Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2014. május 11., vasárnap

GYERMEKKORI BARÁTSÁGOM PÁSKÁNDI GÉZÁVAL

GYERMEKKORI BARÁTSÁGOM PÁSKÁNDI GÉZÁVAL





Idézem Gézát egy Panek Zoltánnal készitett interjújából:
Kérdés: ....mit köszönhetsz te annak, hogy épp Szatmár megyében, Károlyi Gáspár és annyi más nagy író szülőföldjén láttad meg a világot ?
Válasz: Beleszámítva apám és anyám beszélt nyelvét, jó földieim ízes szép beszédjét is, s a magam szomjú fogékonyságát – TALÁN MINDENT 
Páskándi Gézával mindketten 194o szeptember 5-ig román fennhatóság alatt éltünk. Az a pár év, ami egy gyermek életében meghatározó értékeket nyújt, erre a az időszakra esett. A tudatformálás, anyanyelv tanulása, iskola, olykor a fenyítések és verések már érezhetően keserű élményanyagunkká váltak. A születési anyakönyvi kivonatunkban például nem a szülők által igényelt nevet írták a keresztlevelünkbe. Páskándi Géza-helyett-PÁSKÁNDI GHEIZA- t. Amikor heccből így szólítottuk, Géza minden alkalommal a mindenszenteket is földre kényszerítő káromlással reagált. Én a Bauer Béla helyett: BAUER ADALBERT nevet kaptam az akkori román kormány belső rendelkezései alapján történő románosítás miatt.
Tehát erről az időszakról szól a mi gyermekkori pajtási, majd később őszinte és nyílt emberi barátságunk. Nem célom feltupírozni ezt a közös mozzanatát életünk minőségének igazolására, csak annyival érvelek hogy Géza mindig csak Bécikémnek szólított egész életünk folyamán, még akkor is, ha feltételesen– nagyon frászos  hangulatban volt
A hídontúl : az akkori peremvidék Szatmár város kis szegénytelepének számított.
Mi volt arra a magyarázat, hogy két gyermek elég nagy távolságról  megismerjék egymást és pajtási kapcsolatot alakítsanak ki egymással. Amint már említettem: Szatmár peremvidékén sok gyermek volt. A kisállattenyésztés még sok felnőttnek is az egyedüli szórakozást jelentette. A gyermekek imádtak csereberélni, bugyli-bicskát, galambokat, nyulakat, énekes madarakat Együtt jártak pecázni a Homoródra, fürdeni a Szamos torkolatához, vagy a Kubikra csónakázni a hazulról elcsent mosóteknőkkel. Télen pedig – ereszkedni – szánkóval a vasúti töltésen. Ez egy autonóm gyermektársadalom volt a maga megismételhetetlen örömeivel, nehéz sorsával és egész életen át tartó barátságokkal.
Még 70 év távlatából is boldogan írom le a város peremvidék gyermekeinek a. hangulatát, azt az érzést, amikor mindent a sajátodnak éreztél a rengő aranysárga búzatáblákat, eperfákat a Hegyi úton, vizeket, a bokáig érő nyári poros utak forróságát. az összes gyümölcsöst, a birkózásokat, verekedéseket stb.

1940 szeptemberében Géza 7 éves volt, jómagam 9 éves. Én szemtanúja voltam a magyar hadsereg felszabadításának – élükön a fehér lovon a kormányzóval.
Úgy hiszem, hogy a román hatalom kitörölhetetlen, mély nyomokat hagyott alakuló gyermeki létünk emléktárában. Feltétlenül Géza nemzeti énjében is lelki fájdalmat hagyott, ami egész életében végigkísérte, és arra a cselekvésre késztette, amire a múltja és jelene kötelezte.
16 évet élt Géza Szatmár megyében: 7 évet Szatmárhegyen, 9 évet Szatmár városában. Az elemi iskolai tanulmányait az első osztály után Szatmárnémetiben folytatta a hegyi úti általános népiskolában.
De mi ott születtünk , ott éltünk. A Dohánybeváltó, .a Nagycsaládosok telepe: az Oncsa- és a Gőzfűrész telep, a Kubik, a Lókert, a Biki tér, a Zsadányi úti Kereszt, a Farkas udvar zsellértelepe stb szomszédságában. Meg vagyok győződve, hogy írói élményanyagának háttere a szatmárhegyivel kiegészítve innen is származik. Gyermekgyógyászként mindig tekintetbe veszem a gyermekkor közegének a ráhatásait az alkotó készség hátterének és minőségének a megítélésében. Ez az esetek többségében döntő jelentőségű.
  Említésre méltó kérdésfeltevés az, hogy a román politika főként az oktatást vette kereszttűz alá. Mi már csak román nyelvű óvodába járhattunk. Anyanyelvünk megőrzését csak a felekezeti iskolák biztosították, ahol a magyar oktatásügy rendszertana volt érvényes. Az pedig annak idején virágkorát élte. Így, mindvégig lehetőségünk volt anyanyelvi oktatásban részesülni. Tehát anyanyelvünknek  az ízes szatmári szónak – mindvégig továbbélt a vitalitása és reménye, hogy hosszú ideig ,még a végváriak mindennapi szótárában is méltó helyet foglaljon el.



#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése