3
önkéntelen szülői hiba, ami kiöli a gyerekből az empátiát
Ezt
tedd helyette
Az
empátia fontosabb szerepet játszik a boldogulásában, mint hinnéd.
A kisgyerek nem egyszerűen
csak azt hiszi, hogy ő a világ közepe, hanem azt, hogy ő maga a világ,
állapította meg a közelmúltban elhunyt gyerekpszichológus, Ranschburg
Jenő. Ha a gyerkőc nem tanulja meg időben, hogy valójában egy kis része a
világnak, amely jóval nagyobb és erősebb nála, a későbbiek során súlyos
beilleszkedési problémái adódhatnak - ez pedig nemcsak emberi kapcsolataira,
hanem élete más területeire is rányomhatja a bélyegét.A tanulási folyamat egyik
legfontosabb stációja az empátia kibontakoztatása, amit azonban
nemritkán éppen az édesapa vagy az édesanya hátráltat, anélkül, hogy ennek
tudatában lenne. Ismerd meg a leggyakoribb hibás szülői magatartásokat,
és igyekezz elkerülni őket.
A
jó modor mindenekfelett
Minden gyerkőc környezetében akadnak
kevésbé rokonszenves rokonok és ismerősök - egy kotnyeles nagynéni, egy
ápolatlan szomszéd, egy locsogó-fecsegő eladó.
A kicsi, aki korából adódóan még nem
eléggé szocializált, a maga módján igyekszik távol tartani magától ezeket az
embereket: nem köszön, nem válaszol, pofákat vág, esetleg valami szemtelen
megjegyzést tesz.
A szülő ilyenkor jellemzően
arra szólítja fel, hogy viselkedjen rendesen. Az elvárás természetesen abszolút
jogos és szükséges, ám ebben a formájában a legkevésbé sem segíti elő a gyerek
empátiájának kibontakozását, ráadásul csak növeli a lurkó ellenérzését az
illetővel szemben.
Ezt
tedd helyette!
Biztasd a gyereket arra, hogy
próbáljon abban a bizonyos emberben valami jót találni, bármilyen apró vagy
hétköznapi dolog is legyen az. Ha annyira dühös, hogy csak arra futja: „ma nem
olyan büdös a szomszéd bácsi, mint tegnap”, akkor adhatsz neki néhány ötletet
te magad is.
Ha ennek ellenére sem tud semmiféle
pozitívumot felfedezni az illetőben, kérd meg, hogy hunyja be a szemét, és
képzelje el őt kisbabaként, betegen vagy szomorúan, esetleg nehéz sorsú gyerekként.
Ha már nagyobb a lurkó, biztathatod arra is, hogy képzeletben bújjon az úgymond
ellenség bőrébe - így könnyebben megérti őt, de legalábbis elfogadja majd
kisebb-nagyobb hibáit.
Dorgálás
egyes szám második személyben
Ha a gyerek rosszfát tesz a tűzre,
a szülő gyakran egyes szám második személyű, úgynevezett te-üzenettel
reagál, dorgálás formájában: „Már megint a szoba közepén hagytad a zoknidat!”,
„Hogy lehetsz ilyen figyelmetlen?”, „Kitől örökölted ezt?” Az efféle
mondatokkal rövid távon ugyan célt érhetsz, ám akaratod ellenére rombolhatod
csemetéd önbecsülését. Ráadásul a gyerek csak korlátozottan vagy
egyáltalán nem éli át azt, amin ilyenkor keresztülmész - ez pedig megintcsak
hátráltatja az empátia kibontakozását.
Ezt
tedd helyette!
Te-üzenet helyett küldj egyes szám
első személyű én-üzenetet, amivel kifejezed, hogy mit érzel a gyerek
bizonyos nemkívánatos szavai vagy cselekedetei kapcsán. A módszer hatására a
lurkó nemcsak azt érti meg, hogy neked hogyan esik egy-egy kevésbé szerencsés
megnyilvánulása, hanem arra is rájön, hogyan hozhatná rendbe a dolgot.
Ítélkezés
Nem tudni, hogy az ösztönök vagy a
társadalmi szokások miatt alakult-e így, de tény, hogy az emberek nemritkán
előítélettel viseltetnek gyengébb, illetve az átlagtól valamilyen szempontból
eltérő társaik iránt - legyen az egy különc alak a tömegben, egy idős autós,
aki 70-nel megy az autópályán, egy dadogó interjúalany a hírekben.
Talán veled is előfordul, hogy nem
rossz szándékból, hanem inkább csak egyfajta reflexből teszel valamilyen
kevéssé hízelgő megjegyzést másokra. Így azonban azt az üzenetet közvetíted
gyermeked felé, hogy az efféle hendikepek kizárólag másokkal fordulhatnak elő -
ami eleve nem igaz -, és arra tanítod, hogy a különféle hiányosságokban
szenvedő vagy a környezetükből kirívó embereket elítélje, ahelyett, hogy
megértéssel, elfogadással és együttérzéssel fordulna feléjük.
1/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése