Fogyatékossággal élő gyermek - a feldolgozás lelki szakaszai
§
§
A gyászreakcióhoz hasonló folyamat játszódik le egy szülőben,
amikor azzal szembesül, hogy fogyatékossággal élő gyermeke született. A veszteség tárgya az egészséges kisbaba.
-A gyászreakció szakaszait, mely Kübler-Ross nevéhez fűződik, Linder
adaptálta sérült gyermeket nevelő szülőkre.
-A Kübler-Ross féle szakaszok, a tagadás, düh, alkudozás,
depresszió és elfogadás.
-Linder szerint a fogyatékossággal élő gyermekek szüleinél az első
szakaszt a tagadás és az elszigetelődés uralja. A szülők nem akarják elhinni
a történteket, sokan arról beszélnek, hogy az akkori életüket úgy élték meg,
mintha egy filmet néznének másokról. Az idő lelassult, és a történéseket idegen élményként élik meg.
- Bár tudat alatt sejtésük kezd lenni a visszafordíthatatlan helyzetről,
de örömmel kapaszkodnak az ismerősök „majd kinövi” mondataiba.
-A sokk hatására magukba fordulnak, és legszívesebben elbújnának
gyermekükkel, családjukkal együtt a világ elöl. A jövőre nézve ennek a
szakasznak a legnagyobb veszélye,
hogy a tagadás miatt későn kezdődik el a rehabilitáció, pedig ez annál
eredményesebb, minél korábban elindul.
A második szakasz a harag fázisa, a szülők
igazságtalannak tartják a történteket, tele vannak kérdésekkel, amelyekre nem
kapnak választ. Életük bizonytalanságban telik, amely növeli a szorongásukat.
-Bűntudatuk van a történtek miatt, ezért ezt azzal kompenzálják,
hogy bűnbakot keresnek. Haragszanak a világra, az egészségügyi ellátásra és a
szülészt levezető orvosra.
- Már ekkor elindulhat a házassági kapcsolat megromlása,
ha egymást kezdik el hibáztatni.
-A harag, esetleg agresszió időnként a gyermek ellen is fordulhat,
kiabálás, türelmetlenség, esetleg tettlegesség formájában, főleg akkor, ha
valamilyen rehabilitációs program esetleg már elindul, és azt az édesanya nem
bírja a számára megfelelő intenzitással végezni.
-Meg kell küzdenie a kisbaba érkezésének új feladataival
(gondozás, szoptatás, háztartás, időbeosztás), tornáztatnia, fejlesztenie is
kell az új jövevényt.
- A felelősség, és annak
az érzése, hogy tőle függ gyermeke fejlődése, lelkileg és fizikailag is komoly
erőpróbát jelent. Ekkor a haragot transzformálva sokukban a tettvágy erősödik,
úgy gondolják, hogy majd ők rendbe hozzák a dolgot.
- A kor embermodelljének megfelelően a munka, pénz és
kapcsolatok segítségével az ember kezébe veszi az irányítást.
-Kétségbeesetten keresik a rehabilitációs programokat, egyikük élete
(ez gyakrabban az édesanya) csak a gyermekükről szól. Pedig eközben is nők,
feleségek maradnak, felborul a szerepek egyensúlya.
A férj és az estleges testvér egyre kevesebb figyelmet kap. Bár a közös cél erős
összetartó erőnek tűnhet ebben az időszakban, a mélyben a család hagyományos
értelemben kezd felbomlani, elindulhat a házastársak elhidegülése, hiszen nincs
idejük egymás számára.
-Az édesapa még többet dolgozik, hogy a fejlesztő programokra
előteremtse az anyagiakat. A testvér szintén pszichés sérüléseket szerezhet
ebben a helyzetben. A beszélgetéseknek általában a gyermek a témája,
programokra nem járnak a szülők az idő szűkössége miatt, a barátok
elmaradoznak, és egyre fokozódik az elszigetelődés.
A harmadik szakasz az
alku fázisa, a szülő nyíltan vagy burkoltan alkudozik Istennel, gyakran még
akkor is, ha nem vallásos. Fogadalmakat
tesz, és javulást kér cserébe.
A következő szakasz a depresszió szakasza. A szülő lassan
rádöbben arra, hogy gyermeke állapotában semmiféle vagy csak igen kicsi
változás várható. Ambivalens érzések kerítik a hatalmába, olykor a halálát
kívánja, hogy legyen már vége ennek az egész szörnyűségnek, olykor pedig igen
erős szeretethullám fut át rajta.
Az utolsó fázis az elfogadás, amikor a szülő
belenyugszik gyermeke állapotába, elfogadja azt és együtt él vele. A
rendszerben (család, személyiség) helyreáll egy viszonylagos egyensúly, de
legtöbbször ez az egyensúly nem egészséges, és egy másik probléma gyorsan
felborítja, mert legtöbbször a tűrőképesség határán alakul ki, mint egy
védekező mechanizmusként, túlélő stratégiaként a teljes összeomlás elkerülése
végett.
És ezen a ponton két választás figyelhető meg a szülőknél. Ha a szülő nem ragad
bele valamelyik előző fázisba, az elfogadás kialakulása mindenféleképpen egy egyensúlyi
állapot kialakulását jelzi. A kérdés az, hogy mi jellemzi ezt az egyensúlyi
állapotot. Egyes pszichológusok szerint a pszichológiai és szociológiai
rendszerek (személyiség, család) leírhatók a rendszerelmélet fogalmaival.
Vagyis ezek a rendszerek, ha bármilyen külső hatás (fogyatékos gyermek
születése) megbillenti az eredeti egyensúlyukat, a homeosztázis törvényének
megfelelően arra törekszenek, hogy az egyensúlyi állapotot visszaállítsák. Vagyis kívülről a rendszer az egyensúly
jellemzőit mutatja, de lehet, hogy a mélyben torzulások, hangsúlyeltolódások és
elhárító mechanizmusok fedezhetők fel. Tehát érdemes megnézni, hogy a
sérült gyermeket nevelő szülőknél milyen különbözőségeket fedezünk fel az
elfogadás minősége tekintetében.
Bizonyos szülőknél a
Linder szakaszokon túl megfigyelhető egy következő fázis, a megbékélés szakasza. Mit is jelent ez?
A megbékélés egy önismereti munka és egy szélesebb, a
világ egészlegességét felfogó szemlélet eredménye.
-Ezek a szülők kezdetben kettős nyomás alatt élnek. Egyrészt egyre
inkább szeretnék megosztani másokkal is a tapasztalataikat, amit ebben a
speciális élethelyzetben szereztek, másrészt az esemény által létrejött
korlátokat a környezet általában erősíti annak a társadalmi mintának a
közvetítésével, miszerint egy fogyatékossággal élő
gyermek édesanyjának kizárólag a gyermeke lehet az életcélja. Ez a kettős korlát
arra kényszeríti őket, hogy a társadalmi korra jellemző szélsőséges kifelé
fordulás helyett fokozatosan egy ellentétes, befelé mutató irányba induljon.
Elsőként a munka, szórakozás, a barátok (környezet) helyett a fia, majd a fián
keresztül megélt folyamatokon keresztül önmaga és önmaga változásai kerülnek
figyelmük középpontjába (belső világ). Ennek a belső utazásnak egyik
katalizátora lehet, hogy mire kialakulnak a fogyatékossággal élő gyermeket
nevelő hétköznapok rutinja, sokuk eljut abba a korba, amikor már jelentkezhet
náluk az életközepén tapasztalható válság (35-40 év) mikor az ember
egzisztenciáját többé-kevésbé kiépítve (de még hiányzik az önmegvalósítás)
eddigi életén kezd gondolkodni. Ez gyakran a lét központi kérdéseinek a
vizsgálatában mutatkozik meg. Mi értelme van az életnek? Véletlenül történnek a
dolgok, vagy sorsunk meghatározott? Sokuk az élete értelmét először egy
szeretett személyben, gyermekükben vélik felfedezni, de ennek megélése nem
csökkenti belül a hiányérzetet.
-A fordulat általában akkor következik be, amikor feladva a
küzdést és ellenállást eljutnak az elfogadásig, amely a vágyak, tervek
megváltoztatásának a képességét is jelenti gyermekük „kedvéért”, az ezzel
párhuzamosan jelentkező belső élet megfigyelésének hatására, az önmeghaladás
megélésével jutnak el az önmegvalósítást is magába foglaló valamiféle olyan
tevékenységig, amellyel sorstársaik segítségére is lehetnek. Sokan a
transzcendencia vagy spirituális életfelfogás felé fordulnak.
-Ez a megbékélést, a teljes belső elfogadást hozza meg a számukra.
Abban a pillanatban, hogy úgy érezik ezek a szülők, hogy megtalálták
életfeladatukat, az életükben megjelenik
a szinkronicitás jelensége (Jung). Mit jelent ez? Belső és külső események
egyidejű megjelenése. Adott esetben a belső gondolat (életfeladat
mibenléte) és annak energiája olyan eseményeket vonz be a külvilágban, mely ezt
az utat vagy a továbblépést segíti. Ezt vannak, akik véletlennek tartják, Jung szerint egy magasabb összerendező
energia, mely „jelként” mutatkozhat az egyén életében.
-Ezt néhányan úgy
fogalmazzák meg, hogy úgy érzik, hogy valaki a tenyerén hordozza és segíti őket
ezen az úton.
- Ezeknek a szülőknek az útja egyedi, de mégis példaértékű az
eredményét tekintve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése