A GYERMEKI LÉT
KATEKIZMUSA
Gyermekekkel kapcsolatos idézetek évszázatok nagy egyéniségeinek
emlékezetében.
Amikor egy nő
életet ad a gyermekének, nem csak az angyalok, hanem minden női felmenője vele van. Azok, akik már
rég elmentek, mind odasereglenek, és minden
erejükkel a születés csodáját segítik.
A gyerekek,
akármilyen szomorúan is hangzik ez, felnőttekké válnak: a szemük megromlik, és
többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb
időnként hiányolják őket.
Az ép gyerekek
nyilván a tökéletes formák biztonságában élnek. A világ éppen olyan, mint ők,
és számukra ezt tükrözi vissza minden.
Az ő anyukájuk a legszebb, az apukájuk a legerősebb. Ha meg nem, akkor sem
tűnik fel, mivel az imprinting, a követési reflex megoldja nekik, hogy ne
legyenek kétségeik. Aki olyan, mint ők, az jó, aki meg másmilyen, az rossz.
Legalábbis gyanús.
2 előítéletesek, és icipici
világképük foglyai.
Amikor a felnőttek
azt szeretik hinni, hogy a gyerekeknek mindig mindent pontosan meg kell
magyarázni, mert csak akkor fogják megérteni az őket körülvevő embereket,
eseményeket és összefüggéseket, olyankor rendre elfelejtik, hogy a gyerekek a
hiányzó ismereteik hézagjait csak a saját tudásukkal képesek betömködni.
0Mindent elkövetnek a nevelők,
hogy a gondjaikra bízott gyerekeknek ne a televíziós szappanoperák szereplői
jelentsék a családtagokat, de a lehetőségeik végesek, a gyerekek igényei pedig
csak azért nem végtelenek, mert megtanulják fegyelmezni a vágyaikat és az
álmaikat is.
Fenyítsd meg a te
fiadat, és nyugodalmat hoz néked, és szerez gyönyörűséget a te lelkednek.
A vessző és
dorgálás bölcseséget ád; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő
anyját.
Haszontalan dolog
a gyermekek boldogságát ruhával, játékkal, édességgel mérni. A szép ruha inkább
csak gond; az édesség az valami lelkiismeretfurdalás-féle. (...) A gyermek
boldogságát csak birodalmakkal lehet mérni és szabad idővel. Kérdezd meg,
mekkora országa volt a csatangolásra; aztán mennyi időt volt önmagára hagyva, s
körülbelül tudod, milyen volt a gyermekkora. Nélkülözni is főként ebben a
kettőben tud.
Meg kell érteni a
gyermeklelket, s óvó, bizalmas társul kell odaadni neki a mi voltaképpen
egyazon, csak éppen terjedelmesebb, fölnőtt lelkünket.
A felnőttek
sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb az a tény, hogy
foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, dicsérik-e vagy
büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlenség kiváló
lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét, és
kikényszerítse a vele való foglalkozást.
Ha egy fiatal
házaspárnak ördögfiókája születik, a fiatal házaspár belátható időn belül
felismeri az ivadék ördögi jellegét, de ha egy öreg házaspár fogadja örökbe az
ördögöt, akkor az ördög az ő szemükben angyal, és az is marad minden viszontagságon keresztül.
Mi, örökbe
fogadott gyerekek kitaláljuk magunkat, mert ki kell; életünk legelején hiány, űr, kérdőjel van.
Minden újszülött ismeretlen világba
csöppen, amely csak saját történetén keresztül válik megismerhetővé - életünket
folyamatosan elbeszélve élünk mindannyian, de az örökbefogadottak élete már
elkezdődött, amikor ők megérkeznek. Mintha olyan könyvet olvasnánk, amelyiknek
hiányzik az első néhány oldala. Mintha érkezésünkkor már fölment volna a
függöny. A hiányérzet soha, soha nem múlik el - nem múlhat el, nem is szabad
elmúlnia, mert valóban hiányzik valami.
Az örökbe fogadott gyerek nem válik hirtelen családtaggá - sem
az örökbe fogadó szülők, sem az újra meglelt vér szerinti szülők családjában.
Amink van, az a
szerelem. De a szerelemnek gyümölcsöt kell teremnie, különben elvész.
Mióta bizonyosan
tudom, hogy gyerek vagyok (...), mindenki úgy beszél velem, mint egy felnőttel!
A gyermekkori
emlékeket néha elfedi és betakarja mindaz, ami később rárakódik, ahogy egy
felnőtt zsúfolt szekrénye alján az elfeledett gyerekkori játékokat, de sohasem
vesznek el végleg.
Az ember néha
igazán elcsodálkozik a gyerekeken. Némelykor egészen váratlanul kirobban
egyik-másik, akiről az ember azt gondolná, hogy semmi sem izgatja az égvilágon.
Van olyan érzékeny természet, amelyik nem tud kifejezésre jutni mindaddig, míg
el nem hajszolják a tűrőképessége határáig.
A gyermekek furcsa
kis teremtmények. Ha nagyon megijednek, különösen ha olyasmitől, amit nem
értenek... nem beszélnek róla. Magukba fojtják. Látszólag, talán, elfelejtik.
Az emlékkép azonban mégis ott rejlik bennük, valahol mélyen.
Miért fél a gyerek
a sötétben? Mert nem tudja, hogy amit ott lát, az nincs is ott. Mert
túlgondolja, túlbonyolítja, olyasmit képzel oda, ami nem létezik. Ezért félünk.
Tudatlanságból, túlgondolásból.
A gyerekek nem
mindig szaladnak a szüleikhez, ha balesetet vagy valami váratlan, erőszakos
cselekményt látnak az utcán. A gyerekek nagyon jól tudnak titkot tartani.
Megtartják maguknak, és gondolkodnak rajta. Vagy egyszerűen csak büszkék rá,
hogy van egy titkuk, amit nem osztanak meg senkivel.
A gyermekkori
álmok nem múlnak el egykönnyen, és a józan ész semmit sem nyom a latban.
A gyerekeknek
általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos
felnőttek.
A gyermek: az
elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán
igaz isten.
A gyermek számára
rémisztő, amikor rájön, hogy akiket szeret, nem mindenhatók. Amikor felfedezi,
hogy az anyja nem tudja megóvni, hogy a tanítója hibázik, hogy rossz útra kell
térni, mert a felnőtteknek nincs erejük a jót választani...
Ezért olyan szép minden kisgyermek - mert
nem érdekli a véleményed.
Gyermek marad az,
kit anya szült.
Simító kézre vágyik.
Anyja szemét és kedvese ölét
idézi mindhalálig.
A kislányok nem
olyanok, mint a plüssök, rajtuk nem lehet befoltozni a szakadásokat, amiket
okozunk nekik.
A születéssel egy egész világot kap ajándékba az ember, a Napot,
amely bearanyozza a nappalait, a Holdat, amely éjszaka világít, a csillagokat
és a kék égboltot. Ajándékba kapja a tengerpart fövényét, a partot mosó
hullámokat, az erdőket, amelyek olyan mélyek, hogy még maguk sem ismerik
titkaikat, és melynek fái között állatok játszadoznak. A világ soha nem
unalmas. Amíg gyermekek születnek a világra, a világ mindig új, csillogó
formájában mutatkozik meg.
Minden egyes gyermek születésével újra
teremtődik a világ (...), mert minden
egyes kisgyermeknek teljesen új a mi világunk.
A gyerekek
szétrombolnak mindent, amit addig gondoltál. Korábbi felfogásodat, komplett
világképed. Jobb, ha elfogadod és hátralépsz. Aztán elmennek. És mindig
hiányozni fognak.
A gyermek nem egy
dolog, nem egy szék, nem egy kocsi. Nem tehetsz vele azt, amit akarsz. Általad
lett, de nem a tulajdonod, nem tartozik hozzád. A létezéshez tartozik. Te
legfeljebb a gondviselője lehetsz; ne akard birtokolni.
A jóéjtpuszit azt
úgy szokták hogy a két szemre
mondjuk van aki homlokra kéri
utána jól esik egy kis hajbasimogatás
meg ha egy kicsit még nézi
ahogy rágcsálom a takarót
a csücske a legfinibb
aztán halkan becsukja az ajtót
én meg összegubódzok hogy minél kicsibb
legyek és lassanként puszijukba ragadnak
a hiperálmos szemek...
Van, aki azt
mondja: "A fogyatékos gyerek az ég ajándéka." És ők ezt nem viccből
mondják. Nekik rendszerint nincs fogyatékos gyerekük. Ha az ember megkapja ezt
az ajándékot, legszívesebben az égre kiáltaná: "Ó! Ezt azért nem kellett
volna..."
A normális
gyereket minden szíre-szóra, minden
helyzetben, minden
alkalommal fényképezik; látható, amint először fürdik, amint elfújja az első
gyertyáját, megteszi első lépéseit. Ellágyulva nézi az ember. Lépésről lépésre
követi fejlődését. A fogyatékos gyerkőcnek az ember nem szívesen követi a
visszafejlődését.
Ha egy gyerek
összekeni magát, miközben csokikrémet eszik, mindenki nevet; de ha fogyatékos a
gyerek, nem nevetünk. Ő soha nem nevettet meg senkit, ő soha nem fog nevető
arcot látni, vagy csak azt látja, hogy a gúnyolódó hülyék kinevetik.
A gyerek mindenre
fogékony, és mindent azonnal a visszájára is tud fordítani. A felnőttek meg?
Azt szoktam mondani, mindenkinek megadatott egy saját kincsesbánya: a
gyerekkora. De sajnos, nem mindenki képes már visszamenni oda. Rendszerint az
ilyenek fegyelmezik cirkuszi kutyává a gyereküket.
Fontos teendőimet
halogatom, ráérősen, álmodozom a jövőről, mint a gyermek, aki - ha terveit
nézem, hogy mi mindent akar átélni életében - hatezer évre rendezkedik be, nem
hatvanra.
Azzal, hogy a
gyerek hangosan kimondja a mozdulatait, megfelelő ritmusban, azzal segíti a
véghezvitelt.
A
tizenhat-tizenhét éves gyerek az esetek jelentős részében felfedezi, hogy
rettentően magányos. Miközben persze sok társ veszi körül, igazából egyedül van
- ezért elkezdi kinyújtani a csápjait a szülei felé. Ezt abból lehet észrevenni
- és mindenkit szeretettel kérek, akinek hasonló korú gyereke van, figyeljen
erre oda -, hogy azt mondja: "A szüleim nem értenek meg engem!" Én
ezt nagyon jó jelnek tekintem, mert azt jelenti: ott van már benne a vágy, hogy
megértsék. Egy évvel korábban eszébe se jutott volna ilyet mondani. Akkor még
fütyült rá, hogy megértik-e őt a szülők, vagy sem, most már megjelenik a vágy,
hogy értsék meg. Vagyis van öt-hat nagyon nehéz év, amit szülőként emberpróbáló
feladat végigcsinálni. Az azonban hihetetlenül fontos, hogy amikor kinyújtja a
csápjait, akkor ott legyen a szülői kéz, amelybe belekapaszkodhat. Mert bizony
tizenegy-tizenhat éves kor között úgy el tud romlani egy szülő-gyerek
kapcsolat, hogy a kinyújtott csápok nem találnak kapaszkodót, hát a gyerek
visszahúzza azokat.
Irányíthatod egy
gyermek kezét a papíron, de amikor elveszed a kezed, a gyermek még meg kell
tanuljon magától írni. Lehet, hogy a tetted tulajdonképpen késleltette a
folyamatot.
A második
gyerekkel az a baj (...), hogy általában kiábrándulást okoz. Az első gyermek
eljövetele kaland. Ijesztő és fájdalmas: a nő biztos benne, hogy belehal, és a
férj ugyancsak biztos benne, hogy te belehalsz. Miután mindez befejeződött, egy
morzsányi lelkes hús birtokába jutsz, aki kiordítja a tüdejét, és ezért kellett
két embernek megjárni a poklokat, amíg megteremtették! Természetesen ennek
megfelelően értékelik. Vadonatúj, a mienk, csodálatos! És azután - általában
túlságosan hamar - megjelenik Ketteske, az egész cirkusz kezdődik elölről; ez
alkalommal nem annyira ijesztő, sokkal unalmasabb. És íme, itt van, a tied, de
nem újdonság, és mivel oly drágán megfizettél érte, közel sem oly csodálatos.
Amikor a gyerekek
először jutnak el moziba, pánikba esnek, amikor elsötétül a nézőtér, mert azt
hiszik, el fogják őket rabolni.
Sajnos sok olyan szülő is van, aki az ajándékot önmaga helyett
adja a gyermekének. "Tessék körülnézni a kisfiam szobájában - mondja -,
mindene megvan, amit egy gyerek csak kívánhat! Ráadásul mindenből a legszebb, a
legjobb, a legdrágább! Nem tudom, mi hiányozhat még neki...?!" Én tudom,
gondolom magamban: a szülei hiányoznak, akik folyton sietnek, sosem érnek rá,
akik úgy vélik, hogy a drága ruhák és pompás játékok megvásárlásával eleget
tettek minden
szülői kötelezettségüknek, miközben épp a legfontosabbat nem adják meg a
gyereknek.
A
kisgyerek számára a kudarc még természetes része az életnek: elesik és újra
feláll, gyakorol, amíg meg nem tanul átfordulni, kúszni, mászni, járni. Számára
ez nem kudarc, hanem a tanulás természetes része, gyakorlás. Az azonban, hogy
később hogyan viseli, ha valami nem sikerül, hogy kudarcként éli-e meg, azon
múlik, tőlünk mit lát. Dühöngünk, ha valami nem megy? Káromkodunk? Egy halk
cifra odamondás után magunkba fojtjuk? Rámondjuk, hogy "mert nekem soha
nem sikerül semmi"? Fogat összeszorítva erőltetjük? Elvárjuk, hogy elsőre
menjen? Lebeszéljük-e egy-egy ötletéről, mert "úgyse menne"? Mi,
szülők, merünk-e kísérletezni az élet dolgaiban? A konyhában? A munkában? A
kapcsolatainkban? Merünk-e elesésből újra felállni? Merünk-e tanulni?
Hagyjuk-e, hogy a gyermekünk így tegyen?
Bizony,
az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.
Gyermekként
a legtöbben átéltük azt a tökéletes állapotot, amikor minden
jó, minden nap
új izgalmakat és kalandot tartogat, és az egész élet olyan varázslatos, hogy
semmi sem ronthatja el az örömünket. Csakhogy miközben felnőttünk, a
felelősségek, a problémák és a nehézségek fokozatosan maguk alá gyűrtek
bennünket, és elvesztettük illúzióinkat. A varázslat, amelyben valaha hittünk,
szertefoszlott, köddé vált.
A
mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.
Amikor
az ember még gyerek, azt hiszi, a szülei tökéletesek, és vakon imádja őket.
Később azt hiszi, hogy gyűlöli őket, mert nem olyan tökéletesek, mint hitte,
mert csalódnia kellett bennük. De még később az ember megtanulja elfogadni a
hibáikat, mert ő maga sem hibátlan. Talán ez jelenti azt, hogy felnövünk.
Anyám,
figyelj rám, itt vagyok,
s dalod nélkül nem alhatok.
Dúdold szememre álmaim:
sárkányt, vitézt, s kedvenc fagyim.
Az
ember nem viszolyoghat a saját gyerekeitől, elvileg szeretnie kell őket,
legyenek akármilyenek, akkor is, ha mások, mint amilyennek az ember kívánná
őket.
A
fiúk fellázadnak az apjuk ellen (...). Ez a világ rendje.
A
gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon
a mese.
Az
egyik legfájdalmasabb érzés, amit egy gyermek megélhet, hogy nincs idő rá, hogy
lerázzák, csak kötelességből figyelnek rá. Semmi értelme mesét olvasni, ha ez
is csupán egy a sok kipipálandó feladat közül. Az egyperces, instant mese
olyan, mintha egy pohár nemes bort egyhajtásra felhörpintenénk, egy klasszikus
zeneszámot felgyorsítva hallgatnánk.
A
mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben.
Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az
érzelmi biztonságot, a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg
lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas
és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre,
hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami
segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei
feldolgozásában.
Ez a legrosszabb a szakításban (...). Arra kényszeríteni
a gyerekeket, hogy elrejtsék a szívüket. Hogy megtanuljanak két elszigetelt
világ között lavírozni. Aprócska diplomatákká teszi őket. Ez a legnagyobb
tragédia.
A mesét hallgató gyerekben kialakuló belső képeknek
hatalmas jelentőségük van, mivel ez az érzelmi tudás, a mesékben kódolt
információk, szimbólumok elraktározódnak a jobb agyféltekében, és később is
hozzáférhetővé válnak, mint a legmélyebb életbölcsességek. Ez a tudás
erőforrásként jelenhet meg a krízis- és problémahelyzetekben is. A népmesék hol
volt hol nem volt világa rokonítható a lelkünk legmélyén élő valósággal. A mese
a főhős fejlődési folyamatát követi végig, egy valóságos metamorfózisnak
lehetünk tanúi, ahol a megpróbáltatások, küzdelmek, fordulatok hatására a hős
teljesen megváltozik, kicserélődik, újjászületik.
Az
utánzási képesség azonban minden
másra is vonatkozik. A baba az arcunkból tájékozódik: ha folyton idegeskedünk,
aggódunk, rosszkedvűek vagyunk, akkor ne várjuk, hogy ő kiegyensúlyozott és
mosolygós legyen.
A
mai csecsemők sokkal nyugtalanabbak, több velük a gond, mint nagyanyáink
korában. Ennek legfőbb oka a rohanó életforma, amiben élünk, és amit próbálunk
a csecsemőre is ráerőltetni. A problémák gyakran már a baba megszületése előtt
jelentkeznek: a terhesség előrehaladtával egyre több pihenésre, lassuló
életmódra lenne szükség, ezt azonban a várandósok többsége nem tartja be.
·
A gyerekeket
intenzíven foglalkoztatja a halál, és a személyiségfejlődés egyik legfontosabb
állomása a halálfélelemmel való szembenézés.
Az Asszonyság azt
mondta, hogy már nagy vagyok, aludjak csak a sötétben. (...) De én olyan
picinek érzem magam... az éjszaka pedig olyan nagy és félelmetes!
gyermek olyan, mint a tükör. A szeretetet nem
kezdeményezi, de visszatükrözi. Ha szeretetet kap, viszonozza azt, de ha nem
kap szeretetet, nincs mit visszatükröznie.
A gyerek gátlás
nélkül váltja tettre a vágyait. Ha megharagszik a macskájára, azt mondja:
"Megöllek" , és fejbe vágja kalapáccsal - aztán majd a szíve szakad
meg bánatában, hogy a macska nem támad fel! Sokszor megesik, hogy a nagyobb
gyerek kiveszi csecsemő testvérét a gyerekkocsiból, és meg akarja fojtani, mert
az áll a figyelem központjában, vagy mert nem hagyja őt békében játszani. A
gyerek már kiskorában tudja, hogy ezt "nem szabad" - vagyis, hogy
büntetést kap érte. Később már érzi is, hogy rosszat csinál. De az a gyanúm,
hogy némelyek erkölcsileg éretlenek maradnak.
Aki a gyermekek
lelkében horgonyozta le írói dicsőségét, igen bölcsen cselekedett, emléke jó
helyen van.
A születésed istenné teszi a szüleidet. Nekik tartozol az életeddel, és
képesek arra, hogy irányítsanak. Aztán amikor serdülni kezdesz, te leszel a
sátán (...), csak azért, mert valami jobbra vágysz.
Nehéz megítélni, mi a jó és mi nem, mikor az ember még növőfélben van, és
semmi sem állandó, beleértve önmagunkat is.
Kis aranykosarak a gyermek szemében, csöpp aranyfészkek a gyermek szemében,
pupillájában széncinkék fészkelődnek, aranycsőrű borzas szénpettyek, tátogó
szivárványpontok. A gyermek még önfeledten boldog.
A gyermek: ámulat
és hűség. Egyszerű csodálkozás és szigorú egyszerűség. Minden titok ablaka a gyermek. Minden titok, amit a
kezdet önmagában őriz, amit a kezdet önmagából kibontott.
A gyermekek mindig
megérzik a hozzájuk tartozók nyugtalanságát, és főleg azt, ha közvetlen
közelükben valami gyökeres változás készül.
Minden gyermek egy ragyogó kertben él,
ahol mindent közvetlenül érzékel, a gondolat közvetítése nélkül. Mindannyian
"kegyvesztetté" válunk, amikor elkezdünk gondolkodni, nevet adni
dolgoknak, és ismereteket szerezni. Az elme születése egy az érzékek halálával.
(...) Kisgyermekké kell válnunk, hogy átléphessük a mennyország kapuját.
Külsőleg az
öregember és a gyerek jókedve nagyon hasonlatos. Sem az észnek, sem valami
különösebb humorérzéknek nincs köze hozzá. Csak a felületen látszik valami kis
fénysugár, és éppen úgy felragyogtatja a friss zöld gallyat, mint a szürke,
mohos törzset. De az egyik esetben igazi napfény ragyog, a másikban csak
korhadt fahasábok foszforeszkálnak.
Én Uram, csak arra
kérlek,
Vigyél hírt a kétkedőknek,
Ne apadjon ki a forrás,
Add, hogy legyen gyermekáldás.
Szülessenek ezerszámra,
Mesés, szép Magyarországra,
Mint tavaszi vadvirágok,
Honfiak és honleányok.
Az igazi gyerek szeret gondtalanul élni, s a világ komolyabb
ügyeit ösztönösen áthárítja a körülötte élő felnőttekre. Szeret jól enni, és
soha nincsenek komolyabb kenyérgondjai, kötelező ránézve az iskolába járás, de
legjobban szeretné, ha a mameluk házitanító tanulná meg helyette a leckét. Ő
csak azért van, hogy éljen és nőjön, teljesedjen minél erősebbé, hogy ezzel a
szabad, gondoktól kimentett erővel minél jobb helyet biztosíthasson magának a
világban. Az az ember, aki nem így éli le gyerekéveit, az öregen született,
visító hangjában már magával hozza a szülei fáradtságát, s legtöbbjük az egész
életen át nem hall meg egy hangot a maga tiszta füleivel, nem lát meg egy színt
a maga tiszta szemével. Semmi sem tud hatni rájuk az újság ingerével, egyszer
valahol mintha már mindennel találkoztak volna.
Mintha volna
valami véletlen a gyermekek világában! Mintha nem vezetné minden, látszólag értelmetlen tettüket is
valami furcsa, felnőtt ésszel néha nem is követhető megfontolás!
A gyerekek
csakugyan olyanok, akikre nyugodt szívvel rá lehet hagyni ezt a szép világot.
A gyerekek
tudásban, az új megismerésében és elsajátításában bármennyire is megelőzik az
anyjukat, a szülő iránt érzett tiszteletük és rajongásuk nem változik, csak
kivételesen szélsőséges esetekben, fájdalmas katarzis nyomán apad el.
A nyarat (...) a
gyerek úgy él(i) meg, mintha elszabadulna a földtől, az élete mintha minden
évben elkezdődne, és aztán újra meg újra vége szakadna, és a gyerek mindig a
nyarat keresi a hétköznapokban, úgy próbál játszani az öröklakásban és az iskolaudvaron,
mintha a nagyszülők kertjében lenne, sütné a nap, és horzsolások díszelegnének
lefehéredett testén, a nyár az elem, a remény, ami eljön minden évben.
Jaj, a gyerekkor
mily tündéri kor volt:
egy ködbe olvadt álom és való,
ha hullt a hó az égből, porcukor volt,
s a porcukor az abroszon a hó.
Miért van az, hogy
ahogy gyermekünk idősebb lesz, egyre ritkábban dicsérjük, és sokkal többet
szidjuk? (...) Minél nagyobb a gyermek, annál többet szidjuk a kudarcai miatt,
ahelyett, hogy megdicsérnénk a sikereiért.
Régóta ismeretes,
hogy a gyermekkor korai szakaszában minden
kisgyermekben sajátos érzelmi minták rögzülnek. Egyes gyermekeknél például
alacsony önbecsülésre valló viselkedési formák alakulnak ki, míg mások
egészséges önértékelésre tesznek szert. Vannak, akik a biztonságérzet hiányával
küszködnek, mások pedig teljes biztonságban tudhatják magukat. Sok gyermek nő
fel a szeretet és a megbecsülés légkörében, mások viszont sohasem érzik szüleik
szeretetét és megbecsülését.
A felnőttek jól
neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak,
akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen
jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni
kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni,
hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik.
Az ember tizenöt
éves korában már voltaképpen felnőtt. Buta felnőtt, ügyetlen felnőtt, sokat
tévedő felnőtt, de felnőtt.
Az nagy szó, ha egy gyereket nevel valaki. A gyerek elkezdi figyelni azt a felnőttet, apróra
szétszedni a jellemét, próbára tesz, mennyire lehet neki hinni, bízhatik-e
benne, igaz ember-e vajon? S ha olyan, amilyennek remélte, egyszeriben úgy
érzi, megtalált valakit, akit már régen keresett.
Mindegy, hogy mit
enged, mit támogat, vagy mit tilt a környezet, annak van jelzésértéke, amit a
gyerek maga szeret, amilyenek a spontán reakciói. Ha ezeket befolyásolják, az
csak olyan, mint a hajfestés: a feketére festett szőke haj feketének látszik,
de ami utána nő, az mindig szőke lesz.
Ismerik
valamennyien a gyermekkornak azt a sajátságát, hogy az idő végtelen, egy nap
egy örökkévalóság, s akárhogy herdáljuk csodálatos utazásokra, felfedezésekre,
még mindig tízszer annyi marad belőle. Beláthatatlan térségek nyílnak meg a
gyermek előtt, nincs olyan szárny, hogy a határukig lehetne repülni...
A gyermek
emlékezete olyan, mint a száraz villám: fellobban, egy pillanatra mindent
megvilágít, aztán kialszik.
Amíg az ember
gyerek, addig köszönettel elfogadja, amit kap, és igyekszik érte hálás lenni
(...). Aki gyerek, az hallgasson a szüleire, engedelmeskedjen nekik, mert
nyilván nem fejlődött még ki az ítélőképessége, és nem tudja egyedül eldönteni,
mi jó neki, és mi nem.
nan tudjuk, hogy a gyerek kezd felnőni, hogy elkezd olyanokat
kérdezni, amikre van válasz.
Múltkor, ahogy az
utcán mentem, magam sem tudom, miért, váratlanul a következő mondatot intéztem
magamhoz: "Nem könnyű felnőttnek lenni, de egy jó biztos van benne, nem
kell iskolába járni." Lehet, hogy gyermekes voltam, de őszinte.
A kisded mintha
megérezte volna, hogy neki szól a kedves hang. Kerekre nyitotta fényes szemét,
rábámult a férfira, pici szája mosolyra görbült. Battosz térde megrogyott a
ráhulló gyöngédségtől. Lelke szétfolyt, akár a csurgatott nektár, és most úgy
érezte, élete ünnepé magasztosult, innentől számára a gyermek az örök boldogság
megtestesítője.
Gyereket csak
egyféleképpen lehet nevelni. Ha maga hideget fúj rá, én meg meleget, még
megfázik. Még nagyon gyönge a lelke. El ne feledje!
A gyerekek
olyanok, mint az angyalok (...). Mert mi más lenne az angyal, ha nem
az Isten gyermeke?
Talán a legszebb tulajdonsága a gyerekkornak, hogy a gyermek a legnagyobb nyomorúságban
is megtalálja, ami szép, vagy amit később szerethet.
45 gyerekkor az
ember legfontosabb időszaka.
A gyerekek
megértik a távolságot köztük és a felnőttek között, ahogy a kutyák is tudják,
hogy mások, mint az emberek, és bár a felnőttek játszhatnak gyerekjátékokat,
mindig megmarad az érzés, hogy nem olyanok, mint ők.
Őrültség egy
gyereknek csak azért egyre-másra ajándékokat venni, mert az ember megengedheti
magának. Akkor nem becsülik meg a dolgok értékét, és nem törekszenek arra, hogy
kiérdemeljék őket.
Tudod mire jöttem
rá, mi a nagyszerű dolog abban, ha az ember terhes? Olyasvalami, amit el sem
tudtam volna képzelni. Hogy az ember soha nincs egyedül. Amikor van bensődben
egy gyerek, soha többé nem vagy egyedül. Ő egy valóságos személy.
A gyerek szeme
mélyebben és tágabban, bizonyos értelemben igazabbul látja a világot, mint a
felnőtté, mert a valóságot kiteljesíti, megtoldja az álommal; az álom szót nem
üres ábránd, menekülés értelemben véve, hanem mint a teljesség és tisztaság
igényét, vágyát, lehetőségét
A mesenézés jó
dolog, de a szülőknek nem árt időről időre tudatosítani a csemetéjében, hogy
Hófehérke meg a herceg a fehér lovon csupán a Grimm testvérek agyszüleménye, a
történetnek valós alapja nincs. És ha Hófehérke rendesen tanult és dolgozott
volna, sosem szorult volna arra, hogy előbb eltartsák a törpék, utána meg
megmentse a herceg
Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden
változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős
munkára nem való, de minden
csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk.
A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a
nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír
olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy
cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla
elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami
kellemesen hat rá - akkor a könnyein át mosolyog.
Ha segítik a
gyereket abban, hogy harmóniában legyen a természettel és önmagával, ha a
gyereket minden
lehetséges módon támogatják, táplálják, bátorítják, hogy természetes legyen és
hogy önmaga legyen, hogy önmaga fénye lehessen, akkor a szeretet egyszerű
dolog. Akkor az ember egyszerűen szeretetteljes!
A gyermek minden pillanatban teljes
és totális, és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a
harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a
másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát.
Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem
tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerűen csak hagyja, hogy történjenek
az események - együtt áramlik az élettel.
A gyermekekben élő készségeket, hajlamokat fejleszteni kell,
különben elcsökevényesednek. Így van ez a szeretetre való hajlammal is:
többé-kevésbé fejleszthető. Senki nem tanul meg jól beszélni, ha nem beszélnek
hozzá; ugyanígy az, akiben megvan a szeretetre való hajlam, de annak
kifejlődését lehetetlenné teszik számára, tehát nem engedik, hogy szeretetét
megnyilvánítsa, és maga is szeretetet kapjon, hideg és távolságtartó emberré
válik.
Azokban a
családokban, ahol szeretet és együttérzés fűzi össze az embereket, a gyerekek
sokkal sikeresebbek és boldogabbak. Ha ettől a környezettől megfosztják a
gyereket, azzal az egész életét, jövőjét tönkretehetik. A gyereknevelésben a
szeretet a leghatékonyabb eszköz.
A mai fiatalok
(...) fesztelenül beszélnek olyan dolgokról, amelyekre az én fiatalkoromban még
csak gondolni is alig mertünk, másrészt azonban lélekben borzasztó ártatlanok.
Mindenkinek mindent elhisznek. És ha az ember megpróbálja figyelmeztetni őket,
akár csak a legóvatosabb formában is, rögtön azt vágják a fejéhez, hogy
begyepesedett vén szamár, és az agya helyén kelt tészta van.
Az egész élet
olyan, mint a növény, amely nemcsak azt foglalja magában, amit a szemnek tár
oda, hanem rejtett mélységeiben még egy jövő állapotot is hordoz. Aki előtt
növény van, mely először levelet hord, nagyon jól tudja, hogy egy idő után a
levelet hordó száron virágok és termés lesznek. És a növény rejtekén már most
megvannak a csírák ehhez a virágzáshoz és terméshez. Azonban hogyan mondhatná
meg bárki is, milyenek lesznek ezek a szervek, aki csak azt akarná kutatni a
növényben, amit az jelenleg tár szeme elé. Az képes csak rá, aki a növény
lényegével megismerkedett.
Hadd fusson a
gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit -
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
A szerelem
gyümölcse a legnemesebb, a legősibb érzés: életet alkot. Senki sem tudja,
honnan jön, hogyan jön, csak leszáll az ismeretlenségből az emberek
boldogítására, a fiatal évek örömére, az öreg napok vigaszára, édes gond, féltő
aggodalom, gyönyör és büszkeség, a gyermek az élet maga.
A nevelés nem csak
elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk. A
nevelés: titkos metakommunikáció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és
koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat - de
éli a nyugalmadat és derűdet is - ha valódi.
Először minden tiszteletet
megvonunk a gyerektől, aztán amikor már ő sem tiszteli magát, azt mondjuk neki,
hogy próbálja meg tisztelni önmagát. Ez annyira abszurd helyzet! Minden gyerek nagy önmaga
iránti tisztelettel születik. Minden
gyerek tudja, hogy van értéke, belső értéke. Számunkra csak azért nem értékes,
mert olyan, mint Buddha, vagy Krisna, vagy Krisztus - de ő egyszerűen tudja,
hogy értéke van, hiszen létezik. És ez elég!
Azért lesz egy
gyerekből a bizonyítási kényszer hatására balek, mert a sok izgalom,
idegeskedés és feszültség miatt mindig kifelé figyel. Sosem tanulja meg megélni
önmagát a cselekedeteiben, mert még a leghétköznapibb tevékenységekben is meg
akar felelni valakinek. Ezért minden
pillanata feszültségben telik, amelyet nem tud feloldani az esetleges siker,
mivel nem érzi megérdemeltnek.
Vajon milyen lenne
a világ, ha a gyerekek nem veszítenék el a maguk naiv hitét, ami éppen naiv
voltánál fogva nem ismer korlátokat?
Reményteljesnek
tartom azokat a gyerekeket, akikben van elegendő spiritusz a komiszkodásra;
annál lehangolóbbak azok, akik puszta tehetetlenségből mintagyerekek.
Néha úgy gondolom,
amikor a gyerek felnő, akkor nő fel a szülő is.
A gyerekek
mindenkiben megbíznak. Elhiszik, hogy nyugodtan megehetik, amit adnak nekik.
Elhiszik, hogy arra kell menni, amerre mutatják nekik. Nem kérdezik, hogy
miért. Ha teletömöd a gyereket cukorral és telített zsírsavval, akkor egy
életre a barátod marad. A felnőttekkel sokkal nehezebb.
Azt hiszem, az
emberek addig érnek valamit, amíg gyerekek képesek maradni. És mi a gyerek?
Kicsi ember, aki még élvezetét leli a játékban. Én már csak unatkozni tudok
játék közben is. Kiveszett belőlem a gyermek egészen. Elpárolgott a képzelgés
adománya, amely talán egyedül képes tetszetőssé festeni a dolgokat, az
eseményeket. Nincs erőm hozzá, hogy legalább a képzeletem szülte erényekkel
ruházzak fel embereket, vagy legalább csak a magam cselekedeteibe magyarázzak
bele némi magasabbrendű szépséget...
A csodagyerekeket
úgy is lehet tekinteni, mint a tökéletes fejlődés példáit. Ezekben a
gyerekekben több kritikus faktor szokatlanul jó összeilleszkedése hozza létre a
különleges képességeket.
- Nagyi, beszélni kell veled!
Mondd meg, hogyan lesz a gyerek!
Dédi ezt úgy magyarázta,
gólya hozza a kórházba.
Mert a gólyát oda várják,
gyógyítgatják fáradt szárnyát.
De van gólya? Vagy ez mese?
Képen láttam, amúgy sose.
Gyerekkoromban én
voltam a legkisebb a családban. A legkisebbek mindig mókamesterek (...), mivel
csak egy-egy jó poénnal tudnak bekapcsolódni a felnőttek társalgásába.
Milyen sok érzés,
csiszolás, csalódás, zátonyra futás, sírás és elesés kell ahhoz, amíg a gyerek
a lényeget megtanulja. Amíg rájön, hogy beszélni: könnyű... cselekedni: nehéz.
Amíg elhiszi, hogy nem mindig az szeret, aki simogat és nem mindig haragszik rá
és nem szereti, aki büntet.
A gyerekek azt a
boldogságot érzik, amikor egy hülyeséget látnak, amit minden embernek kéne, és akkor sokkal
boldogabb lenne az egész világ.
A lélek különös és
minden szinten
működő örök erotikája ez: nemcsak a két ölelkező test vonzza egymást, hanem a
lélek is, a leendő gyermek lelke.
Egészen más
gyerekként megélni egy politikai rendszert, mint felnőttként.
A gyermek élete
roppant gazdag, az egész világ benne rejlik, ám a külvilág számára mindez nem
látható.
Az
embertelenségről semmi sem vall
megrendítőbben és pontosabban,
mint a gyermeksikoly.
A fiatalság mindig
is felzaklatta az idősebb generációt.
Ha egy felnőtt
képes meglátni az ádáz kamaszban az érzelmileg magára hagyott, sérült vagy
szorongó gyereket, akkor tud áthatolni azon a falon, ami csak látszólag vastag.
Mikor a gyermek
gyermek volt, látta maga előtt, milyen a Paradicsom, most csak a ketchupos
kenyeret tömi magába. Mikor a gyermek gyermek volt, nem tudta elképzelni a
semmit, most a mindent magának akarja.
A gyermekeink
akkor tanulják meg a szeretetet, amikor alanyi jogon érzik, hogy szeretve
vannak, és nem csak a különleges teljesítményeikért, hanem pusztán önmagukért
is szerethetők.
A gyermeki lélek,
a még nem bűnös ember lelke mindannyiunkban megvan, de ahogy az idő múlik,
ahogy előrehaladunk a korban, úgy gyarapítjuk érdemeinket és mulasztásainkat
vagy akár a rossz cselekedeteink lajstromát. Az óvodában még nincsenek bűnösök,
ott mindenki megérdemli a bizalmat. A gyerekek igazságérzete, együtt érző
képessége, ízlése nem rosszabb, mint a felnőtté. Aki egy csecsemő szemébe néz,
azt tudja, hogy onnan valami nálunk tökéletesebb néz vissza ránk.
A gyereknél
nincsen tisztább és kegyetlenebb.
A gyermekek
megérzik anyjuk halálát, az anyák pedig a gyermekükét. Így van ez, mióta világ
a világ, és milyen megnyugtató, hogy erre nincs logikus magyarázat, senki sem
érti, mégis mindenki bizonyosan tudja, hogy igaz.
Minden születendő gyerek
azzal az üzenettel jön a világra, hogy Isten még nem ábrándult ki az emberből.
A gyermek védtelen
kis teremtmény, akinek gondját viseljük, e gondoskodásért cserébe, nap mint nap
mindazzal a szeretettel halmoz el minket, amit mástól nem kapunk meg.
A gyerekek úgy
látszik, tudnak valamit, amit mi felnőtt korunkra elfelejtünk, bennük még él
valami megnevezhetetlen rettegés az álmoktól, az éjszakától, ezért próbálják az
ébrenlét óráit esténként meghosszabbítani.
Amikor Julia ötéves lett, elváltunk. (...) Valahányszor elmentem tőlük, és ő az ablakból utánam
nézett, s szomorú tekintetétől kísérve beszálltam az autóba, majd megszakadt a
szívem. És az volt az érzésem, hogy amitől megfosztottuk, nemcsak az volt, amit
szeretett volna, hanem az is, amihez joga volt. Azzal, hogy elváltunk, az ő
jogát csorbítottuk, és hogy közösen tettük ezt, attól még nem feleződött meg a
vétek.
A gyerek, az nem
takarék, ahova naponta beteszed a szeretet filléreit, és az ottan kamatozik.
Nem kamatozik. A gyerek elnyeri a szeretetet, azzal táplálja magát. De nem
fizet kamatot.
Egy fiatal gyerek
nem lesz önmagától fajgyűlölő, ilyesmit hallani kell vagy otthon, vagy szűk
baráti környezetben.
Sok gyerekben él a
csavargási ösztön, a bandázás utáni vágy, a tiltott és "izgalmas"
dolgok utáni sóvárgás. Ha ilyenkor nincs mellettük a szülő, rendszerint akad
egy morálisan már gyengébb fiú, aki rossz útra viszi a társát.
Minél kevésbé
büntetnek egy gyereket, annál engedelmesebb a szülei jelenlétében és
távollétében egyaránt.
Szeresd a
gyermeket, öleld szivedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S mig te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!
Oka van, hogy egy gyerek nem
szavazhat, vagy ihat, vagy melózhat egy sóbányában. Az, hogy hülyék. Egy húsz
éves többször lesz szerelmes, mint ahányszor olajszűrőt cserél a kocsiban.
Mikor
megszületnek, tökéletesek. Pici ujjak. Pici lábikó. Husi. Cuki. Rózsaszín. És
rengeteg potenciál van bennük. Utána jön a lejtő, némely hegy pedig meredekebb.
A szülők a gyerek eredményeire élveznek.
A gyerek az ember második énje.
A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van
valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és
gyönyörűség.
Éjszakánként azon
gondolkodom, hogy milyen csodálatos dolog az örökbefogadás. Az ember elutazik
valahová, és családra lel.
Az első dolog, ami
leköti figyelmünket, ha egy gyermek szemébe nézünk, az ártatlanság: a
csodálatos képtelenség a hazugságra, álarc viselésre és hogy másnak mutassa
magát, mint ami. Ebben az értelemben a gyermek pontosan ugyanolyan, mint
minden más a Természetben. A kutya az kutya, a rózsa rózsa, a csillag pedig
csillag; minden egyszerűen az, ami. Csak a felnőtt ember képes arra, hogy
másnak mutassa magát, mint ami.
Én azt hiszem, gyereket csak úgy
lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi.
Figyeltem, ahogy gesztikulál, mintha egy felnőttet utánozna. És akkor egyszer csak rám tört az
az érzés. Váratlanul, minden
figyelmeztetés nélkül. Minden
szülővel megesik néha. Nézed a gyerekedet egy teljesen hétköznapi pillanatban,
nem egy iskolai előadáson vagy egy sportversenyen, és egyszer csak rádöbbensz,
hogy ő jelenti az egész életet számodra, és egyszerre vagy meghatott és rémült,
szeretnéd megállítani az időt.
Ha az anya nincs
ott időben, hogy vigasztaljon vagy megnyugtasson, ha a félelem és a magány
állandósul, a gyerek szervezetében stressz halmozódik fel, és ezt az agy úgy
fogja értelmezni, hogy "itt valami nagyon nincs rendben".
A csecsemőknek nem
csupán megfelelő tapasztalatokat kell biztosítani, hanem arra is ügyelni kell,
hogy minden
megfelelő időben történjen.
Tudod, ki hiszi
azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a
saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi
megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor
szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő
előrehaladtával egyre nő. (...) És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt
lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék.
míg szüleink
élnek, addig egy kicsit gyerekek maradhatunk.
A gyerekek
ugyanolyan gyorsan és pontosan hangolódnak rá a felnőttek félelmének
frekvenciájára, mint a televíziós rajzfilmcsatornák adására.
A gyermekkor java
része az ismeretlentől való rettegéssel telik.
A tizenkét éves
gyermek azt véli, hogy a kimondott szó éppoly teljes, mint a gondolat.
Ahhoz, hogy a
gyerekek fölnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába külön tévé, a
gyermekneveléshez család kell.
A gyereknevelésben
nem beszélni kell. Mondhatsz, amit akarsz, úgysem a szavaiddal - az életeddel
mutatsz példát.
Amikor gyerekek
vagyunk, a szüleinket használjuk mérceként, hogy eldöntsük, mennyire rossz a
helyzet. Ha nagyot esünk, és megütjük magunk, de még nem tudjuk eldönteni, hogy
fáj-e vagy sem, egyből a szüleinkre nézünk. Ha rémülten rohannak felénk, sírni
kezdünk. Ha csak nevetnek, és megcsapkodják a gonosz földet, akkor
feltápászkodunk, és tovább játszunk. (...) A szülők az érzelmek fokmérői a
gyerekeik számára, és ennek dominó-hatása van.
Egy kisgyereknek,
egy kisfiúnak is, százszor inkább az anyjára van szüksége, mint az apjára.
A felnőttek testi
fölénye, még akkor is, ha éppen nem tesznek semmi rosszat, nyomasztó és
megalázó tud lenni.
Az elkényeztetett
gyerek nem szomorú; csak unatkozik, mint egy király. Mint egy kutya.
Nem érem be azzal, hogy jó a természetem; próféta akarok lenni:
a gyerekszáj hirdeti az igazságot. A gyerekek még közel állnak a természethez,
a szél és a tenger rokonai, dagadó szavaikból nagy és homályos igazságok
szólnak azokhoz, akiknek fülük van a hallásra.
Azt hiszem, a
kisgyerek, egy négy-öt-hat éves kiskrapek agyában az a két fogalom, hogy apa és
védelem, valahogy egyet jelent. Nekem az apám nem volt oltalom, nem volt
pajzsom a világ ellen. A világ ellen, amitől sokszor féltem.
Amikor majd
remélhetőleg te is anya leszel, majd meglátod, milyen nehéz is. Sok szülő a
sorsra bízza a gyermekét. "Ha nem saját maga éli meg, nem tanul
belőle" - mondják, és ölbe tett kézzel nézik, ahogy a gyermekük begyűjti a
pofonokat az élettől. Nem segítenek nekik. Én viszont nem hagyom, hogy te is
elkövesd az én hibáimat. Valamikor megesküdtem: senkinek sem hagyom, hogy
bántson téged. És ebbe beleértettem az igazságtalan Istent is. Az embereket ne
is említsd. Még a sajnálatodat sem érdemlik meg. Ütni kell őket, hogy
tiszteljenek. Üsd-vágd őket. Még a legjobb is, ha eljön az idő, hátba szúr. Még
ha soha nem is ártottál neki. Szúrj tehát te elsőként. Nem hagyom, hogy a
gyerekem lágy legyen, mint a vaj. Hiszen azt bárki könnyen szétkeni egy szelet
kenyérre. Amit az előbb említettem, hogy akkor már késő, azt az anyámtól tanultam.
A nagyanyádtól, Elenitől. Éjjel-nappal ezt igyekezett a fejembe verni. Úgy
tűnik, ő keservesen, fájdalmak, kínok és szenvedések árán tanulta meg. Ki
tudja, mit kellett elszenvednie, és hogy fizette meg ezt a leckét. Átadta
nekem. Én pedig most átadom neked hozományként, te pedig tartsd tiszteletben. A
nagyanyád a lelkével fizette meg.
Áruld el nekem,
Uram, miként hagyhattál
annyira magára egy gyermeket,
hogy megtalálja az utat hozzám?
Azt hiszem, a
gyerekeknek csak addig nincs szükségük a szüleikre, amíg bajba nem kerülnek.
A gyermek hamar
megbékél élményeivel. A dolgok távoli és elmosódó körvonalai - ezekben rejlik a
fájdalmas események mélysége - elkerülik figyelmét. A gyermeket gyengeségének
korlátai megvédik a túl bonyolult érzelmektől. Csak a tényt látja, de a
mellékkörülményekből keveset ért. A férfi nem elégszik meg a részleges
ismerettel, a gyermeknek az is elég. Az élet mivolta csak később bontakozik ki
előtte, mikor a tapasztalás elhalmozza tényekkel. Akkor majd összehasonlítja az
összegyűlt tények csoportjait, kibontakozott és megnövekedett értelme egybevet,
az ifjúkor emlékei - mint a kódexek látható írása mögött az eltemetett szavak -
megjelennek a szenvedélyek mögött, mint a logika támpontjai, s amit a gyermek
látomásnak vélt, a férfi agyában következetessé válik. A tapasztalat egyébként
igen különböző, s jóra vagy rosszra fordul az ember természete szerint. A jó
emberek megérnek, a rosszak elrothadnak.
Gyerekként az
ember igazságtalanságnak tart mindent, ami szomorú.
Az igazi
teljesítmény (...) az, ha az ember jót és szeretnivalót talál egy olyan
gyerekben, akit a világ utál és kiközösít.
A dicsérettől való
félelem arra a régi tiltásra megy vissza, miszerint a gyereket nem szabad
dicsérni, mert ez ráirányítja az istenek haragját.
A gyerekeknek nem
a pénz számít. Egy darab ócska madzaggal is remekül el tudnak játszani. Egy
kitömött, gombszemű rongymackó is a kedvencük lehet. A gyerekek a maguk módján
viszonyulnak a játékokhoz.
Amit négyévesen
készpénznek veszünk, azt kegyetlenül ragadják el tőlünk hétéves korunkban.
Egy átlagos élet
alatt kapott dicséretek hetven százalékát ötéves kor alatt kapjuk. Ötévesen minden, egy falat étel
megrágása és lenyelése, a felöltözés, a színes ceruzával készített rajz óriási
tetszésnyilvánítást arat.
A babák testsúlya
mindig ideálisnak mondható, és ezt onnan tudjuk, hogy ha lerakjuk őket a
vállunkról, valami hiány keletkezik a nyomukban.
Gyermekünktől
mindent elveszünk, ha mindent megadunk neki.
[Bámulom] a fákat. Ezeket az egyenes derekú,
nyugodt sztoikusokat. Egyedül ők a bölcsek az élőlények közt. Tudják, hogyan
kell levelet bontani, virágozni, magukhoz csábítani a rovarokat és bevárni a
szeleket, hogy megtermékenyítsék terméseit; erekkel szívni a földből a vizet és
tápláló ásványokat; a nap felé fordítani a leveleit, hogy beigyák a fényt;
tudják, hogyan kell termékenyíteni, teremni, termést ledobni, leveleket
lerázni, csupasz ágakkal várni be a telet. Visszavonni az életet a kéreg mögé,
befelé, méltóságteljesen és bölcsen tűrni a havakat, a viharokat, a Természet
minden őrületét, s mindezt hangtalanul, bőgés és jajgatás nélkül...
- Egy fogékony gyerek könnyen hajlamos a hőskultuszra, és a
fiatal lélekben könnyen gyökeret verhet egy felnőttkorban is kitartó rögeszme.
- Igaz. (...) Az a közkeletű nézet, hogy a gyerekek könnyen felejtenek, nem
felel meg a valóságnak. Sok embert egész életében fogva tart egy eszme, amelyet
zsenge gyermekkorában plántáltak belé.
Meghökkentő, hogy
a gyerekek mennyire nem felejtik el, ha valami megrázkódtatás éri őket.
Minden felnőttben egy játszani vágyó
gyermek rejtőzik.
A felnőtté válás
útja tele van stigmával és lelkiismeret-furdalással.
Anyák félik
gyerekük félelmeit, átveszik fájdalmas betegségüket - néha meg is halnak
miattuk.
letre szóló
boldogtalanságot előzhetünk meg, ha úgy hajlítjuk a facsemetét, hogy felnőve
egyik irányba se dőljön meg.
A gyermekek nyáron
otthon voltak. Nőttek. Meglepő, milyen gyorsan tud nőni a gyermek. Ma még
ostorral játszik s fabábuval. Holnap már új topánka kell neki s rendre kinövi a
ruháit is. Észre se veszi az ember s már beleszól a nagyok beszédébe,
ismeretlen barátai vannak, idegen gondolatok, vágyak, célok, szeszélyek hálója
szövődik a lelke köré.
A gyermekek
rendszerint nagyon jól ismerik a felnőtteket.
A gyermek Isten áldása. (...) De mint áldás, ráadás csupán. A házasság
önmagában áldás gyermekek nélkül is. Ez lehet termékeny, de nem kell annak
lennie. Senki sem mondhatja tehát: "Ezt a házaspárt nem áldotta meg Isten,
mert nincsen gyermekük."
- Talán ha egy gyerek nem tanul, csak játszik, csakugyan szamárfülei nőnek.
- Dehogyis! (...) Az
igazság az, hogy ha egy gyerek ostoba kacatokra szorul, amikor játszani akar,
már nem is igazi gyerek, hanem valóban szamár.
A gyerekek sosem
voltak valami jók a szüleikre való hallgatásban - de sosem mulasztják el
utánozni őket.
Az életet
mindenestül elfogadni annyit jelent, hogy elfogadjuk a kiszámíthatatlanságát.
Márpedig a gyermek a kiszámíthatatlanság koncentrátuma. A gyermek maga a
kiszámíthatatlanság. Nem tudhatja, mi lesz belőle, mit ad majd magának, s éppen
ezért el kell fogadnia. Különben csak félig él, olyan, mint az úszni nem tudó,
aki csak a part közelében, a sekély vízben tapicskol, holott az igazi tenger
ott kezdődik, ahol már mély a víz.
A beteg gyermek
megtört tekintetében egy jövendő haldoklik.
A gyerekek
megsínylik az ilyesmit. (...) Jobban, mintsem a környezetük valaha is gondolná.
A fájdalmat, a visszautasítást, a valahova tartozás hiányát. Olyasmi ez, amit
nem lehet csupán kedvező életkörülményekkel jóvátenni. Nem pótolja az iskoláztatás,
a kényelmes otthon, a biztos jövedelem vagy a kezdő tőke valami szakmához.
Nem fordulhatok
vissza, nem ízlelgethetem azokat a napokat, azokat a pillanatokat, amelyekben kisfiú
lehetek, apró szívességeket tehetek, odamászhatok anyám lábánál a
vacsoratűzhöz, hogy fújjam. (...) Kiélveztem a gyermekkor utolsó pillanatát.
Kétféle ember létezik: az egyik felnőttként is képes
gyermekszemmel nézni a világot, a másik nem.
A gyerekek mindig
csúfolják egymást, nincs ebben semmi különös. Mindig van valaki, aki nevet, és
egy másik, akin nevetnek.
Mondd, mi sosem lehetünk egyidősek?
Akkor se, ha nagyon akarjuk?
Akkor se, ha én mindennap
növök egy picit,
és te már nem nősz tovább?
Akkor se, ha holnap én ülök melléd,
én mesélek,
én fogom a kezed?
Nem hiszem!
Egyszer, egyetlenegy percig
biztosan egyidősek lehetünk.
Az emberek nem igazán tudják, hogy a gyerekek miken mehetnek át.
Mert csak a
gyerekek tudják, hogy mit keresnek. (...) Időt vesztegetnek egy rongybabára,
amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük,
sírnak...
Miért van az, hogy
önállóan és alkotóan gondolkodó embert szeretnénk gyerekeinkből nevelni
anélkül, hogy nevelésük során hagynánk őket önállóan gondolkodni és cselekedni?
Gyermekek
jelenlétében meggyógyul a lélek.
Ha az embernek
gyereke van, hát még ha egyetlen, először is úgy igyekszik nevelni, hogy
tökéletes biztonságban érezze az otthonát. Ezután következik, amikor az ember
arra tanítja, hogy ebben a nagyon bonyolult világban is megtalálja a
biztonságát. De nem úgy, hogy az ember mindentől óvja, és megtiltja neki, hogy
kilépjen a világba. Hanem azzal, hogy hagyja, hadd menjen bátran, tanuljon
megállni a saját lábán abban a tudatban, hogy ott van mögötte az otthon
biztonsága, ahová mindig visszavonulhat, ha úgy adódik.
A gyerekek
szerencsés helyzetben vannak, mert nekik nincsenek ellenségeik, csak barátaik.
Minden ugyanarra vezethető vissza: a
gyerekekre és a virágokra - ők jelképezik az életet, az élet továbbadását...
Azt hiszem, az élet tulajdonképpen tényleg bennük testesül meg: a gyerekekben
és a virágokban.
A csecsemő lelke
"tiszta lap" - tabula rasa -, amire semmi nincs írva. Ezt a lapot a
gyermek tapasztalatai írják tele - az, amit lát, hall és érez.
Nincs kegyetlenebb
dolog egy gyermek halálánál.
Gyermekek nélkül
egy asszonynak se hatalma, se tekintélye.
Az eleven csecsemő
valójában ragasztó, mely összetartja a házasságot, a halott viszont savként
bomlasztja.
A gyerekek
kifinomult érzékkel és természetes intelligenciával vannak megáldva, és okos dolog
meghallgatni őket.
Az intézeti gyerekek nem azért nem akarnak tanulni, mert
idegenkednek a szellemi erőfeszítéstől, hanem mert a hosszú távra való
tervezgetés egyértelmű a tartós kiszolgáltatottság önkéntes elfogadásával. Az
intézeti gyerek szívesebben vállalja a trógerságot azonnal, mint öt év múlva a
garantált hajóskapitányságot. Megdermeszti a puszta kilátás, hogy öt évig
azoktól függ, akik a hajóskapitányságot ígérték neki. Valamennyinek legfőbb
célja, hogy mielőbb önálló legyen.
Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.
Azok a szavak,
amelyekkel gyermekkorunkban - gonoszságból vagy tudatlanságból - megmérgezik a
szívünket, beleivódnak az emlékezetünkbe, és előbb vagy utóbb felemésztik a
lelkünket.
Ha létezik seb
vagy trauma, amely hosszú időre velünk marad, akkor az annak a hite vagy annak
a felismerése, hogy nem szeretnek bennünket az életünkben legfontosabb emberek,
a szüleink.
Furcsa, hogy egy
gyermek mennyire felerősíti a késztetést, hogy jobb ember legyen valaki.
A gyerek lelke
olyan, mint egy bonyolult műszer: kiszámíthatatlan, mi okoz rövidzárlatot.
Mióta csak
megszülettem, elfoglaltam és lefogtam egy másik embernek, az anyámnak az egész
életét. Mikor még kicsiny voltam, maga öltöztetett, ő fürdetett meg este és míg
el nem aludtam, ruhástul mellém dőlve a kis ágyamba suttogott, mesélt és dalolt
nekem. (...) Azt hittem, hogy ő egészen és csupán ennyi, - nincs rajtam kívül
más élete, vagy vágya vagy joga. Énnekem nem maradt adósom soha egy jó szóval,
egy karácsonyi aranydióval sem; azt hittem, követelhetem, hogy az én kedvemért
ne élje az önmaga életét.
A boldogsághoz
vezető úton ott van a gyerekek szeretete és segítsége a csecsemőkortól a
felnőttkor küszöbéig.
Kedves szülő, ő
potenciálisan józanabb, mint ön, és a világ sokkal ragyogóbb a számára. Élesebb
az értékítélete és a realitásérzéke. Ne tompítsa el ezeket, és gyereke
nagyszerű, derék és sikeres emberi lény lesz.
A gyermek,
bárhogyan született is, törvényesen egyenlő mindenkivel. (...) Egy futó
kapcsolat gyümölcsével nem robbantható szét egy házasság, egy életképes család.
Egy új emberke, ki
nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! -
Hogy a szeretet szólítja szememben!
Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,
A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolyra vissza tud mosolyogni!
Jó néha gyereknek
lenni, és mikor lenne jobb, mint karácsonykor, hiszen gyermek volt az ünnep
fenséges alapítója is.
A saját sorsodban
soha nem érzed magad olyan tehetetlennek, mint a gyereked bajaiban.
A legszebb
ajándék, amit egy jó tündér egy gyermek bölcsőjébe tehet, azok a nehézségek,
melyeket majd életében le kell küzdenie.
Valójában csak
kétféle gyerek van: az üresfejűek (színpompás virágok, kutyák és vitorlás
hajók), illetve az intelligensek (pusztuló városok, borongós absztrakt képek).
A mai világban az elhúzódó gyermekkor, melybe az amerikai
életforma kényszeríti a fiataljait, gyakran senkiföldjének bizonyul, ahol a
kamasz egyszerre érzi magát elvágva a gyermekkorától és a felnőttkortól is.
A kamaszok
arrafelé keresik a szeretetet, ahol megtalálhatják.
A közös rítusok
utánzása megkerülhetetlen lépcsőfok a felnőtté válás folyamatában.
Néztél már
gyerekszembe? Pár éves gyerek szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi
egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen. (...) Édenkerti tekintet
ez. Zavartalan békés. Tiszta. És... boldog? Igen, boldog. De nem úgy, hogy
örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol
nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos.
Szeresd a
gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt.
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Sosem szabad
elfelejtenünk a bennünk lévő gyermeket. Mert a bennünk lévő gyermek az, aki
megakadályozza, hogy megbolonduljunk.
Egy gyermek, aki
meg tudja ríkatni az anyját, az egyedüli, aki fel is száríthatja annak
könnyeit.
A gyerekvállalás
olyan döntés, mint az arcra való tetoválás. Nagyon kell akarnod.
A hála oly
adósság, amelyet a gyerekek nem mindig vesznek fel a leltárba.
A külföld a
kamaszkor földrajzi változata. Amikor túl nagy a világ, én pedig túl
bizonytalan vagyok.
A gyerekek szíve
még őszinte, befogadó, de ha egyszer megkérgesedik, azt már nagyon nehéz, ha
nem lehetetlen meglágyítani.
Az igazi
varázspálca a gyermek tulajdon elméje.
Gyerekeik voltak,
és ez legalább annyira teszi sebezhetővé, mint boldoggá az embert. Olyan
bilincs ez, ami mindent mindennel összeláncol.
A kamaszkorhoz
illik a sötétség. Kamaszkorban sötétben ismerkedünk az új világgal. Részegen,
betépve, félájultan. Autók hátsó ülésén, játéksátrak alatt, tábortűz mellett a
parton.
A gyerekek
jelentik az egyedüli balzsamot a halál sebére.
Egy láthatatlanságra kárhoztatott gyermek a csillagokat is képes
lehozni az égről, csak hogy végre láthatóvá váljék. De az egész diadal fabatkát
sem ér, ha az egyetlen ember, akinek elismerése után egész életében
ácsingózott, nem vesz róla tudomást.
A gyermekek nem
olyanok, mint egy váza, amibe belerakom a virágot, és úgy rendezem, ahogy én
akarom.
Elsősorban az a
fontos, hogy a gyerekek jókedvűek, vidámak legyenek. Mit ér az élet, ha valaki
belekeseredik?
Az óvodáinknak,
iskoláinknak nem bajnokképző tanfolyamoknak kellene lenniük, nem hiszem, hogy
egy iskola versenyistálló kellene legyen, ahol egyetlen dolog számít, az individuális
eredmények, a sikerek, hanem az életre felkészítő, az életnek szerves részét
alkotó terek, ahol egy reális világba kilépésre készítjük fel a gyermekeinket.
A gyerekeket, az
egészségesebbeket, az épeket, a jobbakat, ügyesebbeket meg kell tanítani arra,
hogy szolidárisak legyenek a gyengébbel, az elesettebbel, a kisebbel, a
sebzettebbel szemben.
Bolond szerelem,
féltékenység és a város elleni lázadás kényszere. Minden gyerek ilyen. De tudod, az ember
egyszer felnő.
Csak a gyerekek
tudják pontosan, mi folyik a világon. Jobban látnak, mint a felnőttek, jobban
hisznek, őszinték, és mindig, de mindig megmondják, hol a helyünk.
Nem lehet felnőni
egy házban, ahol a szülők már nem szeretik egymást. (...) Nem lehet. Meg lehet
nőni, de felnőni nem.
A gyerekek
igazolják a családi ünnepeket, és miattuk bírjuk elviselni őket. Mindig őket a
legjobb nézni. Mindig ők az elsők a táncparketten, és csak ők merik megmondani,
hogy undorító a sütemény.
Nekem boldog
gyerekkorom volt. Felhőtlennek nem nevezném, persze, de hát olyan úgyis csak a
mesékben létezik. A gyerekkor különben sem azért van, hogy felhőtlen legyen.
Arra való, hogy legyen mit feldolgozni ráérő felnőtt időnkben. Már ha megérjük.
Hogy is felejtheti el egy felnőtt
ember olyan tökéletesen a fiatalságát, hogy egy szép napon már egyáltalán nem
emlékszik rá, milyen szomorúak és szerencsétlenek lehetnek néha a gyerekek!
Teljesen mindegy ugyanis, hogy az ember egy eltört baba miatt sír-e, vagy pedig
valamikor később azért, mert egy barátját veszíti el. Az életben sohasem azon múlik
a dolog, miért szomorkodik az ember, hanem csakis azon, hogy milyen mély a
szomorúsága. A gyermeki könnyek, istenemre, nem kisebbek, és gyakran
súlyosabbak, mint a felnőttek könnyei!
Sohasem voltam még
egy felnőtt barátja. Aki találkozott akár csak eggyel is, megmondhatja, miért.
Nincs semmi érzékük a szórakozáshoz, mereven ragaszkodnak a menetrendekhez és
határidőkhöz, az elképzelhető legkevésbé fontos dolgokra figyelnek, például a
jelzálogokra és a számlakivonatokra, miközben mindenki tudja, hogy az esetek
többségében az emberek azok, akik mosolyt csalnak az arcunkra.
A gyermekeket
elsősorban nem az neveli, amit mondanak nekik, hanem az, amit látnak, amiben
élnek.
A gyerekek
okosabbak, mint hinnénk. Ezért tudjuk annyira megsebezni őket.
Sosincs késő a
boldog gyermekkorhoz.
Halk szusszanás. Alszol.
Feléd hajolok. Megrebben a szemed.
Védtelenül mezítelen vagy.
Virrasztok.
Betakarlak a szeretetemmel.
Az ember megrendül, ha belenéz fiatalkori önmaga szemébe, és látja magát
annak, aki egykor volt – buta, hiszékeny gyereknek. Nem hiszem, hogy bárki is
emlékszik rá, milyen volt kisgyerekkorában. A felnőttek azt hiszik, emlékeznek
rá, pedig nem. A fényképek és a videofelvételek nem tudják megragadni, ki vagy
valójában, sem életre kelteni azt a személyt, aki valaha voltál. Ahhoz, hogy
ezt megtehesd, vissza kell menned a múltba.
Az égben - a
bölcsek szerint - ott fent várnak a lelkek a sorsukra mind. Mikor egy fiú s egy
lány összenéz, akkor megmozdul várva egy élet, ott fönt, hogy majd erre a
világra jön.
A felnőttek
iszonyúan rondák, ha tátott szájjal alszanak, a gyerekek nem. A gyerekek
klasszak. Összenyálazhatják a párnát, és még akkor is klasszak.
Hogy legyek
felnőtt, mikor gyerek se voltam?
Én tudom, milyen
elveszíteni egy szülőt, akit szerettél, és aki szeretett téged. Tudom, hogy ez
kettéosztja az életedet: "előtte" és "utána". Bármennyi idő
telt el azóta, bármilyenek is voltak a körülmények, a gyerekben örökké megmarad
a fájdalom.
A gyerekek sok
mindent tudnak, néha a legfurcsább dolgokkal is tisztában vannak. A gyerekeknek
nagyon jó érzékük van. Sokat látnak, sokat megértenek, ha ritkán is beszélnek
róla. Sokat tudnak, amit a felnőttek nem vesznek észre.
Vajon mikor tudja
meg a baba, hogy anyjának jólesik, ha ő rámosolyog?
A szülő nem az
eredet. A szülő a cél, a példa, akivé az ember válni szeretne.
baljós vésztartalék-állapot. E tragikus
tünetegyüttes a végsőkig kimerült, ám csakazért-sem alvó gyermekből zubog
felszínre, mikor bekapcsol tartalékenergia-rendszere, felfokozva reakcióit,
hangerejét, vásottsági hajlamait. Megőrjíti a - bármely korú - dedet, s az
elcsigázza, felőrli környezetét, heves költözködésre ingerelve távolabbi
szomszédokat is.
A kéz sebei
begyógyulnak, de a gyerek, akit azért ütött meg az apja, mert elvesztett egy
csatát, életre szóló sebet kap.
A gazdagok
gyerekei (...) könnyen lesznek elkényeztetett drogos hülyék, és akármilyen
szemtelen, lopós, idegesítő arcok lettek, bizony nem hibásak ők emiatt. Ha
mindened megvan, nincs semmi kihívás, és cél, amit elérhetnél. Így nincs
sikerélmény sem az életedben, vagyis nincs boldogság, ami nyilván hiányozni
kezd egy idő után. Ezt valahol meg kell találni, és elvileg a drogok által
kiváltott érzés hasonlít rá, még akkor is, ha kamu. A szülők meg csodálkoznak,
hogy kábítószerezik.
Minden lány egy kicsikét királylány,
minden Fiú
kicsit hős lovag.
A Lány trónol Álomország trónján,
a Fiú képzel kardot és lovat.
Az első évek nem
egyszerűen a felnőtt életre, a felnőttkorra való felkészülés évei, különálló,
sajátos életciklust alkotnak, melyet a gondtalanság, a komoly felelősség hiánya
jellemez, amit a szülőknek, ha "jó szülők" akarnak lenni,
biztosítaniuk kell.
gyermekkor nem születésünktől egy bizonyos korig
tart, hogy aztán ama bizonyos kor után a gyermek felnőtt legyen, s felhagyjon a
gyermeteg dolgokkal. A gyermekkor az a királyság, ahol senki nem hal meg.
Különösen a kisgyerekekre jellemző valami nemek fölötti
nyitottság - ettől olyan szeretetre méltóak -, mielőtt a társadalom és a szülők
ártalmas és alattomosan pusztító hatása utol nem éri őket is.
Akkor
jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni.
Ha a
gyerekektől megkérdik, hogy miért sírnak, rendszerint még erősebb zokogásba
csapnak. Ugyanez történik a nőkkel is.
A
gyerekek szigorú bírák, ha a szüleikről van szó, nem ismernek irgalmat.
Utálom,
ha dedósnak tartanak, csak mert úgy nézek ki. És utálom, ha ezen a jogon dirigálnak nekem.
Szent
kor - a gyermekkor.
Mindazt,
ami bennünk van, gyerekkorunkban ültették el bennünk.
Más
a falusi s más a nagyvárosi csecsemő. A nagyvárosi
hamarosan beletörődik gyakran nem is a kényszerűség szülte kegyetlenségbe, mely
durva kézzel szakítja le az anyai emlőről, s cuclira bünteti. A falusi gyermek
piócaként ragad az anyai emlőbe, s onnét csak akkor szakad le, amikor már
nemcsak hogy talpra áll, de szaladgál is.
Egy kölyökkutya, ha néhányszor az orrára koppintanak,
félénkké válik; néhány elutasítás egy fiút is megfélemlít, és visszahúzódásra
késztet. De
amíg a kölyökkutya duzzogva eloson, aztán hátán hemperegve visszahízelgi magát
az emberek szeretetébe, egy kisfiú nemegyszer eltitkolja sértődöttségét,
közönybe burkolja, vagy dacosan viseli el. És ha egy fiú egyszer-kétszer
kosarat kapott, már ott is megtalálja, ahol nyoma sincs, vagy - ami még
rosszabb - kikényszeríti az emberekből a fricskát egyszerűen azáltal, hogy
számít rá és várja.
Aki
nem ért a szóból, az értsen a verésből!
Nézd
a porban élő gyereket!
Szeme szívbe égő felelet.
Csupa jóra vágyó szeretet -,
lehet sorsa szebb, csak engedd!
Légy a társa, gondot oldó -,
maradjon tiszta, álmodó!
Gyermekeiteket
hagyjátok néha orra esni, olykor csalódni, elkeseredni! Ne higgyétek, hogy az
egészséges fejlődéshez nincs szükségük fájdalomra, búbánatra, dühre is!
A
legnagyobb rémület, amely egy gyermek szívét marcangolhatja: az, hogy nem
szeretik! A pokoltól sem fél úgy, mint attól, hogy visszalökik, elutasítják.
Azt hiszem, nincs ember a világon, aki kisebb-nagyobb mértékben ne érezte volna
a visszautasítás gyötrelmeit. A mellőzés haragot szül, és a harag valami bűnt a
mellőzés megbosszulására, a bűn pedig bűntudattal jár.
Kamaszok...
Azt hiszik, már mindent tudnak. Az ember a kisollóját nyújtja, de nekik a metszőolló
kell.
Ha
valaki jót vagy rosszat talál a gyermekeiben, úgy vélem, csak azt látja, amit
maga ültetett el bennük, miután kiszakadtak az anyaméhből.
A
rossz gyermekkel annyi baj van, mint egy zsák bolhával.
Amikor a gyermek
először kapja rajta a felnőtteket - amikor komoly kis fejébe először hatol be
az a gondolat, hogy a felnőttek nem félistenek, értelmük és véleményük nem
mindig bölcs, gondolkodásuk nem mindig őszinte, ítéletük nem mindig igazságos
-, akkor a gyermek világa összeomlik, rémült kétségbeesés önti el lelküket.
Istenei megbuktak, és megszűnt minden
biztonság. És amikor istenek buknak, egy dolog bizonyos: nagyot buknak, nem
kicsit; pozdorjává törnek, vagy mélyen elmerülnek a zöld posványba. Akkor aztán
bajos újra felállítani őket, és soha többé nem nyerik vissza régi fényüket. És
a gyermek világa sem lesz többé egészen ép. A növekedés fájdalmas útja ez.
Az éjszakából
sugárzó félelem a gyermekek szemében azonos a sötétség üzenetével - a gyerekek
érzékelik azt az árnyszerű, telepatikus üzenetet, ami mindig, mindenütt jelen
van.
A kicsi ember (a
gyerek) nem azt felejti el, amit tanult - legfeljebb azt, akitől tanulta. És ez
lényeges különbség. Nagyon-nagyon fájó különbség, de legalább annyira
vigasztaló is.
Aki gyerekekkel
törődik, könnyen és természetes módon átérezhet valamit a szentek és
megvilágosodottak boldog önátadásából.
Az óvoda
látogatója gyakran találkozik apró hercegnőkkel és overallos szuperhősökkel,
akik nem létező teával kínálják őt saját udvartartásuk etikettje szerint, vagy
nem létező szörnyek veszélyére figyelmeztetik. Figyelemre méltó tény, hogy e
képzelt világokban a részletek nagyon is valósághű logikával állnak össze.
Gyerekeink tényleg
az élet lényegével kapcsolnak össze minket, prototípusai mindannak, ami
világunkban igaz és szép.
A felnőttek és a
gyerekek között evolúciós munkamegosztás érvényesül. A Homo sapiens multicégnek
a gyerekek alkotják a kutatás-fejlesztési részlegét - nekik lehetnek
fellegekben járó ötleteik, szemben a gyártási és a marketingrészleg felnőtt
módra földhözragadt személyzetével. Ők a feltalálók, mi pedig megvalósítjuk
találmányaikat. Mármint azt a három-négyet az eredeti millió közül, ami használható.
A gyerekek
egyszerre ismerősek és idegenek. Néha úgy érezzük, nagyon hasonlítanak hozzánk,
néha pedig mintha egész más világban élnének.
Elveszíteni egy
gyereket olyan, mintha magadból veszítenél el egy darabot.
A serdülőkornak át
kell esnie a tisztaságszenvedély különböző válfajain.
Az egyszerű nép
gyermekei hamar felnőnek.
Minden apa sajnálja a maga gyermekét... Mégiscsak
hozzá húzza a vér.
Meg kell halnunk, hogy megtudjuk, mi lakik a gyermekeinkben.
A gyerekeknek minden javakból a legjobbat szoktuk juttatni - a versekből,
az irodalomból is azt kellene.
Egy apa úgy van a gyermekeivel,
mint Isten velünk, emberekkel. A szívek mélyére lát, és megítéli a szándékokat.
A gyerekek azért
vannak, hogy a halál ne legyen olyan rémisztő perspektíva.
A gyermek lelke olyan, mint a tükör, mely váltakozva fordul új és új
irányba s fényt keres, napok, holdak, csillagok, vagy pislogó gyertyák fényét,
mit önmagáról visszatükrözhessen.
A gyermek, szülessen bárhová, legyen bárkié, még tiszta és ösztönösen a
jóra áhítozik. Mentes
az előítéletektől, nem úgy, mint a felnőtt, a szülő.
Ha nem akarjuk,
hogy úgy nőjenek fel a gyerekek, hogy egy nagy semmi van a szívük helyén,
éreztetni kell velük, hogy jobban ragaszkodunk hozzájuk, mint bármi máshoz.
A gyerekek nem
kifestőkönyvek. Nem színezheted ki őket a kedvenc színeiddel.
Erdő, mező, hegy
völgy, falu… minden
mesél itt. A mesék földje ez – csuda-e, ha szép csendesen mesemondóvá nő a
gyermek?
Amire a legtöbb
gyereknek szüksége van, az a szeretet.
Nincs még egy
olyan tragédia az életben, mint egy gyermek halála. A dolgok sosem jönnek úgy
rendbe megint, mint azelőtt.
A hatéves fiúkat
(...) semmi sem nyűgözi le jobban, mint ami ijesztő, ronda, rohad vagy
félelmetes hangokat ad, esetleg mindezeket együtt nyújtja.
A gyerekek játékos
mosolyukban megmutatják nekem a mindenkiben lakozó Istent. Ezek a gyerekek
emlékeztetnek az élet értékeire, különösen a fiatalok, akiket még nem érintett
meg a gyűlölet, az előítélet és a kapzsiság. Ma, amikor a világ ennyire
zavaros, és a gondjai ennyire bonyolultak, a gyerekekre jobban szükségünk van,
mint valaha.
Az ember sír a
bölcsőben, amikor megszületik, és azután minden
nap elárul neki valamit arról, hogy miért sírt.
Ha nem etetnélek, éhen
is vesznél,
ha nem karolnálak, váltig fekhetnél,
ha nem fürkészném, mi bánt, mi fájhat,
mikor kis ajkad sírásra lázad;
ha szívem írt nem lelne rája,
úgy ami fáj, csak fájna, fájna.
Amikor apukám azt
mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos,
hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem,
hanem mindjárt beszél.
Tulajdonképpen az
a normális, ha a gyerekekkel baj van, akkor élénkek, tettrevágyók.
Nem értem, miért nem hisznek a felnőttek abban, amiben
gyerekként hittek. Mármint csak okosabbak lettek azóta, nem?
Magamra emeltem a
kicsit. Ívbe feszítette a hátát, mintha táncolni vagy repülni akarna. Kinyúlt
és kicsi körmével megkarmolta az arcomat. Megfogta az ajkam, megérintette a
nyelvem. Tejíze volt és sóíze és valami titokzatos, édes és savanyú íze.
Nyöszörgött és gőgicsélt. Szorosan tartottam és sötét szeme egyenesen oda
nézett, ahol az álmaim voltak, és mosolygott.
Gyerekként sosem
bocsátjuk meg szeretteinknek a halandóságukat.
Amikor gyermeked
azt látja rajtad, hogy belülről sugárzol, boldog vagy, örülsz az életnek, az
életednek, akkor ne aggódj, érezni fogja, hogy beszélhet az érzéseiről,
problémáiról veled, mert tudja, hogy benned nem ellenséget, hanem társat lát.
A hónapokat is
elosztották. Adtak nekik nevet. Én abban születtem, ami február. Az egy hideg
idő. Akkor hozott a gólya. Anyu azt mondja, egy nagy tóból, de akkor engem a
jég alól kellett kihoznia, mert én már tudom, hogy a víz hidegben jég lesz. Nem
fagy meg a jég alatt egy kicsi gyerek? (...) És ki teszi őket oda? Az Isten nem
teheti. Istennek, aki legfölül van, annak tudnia kell, hogy ez veszélyes. Ezt
csak valaki nagyon rossz csinálhatja, és Isten küldi a gólyát, vegye ki a
szegény kis gyerekeket, és vigye jó emberekhez, akik megszárítják.
Az ember azt
akarja, hogy a gyerekei másmilyenek legyenek, boldogabbak, nagyobb biztonságban
éljenek és mindig okosan döntsenek.
A szerelem egy
nemes párt
földi üdvben egyesít,
ám fölséges égi nektárt
csak hármasban ad nekik.
Egy gyerek, ha
megnő,
mindent elfelejt a magasban.
A törpékben pont az a rendes,
hogy nem akarnak elfelejteni.
Ha egyszer nekem
lesznek gyermekeim, akármilyen boldogtalan lennék is magam, az ő életüket
boldoggá, gondtalanná fogom tenni!
A pubertáskor
(...) feladata az, hogy a kulturális magatartásnormák egyébként kissé merev
átörökítését némileg rugalmasabbá tegye; le kell dobnia merev
"rákpáncélját", hogy nőni tudjon. Az öröklött kultúra szilárd
szerkezetének újjáépítéséért is a szabadság bizonyos fokú elvesztésével kell
fizetni, mert a minden
átépítéshez szükséges bontás és az újbóli felépítés között szükségszerűen egy
támasz és védelem nélküli időszak van, mind a vedlő rák, mind a pubertáskorban
levő ember esetében.
Amikor még egész
pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy
kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem
segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és
madzagokkal. (...) A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom,
bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is. De nem
tehetek mást, mint hogy itt vagyok. Mindig itt leszek.
Tudat alatt
mindnyájukban ott él még a hajdani gyermek, hacsak a nevelés, a világ
elszürkítő hatása máris ki nem ölte belőlünk.
Milyen is egy
gyermek? Olyan, mint aki egyenest az égből jött. Héber szójáték szerint: az
eget szopja. Isten képe még torzítatlan benne. A világi okosság, a felnőttek
mesterkedései még át nem formálták. Nem tud még semmiről, és semmije sincsen.
Hamvas, eredeti és közvetlen. Védettségben él, és mindenestül átadja magát
azoknak, akik szeretik. Ámulva néz szét maga körül. Ami rossz, hamar elfelejti,
s mindjárt fölfedez mindenben valamit, aminek örülhet. Örökké játszik, nem
fárad bele napestig.
Gyermek vagyok,
kinek lelkén
Minden napfény, minden
sugár átragyog,
Eltemetek, elfelejtek
Minden sebet, minden régi bánatot.
A gyerekek nem a
tündérmesékből tudják meg, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják,
hogy a sárkányok léteznek. A tündérmesékből azt tanulják meg, hogy le lehet
őket győzni.
Nyugtot kell hagyni minden
új teremtménynek a maga természetével. A gyereket is hiába hogy apja nemzette,
anyja szülte, mégse belőlük való rész, nem a szüleié. Nem nyirbálhatom, nem
gátolhatom majd a növését. Véletlenül a mi bölcsőnkbe vetődött látogató lesz,
aki majd tovább vándorol. Csak jól kell tudni megvendégelni és szeretni. Se túl
kevéssé, se túl nagyon nem szabad sem terhelnünk, sem óvnunk.
A fiatalok
befolyásolják a szüleiket a politikában, az olvasásban, a zenében - és nem
fordítva, ahogy a naivabbak gondolják. Másrészt viszont a szülők befolyásolják
a fiatalokat abban, amit úgy hívunk, hogy "értékrend". Bár a kamaszok
természetüknél fogva lázadók, mindig elhiszik, hogy a családjuk tudja, mi a
helyes. Lehet, hogy furcsán öltözködnek és olyan énekeseket szeretnek, akik
üvöltöznek és gitárokat zúznak - de ez minden.
Nem mernek messzebbre menni és valódi forradalmat csinálni a szokásokban.
Jöjj gyermek,
messzi tájra,
Zúgó vizek otthonába,
Tündér vezet, fogja kezed,
Mert e földön oly sok a jaj,
Fel sem foghatja eszed.
Gyermekkorunk
igazsága elraktározódik a testünkben, és bár elfojthatjuk, megváltoztatni soha
nem tudjuk. Eszünket becsaphatjuk, érzelmeinket kijátszhatjuk... De egy szép
napon testünk majd benyújtja a számlát, mert ugyanolyan megvesztegethetetlen,
mint az a gyermek, akinek még ép a szelleme, nem fogad el sem megalkuvást, sem
ürügyet, és mindaddig kínoz bennünket, amíg nem térünk ki az igazság elől.
A kisgyermeket nem
hiába nevezik angyalkának. "Angelosz" eredetiben azt teszi, hogy
"küldött". Egy más világ küldötte az. Egy más világé, melynek
ismeretlen delejes hatása sugárzik a gyermekarcból, gyermekszemből azokra,
akikhez küldve lett. A gyermekek szemében van néha bizonyos kék sugárzat, amely
bűvölő erővel bír; mely beszélni tud, s azt a színt elveszti a szem, mikor
beszélni megtanul az ajk; ez a sajátszerű kék szivárvány csak gyermekszemekben
észlelhető.
Egy gyereknek
boldog emlékekre van szüksége, hogy ellensúlyozza a felnőtté válással járó normális
fájdalmakat.
Az emberi szívet
nem úgy tervezték, hogy a testen kívül is dobogni tudjon, és mégis, minden gyerek ezt
jelképezi - hogy egy szülő meztelen szíve a mellkason kívül dobog, most már
örökké.
A gyermekek
"szociális" érzéke fonák és fejletlen. Minden gyermek becsvágyó, s leplezetlen híve
a korlátlan magántulajdonnak.
Ha egy személyiség
túl sokáig marad meg, az a gyerekkor végét jelenti.
Szerelmünk
visszhangja a gyermek.
Nagyon sok gyerek
van Afganisztánban, de nagyon kevés gyerekkor.
Ugorjunk oda,
amikor még csecsemő voltál, és csak bébiételt ettél. Odabotorkálsz a
dohányzóasztalhoz. Két lábon állsz, és tovább kell totyognod azokon a virslikre
emlékeztető lábacskákon, különben eltaknyolsz. Aztán végre megérkezel, és
csúnyán beütöd a nagy, puha csecsemőfejedet a dohányzóasztal hegyes sarkába.
Lehuppansz a földre, és láss csodát, fáj. Nem történik semmi katasztrófa, amíg
rohanva meg nem érkezik anyu és apu. Jaj, szegénykém, ó, mi történt a
buksiddal? És csak ekkor sírod el magad.
Mindenki félti a
gyerekeit. Aztán mégis őrizetlenül nő fel valamennyi. Az élet ilyen.
A gyermekek
ösztönösen értenek a pénzhez.
A gyerekek gyorsan
ítélkeznek és megfellebbezhetetlenül.
Ami aggaszt egy felnőttet, arra a gyerek rá se ránt.
A
társadalom nagy gondot fordít annak megállapítására, hogy ki alkalmas
örökbefogadásra, azt azonban egyáltalán nem mérlegeli, hogy kinek lehet saját
gyermeke.
Hallottam,
hogy egyszer majd felnőttnek kell lennem, komoly képet kell majd mindig vágnom,
hivatalba kell járnom, és kemény kalapot kell hordanom, meg esernyőt, mint a
többi komoly felnőttnek... de én nem akarok felnőtt lenni, inkább csak madár
akarok lenni megint!
Ki
mondja, hogy a gyerekek nem képesek önállóan eldönteni, hogy mihez kezdjenek az
életben?
A felnőttek.
És miközben cseperedünk, mi is azt hisszük, hogy ők a legbölcsebbek és a
legokosabbak a világon.
Gyermekekkel
foglalkozni minden
bizonnyal a leghálásabb munka, ami a földünkön osztályrészünkről jutott, de
saját tökéletességünket is ez mozdítja előre.
Amikor
a köldökzsinór elszakad, a vérkörök kettéválnak, a véráram megpördül, és a
magzat, aki eddig az anya szívével élt, most önálló szívet kap, saját, maszek
létcentrumot, amely innen kezdve fáradhatatlanul veri az Élet ritmusát. Az új
lény, mint egy kis autó, leszalad a Teremtés futószalagjáról. Innen kezdve hol
hevesen, hol békésen dobogó szívvel, felpörgetve vagy alapjáraton, de egyedül
is üzemel - a misztérium megtörtént. Élet született.
A
gyerekek azért látják a varázslatot, mert keresik.
Egy
szülőnek... nem szabad elhagynia a gyerekét, csak - csak ha kényszerítik rá.
A
gyerekkori esküket a felnőttek könnyelműen megtörik.
A
gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt.
A
legelső, amit a gyerek megtanul az iskolában, az az, hogy mennyi zsebpénzt
kapnak a többiek.
Amikor
megszülöd a lányod, meglátod azt az embert, aki a halálod napján fogja majd a
kezed.
Anyákkal
gyakran előfordul, hogy felnőtt gyermekükre nézve is kórházi takaróba bugyolált
kisbabájukat látják.
Olyan
sok minden van,
amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy
ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik,
hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy
tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de
gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát
a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.
Egy
jobb világban mindenki a gyermekektől tanul majd. Most sietve igyekszel
tanítani őket. Senki sem tanul tőlük, pedig ők oly sok mindenre
megtaníthatnának. Neked azonban semmid nincs ahhoz, hogy taníthasd őket.
Nincstelen vagy. Azt akarod, hogy a gyermeked is az legyen?
Ha
azt mondjuk a fölnőtteknek: "Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából
épült, ablakában muskátli, tetején galambok..." - sehogy sem fogják tudni
elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: "Láttam egy százezer
frankot érő házat." Erre aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!"
Mikor a gyermek
gyermek volt, alig ment le a torkán a spenót, a borsó, a tejberizs és a párolt
karfiol. Most megeszi mindegyiket, és nem csak akkor, ha muszáj. Látta maga
előtt, hogy milyen a paradicsom, most legföljebb csak sejteni képes. Nem tudta
elképzelni a semmit, most pedig undorodik tőle. Mikor a gyermek gyermek volt,
magával ragadta a játék, most meg belefeledkezni már csak a munkájába tud.
Ahányszor a
homokozóban játszottam, a macska mindig megpróbált betemetni.
Akit az istenek
szeretnek, örökre meghagyják gyereknek.
Gyönyörű gyerekeim
vannak. Hál’ Istennek a feleségem megcsalt.
Úgy kell tanítani
gondolkodni a gyerekeket, ahogy a gyerekek tanítják magukat gondolkodni -
történetek formájában.
A jó tanítás
interaktív, egyénileg vonja be a gyereket a folyamatba, s minden érzékre hat, vagyis megfelel a gyerek
személyiségének.
A gyerek szavát,
hiába is őszinte, nem hallják meg, akik elfelejtettek hallani.
Nincs olyan, hogy
lustaság. A lusta fiú vagy beteg, vagy nem érdeklik azok a dolgok, amelyekkel a
felnőttek szerint foglalkoznia kéne.
Sok gyerek
kegyetlensége a felnőttek rajtuk gyakorolt kegyetlenségéből ered. Egy embert
nem üthetnek anélkül, hogy ő ne akarna akkor másvalakit megütni.
A meghiúsított
kívánság a fantáziálás kezdete. Minden gyerek
nagy akar lenni; a környezetében minden
tényező azt sugallja, hogy kicsi. A gyerek úgy győzedelmeskedik a környezetén,
hogy elmenekül; szárnyakon repül és a fantáziában éli ki az álmait.
Hogyan tudjuk
elérni, hogy a gyerekek boldogok legyenek? Az én válaszom erre az: szüntessük
meg a tekintélyt. Hadd legyen a gyerek önmaga. Ne erőszakoskodjunk vele. Ne
tanítsuk. Ne leckéztessük. Ne magasztaljuk. Semmire se kényszerítsük. Lehet,
hogy az Ön válasza más. De ha elutasítja az én válaszomat, akkor érezze
kötelességének, hogy találjon egy jobbat.
A gyerekek
erkölcsi kioktatása mellett semmilyen érv nem szól. Az csak egy
pszichológiailag téves gyakorlat. Egy gyereket helytelen arra kérni, hogy ne
legyen önző. Minden
gyerek egoista, és a világ az ő birodalma. Ha van egy almája, egyetlen
kívánsága az, hogy megegye azt az almát. Ha az anyja bátorítja, hogy ossza meg
a kisöccsével, annak az lesz a fő következménye, hogy megutálja a kisöccsét.
Az, hogy tekintetbe vegyen másokat, később jön - méghozzá természetes úton -,
már ha a gyereket nem arra tanították, hogy önzetlen legyen. Ha viszont a
gyereket kényszerítették az önzetlenségre, akkor valószínűleg soha nem
következik be. Azzal, hogy az anya elnyomja az önzőséget, azt végérvényesen
rögzíti.
Ha a gyermek
hazudik, akkor vagy fél, vagy utánoz. Hazug szülőknek hazug gyerekeik vannak.
Ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk elmondja nekünk az igazat, ne hazudjunk neki.
A kisgyerekeknek
nagyobb szükségük van a szeretetre, mint amennyire ők maguk szeretnek.
Szokásos érv a gyerekek szabadsága ellen a következő: "Az
élet kemény, és a gyerekeket úgy kell felnevelnünk, hogy megbirkózzanak vele.
(...)" Azok, akik ellenzik a gyerekek szabadságát, és az iménti érvelést
használják, nem veszik észre, hogy megalapozatlan, bizonyíték nélküli
feltételezéssel élnek - azzal, hogy egy gyerek nem nő és nem fejlődik, hacsak
nem kényszerítik rá.
Nem
kényszeríthetjük rá a gyerekeket arra, hogy zenét vagy bármi mást tanuljanak
anélkül, hogy bizonyos fokig akarat nélküli felnőttekké változtatnánk át őket.
Olyanokká formáljuk őket, akikre ennek a társadalomnak szüksége van: akik
elfogadják a status quót, engedelmesen ücsörögnek a sivár irodaasztalok
mellett, nap mint nap felszállnak a fél kilences HÉV-re - röviden szólva, egy
olyan társadalomnak, amelyet az ijedt kisember - a halálra rémült konformista -
hordoz ütött-kopott vállán.
A gyereknek az a
dolga, hogy a saját életét élje - nem pedig azt az életet, amit aggódó szülei
szerint kellene élnie, sem pedig azt, ami megfelel az oktató céljainak, aki azt
gondolja, hogy ő tudja a legjobban, mi kell a gyereknek. Ha a szülők állandóan
beleavatkoznak a gyerek életébe és folyton irányítják, csak robotokat nevelnek.
Egy gyerek a
terített asztal mellett is éhezhet.
Gyerekekkel a
napok hosszúak, de az évek rövidek.
Meggyőződésem,
hogy legnagyobb örökségként boldog emlékeket hagyhatunk gyerekeinkre.
A magzat. Hiszen
ebben a pusztuló testben vakon növekszik egy tapogatózó élet. Közös a sorsuk.
Emez még táplálkozik, szív mohón, csakis a növekedés ösztöne hajtja, hogy
valamivé legyen, mindegy, mi lenne, mérnök, pap, katona, gyilkos, ember,
akármi, de élni akar, szenvedőn és boldogan és összetörten - óvatosan haladt a
műszer a láthatatlan fal mentén - míg ellenállásra nem talált, ott
elővigyázatosan áttört - most kiemelni - vége. Vége az öntudatlan keringésnek,
vége a sohasem szállt lélegzetnek, ujjongásnak, panasznak, növekedésnek,
eljövendőnek. Fakó, élettelen húsdarabka csupán, meg egy kevés elcsöppenő vér.
Ugye tudjátok,
honnan származnak a tündérek? Az úgy volt, hogy amikor az első gyerek a Földön
elnevette magát, a kacagása ezer darabra tört és szanaszét gurult a Földön.
Ezekből lettek aztán a tündérek.
A fiatalokat féken
kell tartani, meg kell akadályozni, hogy romlott jellemük gyengesége valamiféle
szerencsétlenséget okozzon. Ha nem lépünk közbe a lehető legkeményebben, az
ifjak képesek pillanatok alatt romba dönteni a szülők nehéz munkával
összekovácsolt terveit.
Aki nem mint ép,
egészséges egész jön a világra , hanem torz testtel, torz szellemmel vagy
mindkettővel, emlékezz rá, hogy akkor is a Te gyereked. Arra is emlékezz, hogy
joga van az élethez, bármilyen is az, és joga van a boldogsághoz, amelyet Neked
kell megtalálnod a számára. Légy büszke a gyerekedre, fogadd el olyannak,
amilyen, és ne törődj a tudatlanok szavaival és bámuló pillantásaival. Ennek a
gyereknek jelentősége van a Te számodra és valamennyi gyermek számára. Ha
teljesíted az életét, érte és vele, megleled az örömöd. Azt az örömöt, amit
most még gyanítani sem mersz.
Emeld fel a fejed, és menj a kijelölt utadon!
Gyereket akarni
igen nagy elhatározás. Ilyenkor dönt úgy az ember, hogy élete végéig a testén
kívül dobogjon a szíve.
Egy gyerek, aki
felnőttet játszik, sokszor meglepő dolgokat alkothat.
Mert a gyerek a
legnagyobb csoda, az élet egyetlen értelme, de ugyanakkor ne csaljuk magunkat,
soha és semmiben, s ezért rögtön megmondom neked azt is, nem hiszek benne, hogy
a gyerek megoldja két ember között azt, ami lappangó feszültség,
elintézhetetlen bonyodalom. De erről kár beszélni.
Aligha van a
megvilágosodásnak annál rettenetesebb pillanata, mint amelyben az ember rájön,
hogy az apja ember - hús-vér ember.
A gyermekkor
neszek, illatok és tarka képek kavalkádja, amely köré a ráeszmélés idővel sötét
fátylat sző.
Szép dolog kifaragni egy szobrot és életet adni neki; de még
szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal.
A gyerekkor egyik
csapdája, hogy azt is érezzük, amit nem értünk, s mire értelmünk megemészti a
történteket, addigra a szívünk már mély sebeket hordoz.
A gyermeki
lelkesedés olyan ingatag, akár a hűtlen szerető.
Előbb minden felnőtt gyerek
volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.)
Nézz hosszan egy gyerekarcra, és látni fogod: ha van sors, hát nagyon korán
elkezdődik.
Mi fiatalok, becsületesen, tisztán szeretnénk élni és dolgozni. Vannak céljaink, álmaink,
elképzeléseink. Ezekkel a célokkal és álmokkal hagyjuk el az iskolát, és másnap
az életben a felnőttek megmagyarázzák, hogy mindazt a szépet, amit az iskolából
magunkkal hoztunk, felejtsük el, mert az ott tanult igazságokkal nem sokra
megyünk az életben. Néha nem szavakkal magyarázzák ezt nekünk, hanem
példamutatással. S ha mi tisztességesek maradunk, az sok esetben a felnőttek
romboló példamutatása ellenére történik. A felnőttek, akik a fiatalokat nevelni
akarják, előbb önmagukat neveljék meg. A nevelés alapja a példamutatás.
Egy pár éves
gyereknek csak reakciói vannak, nincsenek még érvei.
Valahányszor egy
kisgyermek azt mondja, "nem hiszek a tündérekben!", egy kis tündér
valahol holtan esik össze.
Egy gyermek egyedül a könyvével valahol bent a lélek titkos szobáiban saját
képeket alkot, amelyek minden mást felülmúlnak. Ezekre a képekre az embereknek szüksége van. Azon a
napon, amikor a gyerekek fantáziája többé már nem tudja megalkotni őket, azon a
napon az emberiség szegény lesz. Minden nagy dolog, ami a világban történt,
először egy ember fantáziájában történt, és hogy a holnap világa hogyan fog
kinézni, nagyrészt annak a képzelőerőnek a mértékétől függ, amit azok
birtokolnak, akik éppen most tanulnak meg olvasni. Ezért van szüksége a
gyerekeknek könyvekre.
A szülők olyanok,
mint a hegyek; a gyerek azzal tölti életét, hogy megpróbál felkapaszkodni
rájuk, és nem is sejti, hogy egy szép napon mi játsszuk majd az ő szerepét.
A középiskolai
tanuló élete: nyolc éven át napról napra megújuló harcba szállás, halálos
veszedelem: minden
reggel pontban nyolckor, a véletlenek és ravasz kelepcék és elhatározó
események hullámzó harcterére kiront: sebeket kap, sebeket oszt, néha elvérzik.
Másnap újra feltámad, kezdi elölről.
A környezetem
véleménye ellenére átlagos kiskölyök voltam - bár igaz, óvodában a hátam mögött
raktam ki a Rubik-kockát.
A gyerekek kiszámíthatatlanok.
Sohasem tudhatod, milyen következetlenségen kapnak rajta legközelebb.
Mindenkinek van
hatalma... kivéve esetleg a kisgyerekeket és a csecsemőket.
A gyermekmosoly
olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek.
Mindenki tudja, hogy a kicsik rajzfilmfigurának képzelik magukat
- úgy gondolják, ha egy vasdarab a fejükre esne, akkor fölkaparnák önmagukat a
járdáról, és mennének tovább.
Nem tudom, miért
pikkeltem rá, de azt hiszem, azért, mert már kilenc- vagy tízéves voltam, és
már nekem is kellett valaki, akit utálhatok.
Gyermekkorunkban
meg van a saját nyelvünk, ami nem olyan, mint a francia vagy a spanyol vagy
bármi, amit elkezdünk negyedikben. Úgy születünk, hogy ezt tudjuk, de aztán el
is veszítjük. Hétéves kor alatt mindenki folyékonyan beszéli a "ha"
nyelvet. Töltsél csak el egy kis időt egy 100 centisnél nem magasabb egyénnel,
és meglátod! Mi lenne, ha egy hatalmas madárpók mászna elő abból a lyukból ott,
a fejed fölött, és jól nyakon csípne? Mi lenne, ha az egyetlen ellenmérget egy
hegy tetején őriznék bezárva? Mi lenne, ha túlélnéd a pókharapást, de úgy, hogy
csak a szemhéjadat tudnád mozgatni, és pislogással kéne kimorzéznod az ábécét?
Az már nem számít igazán, hogy milyen messzire jutsz a kitalálósdiban, a
lényeg, hogy ebben a világban még minden
lehetséges. A gyerekek úgy gondolkoznak, hogy tárva-nyitva vannak a világra, és
szerintem akkor lesznek felnőttek, amikor lassan becsukódnak.
Ha most
leszállnának a marslakók, és megvizsgálnák, miért születnek a Földön gyerekek,
arra jutnának, hogy a legtöbb embernek véletlenül lesz gyereke, mert akkor
éjjel túl sokat ittak.
A kamasz kudarca
az, ha hagyják, hogy meggyőzzék a tulajdon nyomorúságáról.
A gyerekek született
panteisták,világlátásukat még nem terelte valamilyen szokványos mederbe a
kultúra vagy a nyelv. Az ő szemükben még isteninek tűnik az egész titkokkal és
erővel teli világ. (...) Ahogy elsajátítjuk a nyelvet, elkezdjük rögzített
osztályokba sorolni az érzéki észleléseinket. Meglátunk egy fát és azt mondjuk:
"fa", és úgy gondoljuk, ezzel végeztünk is. Azt hisszük, most már
töviről hegyire mindent tudunk róla, és egy futó pillantást vetve rá már odébb
is állunk. Közben azonban elmulasztjuk észrevenni a páratlanságát, jelenléte
súlyát, léte egyedi természetét. Hályogot vonunk a szemünk elé, a szavak és az
előfeltételezések ködét. Csak a szokatlan, a megrázó hatol át ezen a ködön és
zökkent ki minket tespedtségünkből.
Nem tudom, hogy
most miután éltem és meghaltam, írhatok-e a kisfiús szerelemről, de
visszagondolva a legtisztább fájdalomnak látom. Vágy, határ és feltétel nélküli
szerelem... a szív tiszta, ragyogó sugárzása, amitől egyszerre voltam kába,
szomorú és hősies. Hová tűnik el? Hogyhogy a bölcsek, akik annyi mindennel
kísérleteztek, ezt a tisztaságot sosem próbálták üvegbe zárva megőrizni? Talán
nem tudták? Talán elveszik a számunkra, amikor szexuális lényekké válunk, és
nincs az a varázslat, mely visszahozhatná.
Gyermek kivánnék
lenni, tiszta gyermek
kit nem zavarnak semmi bús szerelmek
s amilyen talán nem valék soha.
Néha kinyitjuk a
szánkat, és a saját szüleinket halljuk megszólalni, s néha a gyerekeink
szájából saját magunkat halljuk.
Gyermeknek lenni
annyi, mint közvetlenül, segédeszközök nélkül tudni valami nagyon lényegeset és
félelmeset a világról.
A kisgyereket
egyáltalán nem bántja az idő múlása.
A gyermekkor
távoli földrész. Aki egyszer elhagyta partjait, örökké gondol reá, de szíve
mélyén nem vágyik igazán vissza e vad világba. Ha visszagondolok
gyermekkoromra, nem tudom megmondani, "jó" volt-e vagy
"rossz"? Csak azt tudom, hogy soha, semmilyen áron nem volnék
hajlandó visszatérni oda.
Minden a nevelés. Az őszibarack egykor
keserű mandula volt, a kelvirág pedig diplomás kelkáposzta.
Három olyan dolog
van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: hogy kell ok nélkül
örülni, hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni, és hogy kell
kíméletlenül kiharcolnia magának azt, amit ő akar.
Soha ne aggódj a karácsonyfád mérete miatt! A gyermekeid szemében legalább
10 méteresnek tűnnek.
A gyerekek az élet legszebb alkotásai. A műalkotások csak
vértelen, testtelen absztrakciók.
ilyen lehetett
legbelül,
a méh várában egyedül?
Szüléssel szétlőtt menedék!
Szétrobbant meleg fedezék!
A gyerekkornak
megvannak a maga édes titkai, és a halandóság bizonyítékaként létezik, és a
halandóság magában foglalja a bátorságot és a szeretetet.
Meg kell hallanunk
a gyermek hangját, aki egykor mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk. Ez a
gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. És a sírást talán visszafojthatjuk,
de a hangját nem némíthatjuk el. Ez a gyermek még itt van. Boldogok a gyermekek,
mert övék a Mennyek Országa. Ha nem születünk újjá, ha nem vagyunk képesek az
életet a gyermek ártatlanságával és lelkesedésével szemlélni, nincs értelme
tovább élnünk.
Egy gyermekért azt
adjuk, ami mindennél drágább ezen a földön: a szeretetünket, az életünket.
Drága gyermekem,
gondoskodom rólad, védelmezlek, amíg fel nem nősz, aztán hagylak szabadon
szárnyalni. A szeretetem azonban örökre megmarad.
Fogalmam sem volt
arról, hogy én is érezhetek ilyen mélyen, hogy egy gyermek az imádság derűjét
adhatja, hogy az apaság megújítja szívemet.
Oly` aprók a
kezek, amelyek örökre elrabolják szívünket.
A gyermek Isten
álláspontja, amely szerint az életnek folytatódnia kell.
Ő a tied, hogy két
karoddal óvd és vezesd. Add neki minden
erődet és tudásodat, mindazt a jót, amit az élet kínálhat. Szent bizalmat
élvezel. Soha ne bántsd harapós, csípős szavakkal. Az igazság felé irányítsd.
Apró gyermek -
egykor remény, álom voltál, most valóság vagy. Veled minden
más lesz ezután. Oly` kicsi vagy, mint egy távoli csillag. Vágy, hogy
megérintsem a világegyetem szélét. Szeretet, amely örökre elrabolja szívünket.
Az élet tűz, amely mindig elhamvad, de újra lángra kap, amikor gyermek
születik.
Egy újszülött olyan, mint minden kezdet: csoda, remény, álmodozás a
lehetőségekről.
Minden gyerek a
maga sajátos küldetésével születik a világra, némelyik, hogy beragyogja
napjainkat, némelyik, hogy próbára tegye türelmünket, némelyik, hogy célt adjon
életünknek, és némelyik, hogy gondoskodjék rólunk. Így van: mikor világra
jönnek, a gyermekek mindent megváltoztatnak, különösen, ha senki sem hívta
őket.
A lant hangját
legszebbnek csak az mondja, aki sosem hallotta gyermeke gügyögését.
Tudomásul kell vennünk, hogy a gyermek Isten tulajdona, nem a
szülőé. A szülő a gyermeket sáfárságra kapta. A sáfár jellemzői:
1. A rábízott vagyon nem az övé,
2. ideiglenesen van rábízva,
3. el kell számolnia vele.
A gyermekeknek
nagyobb szükségük van példaképre, mint bírálatra.
Az, aki
szorgalomra szoktatja gyermekeit, jobban gondoskodik róluk, mintha vagyont adna
kezükbe.
Gyermekkorunkban e
hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát
rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük,
mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E
módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A
hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam,
esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról.
Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal,
színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a
szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a
darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát,
Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve.
Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely
egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét
társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.
Ne vállalj több
gyereket, mint amennyi ablak van az autódon.
Gyakorlatias
elképzeléseim vannak a gyereknevelésről. Minden
gyerek szobájára kiteszek egy cetlit: "Ellenőrizni 18 év múlva."
Felnőtt, de rá
kellet jönnie, a felnőttség korántsem olyan, mint amilyennek gyermekfejjel
elképzelte. Akkoriban úgy gondolta, eljön majd a nap, amikor dönt, s félreteszi
játékait. De egyáltalán nem így történt - csupán az érdeklődés hunyt ki benne
irántuk. A játék mind kevesebbet és kevesebbet jelentett, a gyermekkor édes
emlékeire az évek pora rárakódott, s azok lassanként feledésbe merültek.
A gyermek
állandóan szembesül a kérdéssel: - Mi leszel, ha nagy leszel? Nagy bátorságot
tanúsítana, aki ilyenkor a felnőtt szemébe nézne, és azt mondaná: - Én nem
leszek, hanem már vagyok valami.
Hűtlenek vagyunk,
végül mind elindulunk
Száz mosolyt kapunk, de csak könnyeket hagyunk
Hisz gyermekek vagyunk, s már sosem változunk.
Ha elölről
kezdeném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet,
Példálózás helyett példát mutatnék,
Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék,
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék,
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot,
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék,
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném,
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat,
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről,
És többet a szeretet hatalmáról.
A
"felnőttek" általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös
várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt,
hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Ők egy szabad
órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy
csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (...) Míg a gyermekkort
kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük.
Amely gyermek
megijed, anyja ölébe siet.
Ne felejtsd soha:
vér csöpög
virradó tudatod fölött.
Anyád méhéből hull a vér,
földre csöpög a sorsodért.
Napjainkban az
emberből nem lesz felnőtt, megmarad gyereknek. A gyerekek pedig hűvös szemmel
nézik a világot. Én is. Nem mintha a hozzám hasonlóknak nem volnának
szorongásaik. Szörnyű szorongások gyötörnek. De a szem, az hideg marad. Hideg,
akár a kő. És nincsenek könnyei.
Kinek mi dolga? -
Szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen,
a Napé, hogy megsimogassa,
s a Holdé, hogy álomba ringassa.
Nagypapa belihegett, barackot nyomott a fejünkre, és egyből
kérdezte: mi leszek, ha nagy leszek. Mondtam: búgócsiga, mert marhára unalmas,
hogy a felnőttek folyton ezt firtatják.
Gyerek vagy, s
mint olyan, kiszámíthatatlan.
Két dolgot adjon
az ember a gyerekeinek útravalóul: gyökereket és szárnyakat.
Ti vagytok az íj,
melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a
végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és
messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.
Gyermekeitek nem a
ti gyermekeitek. Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Nem alakíthatjuk
gyermekünket olyanra, amilyenre szeretnénk. Úgy kell elfogadnunk és szeretnünk
őket, ahogy Isten adta.
A nagyok semmit
sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké
magyarázgassanak nekik.
A gyermeknevelés
veszélyes dolog: ha sikerül, rengeteg küzdelem és gond az ára, ha nem sikerül,
fölülmúlhatatlan fájdalom.
Fák, csillagok,
állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
A gyermekek emlékezete
nagyon jó, ezért képzeletük rendkívül eleven.
Fiam, légy boldogabb, mint apád!
Ha van még valami
tiszta
Ezen az elveszett világon,
Azt máshol nem találom,
Csak a lányom szemében látom.
Nehezebb eltörni a
faragatlan fát.
A szülők
gyermekeik minden
kincsét megvédelmezhetik, csak a becsületüket nem. Azt maguknak kell megóvniuk.
A gyermeki lét
nagy titka nem az, hogy gyermekeinknek sokat kell tanulniuk tőlünk, hanem az,
hogy nekünk kell sokat tanulnunk gyermekeinktől.
Ami a gyerekkoromból kimaradt, az végérvényesen,
örökre elveszett. Azt senki sem fogja utánam hozni, azért senki sem
kárpótolhat.
A legszívesebben
gyermekekkel beszélgetek, tőlük még remélhetem, hogy majd értelmes lények
lesznek.
A csodálkozás az
első lépés a megismeréshez.
A serdülőre
jellemző, hogy nagylelkűen meg akar halni azért, amiért az érett ember
alázatosan élni akar.
Guggoljon ide
mellém,
ki nem csak hallani,
de érteni akar,
hogy közel legyen a szívdobogásunk.
Az én imádságom:
lelkem Istene, őrizd meg bennem mindhalálig a gyermeket, akinek születtem.
Az első pillanat,
mikor megszületsz, társunkká szegődsz egy idegen világban.
A második pillanatban lassan felcseperedsz, s tágra nyitott szemekkel
rácsodálkozol a világra.
Minden felnőtt volt egyszer gyerek
És felnő majd az új gyereksereg:
Többet s jobban törődjetek velünk
Mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk.
A törhetetlen
játékok leginkább arra alkalmasak, hogy összetörjük vele az összetörhető
játékokat.
Lehet, hogy
elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan
érezték magukat szavaidtól.
z emberek milliói
között mit is hoztál a világra? Egy szalmaszálat, egy porszemet, egy semmit.
Olyan elesett, hogy még egy baktérium is megölheti, amely olyan kicsiny, hogy
ezerszeres nagyításban is csak pontnak tűnik a látómezőben. Ez a semmi azonban
hús-vér testvére a tenger hullámainak, a viharnak, a villámnak, a Napnak és a
Tejútnak. Ez a porszem testvére a búzakalásznak, a fűnek, a tölgynek, a
pálmafának, a sárgarigófiókának, az oroszlánkölyöknek, a csikónak és a
kiskutyának. Van benne valami, ami érez, vizsgálódik, tűr, vágyik, örül,
szeret, bízik, gyűlöl, hisz, kételkedik, vonz és taszít. Ez a porszem
gondolataival mindent átfog: a csillagokat és az óceánokat, a hegyeket és a
szakadékokat. És mi lenne a lélek tartalma, ha nem a világmindenség, csak
dimenziótlanul?
Minden gyerek zseninek születik, de hogy
azzá lesz-e, az függ a körülményektől is.
Amíg cseperedő
gyerekek vannak otthon, addig olyan a takarítás, mint havat lapátolni hóesésben.
Soha nem növünk
fel igazán, csak megtanulunk viselkedni.
A legrosszabb,
amit a felnőtt elkövethet, hogy a fiatalt erőszakkal befolyásolja.
Bár mondják, múlnak a gyermekévek, nincs visszaút,
Új mesék nem várnak reánk.
Van mégis csillagfényű álomvilág,
de azt gyermekünk álmodja tovább.
Gyermekeinknek
köszönhetően nem kell megbánnunk a múltunkat. Ők annak legédesebb gyümölcsei.
Érdemes lemenni a halpiacra, és megnézni a rákokkal teli
hordókat. Soha nem kell fedelet tenni rájuk, mert ha az egyik rák megpróbál
kimászni, a társai belekapaszkodnak, és visszahúzzák. A rossz társaság is
pontosan így hat a gyerekekre.
Gyermekkorban...
akkor boldog az ember. Azt hiszi, elvarázsolt helyen él. Aztán felnövünk, és
megszakad a szívünk.
Miközben
megpróbálunk mindent megtanítani gyermekeinknek az életről, gyermekeink
megtanítják nekünk, hogy miről is szól az élet.
Ha
karodba nem zárhatsz gyerekeket, zárd őket a szívedbe.
Értékesebb
örökséget nem hagyhat gyermekeire a szülő, mint ha mindennap áldoz rájuk pár
percet.
A
gyermeknek inkább példaképre, mintsem kritikusra van szüksége.
A
gyermekek akkor a legkomolyabbak, amikor játszanak. Olyankor tanulják, hogy mi
is az az élet.
A
gyermek akkor emlékezik rád holnap, ha ma vagy vele.
Miért
van az, hogy a sötéttől félő gyermek pillanatok alatt kamasz lesz, aki egész
éjjel kint akar maradni?
Mire
felneveled a gyerekeidet, megtanulod, mivel tartozol szüleidnek.
A házasság
értelme nem az, hogy a felnőttek gyermekeket csinálnak, hanem az, hogy a
gyermekekből felnőtteket nevelnek.
Az a
feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen
a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset
utánozó lénnyé lehessen.
Az
egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak
ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan
viselkednek a közelében.
60 nevelni és szabadságban kell
elbocsátani.
Gyermekkorunk
jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a
szobában, amit díszített.
Adjatok nekem egy
tucat egészséges, ép gyermeket s az általam megjelölt környezetet
felnevelésükre, s garantálom, hogy bármelyiket véletlenszerűen kiválasztva
olyan szakembert nevelek belőle, amilyet csak akartok - orvost, ügyvédet,
művészt, kereskedőt, főnököt, s akár koldust vagy tolvajt is, függetlenül
elődei tehetségétől, hajlamaitól, képességeitől, foglalkozásától, s fajától.
Minden kisgyerek okos, a legtöbb ember
ostoba. Ezt teszi a nevelés.
A gyerekek
hajlamosak az első húsz évben fárasztóan kiborítani, a második húszban
lekezelni szüleiket.
A gyermek szeme a
jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja.
A gyermek feje nem
edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.
Gondos megfigyelések igazolták, hogy az átlagos csecsemő minden nehézség nélkül
képes megkülönböztetni anyja mellének illatát más nőkétől.
#1 Dr.BauerBela
