Munkamegosztás és szerepcsere
A szereprugalmasságot mi sem fejleszti jobban, mint egymás párkapcsolati szerepeinek átmeneti átvétele,, gyakorlati kipróbálása. Ez
történhet a szerepek adott idõszakra szóló megosztása, vagy ad hoc szerepcsere
formájában., éspedig az együttélés bármely területén: tehát pl. a
háztartási, a gazdálkodási, a szülõi, a szexuális és a foglalkozási
szerepek terén.
Háztartási munkamegosztás a
hagyományos házasságban is elõfordul, bár többnyire nem válik
rendszeressé. A „besegítés” különben sem
igazi munkamegosztás. Az utóbbiról csak akkor beszélhetünk, ha a
háztartási feladatok állandó jelleggel és megállapodás szerint oszlanak meg az
együtt élõ partnerek között. A férjek ma még a háztartási
munkák aránytalanul kisebb hányadát vállalják (ha vállalják), s azt
sem rendszeresen. Pedig a háztartási és gazdálkodási szerepek cseréje
viszonylag a legkönnyebb.
Két fõ módszere van.
Az egyik a cserét bizonyos feladatokra korlátozza. A másikban a csere
minden háztartási feladatra érvényes, de határozott idõtartamú. A kettõ
egymással kombinálódhat. Például megállapodhatnak abban, hogy az egyik
héten a férj ágyaz be, készít reggelit és takarít, a másik héten pedig a
feleség. Ebbõl azonban igazi szereprugalmasság csak akkor lesz, ha idõnként változtatják a cserélendõ feladatokat, vagy kiszélesítik
azokat úgy, hogy az egész háztartási és gazdálkodási szerepkört
felöleljék. Például az egyik héten a férj a „hetes”, õ felelõs az egész
háztartásért és õ gazdálkodik a kiszabott háztartási pénzzel, a másik héten a
feleség. Aki közben pl. a gyermekekkel foglalkozik többet, amíg férje a
„hetes”.
Az átmeneti szerepcsere teljességéhez persze nem érdemes mereven
ragaszkodni. A lényeg az, hogy ne legyen egyetlen olyan, közös
feladat sem, amelynek megoldásából az egyik házastárs állandóan kivonja
magát.
A szülõi szerepek cseréje és megosztása
is a gyakorlatban több gondot okoz; különösen a férfiaknak megy
nehezen. Hagyományos neveltetésük következtében ugyanis „nincs érzékük” a gyermekgondozáshoz;
fõleg a szeretetet nyiltan kimutató, „anyás” magatartáshoz.
Pedig
az anyák munkába állása és a gyermeknevelés érdeke szükségessé
teszi, hogy az apák többet (sõt, lehetõleg ugyanannyit)
foglalkozzanak gyermekükkel.. Ez akkor a legkönnyebb, ha a
csecsemõkortól kezdve rendszeresen bekapcsolódnak a gyermek gondozásába,
és ha kell, helyettesítik az anyát, eleinte rövidebb, késõbb hosszabb
ideig. A szerepcsere másik oldala, hogy mindketten gyakorolják a
megszokott, hagyományos nevelési stílustól való eltérést és ezek
cseréjét; pl. az anya is tudjon határozottan, „férfiasan” bánni a
gyermekkel stb.
A szexuális szerepek cseréje, spontán
váltakozása napjainkban a szexuális kultúrával párhuzamosan terjed, de a
párkapcsolatok többségében még valószínûleg sokan ragaszkodnak a
hagyományos szerepekhez, Sok nõ például még több évi együttélés
után is vonakodik a szexuális kezdeményezéstõl, mert az „a férfi dolga”. E mögött persze gyakran az is
meghúzódik, hogy nem élvezi, s ezért nem kívánja az erotikus
együttléteket..
A kapcsolat kezdetén
kialakított, szexuális szokások többnyire alig változnak.
Kísérletezésre, új módok és helyzetek keresésére ritkán kerül sor. Igy minden
megszokottá, s könnyen unalmassá válik.
Egy nyitott és egyenrangú párkapcsolatban ezzel szemben
magától értetõdik a szexuális együttlétek közös értékelése, az új
szeretkezési lehetõségek megismerése, kipróbálása és az esetleges problémák
õszinte feltárása. Ilyen
kapcsolatban a nõ is lehet aktiv „csábító”, kezdeményezõ, sõt, akár irányító. A nemi élet legnagyobb veszélye az
egyhangúvá válás, a telítõdés, az elszürkülés és vágycsökkenés. Ezért
hat frissítõen, ha a partnerek idõnként fölcserélik a megszokott, erotikus
szerepeket, vagy új, eddig még ki nem próbált erotikus játékokkal teszik
változatosabbá szexuális együttléteiket.
A foglalkozási vagy kenyérkeresõ
szerepek cseréje nálunk meglehetõsen ritka, aminek két fõ oka van. Az
egyik, hogy általában a nõk is igyekeznek valamilyen keresõ foglalkozást folytatni,
s többnyire egészen mást, mint a férfiak. Másrészt épp a
szakképzettségük ( ha van!) eltérõ jellege eleve lehetetlenné teszi
az érdemleges cserét. Egyelõre az sem igen fordul elõ, hogy néhány
évig a férfi marad otthon a kisgyermekkel, miközben az anya továbbra is
dolgozni jár. (Skandináv országokban ez viszonylag
gyakori.) Régi, szocialista utopiák szerint a jövõ
társadalmában a sokoldalú, politechnikai képzettség folytán bárki tetszés
szerint váltogathatja foglalkozási szerepeit. Egyelõre azonban inkább ezzel ellentétes folyamatnak vagyunk tanúi: fokozódik a
specializálódás, és a szakembereket egyre kevésbé lehet helyettesíteni. A
szerepcsere lehetõsége így ma még inkább csak a magánéletre korlátozódik. (Ami
persze nem zárja ki, hogy a nemek a közéletben is szerepet cserélhessenek.)
A magánéleti lehetõségeken belül már itt érdemes még egy
, éspedig pszichológiai jellegû szerepcserére
felhívni a figyelmet. Lényege, hogy bármikor, de fõleg
bizonyos kritikus helyzetekben – véleménykülönbségek, viták, döntések esetén
-- miután már ismerjük egymás álláspontját, elõzetes megállapodás szerint
szerepet cserélnek: beilleszkednek a másik helyzetébe (empátia!) , hogy az õ szemén keresztül is lássák
a kérdéses ügyet. Szociálpszichológiai kísérletek tanúsága szerint a
résztvevõk beállítottsága jelentõsen megváltozik, ha azt a feladatot
kapják, hogy a sajátjuktól eltérõ álláspontot védelmezzenek.
Ugyanez történhet az együtt élõ partnerek lélektani szerepcseréjében:
akkor értik meg igazán egymást, ha egy idõre „belebújnak” egymás szerepébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése