Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. július 19., péntek

AZ EGYKÉKBŐL JÓ ESÉLLYEL KÖVÉR GYERMEK VÁLIK

Az egykékből jó eséllyel kövér gyerek válik



Az egykékből nagyobb arányban válnak kövér gyerekek, mint azokból, akik többgyermekes családban nőnek fel. A probléma nemcsak a genetikában és a biológiában, hanem leginkább a szülők nevelési attitűdjében keresendő.



Egy most közzétett kutatás szerint a hétévesek körében 25 százalékkal többen küzdenek súlyproblémákkal az egykék közül, szemben azokkal, akik testvérekkel osztoznak mindenen az életben. A különbségek magyarázataként feltételezik, hogy testvérek hiányában ezek a gyerek kevésbé szívesen mozdulnak ki otthonról, ami a fizikai aktivitás rovására megy. Másik okként felmerül, hogy az egygyerekes családokban nagyobb az esélye a túlféltő nevelésnek és az elkényeztetésnek, ami ugyancsak a kilók felrakódása irányában hat.
A University of London kutatói több mint 11 ezer gyerek megfigyelése alapján fogalmazták meg a fenti következtetéseket. Azt mondják, hogy közvetlen párhuzam vonható a szülői attitűd és a gyerek testsúlya között. A nevelési elveken kívül természetesen szerepet játszhatnak egyéb szülői tényezők is: régóta ismert például, hogy nagyobb a kövérek aránya azon szülők gyerekei között, akik dohányoznak, vagy maguk is túlsúlyosak vagy elhízottak, ezért az ilyen gyerekeket eleve nem vonták be a mostani elemzésbe.
A többéves vizsgálat másik megállapítása, hogy a probléma már kisgyermekkorban megmutatkozik: hétéves korban 25-ször (!) nagyobb volt a kövérek-elhízottak aránya abban a csoportban, ahol már ötéves korban gondok mutatkoztak a testsúllyal. A szakemberek szerint már csecsemőkorban sem lenne szabad azzal elmenni a jelenség mellett, hogy „de édes duci baba”, hanem már korán be kell avatkozni, hogy később már nem a gyermekkori elhízás problémájával kelljen szembesülnünk.
A felesleges kilók elsősorban a lányok problémájának tűnnek, hiszen a hétéves korban elvégzett mérések szerint minden negyedik kislány elhízott, míg a fiúk között csak minden hatodik gyerek kövér.
-Ezen kívül – mint a bevezetőben már említettük – több túlsúlyos gyereket találtak az egykék csoportjában, mint azok között, akik egy vagy több testvérrel nevelkednek: a kétgyerekes családok gyerekeihez képest a különbség 25 százalék, a háromgyerekes családok gyerekeivel összehasonlítva pedig már 30 százalék.
A kutatást vezető szakember úgy látja, hogy az egyke kislányok vannak a legnagyobb veszélyben, akiknél leggyakrabban öt- és hétéves kor között jelentkeznek a súlyprobléma első jelei. Nem világos, hogy a lányok nagyobb veszélyeztetettsége annak tudható-e be, hogy jobban „tömik” őket a szülők, mint a fiúkat, vagy – részben a túlféltő nevelés következtében – kevésbé kapnak lehetőséget testmozgásra vagy nagyobb erőkifejtést igénylő tevékenységekre, esetleg mindkét tényező együttesen hat közre.
Egy most közzétett kutatás szerint a hétévesek körében 25 százalékkal többen küzdenek súlyproblémákkal az egykék közül, szemben azokkal, akik testvérekkel osztoznak mindenen az életben. A különbségek magyarázataként feltételezik, hogy testvérek hiányában ezek a gyerekek kevésbé szívesen mozdulnak ki otthonról, ami a fizikai aktivitás rovására megy. Másik okként felmerül, hogy az egygyerekes családokban nagyobb az esélye a túlféltő nevelésnek és az elkényeztetésnek, ami ugyancsak a kilók felrakódása irányában hat.
A University of London kutatói több mint 11 ezer gyerek megfigyelése alapján fogalmazták meg a fenti következtetéseket.
-Azt mondják, hogy közvetlen párhuzam vonható a szülői attitűd és a gyerek testsúlya között. A nevelési elveken kívül természetesen szerepet játszhatnak egyéb szülői tényezők is: régóta ismert például, hogy nagyobb a kövérek aránya azon szülők gyerekei között, akik dohányoznak, vagy maguk is túlsúlyosak vagy elhízottak, ezért az ilyen gyerekeket eleve nem vonták be a mostani elemzésbe.

GYERMEKKORI ELHÍZÁS: AZ EGYKE LÁNYOK PROBLÉMÁJA

 

Összefoglaló

A többéves vizsgálat másik megállapítása, hogy a probléma már kisgyermekkorban megmutatkozik: hétéves korban 25-ször (!) nagyobb volt a kövérek-elhízottak aránya abban a csoportban, ahol már ötéves korban gondok mutatkoztak a testsúllyal. A szakemberek szerint már csecsemőkorban sem lenne szabad azzal elmenni a jelenség mellett, hogy „de édes duci baba”, hanem már korán be kell avatkozni, hogy később már nem a gyermekkori elhízás problémájával kelljen szembesülnünk.

A felesleges kilók elsősorban a lányok problémájának tűnnek, hiszen a hétéves korban elvégzett mérések szerint minden negyedik kislány elhízott, míg a fiúk között csak minden hatodik gyerek kövér. Ezen kívül – mint a bevezetőben már említettük  több túlsúlyos gyereket találtak az egykék csoportjában, mint azok között, akik egy vagy több testvérrel nevelkednek: a kétgyerekes családok gyerekeihez képest a különbség 25 százalék, a háromgyerekes családok gyerekeivel összehasonlítva pedig már 30 százalék.
A kutatást vezető dr. Alice Sullivan úgy látja, hogy az egyke kislányok vannak a legnagyobb veszélyben, akiknél leggyakrabban öt- és hétéves kor között jelentkeznek a súlyprobléma első jelei. Nem világos, hogy a lányok nagyobb veszélyeztetettsége annak tudható-e be, hogy jobban „tömik” őket a szülők, mint a fiúkat, vagy – részben a túlféltő nevelés következtében  kevésbé kapnak lehetőséget testmozgásra vagy nagyobb erőkifejtést igénylő tevékenységekre, esetleg mindkét tényező együttesen hat közr


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése