Gondolatok a mai ifjúságról
Köztudott, hogy az állatot az ösztön, az embert alapvetően az ész, s annak
szellemi tartalma, a gondolkodás vezérli. S ez így
természetes. -Baj csak akkor
keletkezik, ha az ész elveszti irányító
szerepét, és mindinkább helyet ad a keletkező vágynak, a káros szenvedélynek,
amely előbb-utóbb rabjává teszi a fogékony embert. Az ilyen ember, ha
szenvedélyének nem élhet, letargiába esik, minden gondolatát vágyának
kielégítése köti le. Mivel mással érdemben foglalkozni nem képes, elveszti
erkölcsi érzékét, józan ítélőképességét és szemérmét. Gátlástalan, léha élete
során mohón habzsolja a gyönyör italát.
Nagyon szomorú, hogy a mai ifjúságnak egyre nagyobb hányada válik
valamilyen káros, romboló szenvedély rabjává. Elengedve magát, éli kisbetűs
életét, s csinálja, amit tegnap abbahagyott, mert nincs kellőképpen
veszélyességének megfelelően felvilágosítva arról, hogy a gyönyör habzó serlegében valójában
méreg van, amely a józan
életvitel ellenében hat, s fizikailag is rombolja a szervezetet. Az egyél, igyál, szórakozz, hisz egyszer élünk, a halál
után már úgy sincs gyönyör elve, sajnos, ma már többnyire elfogadott mottó az
ifjúság életelvei között.
-Ezt látja nyíltan, csupasz valóságában és hallja sok gyermek,
s miközben úgy gondolja, ha ifjúvá serdül, neki is ilyen modern felfogású
életet illik élni. Magára aggatja az élet természetellenes kicsapongásait,
pótcselekvéseit, hiszen konkrétan még nem ismertek előtte azok káros
következményei. Először ezt kíváncsiságból teszi, később viszont már a
megszokás ejti rabjává.
Az is közismert, hogy a természet sosem téveszt meg senkit, méginkább nem
hazudik. Aki annak józan, intő szavát figyelmen kívül hagyja, az
elkerülhetetlenül áldozata lesz demoralizáló szenvedélyének, koravén, csenevész
lesz, s eléri a romlott idegzetűek betegsége, a delírium. Ha a szülői
apa ilyenné lesz, akkor nem kizárt, hogy a beteg törzs satnya vesszőt fog
nevelni. Ahol a káros szenvedély
bármilyen formája táptalajra talál, elburjánzik.
Ezért a felnőtteknek arra kell törekednie, hogy a felnövekvő nemzedéknek ne
mutasson rossz példát a könnyelmű, szenvedélytől terhes életre. Nyújtson gondosabb nevelést, s ne hagyja a serdülő
fiatalokat céltalanul kószálni. Szülők, pedagógusok és mindannyian vezessük
fiatalajainkat a tiszta erkölcs útján a nemes cél felé, ahol alkotó vágyaik
teljesülhetnek. Ügyeljünk nagyon rájuk, óvjuk őket a romboló környezeti
hatásoktól. Az erkölcsös, tettre kész nevelés nemcsak a hazafiasság iránt teszi
fogékonnyá az ifjúságot, hanem jótékony hatással van a közbiztonságra is. Csak
az olyan nemzet ifjúsága lehet életképes és boldog, amelyet nem nihilista
szemlélet, hanem alkotó vágy vezérel. Küzd minden lehetséges módon a faji
megkülönböztetés, a rasszizmus ellen.
A kamaszt az érzelmek zűrzavara nyűgözi, az ifjú az értelem harcait vívja. A kamasz magába gubódzik, a másik emberben is csak azt
becsüli, ami őhozzá hasonló.
- Az ifjú érzékei megnyílnak a külső világ befogadására,
őt már a másik ember is érdekli, pontosabban a véleménye érdekli, mert a viták
harcában a világnézetét akarja megtisztítani és megalkotni. A kamasz célja,
hogy saját kamaszkorát megoldja, az ifjúé már jövőbe vetett cél.
Az életben legnehezebb az a rövid korszak, mikor a fiatal lélek a család,
az iskola és saját rabságából az önálló gondolkodásra és a szabadságra érik. A diákok az ifjú korban már nem azt kérdeznék: Tanár úr,
hogy van ez? Hanem azt, hogy: Mi a tanár úr véleménye erről? És ha őszinte
véleményt hallhattak, megtisztelik tanárukat azzal, hogy vitába szállnak vele.
Így aztán vitáznak szinte vég nélkül, kétkednek, maguk erejéből akarják
kiküzdeni az igazságot. (Ami új a világban, az szinte mindig kétkedéséből
származik.) Nagy baj volna akkor, ha az ifjúság már nem is vitatkozhatna, mert
ha már ezt sem lehet vagy nem érdemes, akkor az ifjú harcos (titán) kiáll a
küzdő seregből. Ugyanis a mai ifjúság társadalmi érzékenysége és érdeklődése
rendkívül erős.
Meglehetősen sok olyan jelenséget tapasztalunk, benyomást szerzünk a
mindennapi életben, amelyek arra késztetnek, hogy kétségbe essünk a jelenlegi
ifjúság felett. Arról van szó, hogy a jelen kor
ifjú nemzedéke nem tűnik olyan erőteljesnek és alkotóképesnek, mint amilyen
mértékben szüksége lenne azoknak, akik két évtized múlva örökünkbe, az idősebb
korosztály helyébe lépnek. A mai ifjú nemzedék merőben másnak látszik, mint mi
voltunk, amikor könnyű szívvel, vasakarattal és pezsgő életkedvvel tettük
magunkat túl a világ bajain, a hétköznapi nehézségeken, amelyekből bizony volt
nem kevés, és jutott minden fiatalnak. Volt alkalom a hazaszeretetből is példát
mutatni! Így tört be évszázadokkal ezelőtt az ifjúság az eszmék harcosaként a
mindenkori közéletbe: kételkedett, mert az igazságot kereste, vitázott, hogy
bizonyossághoz jusson. Az erényes ifjút a művészet és a népek meséi korszakokon
át harcosként ábrázolja, olyannak, aki megküzd a hazugság és a halál erőivel, a
jó tündérért és az új alkotó szellemért.
Azt mondtam:
látszik. Ez valójában inkább csak látszat.
A realitás az, hogy a jelen ifjúságban éppen úgy megvan a jóra, a nemes
szándékra való hajlam és az erőfeszítésre való energia, mint bennünk volt,
csakhogy azok ma már más formában, a régiektől teljesen elütő külsőségekben
mutatkoznak meg. A kor szellemének és
világnézetének gyökeres átalakulásával más lett a fiatalság magatartása is,
melyet nagyrészt mi, régiek, neveltünk és vezettünk az új világba.
A társadalmi átalakulással változott a családi és az iskolai nevelés. A régi ugyan még elevenen él, de az új már
meggyökeresedett, fejlődik, noha még nem virágzik. E kettősség megzavarja a
felnőtt ifjú gondolkodását, bizonytalanná teszi ítélőképességét. Előítéleteivel
nem tud zökkenőmentesen beilleszkedni a demokratikus világba, mert szinte nap
mint nap közvetlenül vagy közvetve, tudatosan vagy akaratlanul ő maga is
részese a konfliktusoknak és a kompromisszumos megoldásoknak. Elgondolkozva
csodálkozik mindezeken, hiszen a szülői házban és az iskolában egészen más
képet festettek, ábrázoltak az életről, mint azt valójában mutatja a körülötte
lévő mikro- és makrovilág. Átmenetileg tanácstalanul szemlélődik az ifjú,
keresi ugyan a beilleszkedés lehetőségeit, de ahhoz sok esetben körülményesen lehet eljutnia. Ezért látjuk a
fiatalokat szögletesnek, olykor esetlennek, kevésbé élelmesnek és
állhatatlannak.
Szeretnének az ifjak tanulmányaik befejezése után a társadalom aktív tagjai
lenni a termelő, az alkotó munka frontján. Akiknek
azonban ez nem adatik meg, önálló életet sem élhetnek, így bizonyos ideig még
maradnak a szülői háznál – amennyiben erre van lehetőségük, s mindaddig
fogyasztók, amíg a munkaerőpiacon nem találnak maguknak képességük szerinti
munkát.
Számos példa mutatja, hogy a mai fiatalokban is van alkotó vágy és
tettrekészség, sőt ezek realizálódnak is, ha a feltételek biztosítottak hozzá. Ha kell, tudnak bizonyítani, s lehetnek akár példaképek
is, mint ahogy vannak is már sokan az élet különböző területén. Ha a mai
fiatalság mind nagyobb lehetőséget kap képességeinek kibontakoztatásához, akkor
mindinkább rászolgálhat az „alkotó ifjúság” jelzőre.
Hogy ez minél előbb megvalósulhasson, tág teret kell engedni a fiatalok
művelődéséhez. Olyan tankönyvekre és irodalmi
művekre van szükség, amelyekben az igazságot és csakis az igazságot hirdetik,
hogy az üres frázisok nyűge alól szabaduljon meg végre a jövő embere. Neveljük
az ifjúságot a családban és intézményesített formában úgy, hogy tisztelettudó,
erkölcsös, öntudatos, humánus és hazafias gondolkodású polgár váljék belőle.
Szoktassuk rá az ifjakat rendszeres testedzéssel a kitartásra, hogy legyen elég
akaraterejük a nehézségek leküzdésére. Tettre kész
férfiak csak edzett, erős izomzatú fiatalokból lehetnek. Járjunk előttük
továbbra is jó példával a környezet védelmében is. Ha ilyen szellemben való
nevelés hatja át a jelen kor magyar fiatalságát, akkor az idősebb generáció
nyugodtan reménykedhet ifjainak boldog jövőjében. Biztosítsunk tehát hozzá
országosan is feltételeket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése