül - hatalmas mennyiségű szeretetet kap. Ez a "szeretetfeltöltő" folyamat egy önzetlen, szeretet-teljes,
szeretetet adni és befogadni egyaránt képes természetet alakít ki a felnövekvő
gyermekben.
- Ha ezen "felnőtté válási",
transzformációs folyamat során nem kapunk elég "lelki táplálékot",
vagyis kellő mennyiségű szeretetet és törődést, akkor nem érjük el a
"teljes átalakulást" és szeretetre éhes emberként lépünk be a
felnőttkorba.
Had szögezzem le azonban még most, hogy semmiféleképpen
nem akarok "ujjal mutogatni" a szülőkre és nem akarok senkit sem
hibáztatni.
Egyszerűen csak tényeket akarok felhozni és elemezni szeretném azokat a
bennünket érő különféle hatásokat, amelyek befolyásolhatják a szeretet adására
és befogadására való képességünk alakulását.
A legtöbb szülő teljes szívéből szereti a gyerekét, viszont sokszor nem
érzékeli szeretetének a korlátait. Ez
azt jelenti, hogy sokszor ők is csak azt tudják ösztönösen adni, amit annak
idején, gyermekként a szüleiktől "kaptak". Vagy az is lehet, hogy az,
amit ők szeretetnek vélnek a gyerekük irányába ( pl. túlzott engedékenység,
vagy túlzott szigor), nem is feltétlenül az, és nem igazán szolgálja a gyerek
lelki épülését. Vagy egyszerűen csak nincsenek megfelelő eszközök a
tarsolyukban ( mert pl. az ő szüleik is hasonló "eszköztárú"
tarsollyal nevelték őket és ők maguk pedig nem tanultak újabbakat más forrásokból),
vagy pont nem a megfelelő eszközöket használják.:-)
...
Szóval számtalan tanulmány rámutat arra a tényre, hogy
egy stabil, szeretet-teljes, két-szülős család a legmegfelelőbb
"modell"egy kiegyensúlyozott és boldog gyerek felneveléséhez. Ha ez a családi háttér nincs meg, akkor sokszor ennek az
ellenkezője lesz az igaz: a gyerek instabil és kötelességmulasztó lesz, aki
mindenféle bajba bele fog keveredni. A családon belüli szeretet nagymértékű
hiánya arra fogja indítani a gyereket, hogy ezt a szeretetet máshol keresse.
Például egy utcai bandában, a kábítószerben, korai és túlzott nemi életben,
extrém kalandokban vagy más, végső soron káros, személyiség-romboló
viselkedésben.
A szeretet-nyelvek fontossága a szülő - gyermek kapcsolatban
Na de ne csak a szélsőséges esetekre koncentráljunk.
Mivel egyikünk sem tökéletes, a legjobb
családi háttérrel és legjobban szerető szülőkkel rendelkező gyerekek is sokszor
tapasztalhatnak szeretet-hiányt, ami visszafoghatja őket a lelki fejlődésükben.
-Az egyik legfőbb oka ennek a
szeretet-hiánynak ugyanaz, amiről mar a korábbi cikkeinkben is írtunk: sokszor nem értjük
egymás szeretet-nyelvét.
Mindez a
szülő - gyermek kapcsolatra vonatkoztatva: sok esetben a szülők nem ismerik fel és nem beszélik a gyerekeik
szeretet-nyelvét. Emiatt pedig a gyerek úgy érzi, hogy a szülei
egyáltalán nem szeretik őt. Ez sokszor felnőtt
korunkig is elkísér minket és sok esetben maradandó sebet hagy maga után -
mindaddig, amíg rá nem jövünk, hogy a szüleink igenis szerettek minket az ő
maguk módján, és meg nem bocsátunk nekik mindazokért a dolgokért, amelyek miatt
okoljuk őket.
Ezen felismerés és megbocsájtás nélkül továbbra is magunkkal fogjuk
hordozni és "nyalogatni" fogjuk ezeket a sebeket, és bele fogjuk
vinni a párkapcsolatunkba is. Ahol pedig öntudatlanul is el
fogjuk várni a párunktól, hogy betöltse a szüleink általunk elmulasztottnak
vélt szerepét és begyógyítsa a lelki sebeinket. Hangsúlyozom, hogy általában ezt öntudatlanul
tesszük. A felismerés, vagyis a tudatosítás
az első lépés az "öntudatlanság" feloldására. Mert amíg ez egy
öntudatlan folyamat marad, addig egy olyan, igazságtalan terhet teszünk a
társunk vállára, amiért nem is ő a felelős. Sok esetben társunk képtelen
betölteni ezt a szerepet, így a múlt "hozadéka"
apránként meg fogja mérgezi a kapcsolatunkat.
Persze ezt a szeretet-hiányt lehet másképpen is orvosolni. De úgy hiszem, hogy amikor ráébredünk arra, hogy a
szüleink a maguk módján tényleg szerettek minket - még ha mi nem is éreztük úgy
- akkor tudunk igazán "eljutni" oda, hogy meg tudjunk bocsájtani
nekik. A megbocsátás pedig az első és legfontosabb lépés a
"gyógyulásunk" folyamatában, és ez nagymértékben elősegítheti
személyiségünk fejlődését is.
Ugyancsak hatékony lehetőség szeretet-tartályunk
feltöltésére az, ha további, mélyebb emberi kapcsolatok építésére is törekszünk.
-Ez lehet például testvéri, vagy baráti vagy mentori
kapcsolat. Még annyit megemlítek, hogy vannak szélsőséges esetek is, ahol
nagyon nehéz vagy majdnem lehetetlen a szeretet-hiány vagy éppen a szeretettel
történt nagyfokú visszaélés orvoslása. Ezekben az esetekben természetesen más,
például terápiás módszereket kell alkalmazni.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése