Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. október 11., péntek

HÉT EZER ÉV AZ EMBERISÉG SZOLGÁLATÁBAN

HÉT EZER ÉV AZ EMBERISÉG SZOLGÁLATÁBAN.


 A tehéntej - egy csipet történet, egy falat tudás és sok-sok más-

Egy anyuka őszinte levele a tehéntejről.




Már nagyon régóta tervezem, hogy írok egy kicsit a tehéntejről, tényekről, tévhitekről és a hozzá fűződő kapcsolatomról! 
 

CSIPET TÖRTÉNET:
Talán az elején kell kezdenem! 7000 évvel ezelőtt háziasították az első szarvasmarhát. Így egyenesen következik ebből, hogy a tejfogyasztás is körülbelül ekkortól számítható. De a hindu Védák és az Ótestamentum is említi már a tejet. Mezopotámiában sumérok már 5000 évvel ezelőtt jól szervezett tejgazdálkodást vezettek. Kicsit áttérek most a saját történetünkre. Családunk életében meghatározza a föld és az állatok szeretete, vagyis a mezőgazdaság és az állattartás. Nagyszüleim ügyesen a háború, forradalom alatti/utáni  legínségesebb időkben ebből éltek és tartották fenn magukat és csemetéiket. Nem csak a mi családunk, de falun, tanyán élők közül, aki már rendelkezett legalább egy tehénnel kicsit könnyebben tekinthetett a jövőbe. Tej, túró, vaj, sajt vagyis a kalciumban gazdag táplálék már megvolt, a gyerekek miatt már nem is kellett annyira aggódni és akár kereskedhettek is a termékekkel.

 Én ebben a szellemben, közegben nőttem fel, habár most sajnos nem a mindennapjaim része. Emlékszem Édesapámék, amikor belevágtak a szarvasmarha tartásba én még pöttöm leányzó voltam. Az alapoknál kezdték, így vásároltak egy rakat borjút, amit nagyon, de nagyon szerettem! Közöttük rohangáltam, vödörből itattuk őket finom tejjel és szépen nevelgették őket a szüleim. Majd ahogyan fejlődött a gazdaság a tehenek sora is felkerült a palettára. Őszinte leszek! Imádtam az egészet! Az esti fejésnél mindig ott sündörögtem. Apa készített nekem egy kis polcot az istállóba és ott volt az én bögrém. Imádom a friss, édes, tőgy meleg tejet, így addig nem tágítottam, amíg a fejés végén meg nem kaptam, amit akartam :-) Reggeli, vacsora mindegy! A mai napig mindig örömmel fogom a kezembe a bögrét és kortyolgatom a fehér, tápláló italt! Az én imádott Papusom például idős napjaiban rendszerint egy bögre hideg tejjel és egy kis kenyérrel fejezte be a napi étkezést.
 Szerintem nagyon fontos, hogy minden ember megismerhesse a tej útját és magát az állatot. Szomorú, de sok gyerek még tehenet sem lát tizenéves koráig, így marad a reklámból ismert lila tehén sztereotípia. Rengeteg ember jár még a mai napig tejért hozzánk és sokszor hozzák az gyerekeket,unokákat. Azt az örömet nem nagyon lehet elfelejteni, amit ezek az állatok adnak a hasznosságuk mellett. Az én 18 hónapos unokaöcsibocsom már kialakította a maga kis rituáléját. Reggel jön a nővéremmel tejért, felhúzza a csizmáját és robog a Nagypapájához az istállóba. Természetesen naponta többször ellenőrzi az állományt és eteti, zargatja a bocikat. Ahogyan látom, már az utánpótlás is megvan!

 MI A TEJ? 
Az anekdotázás után most belevágok a kőkemény tényekbe. A kezeletlen tehéntejről vagyis a nyers tejről beszélek most, nem a bolti változatról. A tej a nőstény emlős állatok tejmirigyeinek kiválasztott váladéka. 1 liter tehéntej 620 kalóriát kóstál.

Miből áll a tej?
 Átlagos összetétele: 87,9% víz és 12,1% szárazanyag.
·                     Tejzsír, melyet különválasztva tejszínként ismerünk, amelyből köpüléssel a vaj készül. Többségében trigliceridekből áll és tejben igen apró, emulgeált zsírgolyócskák formájában található. Ez az egyik oka igen jó emészthetőségének.
·                     Tejfehérje: döntően két frakció, a kazeinfehérjék, és a savófehérjék alkotják. Arányuk tejfehérjében kb. 79%. ill. 21%.
·                     Tejcukor, laktóz: diszacharid, amely egy glükóz és egy galaktóz komponensből (monoszacharidok) áll. Elősegíti az ásványi anyagok (kalcium, magnézium, foszfor) felszívódását, és a belőle képződő tejsav, a szükséges pH biztosításán keresztül, a vastagbélben gátolja a káros bélbaktériumok elszaporodását. Azoknál az embereknél, akiknél hiányzik a tejcukor lebontását végző enzim, a laktáz, a tejcukor hasmenést, rosszullétet okoz. Ennek az enzimeknek a mennyisége sok ember esetében az életkor előrehaladtával csökken, sőt vannak akiknél egyátalán nem képződik. Mivel a kevés, vagy hiányzó enzim a tejcukrot a bélben nem, vagy csak hiányosan bontja le, így különböző tünetek jelentkeznek. Ez a jelenség a laktózérzékenység (laktózintolerancia). A laktózérzékeny emberek többségénél a csökkentett tejcukortartalom nem okoz tüneteket, így pl. a joghurtot, vagy kemény sajtokat probléma nékül fogyaszthatnak. Súlyosabb esetben nem szabad semmilyen, tejcukortartalmú élelmiszert fogyasztani (tejtermékek, tejcsoki, fagylalt, egyes táplálék-kiegészítők stb.). Nekik egy külön eljárással, a tejcukor előzetes, enzimes bontásával lehet tejtermékeket előállítani.
·                     Vitaminok: B2-vitamin, B12-vitamin, B6-vitamin
·                     Ásványi anyagok: Jelentős a kalcium- (Ca), foszfor- (P) és szelén- (Se) tartalma.
·                     Forrás: Wikipédia

TEJTERMELÉS
A születéstől számítva körülbelül 20 hónaposan éri el az üsző megfelelő súly, amikortól tenyésztésre fogható. Megtermékenyítés után körülbelül 280 napra megérkezik az első borjú és ekkortól indul meg a tejtermelés. Az első 10 napban minden esetben az utódot illeti meg a tej, ez más néven a tartalmas fröccstej. 
A teheneket naponta kétszer fejik, mindig azonos időpontban. Fontos a rendszeresség, mert egy-egy későbbi fejés másnap láttatja kárát. Akkor már nem kapunk annyi tejet. 
Minőségi táplálék víz, széna, kukorica dara, nyalósó... elengedhetetlenek a tökéletes tejhez!
A magyar tarka fajták (barna-fehér) kevesebb, de zsírosabb tejet adnak. A holstein-frízek (fekete-fehér) pedig nagyobb mennyiségű, de kevésbé tartalmas fehér nedűt adnak!  

A TEJ JÓTÉKONY HATÁSAI:
- csontritkulás megelőzése 
- immunerősítő
- vérnyomásra, szívre jótékony hatással van
·                     Forrás: Wikipédia


Kommentár-Dr.Bauer Béla-Döbbenetként hat rám amikor észlelem egyes kollégáim részéről azt hogy eltiltják a gyermektől a tehéntej fogyasztását.Nem vagyunk mi annyira profánok hogy ne ismerjük fel a tehéntej allergia vagy tejcukor érzékenység tüneteit és megfelelő kezelésbe részesítsük a gyermeket.De kerüljük az abszurd és radikális álláspontokat és rutinszerüen ne tiltsuk el a tehéntejtől gyermekünket.Ilyenkor előbb gondoljunk a hét ezer éves szolgálatra  ami a történelmi időkben nagy segítséget nyujtott az emberi fajnak.
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése