Gyakorlati tippek őrjöngő kisgyerekhez
A dackorszak kifejezést nyilván minden szülő ismeri: az
addig elképesztően aranyos és együttműködő másfél-kétéves csemete egyszer csak
kezelhetetlen akarnokká válik, apróságokon hisztizik és jeleneteket rendez. A
pszichológiai elméletek egyöntetűen állítják, hogy mindez teljesen normális, a
személyiségfejlődés kihagyhatatlan lépcsője, hiszen a gyermek ilyenkor
tapasztalja meg saját akaratát és határait – azaz nem a mi gyerekünk romlott
el, szükséges dologról van szó. Szülőként mindez persze kevésbé vigasztaló
abban a pillanatban, amikor gyönyörű kisfiunk földönfetrengős hisztit rendez a
hetes busz kellős közepén, mert nem a kék, hanem a zöld kulacsát hoztuk
magunkkal.
. Harvey Karp amerikai gyermekorvos praxisa során szintén
kapcsolatba került egynéhány akarnok kisgyermekkel, és részben tanulmányai,
részben tapasztalatai során fejlesztett ki egy csomó gyakorlati, konkrét
tanácsot a nehéz helyzetekre. Könyvében az egy és ötéves
kor közötti gyermekek szüleit szólítja meg, és igyekszik jól követhető „használati
utasítást” adni a dühöngő kis vademberkölykökhöz.
Tényleg
vademberek
A vadember-hasonlattal Dr. Karp nem viccel: az éppen csak
felegyenesedett, a beszéddel barátkozó kisgyermek idegrendszere és viselkedése
is sokban hasonlít barlanglakó őseinkéhez, vagy ha jobban tetszik, nem teljesen
megszelídített vadállatkákhoz.
A kisgyermekek agyának logikai működése és
érzelemszabályozása még messze elmarad a felnőttekétől, náluk a felnőtt bal
agyfélteke dominanciával ellentétben még a jobb agyfélteke működése a hangsúlyosabb.
Az érzelemszabályozásért felelős agyterületek épp csak kialakultak, ráadásul
labilisabb érzelmi állapotokban a racionalitás szinte teljesen kikapcsol náluk.
Ez egyébként valamennyire a felnőttekre is jellemző: ha
nagyon-nagyon dühösek vagyunk vagy félünk, akkor kevésbé tudunk figyelni a
hozzánk intézett szavakra. A kisgyerekeknél ez a hatás jóval kifejezettebb:
hiába magyarázzuk el neki gyönyörűen felépített logikával, hogy „most nem
tudjuk odaadni a zöld kulacsot, mert az otthon van a szekrényben, mi meg itt a
buszon, de majd ha este hazaérünk, ihat belőle, addig is itt a kék” – a gyerek
ezekből a szavakból már semmit sem fog fel, a szóbeli kommunikációért és
racionalitásért felelős agyterülete kikapcsolt, olyan, mintha egy visító
csimpánzkölyöknek próbálnánk elmagyarázni mindezt.
A gyerekek erről nem tehetnek és nem direkt csinálják –
szülőként ez a gondolat talán segíthet abban, hogy egy hangyányival tovább
megőrizzük a nyugalmunkat, és képesek legyünk alkalmazni a Karp által javasolt
kommunikációs technikákat.
Gyorséttermi
szabályA szakember által csak gyorséttermi szabályként
emlegetett kommunikációs technika valójában a pszichológiában jól ismert
empatikus visszajelzés kisgyerekekre módosított verziója. Az empatikus
visszajelzés azt jelenti, hogy ha valaki mondjuk dühösen (vagy szomorúan) mondd
nekünk valamit, akkor mi megismételjük, amit mondott, valamint jelezzük, hogy
vettük az adást, miszerint dühös (vagy szomorú).
Karp azért nevezi gyorséttermi szabálynak, mert a
gyorséttermekben jellemzően visszamondják nekünk a rendelést: azaz arra, hogy
„két sültkrumplit és egy közepes kólát kérek”, nagy valószínűséggel azt a
választ kapjuk, hogy „értem, két sültkrumpli, közepes kóla, itt fogyasztod?”. A
kiborulás szélén álló 1-5 évessel pedig nagyjából így kell kommunikálni: nagyon
kevés szót használva tudatosítjuk benne, hogy értjük, mi a baja.
Hogy néz ki mindez a gyakorlatban? Rettenetesen hülyén és
életszerűtlenül néz ki. Hiszen Karp komolyan gondolja, hogy a lehető
legkevesebb szót használjunk, maximum tőmondatokban, és ebben legyen benne a
helyzet tartalma és a visszajelzett érzelem is. Vagyis a hetes buszon hisztiző
gyereknek értelmes beszéd helyett azt kell mondanunk, hogy: „Zöld kulacs,
értem, zöld kulacs, a zöld kulacsot akarod! Mérges vagy, nagyon mérges! Jaj, de
mérges vagy! A zöld kulacsot akarod!” – mert a kulacshiány miatt érzelmileg épp
labilis gyermek ennél többet úgyse bír felfogni, viszont ha ezt felfogja, akkor
picit lehiggad, és onnantól tovább tudunk lépni.
Jé,
működik!
A gyorséttermi szabályt számos alkalommal kipróbáltuk a
rendelkezésünkre álló két és fél éves gyermeken, és tapasztalataink szerint
rendkívül fura érzés volt csinálni, de gyakran meglepő mértékben működött. Az
ember nincs hozzászokva, hogy úgy beszéljen az amúgy okos kis gyermekével, mint
egy ostobább kutyával, én például, ha sír a hajmosásnál, el szoktam neki
magyarázni, hogy 1. muszáj hajat mosni, mert koszos, 2. ha hátrahajtaná a
fejét, akkor nem menne a szemébe a víz. Ez persze semennyit sem segít.
Ezzel szemben, amikor azt mondtam neki, hogy „nem akarod a
zuhanyt, értem, félsz a zuhanytól, nem akarod. Félsz tőle, mérges vagy, nem
akarod a zuhanyt. Zuhany NEM, zuhany NEM, értem, Katika NEM akar zuhanyt, fél
tőle”, akkor a visító gyerek egyszer csak csodával határos módon rám nézett,
abbahagyta a visítást, és onnantól kommunikációképessé vált.
Voltak olyan helyzetek is, amikor egyáltalán nem működött a
dolog. Ezek részben olyankor történtek, amikor egyszerűen túl ideges voltam
ahhoz, hogy alkalmazzam a „szabályt”. Amikor már huszadjára öltözünk át reggel,
én már húsz perce kabátban állok, mindenhonnan késésben vagyunk és kitalálja,
hogy nem vesz fel kabátot, akkor ugyan átsuhan az agyamon, hogy most kellene a
gyorséttermi szabályt alkalmazni, de túl dühös vagyok hozzá, és nem érdekel,
inkább megfogom és ráadom, max visít.
Általában akkor működik jól a dolog, amikor tényleg
együttérzek valamelyest a gyerekkel: amikor megsajnálom, mert fél a
zuhanyrózsától, vagy mert kitalálta, hogy almát szeretne enni, de nincs itthon
alma. Szerintem is rossz érzés, ha az ember rákészül egy finom almára, erre
kiderül, hogy nincs itthon. Ilyenkor az empatikus visszajelzés szinte mindig
működik. Amikor fikarcnyi együttérzés sincs benne, akkor is tudom gépiesen
mondogatni, de a gyerek valószínűleg érzi, hogy nincs mögötte tartalom és
olyankor nem igazán hat rá.
Tanítsuk
meg viselkedni!
A gyorséttermi szabály csupán egy a számtalan technika és
gyakorlati tanács között. Dr. Karp a fentieket a krízishelyzetek gyors
kezelésére ajánlja, de emellett rengeteg dolgot ajánl a mindennapokra.
Érdemesnek tartja például a gyerek viselkedéseit rangsorolni: zöld lámpás
viselkedések, amiket szabad, sárga lámpás, amiket nem szabad (családja
válogatja: a földre dobni a ruhát, kézmosás nélkül enni, cipővel bemenni a
szobába, stb.), és piros lámpás, amiket aztán végképp semmilyen körülmények
között nem szabad, esetleg életveszélyes (szülőt, kistestvért megütni,
megrúgni, kismotorral a hatsávos útra hajtani stb.). Karp különféle szülői
reakciókat, jelzéseket javasol az egyes viselkedésekhez, amelyek segítségével a
gyerek eligazodhat, és egyből tudhatja, hogy ez most melyik fajta „nem szabad”.
A szakember emellett kiemelten fontosnak tartja, hogy a
gyereket tanítsuk türelemre, ez ugyanis nem feltétlen veleszületett
tulajdonság. Valószínűleg az összes szülő türelemre akarja tanítani a gyereket,
csak épp nem mindegy, hogy hogyan: nem elég ugyanis, ha elvárjuk a kétévestől,
hogy türelmes legyen, vagy ha megmondjuk neki, hogy most akkor várjon szépen.
Ha pedig nem vár, akkor kiabálunk vele, vagy büntetjük. A gyerekek ugyanis még
nincsenek ezeknek a képességeknek a birtokában: a szakember több technikát is
javasol (kisebb és nagyobb gyerekek esetében) a türelem fejlesztésére.
Gyakorló anyaként több új és valóban alkalmazható tanácsot
kaptam a könyvtől, természetesen voltak benne olyanok, amelyek, úgy gondolom,
számunkra nem szükségesek vagy nem értek velük egyet, és olyanok is, amelyeket
már régesrég magunktól is gyakoroltunk – például már a könyv olvasása előtt
elkezdtem a gyereknek relaxációs légzéstechnikát tanítani, ami a kétévesnél
nagyjából azt jelenti, hogy „lassan, nagyot sóhajtunk”.
A gyakorlati tanácsok tömegéből könnyen ki lehet válogatni a
számunkra hasznosakat és minket érintőket, és néhány valóban beépíthető a
mindennapokba. A technikák alkalmazásához persze valamelyest kiegyensúlyozott
és higgadt szülőre van szükség, de reménykedjünk abban, hogy mindez öngerjesztő
kör: ha a gyerek megtanul végre jobban viselkedni, akkor a szülő is nyugisabb
lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése