Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2014. február 7., péntek

DIVIK A TRÁGÁRSÁG MÁR A SERDÜLŐKORBAN IS

Dívik a trágárság már serdülőkorban is.
Előrebocsátom, nem tekintem magam mimóza lelkületű embernek, hiszen életem során nemegyszer kényszerültem olyan környezetbe, ahol az esetenként elhangzó faragatlan, durva szóváltásnak fültanúja voltam. Mivel az akkori trágárság nem volt gyakori jelensége az emberi érintkezésnek (néha magam is megtettem), az csaknem bocsánatos bűnnek számított. Többnyire a finomabb modorú, érzékenyebb lelkületű emberekben keltett nyílt visszatetszést, ha valaki pl. hirtelen dühében, tehetetlenségében elordította magát, vagy műveletlensége folytán, avagy hóbortból használt ízléstelen kifejezést, uram bocsá rácsördített, s elkáromkodta magát.
Ma viszont már ott tartunk, hogy szinte úton-útfélen korra, foglalkozásra, nemre való tekintet nélkül nem kellő magatartással viszonyulnak egymáshoz az emberek.Vonatkoztatom ezt elsősorban a serdülőkor arcpirongató beszédmodorára. Minden bizonnyal azért, mert egyre kevesebb emberben lép reakcióba az a bizonyos inger (jelzőrendszer), amely korábban még gátat vethetett a gusztustalan, durva beszédnek. Mintha elhidegültek volna az emberek egymástól, olyan érdektelenül járnak-kelnek egymás között. Úgy tűnik, mintha meggyengült volna az összetartó erő, az a kohézió, amely valaha a társadalom nagy többségét egybe tartotta (nemzeti tudat, szociális helyzet, erkölcs).
Jelenleg, amikor országunk lakosságának nagyobb része egzisztenciális problémákkal küzd, túlfeszített tempóban, erős stresszhatás alatt él(degél), nem botránkozhatunk meg azon, ha sokat közülük a társadalmi érintkezés mai színvonala, az ízléstelen kifejezésekkel tűzdelt kommunikáció, a bárdolatlan dialógus nem irritál. Akarva-akaratlanul együtt élünk a modortalansággal és az ún. zaftos beszéddel. Ilyet hallunk a köznapi társalgásban, a televízióban, a moziban, olvashatjuk egyes lapokban, vagyis környezetünkben, a médiában szinte mindenütt. Sokszor nagyokat nevetünk egy-egy sikamlós tréfán, bizarr történet hallatán, holott inkább nemtetszésünket kellene kifejezni.
 Felfogás kérdése  sok esetben , hogy hol a trágárság határa, hiszen a túlzott szalonképesség legalább annyira zavaróan hat az emberre, akár a kínos rend. Tehát ezek a végletek nem jók, így aztán aligha lehet a beszéd modorára vonatkozóan is egységes képletet felállítani, hiszen az emberi viselkedést számos szubjektív és objektív körülmény befolyásolja.
Következésképpen, véleményem szerint, nem követ el megbocsáthatatlan bűnt az, aki olykor-olykor megfeledkezve magáról, nyers fogalmazásban fejezi ki pillanatnyi érzését, kedélyállapotát. Ám, ha valaki disztingváció nélkül, egyre-másra használ szemérmet sértő, alpári kifejezéseket, az bizony önmaga gondolat- és lelkivilágáról, szókincsének silány, primitív voltáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Az ilyen ember bizalmat nem élvezhet, faragatlan valaki.
Mindent összevetve: mivel a trágárság nem természetes magatartása az embernek, le tud róla szokni, sőt rá sem szokhat, ha valaki úgy él, hogy érzelmein, indulatain uralkodni képes, s felindultságának pillanatában sem feledkezik meg önmagáról és szűk környezetéről. Így sohasem fog magatartásával megbotránkoztatni másokat. Az ilyen viselkedéssel az életet boldogabbá tesszük.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése