Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2014. május 27., kedd

GYERMEKI AGRESSZIÓ-AMIKOR A MESE ÉS A VALÓSÁG ÖSSZEKEVEREDIK

A szülőknek sokszor egyszerűbb leültetni a gyereket a tv elé, mint hogy mesekönyvből meséljenek neki, vagy játszanak, foglalkozzanak vele. Ez azonban hosszútávon egyáltalán nem jó megoldás, sokkal többet árt, mint használ. A sok csatorna, a színes, hangos filmek ugyan lekötik a kicsik figyelmét, de a következmények rendkívül veszélyesek lehetnek.

 

Tévénéző gyerekekből lesznek a bűnözők?

A médiának óriási hatása van abban, hogy a gyerekek agresszívan viselkedjenek, hiszen sokan közülük utánozzák a filmekben látott viselkedésmintákat. Vizsgálatok igazolják, hogy az elmúlt 30 évben, a televízióban megjelenő agresszív jelenetek számával arányosan növekedett a fiatalok által elkövetett erőszakos cselekedetek száma.

Az agresszív filmek ugyanis azt sugallják a gyerekeknek, hogy ez a viselkedés elfogadott, sőt, szükségszerű, és nyugodtan legyenek ilyenek. Pszichológusok szerint minél több agresszív filmet néznek a gyerekek, annál inkább hozzászoknak az erőszak látványához és a halál fogalmához, így válva maguk is agresszív emberekké.
Egy kutatás szerint azok a gyerekek, akik 10 éves koruk környékén sok erőszakos hatásnak voltak kitéve, felnőttkorban 150%-kal gyakrabban követtek el valamilyen bűncselekményt, mint azok, akik nem kerültek kapcsolatba gyermekként az agresszióval.
A gyerekek a televízióban látottakat ugyanis még nem úgy élik meg, mint a felnőttek, ők még nem tudják, mi a valóság és mi a „mese”. Így a tv-ben látottak akár traumát is okozhatnak nekik, vagy agresszív viselkedést válthatnak ki belőlük, hiszen nem minden esetben tudják feldolgozni vagy megfelelően kezelni az őket ért hatásokat. A felgyülemlett feszültségek, félelmek pedig komoly viselkedészavarok kialakulásához vezetnek.
A gyermek erőszakos, agresszív viselkedését sok szülő hajlamos az életkor sajátosságainak a számlájára írni, ezt azonban rosszul teszik. Az ilyen megnyilvánulásokat minden életkorban komolyan kell venni. Magyarországon az elmúlt három évben több mint 15 százalékkal nőtt az ilyen esetek száma.
Az erőszakos viselkedés megnyilvánulhat többek között dühkitörések, testi erőszak, mások iránti kegyetlenség, vagy akár vandalizmus formájában is. Ezek megfelelő kezeléséhez minden esetben szakember szükséges, aki az időben elkezdett terápiával megtanítja a gyermeknek, hogyan kezelheti a haragját megfelelő módon, hogyan fejezheti ki csalódottságát, valamint megtanítja őt arra is, hogy a tetteknek következményei vannak, amelyeket vállalnia kell, azaz felelősségteljesebb viselkedésre ösztönzi őt.

 

Testileg és lelkileg is meggyötri a tv a gyerekeket


Nemcsak a filmek, a mesék, hanem a műsorok közötti reklámok is hatással vannak a gyermekre, hiszen az ott látottak közül sok dologra vágyhat, amit a szülő pénztárcája viszont nem engedhet meg számára, így a lelke ezúton is sérülhet.
Szinte áramlik az emberhez az a mondanivaló, hogy amit reklámoznak, az feltétlenül szükséges a mindennapi élethez, ez azonban nem így van. A szülőnek azt is mérlegelnie kell, hogy még ha meg is tudja venni a reklámozott játékokat a gyereknek, valóban szüksége van-e rá, vagy éppen a gyerek szellemi, testi fejlődését gátolná.
A sokat tévéző gyerekek fizikális, egészségügyi problémákkal is küzdhetnek, hiszen a tv-nézést választják a sportolás helyett, és ezt jobbára nassolással kombinálják. Az elhízás és a sok tévézés közötti összefüggés is tudományosan bizonyított.

 

A tévét néző gyerekek rosszabb tanulók


A tévénézés és a gyerekek tanulási eredményi között is szoros összefüggés mutatható ki. Vizsgálatok igazolják ugyanis, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek a szobájukban televízió van, rosszabb olvasási, matematikai és felfogóképességgel rendelkeznek, mint a társaik. A tévézés mellett a gyerekek figyelme a tanulásra sem elegendő, ezért az iskolában is rosszabbul teljesítenek.
Arról nem is beszélve, hogy az iskolai tananyag megtanulása, és a tévénézés között minden esetben el kellene telnie legalább 30 percnek, ugyanis neurobiológusok felfedezték, hogy a tévézés hatására törlődnek a megtanultak, nem raktározódnak el a hosszú távú memóriában, mert a tévében látott képek által keltett ingerek túlságosan erősen hatnak a gyerekekre.

 

Az igazi élet a tv-n kívül van!


Szakemberek szerint a 0-3 év közötti gyerekek egyáltalán ne nézzenek tévét; 3-5 éves kor között legfeljebb 30 percet, a 6-8 év közöttiek 1 órát, 9-12 éves kor között pedig másfél órát naponta, a gyerekszobában pedig egyáltalán ne legyen televízió.
Emellett minden szülő és tanár feladata, hogy megóvja a gyerekeket az agresszív filmek hatásaitól, felhívja a gyerekek figyelmét az erőszakos filmek veszélyeire, és ne csak eltérítse ezektől, hanem helyettük javasoljon és biztosítson számukra más, hasznos időtöltést, úgy, mint a sportolást, a zenetanulást, vagy egyéb szabadidős elfoglaltságot, hogy testileg, lelkileg és szellemileg is ép felnőtt válhasson belőlük.



#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése