Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2014. május 24., szombat

MILYEN A "NORMÁLIS" ÉS ERKÖLCSÖS NEMI SZEREPVISELKEDÉS

Milyen  a  „normális”és erkölcsös  nemi  szerepviselkedés?

Az erotikus viselkedés legyen kényszermentes, szabadon és tudatosan (felelõsséggel)  vállalt, s ne okozzon függõséget egyik partnernek sem. 
A „normalitás” ennél pontosabban nehezen határozható meg, s eléggé viszonylagos, hiszen éppen a viselkedés szabadságát, kényszermentességét többféleképpen lehet értelmezni és ezért vitatható is. 
A  viselkedést ugyanis mindig valamilyen erkölcsi (vagy jogi)  normák igyekeznek szabályozniEzek ugyan koronként és társadalmanként változnak, de az adott társadalomban  érvényesülnek. 
Igy például történelmileg eltérõ normákkal találkozunk  a prostitúció vagy a pornográfia megítélésénél, de a szexuális függõségekkel kapcsolatban említett más viselkedéseknél is.  A modern társadalom azért sajátságos, mert  a normák itt már nem olyan egységesek, mint a régebbi, például a középkori keresztény társadalomban, hanem a „multikulturalitásnak”  megfelelõen a szexuális viselkedés sokféle normája  (szkriptje) érvényesül, s mindegyik eltérõen ítéli meg, hogy mi a normális, kívánatos és egészséges – vagy abnormális és beteges.
A  „normák” vagy statisztikai, vagy erkölcsi jellegûek. Az elõbbi  egy számszerû átlagot fejez ki; egyfajta viselkedés elõfordulásának gyakorisági átlagát, amitõl egyénileg valamelyest mindenki eltér, s nagyon viszonylagos, hogy milyen mértékû eltérést  tartanak normálisnak. á Ha viszont egy más megítélés alapján  az adott viselkedés káros az egyénre, vagy másokra nézve, akkor  gyakori elõfordulása ellenére  is nehezen tartható „normálisnak”.
Csakhogy mik a viselkedés „károsságának”  kritériumai? Ez megint relativ, hiszen ugyanaz a szexuális viselkedés  korántsem tûnik mindenki számára károsnak;  egyesek ártalmatlannak, mások akár hasznosnak  is  tarthatják. De majdnem ugyanez mondható  az „egészséges”  vagy „beteges”  kritériumáról is.
Az ellentétes értékelések mögött gyakran nem logikusan átgondolt érvek, hanem  elõítéletek és szélsõségesen eltúlzott  aggályok  vagy  tekintélyelvû hivatkozások rejlenek.
 Az elõítéletek leküzdését megnehezíti, hogy rendszerint vannak bennük részigazságok, amelyek látszólag alátámasztják azokat.  Például a maszturbációval kapcsolatos, negativ véleményüket sokan azzal indokolják, hogy  bûntudattal jár, s így ideges tüneteket, sõt, magányosságot eredményezhet;  fiúknál pedig a korai magömlés megszokásához vezet, tehát károsan hat a késõbbi partnerkapcsolatraEzek  valóban reális veszélyek lehetnek, de nem magából az  önkielégítésbõl erednek, hanem a kedvezõtlen körülményekbõl  és a  tájékozatlanságból.  Hiszen egyáltalán nem szükségszerû, hogy  a maszturbáció bûntudattal járjon, s a késleltetés gyakorlásával  a túl gyors orgazmus és magömlés is könnyen  elkerülhetõ.  Annak sem a maszturbáció az oka, ha valaki nem eléggé motivált a partner-keresésre, hanem a  személyiségfejlõdés  szextõl független zavara.
 A maszturbációhoz kapcsolódó fantáziák  pedig éppen a szexuális kapcsolatlétesítés  képzeletbeli  próbacselekvései, tehát erõsítik a motivációt.
Sigmund  Freud ugyan a maga korában jelentõsen hozzájárult a szexuálpszichológia fejlõdéséhez, debizonyos tévedései elõítéletként éltek tovább a köztudatban.  Ilyen  például  a nõi szexualitással kapcsolatos ama hipotézise, hogy a klitorális orgazmus  „infantilis” jelenség, s a „normális”, felnõtt nõnek képesnek kell lennie  vaginális (tehát a közösülés során bekövetkezõ)  orgazmusra. Ezen az alapon azonban  csupán a nõk csekély hányada  (20-30%)  lenne  normálisnak nevezhetõ. Szerencsére azóta  számos vizsgálat  megerõsítette, hogy  a klitorális orgazmus  legalább olyan normális, mint a vaginális;  fiziológiai szinten mindkét esetben ugyanaz történik, a  lelki átélés és értékelés  pedig mindkettõnél változó  és  szubjektiv. 
A férfi szexualitással kapcsolatos, jellemzõ  elõítélet  például, hogy  sok férfi azt hiszi:  mindenáron erõsnek, kezdeményezõnek és kontrollhelyzetben levõnek kell  lennie;  holott ezek ellentétesek a jó szexhez nélkülözhetetlen  gyengédséggel, spontán érzékiséggel  és rugalmas alkalmazkodással.  A teljesítmény-központúság  folytán a célratörõ férfiak  számára  az erekció és az orgazmus a legfontosabb;  a  szeretkezés így pusztán teljesítménnyé devalválódik.
 Erõs  szkript, hogy a szexben nemcsak a kezdeményezés, hanem az  irányítás is a férfi dolga; a nõ igényeire ezért alig figyelnek
 Azt hiszik, hogy  mindig készen kell állniuk a szexre minden alkalmat ki kell használniuk – ez gyakran kudarcokhoz vezet.  Koitusz-centrizmusok lényege, hogy mindig közösülésre törekszenek;  a  petting  számukra  csak  elõjátékot jelent.  Többnyire ehhez kapcsolódik az  orgazmus-centrizmus,  vagyis hogy értéktelennek tartják az orgazmus nélküli szeretkezést
 nõi szexualitáshoz kapcsolódó  „mítoszok” (elõítéletek) közül  a következõket ismertetik:
1. A  szex  csak a  fiatal nõknek való;  holott (mint láttuk)  szexuális reagálókészségü korántsem csökken úgy, mint a férfiaké.             2.  Minden nõnek többszörös orgazmusa kell legyenholott a nõk alig egynegyede rendelkezik a multiorgazmus képességével. 
 3.  A  terhesség és  szülés csökkenti a nemi válaszkészséget.   Valójában a szülés körüli heteket kivéve  nem csökkenti. 
 4. A nõk aktiv nemi élete a menopauzával lezárul.  A tények ezt sem támasztják alá; inkább felszabadítólag hat, hogy nem kell tartaniuk a terhességtõl. 
 5.  Jól nevelt nõk nem izgulnak fel a pornográfiától A vizsgálatok épp az ellenkezõjét mutatják. 
 6.  Az igazi nõk nem kezdeményeznek szexet és nem mutatják ki, ha nagyon élvezik.  Ez csak a viktoriánus kor elavult normarendszere szerint van így. 
 7.  A  fogamzásgátlás  mindig a nõk dolga.  Ez patriarchális szemlélet, amely felmenti a férfit a közös felelõsségvállalás alól.  Jó néhány szkripttel lehetne még folytatni, hiszen a nõk a férfiak elõítéletei közül is sokat átvettek;  napjainkban ugyan kezdenek ezektõl megszabadulni, de mindig feltûnik néhány új, divatos szkript.
A  szexuális viselkedés „normális” vagy „abnormális”  voltát annak  „természetes” vagy „természetellenes” jellegétõl  is  függõvé szokták tenni.  Régen például minden olyan szexuális viselkedést, amely nem szolgálta, vagy éppen akadályozta a nemzést, a fajfenntartást, „természetellenesnek” s igy abnormálisnak tartottak;  ez magyarázza többek közt a maszturbáció, a petting elutasítását, megbélyegzését. 
 A szexualitás  biológiai funkcióra  szûkítésének, korlátozásának ez a hagyománya azonban antihumánusnak és kultúraellenesnek, értékellenesnek bizonyult, hiszen a humanizált szexualitásnak a fajfenntartáson kívül egész sor fontos funkciója van. 
 Tévesnek bizonyult az a  hallgatólagos feltételezés is, amely szerint van egy  „természettõl adott”, egészséges szexualitás, amely csak közbejött akadályok miatt  válik  betegessé, abnormálissá, deviánssá. Az akadályok eltávolítása után  a „természetes szexualitás” helyreáll, s az egyén szexuális viselkedése nem fog különbözni a „normális átlagtól”—vagyis elfogadja a heteroszexuális, patriarchális monogámiát. A szexuális egészség  fogalmát is csak nemrég sikerült meghatározni.

E szkriptek közül tehát mindenképpen választani kell.  A kedvezõ választás elõfeltétele viszont a tudományosan megalapozott, reális, kritikai szemlélet, amely mentes a függõségektõl  és figyelembe veszi, mérlegeli a lehetséges szempontokat.  Ez egyben erkölcsi felfogás is, amelynek lényege, hogy az a viselkedés  erkölcsös, ami nem ártalmas, hanem inkább az egyéni és közösségi túlélést segítõ, sõt, fejlesztõ hatású.  Ezt mindenfajta viselkedésre, így a szexuális viselkedésre is alkalmazhatjuk.  S nemcsak az erotikus viselkedés tartozik ide, hanem a reproduktiv,vagyis gyermeknemzõ (fajfenntartó), továbbá a köznapi nemi szerepviselkedés is.

Tehát a szexuális viselkedés  mindhárom fajtájánál feltehetõ az erkölcsöt firtató  kérdés:  ártalmas-e az érintetteknek és környezetüknek, vagy nem?  S ha nem, akkor semleges hatású, vagy inkább elõnyös?  Tény ugyan, hogy nem mindig könnyû ezekre a kérdésekre tárgyilagosan válaszolni, de a feladat világos.  Az erotikus funkciók szempontjából normális mûködésrõl akkor beszélhetünk, ha 
1.  rendszeresen jelentkezik a  nemi vágy
 2.  a szervezet képes a szexuális izgalom jeleivel reagálni a különbözõ szexuális ingerekre
 3.  az ingerek folytatódása esetén képes elérni az izgalom csúcspontját (orgazmust) és 
 4.  képes ugyanezt partnerénél (ha van)  szintén  elõsegíteni.
Amennyiben  a fenti jellemzõket vagy kritériumokat vesszük alapul a szexuális viselkedések értékelésénél, akkor könnyebben eldönthetjük, hogy normális, egészséges és erkölcsös-e az adott viselkedés, vagy valamilyen szempontból problematikus. 
 Az egyéni értékrend azonban erõsen befolyásolja az elbírálást.  Ez alól csak a jogszabályokba ütközõ viselkedés jelent kivételt;  bár bizonyos esetekben az egyéni értékrend (amely általában erkölcsi értékrend) a jogszabályokat is kérdésessé teheti.  De hasonló a helyzet az olyan viselkedésekkel, mint a házasság elõtti vagy azon kívüli szexuális kapcsolat és gyermeknemzés illetve –vállalás, az eszközös fogamzásgátlás, a terhesség-megszakítás, a párhuzamos szexuális kapcsolat és a válás, valamint még jó néhány ilyen, sokak szemében problematikus, elítélendõ viselkedés.  Az említett kritériumokkal mérve ezekönmagukban nem abnormálisak vagy károsak, csak bizonyos körülmények esetén.
A  hagyományos szemlélettõl eltérni nem tudók viszont  a körülményeket figyelmen kívül hagyva utasítanak el mindent, amit a vallási elõírások vagy a helyi szokások nem fogadnak el.  Éspedig nemcsak az említett „kényesebb”  kérdések esetén, hanem  a hétköznapi nemi szerepviselkedést illetõen is. 



#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése