VESZEKEDÉS A GYEREK ELŐTT

Veszekedés a gyerek előtt

Megesik, hogy kiborul a só az ebédnél, és anya meg apa valamin összezördül. Megesik, hogy jóval hangosabbak a kelleténél. És megesik az is, hogy a gyerek a szem- és fültanúja mindennek.

A legnagyobb boldogság közepette is összezörrenhetnek az amúgy harmonikus kapcsolatban élő párok. Aztán elsimulnak a hullámok, édes a kibékülés. Ha történetesen már anya és apa ugrik egymásnak, nagyobb a rizikó, a gyerekek mindent másképp érzékelnek. Nekik elég a hangos szó, máris pánikba esnek. A nagyobbacskák az ovis vagy az iskolai élményeikre alapozva egyből rettegni kezdenek, hogy anya vagy apa kilép a családi kötelékből.

Mit lehet tenni? Hogyan kell okosan bánni a veszekedéssel mint helyzettel?

Nagyon szégyellem magam, amiért a múltkor a fiaink előtt zördültünk össze a férjemmel. Annyira belemelegedtünk, hogy a végén már ordibáltunk, káromkodtunk, és csúnya dolgokat vágtunk egymás fejéhez. Kell-e aggódnom, hogy mindez negatív hatással lesz a gyermekeinkre?

Abban a párkapcsolatban, amelyben soha nincsenek nézeteltérések, egyik fél sem kommunikál a másikkal. Az emberi természet velejárója, hogy néha rossz a hangulatunk, nem értünk egyet a másikkal, vagy valamelyik családtagunkon töltjük ki a mérgünket.

És lényegében lehetetlen úgy élni az életünket, hogy minden pillanatban azon aggódunk, hogy a gyermekeink árgus szemmel figyelik minden mozdulatunkat.

Ha a gyerekek füle hallatára vesztünk össze, az a legfontosabb, hogy a bocsánatkérés és a kibékülés is előttük történjen meg, így követhető mintát tudunk nyújtani a konfliktusok kezelésére. (Ez néha nem is olyan egyszerű feladat!)

 Nem az időnkénti civakodások, hanem az együttélés során általánosan tanúsított magatartásunk az, amely a leginkább befolyásolja a gyerekeket. Ha a családban mindennaposak a veszekedések, forduljunk szakemberhez.


Jó tanácsok

Nagyon fontos megtalálni a módját, hogy udvariasan viselkedjünk a párunkkal (vagy volt párunkkal). Ez a minimálisra csökkenti annak az esélyét, hogy a gyerekek előtt zördüljünk össze.
Ügyeljünk rá, hogyan nyilatkozunk volt férjünkről vagy feleségünkről a gyerekek előtt. A kicsik önbecsülése szempontjából nagyon fontos, hogy mind a két szülőhöz szeretettel tudjanak viszonyulni.


A „tisztességes" veszekedés alapszabályai:

-A „pillanat hevén" kívül érdemes olyan szabályokat kialakítani, amelyekhez tartani tudjuk magunkat, ha legközelebb elszabadulnak az indulatok. Nem könnyű észben tartani őket, de fontos - és megéri - megpróbálkozni vele.
-Határozzuk meg, mit tartunk elfogadhatatlan hangnemnek, és egyezzünk meg, hogy elkerüljük ennek használatát.

-Hallgassuk meg a másikat is.

-Ha valamelyikünk a gyerekek jelenlétében kezdi elveszíteni az önuralmát, átmenetileg függesszük fel a vitát.

-Ne hánytorgassuk fel a múltat.

Találjunk ki valamit, például egy nem verbális jelzést, amellyel figyelmeztethetjük egymást az alapszabályok betartására.

Semleges szavakkal fogalmazzuk meg a problémát, anélkül, hogy személyében támadnánk meg a párunkat. Az általánosító kritikai megjegyzések és lekezelő megnyilvánulások nem sokat érnek.

Mondjuk el a párunknak, hogy mit várunk tőle. Legyünk lényegre törők. Adjunk hangot az érzéseinknek, kezdjük így a mondatainkat: „Azt szeretném...", vagy „úgy érzem...". Kerüljük azokat a kifejezéseket, amelyek védekezésre kényszerítik a másikat, például: „Miért kell mindig...", vagy „te állandóan...", vagy „te soha nem...".

A vita valódi tárgyára koncentráljunk. Kérjünk javaslatokat párunktól a probléma megoldására.


Fékezzük a nyelvünket gyerekek előtt. Ne engedjünk a kísértésnek, és ne vetemedjünk olyan szitkokra és sértésekre, amelyeket később nem szeretnénk a gyermekeink szájából hallani. Ez gyakorlást igényel - egy rossz napon pedig szinte lehetetlen. De mindig törekedjünk rá.

Őrizd meg a nyugalmat!



Fel a fejjel! Nem te vagy az egyetlen szülő, aki nagy ritkán dühödt megjegyzéseket tesz a gyerekek előtt.
-Kerüljük az üres fenyegetőzéseket, amelyeket sohasem fogunk megvalósítani, például: „Ha még egyszer ezt csinálod, többé nem állok szóba veled!" (A vita hevében mindez nem is olyan egyszerű!) Ne feledjük, hogy a „kis hallgatózók" szó szerint vesznek mindent.

-Ha borzasztóan dühösek vagyunk a párunkra, vonuljunk el egy kis időre, hogy lehiggadjunk. De mondjuk meg a gyereknek, hogy nemsokára visszajövünk. (

-Ha már végképp nem tudjuk, mihez kezdjünk, inkább írásban kommunikáljunk egymással a szócsaták elkerülése érdekében. Így zavartalanul (a gyerekek bevonása nélkül) „hallgathatjuk meg" egymás véleményét.

-Ne felejtsük közölni a gyerekekkel, ha a konfliktus, amelynek a szemtanúi voltak, elsimult. A gyerekek számára a lezáratlan viták jelentik a legmegrázóbb élményt.

Ha lehetséges, szervezzünk házon kívüli találkozót a párunkkal, hogy négyszemközt beszélhessünk meg bizonyos dolgokat.

Jól gondoljuk meg, letagadjuk-e, hogy bármi problémánk lenne, ha a gyerek rákérdez. A gyerekek gyakran akkor is megérzik a feszültséget, ha azt hallják, hogy „semmi baj". Néhány jó szándékú szülő megpróbálja leplezni a konfliktusokat, nehogy felzaklassa a gyerekeket. Így azonban megfosztjuk a kicsiket attól a lehetőségtől, hogy megfigyeljék a kapcsolatok alakulását, és megtanulják, hogy mindenkinek törekednie kell a problémák megoldására. Sok gyerek számára az jelenti az alapvető biztonságot, ha tudja, hogy a szülei, bár nem mindenben értenek egyet, jól megvannak egymással

Szolgáljunk egyszerű magyarázatokkal. A gyerekek magukat fogják okolni, ha nem ismerik a probléma valódi kiváltó okát.

Bár néha megesik, hogy a gyerekek tanúi lesznek egy-egy veszekedésnek, mindez jó alkalom arra, hogy megértsék, még ha nyíltan ki is fejezzük a haragunkat és a megbántottságunkat, a család felül tud kerekedni a problémákon, és vissza tudja állítani a szeretetteljes légkört.

#1 Dr.BauerBela

---