Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2014. május 2., péntek

PROBLEMATIKUS GYERMEK AZ ISKOLÁBAN

Problematikus gyermek az iskolában 

A problematikus gyerek beilleszkedését az iskolába önmaga nem tudja megoldani. „Problematikus” éppen abból a szempontból, hogy a szokásos nevelési eszközök – jutalmazás és büntetés – nem hatékonyak nála. Pedagógusoknak, szülőknek együttes munkájára, együttes segítségére van szüksége, hogy problémáinak megoldásához önmaga is hozzá tudjon járulni.
            A pedagógus elsősorban az osztályközösség munkáját irányítja. Az a célja, hogy az iskolai órán megértesse a tanulókkal mindazt, amit meg kell tanulniuk, és számon kérje, ellenőrizze eddigi tudásukat. Egyszerre figyel saját munkájára, saját mondanivalójára, a tanítás módszerére, az óra felépítésére és lefolyására, és ugyanakkor figyel az  előtte nyüzsgő gyerekekre, akik figyelnek, vagy figyelmük elkalandozik, részt vesznek a tanításban vagy a pad alatt játszanak. A tanítónak állandóan kontrollálnia kell önmaga mondanivalóját aszerint, hogyan tükröződik a ráfigyelő gyermekek megnyilvánulásaiban a tananyag megértése. Ebben a nehéz, koncentrált és ugyanakkor sokfelé ágazó, megosztott figyelmet kívánó munkájában nagyon megzavarja a problematikus gyerek.
            Minden osztályban akad egy-két olyan gyerek, aki zavarja a tanítást, aki ingadozó figyelmével, társai figyelmének elterelésével „kilóg a sorból”. Ezek a gyerekek nemcsak a tanító figyelmét vonják el a tanítástól, hanem zavaró érzéseket is okoznak. Talán rosszul és unalmasan magyaráz, talán saját munkájában van a hiba? Saját kudarcának érzi, ha egy-egy tanulót nem tud megtanítani arra, amit a többi könnyedén elsajátít; sőt bosszúsága és rossz érzése növekszik, hiszen azt tapasztalja, hogy egy-egy rendetlenkedő, „bohóckodó” gyerek magára vonja társai figyelmét is.
            Természetes, hogy a pedagógus ilyenkor olyan fegyelmezési eszközhöz nyúl, ami a rendelkezésére áll: rászól a gyerekre, megszidja, külön ülteti, intőt ad. S amikor kifogy a fegyelmező eszközökből, megpróbál a szülőkkel beszélni vagy végső esetben az igazgatónak panaszt tenni. Természetesen azzal a rossz érzéssel teszi, hogy az igazgató talán őt fogja hibáztatni, amiért nem tud fegyelmet tartani.
            A gyermekpszichológusok tapasztalata szerint a pedagógusok elsősorban a tanítás fegyelmének megbontása miatt fordulnak segítségért a pszichológushoz.
Legfőbb panaszaikat az általános iskolás gyermekekre az alábbi sorrend tükrözi: nyugtalan, agresszív, fegyelmezetlen, túl mozgékony, dekoncentrált. Ezeket a beilleszkedési nehézségeket követik sorrendben neurotikus és antiszociális zavarok, például: dadogás, tik, bevizelés, onánia, csavargás, lopás. Majd azok a problematikus gyermekek zárják a sort, akik önmagukban talán többet kínlódnak, mint a többiek, de nem hívják fel lármás viselkedésükkel a nevelők figyelmét: ilyen a gátlásos, szorongó, passzív gyerek, aki kevesebbet teljesít, mint képességei lehetővé tennék.
            Mint a panaszok gyakoriságának sorrendjéből is kitűnik, a teljesítmény és az ehhez szükséges fegyelem a pedagógus primer mércéje, és minden ettől eltérő zavarja a munkájában. Talán nem is azt szeretné tudni, amikor a pszichológushoz küldi a gyermeket, hogy mi az oka a gyermek eltérő viselkedésének, mint inkább azt, hogyan tudna rajta változtatni, hogy tudná a zavarokat kiküszöbölni.
            Ha a gyerek pszichológushoz kerül, s a pszichológus mindezekről a panaszokról hall a szülők beszámolójából, akkor elsősorban azt a kérdést teszi fel magának, mi lehet ezeknek a bajoknak a hátterében milyen okok és kiváltó okok játszhatnak szerepet abban, hogy a gyermek az iskolai követelményeknek – akár teljesítmény, akár a fegyelem terén – nem tud eleget tenni.
 Az intelligencia fokát, a figyelem ingadozását, az érzelmi kapcsolatok sérültségét, a cselekvés indítékait próbálja kikutatni. Megállapításai nem értékítéletek, hanem a gyerekkel való bánásmód lehetőségeinek kitapogatására szolgálnak.
            A pedagógus és pszichológus nézőpontja eltérő, s talán abban különbözik leginkább, hogy a pedagógus inkább erkölcsi tulajdonságai szerint ítéli meg a gyermeket, például: „lusta”, „szorgalmas”, „fegyelmezetlen”, „igyekvő” stb. Ezek a kétségtelenül meglévő tulajdonságok könnyen általánossá válnak, s a gyerekhez tapadnak. Nemcsak a „szorgalmas” és „igyekvő” gyerek fog úgy viselkedni, ahogy tulajdonságaihoz méltó, hanem a „lusta”, „fegyelmezetlen” is az ilyen elvárásnak próbál eleget tenni. Ezeknek a jelzőknek nemcsak az a buktatója, hogy a gyerek a tanári ítéletnek megfelelően viselkedik akaratlanul is, hanem, hogy a tanár is nehezebben veszi észre, ha a gyerek igyekezni kezd, és változni szeretne.
            Hasonló értékítéletnek tűnik sok esetben a pszichológushoz való irányítás is. A nevelő nem bír a tanulóval, s mintegy „büntetésből” pszichológushoz küldi, ráhárítja a gyermek megfegyelmezését. Ezzel némely esetben mintha a gyerekkel való foglalkozás gondját is elhárította volna magától. Más esetben az értékítélet megakadályozza a pedagógust abban, hogy a problematikus gyermeket pszichológushoz irányítsa, hiszen a gyerek nem „idegbeteg”.
Az „idegbetegség” kifejezés laikus körökben hasonlóan megbélyegző, mint a gyerekek körében a „hülye” vagy a „dilis”.
            Sokszor találkozunk szülőkkel, akik érzik gyermekük bajait, és pszichológushoz fordulnak. Az iskolában azonban nem mernek szólni, mert nem tudják, hogy a pedagógus megértően fogja-e fogadni vagy pedig bizonyítékát fogja-e látni saját ítéletének: „a gyerek idegbeteg és nem való normális közösségbe”, hiszen pszichológushoz is jár. a szülő joggal attól fél, hogy gyermeke kitaszítottság érzése még inkább növekedni fog, és a zavaró tünetek csak fokozódnak. Előfordult már, hogy a tanítónő vagy a gyerektársak tapintatlan megjegyzései miatt a gyerek sírva könyörgött anyjának, hogy ne kelljen pszichológushoz járnia.
            Feltétlenül el kell oszlatnunk egy félreértést: a nevelési tanácsadókban és a pszichológiai rendeléseken nem „idegbeteg” gyerekekkel foglalkozunk, hanem olyanokkal, akiknek nevelésében probléma van, akiknek harmonikus fejlődését akadályozza valamilyen pszichés zavar, amely akár az iskolai beilleszkedés nehézségeiben, akár egyéb pszichés tünetben nyilvánul meg.
 Problematikus gyermeknek nevezhetünk pedagógiai szempontból minden olyan gyermeket, aki a közösségbe nem tud beilleszkedni, az átlagtól eltérő viselkedést mutat, aki egyéni figyelmet, egyéni bánásmódot igényel.
            Azok a tanítók és tanárok, akik hasonló megoldásnak szánják a pszichológushoz való irányítást, mint az intőt vagy az igazgatói rovót, azok rendszerint elégedetlenek is a pszichológus munkájával. Eredménytelennek tartják a pszichológiai foglalkozást, mert legtöbbször azonnali hatást várnak, és nem értik, hogy a gyerekkel együtt olyan folyamat részesei, amely csak együttműködéssel oldható meg.
            A pszichológus és pedagógus együttműködésének van azonban másik jól ismert nehézsége is. a pedagógus felfigyel a gyermek problémáira, látja, hogy nehézségekkel küzd, és felszólítja a szülőt, hogy forduljon pszichológushoz. Bizony, nem ritka, hogy a szülő ilyenkor vádolva, sértve érzi magát, védekező és visszautasító lesz, elutasítja és kicsinyíti gyermeke bajait, és a pszichológushoz ezeket a sérelmeket viszi el a gyerekkel kapcsolatos problémái helyett.
            Néha persze az is előfordul, hogy a szülő nem is tudja pontosan, mit is kifogásol a tanító gyermeke viselkedésében. Némely iskolában adminisztratív úton intézik el a kérdést. A szülő kap egy gépelt cédulát, amelyben utasítják, hogy vigye gyermekét a nevelési tanácsadóba. Így a szülő a pszichológusnál joggal védekezik, ami rendszerint így hangzik: otthon nincs a gyerekével semmi baj.
 Ha a szülő úgy ül a pszichológus elé, mint a „vádlottak padjára”, eleve elutasító lesz minden segítségnyújtással szemben.
A pszichológiai munkához csak akkor lehet hozzákezdeni, ha sikerül a pszichológusnak ezt a védekező sértődöttséget feloldania. Természetesen, ha a nevelő maga is megértéssel vesz részt a szülő gondjaiban, ha kellő tapintattal és megértéssel hívja fel a szülő figyelmét gyermeke problémáira, akkor megkönnyíti a szülő és a pszichológus együttműködését, amely természetesen visszahat a nevelői munkára is.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése