HÁLÁTLAN GYERMEKEK

Hálátlan gyermekek

Nyugat-Európa legégetőbb demográfiai problémája napjainkban az egyre öregebbé váló társadalom. A jelenséget problémának nevezzük. A fejlődés árnyoldalaként tekintünk rá, mintha az életünket öt-tíz évvel meghosszabbító életmódbeli változások, az orvostudományt forradalmasító felfedezések a technikai innováció valamilyen mellékterméke lenne. Pedig valójában egy rendkívül kedvező folyamatról van szó. Arról, hogy az emberek egyre hosszabb ideig élnek. Nagy-Britanniában a 2001-es népszámlálások adatai szerint a 85 év fölöttiek aránya csaknem megháromszorozódott, hogy aztán 2031-re megduplázódjon.

-De a 65 év fölöttiek aránya is minden eddiginél dinamikusabb ütemben növekedett az elmúlt években. Az idősek egészségügyi állapota pedig már nem olyan, mint fiatal korukban, rendszeres gondozást igényelnek, amit valakinek meg kell fizetnie, így az öregedő társadalom „problémájára” úgy tekintünk, mint egy újabb pénzügyi teherre. Szakértők szerint például 25 év múlva társadalmunknak a 85 év fölöttiek eltartására 80 százalékkal több pénzt kell fordítani. De hogyan fogjuk tudni ezt megoldani? Véleményem szerint a megoldás az öregedő népesség „problémájára” csupán az értéksorrend kérdése.

Mindössze egy pár fényűző szokásról kellene lemondanunk a szüleink és nagyszüleinek gondozása érdekében. A brit középosztályban például szinte általános tendenciává vált, hogy rendezett otthonaik mellett egy második házzal is rendelkeznek a világ valamely részén. Csaknem 400 ezer brit élvezi a második otthonos hajlékok előnyeit.

- Ez természetesen nem nélkülözhetetlen számukra, csupán a gazdagság egy rendkívül elterjedt kifejezőeszköze.

-Ennek a folyamatnak a gyökerei egészen a nyolcvanas évekig nyúlnak vissza. A nyolcvanas évek azonban nem csupán az általános jólétének növekedését hozták magukkal, de a társadalom jóval nagyobb mértékű atomizálódását is. Ez volt az az évtized, mikor úgy döntöttünk, nem szeretnénk továbbra is egy kenyéren tartani háromgenerációs családunkat, mely kollektív döntés megnövelte a lakóingatlanok keresletét, egy lakáspiaci válságot eredményezett. Látnunk kell, hogy az elmúlt húsz év tulajdoni jogosítványokban felhalmozott jóléti növekedése két további hatást eredményezett. Először is a ház elsősorban már nem azt a helyet jelöli, ahol leéljük életünk jelenős hányadát. Sokkal inkább egy könnyen likviddé tehető pénzügyi befektetésként jelenik meg az emberek képzetében. Mindemellett a házakat mára az egy főre jutó alapterület szerint kerülnek besorolásra, így az idősek vonakodnak ráerőszakolni magukat gyermekeikre. Újabban készült tanulmányok rámutatnak arra, hogy a munkaerő mobilitásának növekedése meglazította a gyermek és szülő közötti földrajzi kötelékeket, és nem csupán nem szeretnénk együtt lakni szüleikkel, nagyszüleikkel, de nem is igazán akarunk a közelükben élni.

Az igazság az, hogy hiába rendelkezünk biztonságos megélhetéssel, hiába van oltalmat nyújtó fedél a fejünk fölött, mégis felháborodunk, ha azt kell látnunk, hogy távol élő édesanyánk és édesapánk kénytelen feláldozni otthonát, hogy meg tudja fizetni azt az alapszintű ellátást, melyet egykoron mindenféle ellenszolgáltatás nélkül nekünk kellett biztosítanunk számukra. Egyszerűen ragaszkodunk a jussunkhoz, nem vagyunk hajlandóak lemondani róla. Így tehát sokkal inkább a kapzsiság, az egyéni felelőtlenség, nem pedig az öregedő népesség az, ami gondot jelent számunkra.

#1 Dr.BauerBela

---