SZÜLŐ-GYERMEK KAPCSOLAT-A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM

- Szülő-gyermek kapcsolat: a hiányzó láncszem

Semmi kétség: szülőnek lenni nem könnyű feladat és nem kis felelősség!

Szülőként időnként tehetetlennek, tanácstalannak érezhetjük magunkat, sőt még azt is megkérdőjelezhetjük, hogy vajon tényleg jó szülők vagyunk-e.

- Ugyanakkor mindenki a szülőket vádolja, ha valami félresiklik a gyereknevelésben, de senki sem képezi őket.

- Évente sok millió új  anya és apa "veszi fel" azt a munkát, amely a világon talán a legnehezebb: hazavinni egy csecsemőt, aki majdnem teljesen magatehetetlen, viselni minden felelősséget testi és lelki egészségéért, úgy nevelni, hogy kedves, együttműködő, tevékeny emberré, a társadalom hasznos tagjává váljon.

-Van-e ennél nehezebb és felelősségteljesebb munka? Nem hiszem. És hányunkat tanítottak meg rá? Tény, hogy majdnem minden szülő úgy neveli gyerekét és kezeli családja gondjait, ahogyan saját szüleitől látta, azok pedig saját szüleiktől és így tovább. A nevelésben tulajdonképpen kétezer éves módszerekre támaszkodunk.

Nem mintha a pszichológia, a fejlődéslélektan és más viselkedéstudományok nem halmoztak volna fel új ismeretanyagot a gyerekekről, szülőkről, személyközti kapcsolatokról, a másik ember fejlődésének elősegítéséről, a hatékony kommunikációról, az emberi kapcsolatok erejéről, a hatékony konfliktusmegoldásról.

- Csakhogy ezek az információk nem igazán jutnak el a szülőkhöz!

Ezen próbált segíteni dr. Thomas Gordon, a humanisztikus pszichológia egyik legnagyobb alakja, aki 1962-ben, a kaliforniai Pasadenában elhatározta, hogy kialakít egy szülőképző programot, ahol a szülők megtanulhatják, hogyan válhatnak eredményes szülővé.

- Azóta világszerte szülők ezrei végezték el a tanfolyamot, olvasták Gordon könyveit, ismerhették meg életfilozófiáját és építhették be a mindennapjaikba.

- A szülőket naponta foglalkoztató kérdést tanulmányozta: a fegyelmezést.

-Azt feszegette, miért nem válik be a hagyományos fegyelmezés a családokban, ugyanakkor hogyan hathatunk mégis a gyerekre.

-Dr. Gordon vizsgálati eredmények, pszichológusi tapasztalatok és saját családi élménye alapján elveti a büntetés és hatalom bevetését.

- Szerinte ezekkel csak újabb problémákat idézünk elő, a lázadástól a a depresszióig.

- Az otthoni büntető fegyelmezésnek számos hatékony helyettesítőjét kínálja, melyek mindegyike a hatalom kizárásán alapuló módszer, lerombolja a mítoszokat is, amelyek a jutalmazás-büntetés rendszerei körül alakultak ki, a „szigorú szeretet” és engedékenység helyett egy harmadik alternatívát ajánl.

-Egy harmadik alternatívát, mely mind a felnőtt, mind a gyermek számára az igényeket kielégítő megoldásokkal végződik.

- Hatására a gyerekben kialakul az önfegyelem, a felelősségérzet, az együttműködés és a mások iránti figyelmesség mérhetetlenül fontos készsége.

- Megnő a gyerek önbizalma is, amely alapfeltétele a szellemi egészségnek és tanulási sikernek.

- A gyereknek a szülőhöz fűződő viszonya is minőségileg másabb lesz, melegebbé, bizalommal telivé válik, az együttműködés, a másik igényeinek a tiszteletben tartása válik a kapcsolat hajtóerejévé. 

A módszer megnöveli a szülő hatékonyságát a gyerek zavaró és elnemfogadható (a szót fogalomként használjuk, ezért nem tartjuk be a helyesírási szabályt) viselkedésének kezelésében, a fegyelmezést önfegyelemmel helyettesíti, az egyoldalúan felállított szabályokat olyanokkal, amelyek kialakításában a szülő-gyerek egyaránt részt vesz, a győztes-vesztes (vagy győztes-győztes) konfliktusmegoldásokat vereségmentes megoldásokkal váltja fel. Mindezt néhány, bárki számára megtanulható készség (pl. problémák megfogalmazása, értő figyelem, én-üzenetek megfogalmazása stb.) segítségével.

Hogy megértsük Gordon elméletét, szükségszerű először a hagyományos jutalmazás-büntetés megközelítést is meg kell vizsgálnunk.

Kezdjük a "fegyelmez" szóval.

A fegyelmez" szó rokon értelmű szavainak hosszú listája: kormányoz, kézben tart, tilt, korlátoz stb. az irányításnak valamilyen fajtáját határozzák meg, mindegyikük a kontrollra, a hatalom bevetésére utal.

-De honnan is ered a szülők hatalma?

-Valahol mindenki tudja, hogy a vezetők ereje a mézesmadzag és a nádpálca használatából származik, vagyis a jutalmazás és büntetés bevetéséből.

-A szülő hatalmának egyik forrása, hogy olyan eszközök (jutalmak és büntetések) vannak a birtokában, amelyek segítségével irányítani tudják a gyerek viselkedését. Pl. ha a gyerek egy új kisautóra vágyik, a szülő megígérheti neki: "Ha ezen a héten minden nap megeszed az ebédet, veszek neked egy kisautót!" (jutalmazás) vagy mondhatja a következőt: "Ha nem eszed meg az ebédet, nem kapsz kisautót!" (büntetés).

Ám, hogyan kellene működnie a jutalmazásnak és a büntetésnek, hogy hatékonyak legyenek vagy hogy egyáltalán működjenek?

A jutalmazás hatékonyságához pl. a következő feltételeknek kell teljesülnie:

1.         Az irányítottnak (gyereknek) elég erősen kell akarnia vagy kívánnia valamit, hogy úgy viselkedjen ahogy az irányító (szülő) elvárja.

2.         Az szülő által felajánlott jutalomnak a gyerek számára valóban kívánatosnak kell lennie, olyan valaminek, amely várhatóan kielégíti valamilyen szükségletét.

3.         A gyereknek a jutalmat osztó irányítótól kell függnie, vagyis a gyerek képtelen legyen önmaga kielégíteni igényét.

Csakúgy, mint a jutalmazás, a büntetés kiszabása is jelentős szakértelmet kíván, hogy a gyerek hatékonyan irányítható legyen:

1.         A gyereknek úgy kell éreznie , hogy a büntetés megfosztja őt valamitől, fájdalmas, kerülendő, ártalmas - vagyis elrettentőnek kell lennie számára.

2.         A büntetésnek eléggé elrettentőnek kell lennie ahhoz, hogy a nemkívánatos viselkedést megszüntesse.

3.         Az irányítottnak képtelennek kell lennie arra, hogy elmeneküljön a büntető helyzetből vagy akár a kapcsolatból.

4.         Az egyszer már megbüntetett viselkedést mindig büntetni kell.

5.         A büntetésre közvetlenül azután kerüljön sor, hogy a helytelen viselkedés bekövetkezett.

6.         A büntetésnek nem szabad más gyerekek, személyek jelenlétében lezajlania, mert zavarba jöhet és agresszívan fordulhat az irányító felé.

7.         A büntetőnek ügyelnie kell arra, hogy a viselkedés soha ne jutalmazódjon.

8.         A gyereket nem szabad túl gyakran vagy túl súlyosan büntetni, máskülönben "lelépnek" - föladják a próbálkozást, elhagyják a terepet, elköltöznek otthonról, otthagyják az iskolát stb.

A jutalmazásnak és büntetésnek egyaránt számtalan buktatója van. --Eljön az idő amikor a jutalmak értéküket veszítik (egy idő után már nem válik be az az ígéret pl. ha jó lesz a gyerek, a decembert megelőző hónapokban a Mikulás szép ajándékot fog hozni), saját maguk megtudják szerezni a jutalmakat (a serdülő elmegy a szünidő alatt dolgozni és megkeresi a zsebpénz), előfordulhat, hogy a jutalom elérése túl nehéznek tűnik vagy az elfogadható viselkedés jutalom nélkül marad (nem leshetjük gyerekeinket minden percben).

-Nem ritka, hogy a gyerek már csak a jutalomért hajt ("Tetszik amit rajzoltam?", "Jó voltam ma?" stb.) és az sem, hogy a jutalom elmaradása büntetésként hat ("Meg sem dicsérted a fogalmazásomat, biztos borzalmas!"). Ez nem azt jelenti, hogy a dicséretnek nincsenek hatékony alternatívái. Gordon megerősítő pozitív én-üzenetek használatát ajánlja.

A büntetés, ezen belül is a gyerek testi bántalmazása (elfenekelés, a sokat emlegetett "atyai pofon", pálcázás stb.), viszont több veszélyt rejt magában.

-A gyerekek büntetését helyeslők soha nem restek azzal érvelni, hogy az ő büntetésük enyhe, jóindulatú és szerető. Azt tartják, hogy csak a súlyos büntetés kegyetlen, embertelen és nem szeretetből fakad, mindez pedig a jóindulat külszínét kölcsönzi a büntetés mellett állásfoglalóknak. Először is fontos leszögezni, hogy az enyhe büntetés nem játszhatja az elrettentő szerepet.

" A súlyosabb fizikai büntetés viszont komoly testi és lelki sérülést okozhat és minél kisebb korban érik ilyen hatások a gyereket, a következmények annál súlyosabbak.

-Ugyanakkor számtalan kutatás bizonyítja, hogy a büntetés erőszakot és agresszivitást szül, egy idő után a szülők elkerülhetetlenül kifogynak a büntetésekből, valamint, hogy a gyerek szigorú büntetése szellemi egészségükre nézve rendkívül veszélyes.

Nem hanyagolhatóak el a gyerekek által használt védekező mechanizmusok sem, amelyekhez akkor folyamodnak, amikor a szülők irányítani próbálják őket.

 Ezeket 3 csoportba sorolhatjuk:

1. Megküzdő jellegűek

•           ellenállás, dac, elutasítás

•           lázadás, szófogadatlanság, engedetlenség, feleselés

•           megtorlás, visszavágás, ellentámadás, vandalizmus

•           verekedés, ellenségeskedés, harciasság

•           szabályok, törvények megszegése

•           hisztéria, düh

•           hazudozás, megtévesztés, az igazság elrejtése

•           mások hibáztatása, befeketítése

•           mások fölötti basáskodás, zsarnokoskodás

•           összefogás, szövetség kialakítása, a felnőtt elleni szervezkedés

•           versengés, a győzelem vágya, a kudarc gyűlölete

2. Menekülő jellegűek

•           visszavonulás, fantáziálás

•           csavargás

•           kivonulás, menekülés, kimaradás az iskolából, otthonról, elrohanás,

•           némaság, ignorálás, a beszélőviszony megszüntetése, a felnőtt "leírása", távolságtartás

•           félősség, félénkség, gyávaság, halk beszéd, húzódozás minden új kipróbálásától, gátlásosság

•           megbetegedés, pszichoszomatikus megbetegedések kialakulása

•           kényszerevés, szertelen fogyókúra

•           alkoholhoz, kábítószerhez folyamodás

3. Megadó jellegűek

•           hízelgés, udvarlás, bókolás, talpnyalás, a felnőtt kegyeinek elnyerése

•           feladás, legyőzöttség érzése, lézengés, tengés-lengés,

•           sírás, zokogás, depresszió vagy reménytelenség érzése

•           bátorítás és állandó helyeslés igénye, bizonytalanság érzése

•           meghunyászkodás, konformizmus, behódolás, engedelmessé válás

Önkéntelenül felmerül bennünk a kérdés: akkor mit tehetünk mint szülők? Vagy egyáltalán tehetünk-e valamit? Hogyan lehet a gyereket másképp, mint nem-fegyelmezéssel irányítani? Mi lesz a szülői tekintélyünkkel?

Gordon megfigyelte, hogy amikor az emberek szülők lesznek, a magatartásukban valami fordulat következik be, az anyaság-apaság szent birodalmába lépve magukra öltik a "szülő" köntösét, elkezdik a szülő szerepét játszani, hirtelen anyuka és apuka válik belőlük. Ennek az átváltozásnak az a hátránya, hogy a szülők elfelejtik, hogy még mindig emberi hibákkal, korlátokkal és valódi érzésekkel rendelkeznek. Ha hiteles szülők akarunk lenni, állítja Gordon, meg kell engednünk magunknak, hogy hiteles emberek legyünk. Valódi emberek, olyanok, akiknek pozitív és negatív érzelmeik is vannak a gyerekeikkel szemben. Következeteseknek sem kell lennünk, hogy jó szülő legyen belőlünk és még csak elfogadó és szeretetteli érzéseket sem kell megjátszanunk a gyerek iránt, ha őszintén nem ezt érezzük. Ugyanakkor nem kell a szeretetnek és elfogadásnak ugyanazt a fokát éreznünk minden gyerekünk iránt.

- Végül pedig fölösleges egységfrontot kialakítanunk a párunkkal, mert azt gondoljuk, hogy a gyerekneveléshez ez szükséges.

A két szülő jelenléte a családban még tovább bonyolítja a képet. Általában az egyik elfogadóbb mint a másik, ráadásul a két szülő elfogadási vonala, különböző időben mozdul le és felfele, a helyzettől és lelkiállapottól függően.

A fentiek alapján leszűrhetjük a következőket:

1.         A szülők következetlensége elkerülhetetlen.

2.         Az apának és anyának lehetetlen mindig ugyanazt érezniük és nincs szükség szülői egységfrontra.

3.         Nincs olyan szülő, aki mindig, minden gyerekviselkedésre elfogadást érezne.

Igaz ugyan, hogy a gyerekek jobban szeretik, ha elfogadják őket, de nagyon ügyesen tudnak bánni szüleik elnemfogadó érzéseivel is, ha ezekről világos és őszinte közlést kapnak. Ez nemcsak a gyermek boldogulását könnyíti meg, hanem abban is segít, hogy szüleit igazi embernek lássa: megértő emberi lénynek, akikkel szívesen tart fenn kapcsolatot.

Gordon azt is állítja, hogy a gyerekek igazából nem rosszalkodnak, ellenben, mi felnőttek a rosszalkodás szót kizárólag csak gyerekekre használjuk.

 -Nem mondjuk pl. "A férjem rosszalkodott a tegnap.", "A vendégeim rosszalkodtak az ebéd alatt.", "A beosztottjaim mostanában rosszalkodnak, fizetésemelést kérnek."

-Szerinte a felnőttek akkor mondják, hogy a gyerek rosszalkodik, ha egy bizonyos viselkedését úgy ítélik meg, hogy az ellentétes a szülő elképzeléseivel arról, hogyan kellene viselkednie a gyereknek.

-A rosszaságot a felnőtt tapasztalja, nem a gyerek.

-- Ha megértjük ezt a lényeges különbséget, a gyerek minden egyes tettét úgy láthatjuk, mint puszta viselkedést, melynek a kizárólagos célja az igények kielégítése, hiszen a gyerek nem a felnőtt ellen, hanem saját magáért próbál tenni valamit.

-Amikor gyerek olyat tesz, ami megakadályozza a a felnőttet valamely igényének a kielégítésében (elnemfogadható viselkedés), a viselkedés a felnőttnek okoz gondot, a problémagazda a felnőtt (pl. a gyerek sáros cipővel bemegy a frissen felmosott konyhába; nyomogatja gombokat, miközben a szülő telefonon beszél stb. )

-Azonban, ha a gyerek az, aki nem tudja kielégíteni valamelyik szükségletét, a helyzetet úgy tekintjük, hogy a gyereknek van problémája - vagyis a gyerek a  problémagazda ( pl. unatkozik; úgy érzi, semmi nem sikerül neki stb.).

http://www.okosbaba.hu

#1 Dr.BauerBela

---