Rossz szokás vagy betegség a
körömrágás?
A napokban - szokás szerint a fórumokban
olvasgatva - egy érdekes topicra bukkantam. Egy aggódó anyuka a kislánya
körömrágása ellen keresett valami hathatós segítséget. Az első néhány
leszoktató körömlakkot ajánló után érkezett egy hozzászólás, ami rettenetesen
felháborította a kérdező anyukát. Mit gondoltok miért?
A kommentelő
szerint a körömrágás mögött nagy valószínűséggel szorongás húzódik meg, ezért pszichológusra lenne szüksége a kislánynak. Anyuka
megsértődött ezen a feltételezésen, kikérte magának, hogy beteg lenne a
gyermeke.
A körömrágás természetesen előfordulhat átmeneti állapotként, amikor
megváltozik a gyermek környezete, óvodába, iskolába kerül, kistesó születik.
stb., de ez minden gond nélkül elmúlik néhány hónap alatt.
De akkor mitől alakulhat ki a körömrágás kényszere,
amit viszont már gyógyítani kell és kezelést igényel?
A dackorszakban elég gyakran előfordul, hogy a gyermek dühében harap.
Mivel ősi ösztönünk,hogy fogainkat táplálékszerzésre, támadásra és védekezésre
is használjuk, ez a genetikai kód lép életbe, amikor a dühös gyermek
harap. Ez áll a körömrágás, ajak- és szájharapás, ujjrágás, a körömágyi bőr
tépkedése hátterében is.
A gyermek növekvő kutatási és felfedező kedve próbára teszi idegeinket és
türelmünket, nehezen fogadjuk el a kutatási vágyat természetes igényként. A
kicsiknek elegendő alkalmat kell biztosítanunk, hogy mozoghassanak és próbára
tehessék saját képességeiket.
Ellenkező esetben, ha gyakran tapasztalja a gyermek, hogy akaratát a mi erősebb akaratunk alá
kell rendelnie, és nem engedheti ki a dühét,
az ősi reakció önmaga ellen fog irányulni. Egyértelmű, ha nem haraphatja meg az ellenséget, akkor lerágja a körmét,
így engedve teret a tehetetlen dühének.
Gyermekünknek joga van az érzéseire;
a pozitív érzésekre is, mint az öröm, de az olyan negatív érzésekre is, mint a
harag vagy szomorúság. Nem szabad elnyomni gyermekünk érzelemmegnyilvánulásait, csak azért, mert kellemetlen lehet számunkra.
Hagyni kell, hogy dühös legyen, de ilyen helyzetben ügyelni kell, hogy megóvjuk
önmagától és esetleg a többi gyermeket is "dühöngő" gyermekünktől.
A dacreakció gyakorlatilag
egy korlátozó intézkedés következménye,
ami miatt gyermekünk frusztrálódik. Ez például úgy is létrejöhet, hogy a
gyermek játékát félbeszakítjuk vagy egy számára fontos kérését nem teljesítjük.
Igyekezzünk megszüntetni a kiváltó okot, és
úgy szervezni a napirendünket és lakáskörülményeinket, hogy kevesebbszer
kelljen korlátoznunk csemeténket.
A szigor, büntetés nem segít, inkább csak ront a helyzeten, inkább
gondoskodjunk sima körmökről, reszeljük le, ragasztgassunk rá vicces
körömmatricát.
Ha egyedül nem boldogulunk
a problémával, keressünk szakembert, aki segít a lelki háttér feltárásával.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése