Kerüld el a fertőzéseket a vízparton!
Vízre, napfényre, új úti
célokra vágysz? Most végre megvalósíthatod a terveidet. De csak óvatosan a nyár
örömforrásaival! Ha valóban felhőtlen vakációt szeretnél, igyekezz elkerülni a
láthatatlan kórokozókat!
Emlékszel
még a pancsoló kislány találó megállapítására? „Jaj, úgy élvezem én a strandot,
ottan annyi a szép és jó...” -Reménykedjünk, hogy aki ezekben a hetekben tölti szabadságát a vizek és a medencék partjain, teljességgel osztozni tud a sláger előadójának élményeiben. -Szerencsére sokak számára valóban gondtalan szórakozást jelent az úszás, a napozás, de sajnos akadnak olyanok is, akik – bár „ottan annyi a szép és jó” – mégis összeszednek valamilyen kellemetlen fertőzést, és a régi dalból számukra már csak az eleje marad: „Jaj”. Mert ég és viszket a bőr, könnyezik a gyulladt szem, és jönnek a foltok, szemölcsök, kiütések. Győznek a gombák, a baktériumok, a vírusok.
Van, aki megkapja, van, aki nem?
Lehet, hogy te is úgy gondolod: jobb az elővigyázatosság.
-Inkább elkerülöd az uszodákat, strandokat, és inkább a természetes állóvizekben – tavakban, tengerben – szeretsz megmártózni. Igazad van, jobb félni, mint kezelgetni a panaszokat.
-Ám a túlzottan óvatoskodók számára bátorító lehet: amennyiben jól működik szervezeted védekezőrendszere, betartod az alapvető higiénés szabályokat, és megfelelőképpen védekezel, nem kell mindenképpen a kórokozók áldozatául esni. Felhívjuk a figyelmet a hajlamosító tényezőkre: fogékonyabbak a fertőzésekre a cukor-betegségben szenvedők, a túlzottan száraz (atópiás) bőrűek, a még nem teljesen kialakult bőrimmunitással rendelkező gyerekek, továbbá azok, akiknek sérült a bőrfelszínük.
- Számukra valóban fontos a fokozott óvatosság!
Védekezz a gombák ellen!
– A nyári melegben – a különféle bőrpanaszokat kiváltó kórokozók között – a gombás fertőzések a legelterjedtebbek –.
– A gombák elsősorban a sötét, meleg, nagy páratartalmú helyeket részesítik előnyben, éppen ezért gyakran megtelepedhetnek az izzadt bőrfelületen.
-A legveszélyeztetettebb a lábfej: a fertőzés eleinte a lábujjak közötti részt támadja meg, később a talp és a köröm is érintetté válik.
-Ha szárazon hámlik, viszket, berepedezik a bőr, a köröm megvastagodik és elszíneződik, alapos a gyanú a gombás megbetegedésre. Bár a gyógyszertárakban recept nélkül is kaphatók különféle hintőporok, kenőcsök és ecsetelők, a gomba sokszor makacs, így nem biztos, hogy hatásos lesz az öngyógyítás.
- Éppen ezért már az enyhébb tünetek jelentkezésekor fontos orvoshoz fordulni, aki a biztos diagnózis után a leghatékonyabb szert fogja javasolni.
Vannak olyan gombatípusok is, amelyek a test hajlataiban, a bőrredők közt telepednek meg,
-és léteznek olyanok is, melyek hámló foltszerű felületet képeznek a bőrön, és napfény hatására kifehérednek.
-Maga az UV-sugárzás is gyengíti a bőr ellenálló képességét, s így elősegíti a napgomba kialakulását. A panaszok – még ha enyhék is – mindenképpen szakszerű ellátást igényelnek. Csak így tudjuk megakadályozni a betegség előrehaladását és a fertőzés terjedését.
Honnan ered a szemölcs?
Vírusok okozzák az uszodákban, közös fürdőhelyiségekben is „beszerezhető” szemölcsféléket, melyek a test szinte valamennyi részén megjelenhetnek.
- A közönséges szemölcsök fájdalommentes, jóindulatú, néhány milliméteres kinövések, melyek rendszerint az ujjakon, a körmök közelében és a kézháton növekedhetnek.
- Ha a szemölcs a talpon fejlődik ki, erős fájdalmat is okozhat járás közben.
- Főként a gyerekek kapják meg az úgynevezett uszodai szemölcsöt, amely nevével ellentétben nemcsak uszodákban, hanem a gyerekközösségekben is terjed. Elsősorban a törzsön, a karokon és a lábakon jelenik meg. A sima, bőrszínű, félgömbforma kinövés csoportosan, esetenként akár nagyobb területen is feltűnhet. Előfordulhat, hogy hosszabb idő elteltével maguktól is elmúlnak a szemölcsök, de hogy a továbbterjedésüket megakadályozzuk, mielőbb forduljunk szakorvoshoz
. 7 JÓ TANÁCS A BŐRFERTŐZÉSEK ELLEN
1. Ne járj mezítláb az öltözők, zuhanyozók padlóján, sőt a szállodai szobák szőnyegpadlóján se!
2. Zuhanyozásnál mindig használj papucsot, de csak a sajátodat!
3. A vécéhasználat előtt és után is alaposan moss kezet! Idegen helyen fertőtlenítő kendővel töröld át vagy a drogériákban kapható papírülőkével takard le a vécédeszkát.
4. A műanyag strandszékekre ne ülj rá fürdőruhában, különösen, ha nem száraz. Takard le a széket és a nyugágyakat törülközővel! A lábad alatt is legyen törülköző, ne érintkezz közvetlenül a nyugágy végével!
5. Ne használd más törülközőjét, és váltsd rendszeresen a sajátodat!
6. Fürdés, zuhanyozás után alaposan törülközz meg, gondosan szárítsd meg a hajlatokat, a lábfejedet a lábujjak között is. Használj hintőport!
7. Ne hordj a melegben műszálas zoknit, helyette vékony, világos pamutot viselj! Mezítláb mellőzd a zárt cipőket!
Jaj, a szemem!
A napozás és a fürdőzés különféle szempanaszok előidézője is lehet.
-A vízben terjedő vírusos vagy bakteriális eredetű kötőhártya-gyulladásra hívjuk fel a figyelmet.
-Mindkettőnél azonos tünet a szem pirossága és a szúrásérzés, de míg az adenovírusok egyes csoportjai hígabb váladékozást okozhatnak, addig a baktériumok miatt kialakult fertőzésre a beragadt szem, a sűrű, gennyes váladékozás a jellemző. Fontos megemlíteni az acant amőba nevű kórokozót is, mely a lágy kontaktlencsét viselők nagy ellensége. Az amőbát nem könnyű elkerülni, mert a csapvíztől kezdve valamennyi folyó- és állóvízben jelen van. Ha megtelepedik a lágy lencsében, szem-pirossággal és fényérzékenységgel járó szaruhártya-gyulladás alakulhat ki.
Így előzd meg!
- Ne használj csapvizet – különösen külföldön, ahol nem ismered a víz minőségét – a kontaktlencsék öblítéséhez!
- Mivel az acant amőba szárazra kerülve elpusztul, így mindig alaposan megtörölt kézzel helyezd fel a lencsét!
- Az uszodában és a természetes vizekben is használj jól záródó úszószemüveget a fertőzések elkerülésére. Az úszáshoz viselj egyszer használatos, eldobható kontaktlencsét.
Ha úszás után piros lesz a szemed, persze nem kell mindjárt megijedni! A fertőzés csak egy-két nap múlva, nem azonnal okozza a jellegzetes tüneteket.
-Legtöbbször nem gyulladásról van szó, lehet, hogy csak a medence fertőtlenítőszere okozza az irritációt.
-A vízparton nyaralók gyakran fordulnak szemorvoshoz a hóvakság érzetéhez hasonló, erőteljes szúró érzéssel is. Az erős napsütésben, ha valaki napszemüveg, ellenzős sapka vagy UV-szűrős kontaktlencse nélkül sütkérezik, hasonlóan károsodhat a szaruhártyája, mintha fényvédő faktor nélküli napozószerrel napozna.
- A recept tehát most is ugyanaz: ésszerű védekezés, hogy megelőzhesd a komolyabb bajokat!
Hol és hogyan fürödjünk?
Mivel itt és most van nyár, bátran le kell szögeznünk: úszni, fürödni, lubickolni jó! Ha a hazai tavakat részesíted előnyben, az ott működő strandokon biztonságban érezheted magad a víz minőségét illetően
-Ha a szállodák, strandok medencéjét választod, minden bizonnyal az egyre inkább elterjedt vízvisszaforgatásos rendszerrel találkozhatsz, melyben folyamatos a víztisztítás.
7 VÍZPARTI ARANYSZABÁLY
1. Mielőtt a medencébe merülsz, alaposan zuhanyozz le!
2. Úszás után is tusolj! Ha van rá lehetőség, a tópartokon is!
3. A klóros víz kiszárítja a bőrt, ezzel gyengíti a védekező-képességét. Tusolás után kend be magad testápolóval!
4. Használd a lábmosót! (De ne engedd, hogy a kisgyerekek pancsoljanak benne!)
5. Ne menj a medencébe fertőző bőr- vagy szembetegséggel!
6. Ha hosszú a hajad, kösd fel, vagy viselj úszósapkát!
7. Védd a természetes vizeket is! Ne dobj a vízbe élelmiszer- maradékot, műanyag flakonokat!
http://ro.search.yahoo.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése