ÁLTALÁNOS ELVEK A GYERMEK FEJLŐDÉSÉVEL
KAPCSOLATBAN.
A gyermek
fejlődésének folyamatában a mozgásfejlődés csak az egyik olyan terület, mely a
személyiség kialakulását befolyásolja. E folyamat már a születés előtt elkezdődik, különösen intenzív szakasza a
születéstől 10–12 éves korig tart. Ebben az időszakban a mozgás a
külvilággal történő kapcsolattartásnak az eszköze, általa fejlődnek a szervek,
szervrendszerek (pl. az idegrendszer, az ízületi, a csont- és izomrendszer). A
kifejtett hatás kétirányú, mert a mozgások végzése közben fejlődő ideg- és
mozgatórendszer újabb és bonyolultabb mozgások elsajátítását teszi lehetővé.
Lényegében a mozgatórendszert célzó fejlesztés/fejlődés olyan pszichés
funkciójavulásban is szerepet játszik, melynek a későbbi optimális gondolkodási
képesség kialakulásában pótolhatatlan szerepe van.
: „A testi
tényezők mellett minden esetben figyelembe kell venni a gyermekek pszichikai és
intellektuális fejlettségét.
-A gyermekek fejlettségi szintjének átfogó megítélése
tehát három fő szempontot foglal magába: a morfológiai, az élettani és a
pszichológiai szempontot. A gondolkodás és intelligencia nagymértékben
hozzájárul a mozgások tökéletesedéséhez, ez pedig olyan kijelentés, amely
fordítva is igaz. Az ügyesség fejlődik, és a gyermek fejlődésével párhuzamosan
tökéletesedik. Minél jobb az elvégzendő mozgás megértése, annál korrektebb a
végrehajtás. Ennek a fejlődésnek a
keretein belül egy pozitív visszacsatolás lép fel: a testnevelés és
sporttevékenység folyamatában korrektül végrehajtott mozgások és gyakorlatok
pozitív hatással vannak mindazokra a területekre, amelyeken az érintett
pszichikai folyamatok lejátszódnak.
- A testkultúrának
és sportnak az agyféltekékre gyakorolt pozitív hatását a szenzibilis impulzusok
trophikus hatásában látjuk, ami azt jelenti, hogy az aktív testrészek
aktivizálják az agykéreg anyagcsere-folyamatait, és biztosítják azoknak az
agyterületeknek az ingerelhetőségét, amelyek a mozgások ellenőrzésében és
vezérlésében részt vesznek, és nem elhanyagolható
a pszichikai folyamatok stimulálása sem
A fenti
idézetet tartjuk a mozgás általi gondolkodásfejlesztés élettani alapjának.
Ez egy folyamat, mely evolúciós szempontból is jelentős.
Az egyén személyiségfejlődésének szerves része, fejlesztésének nélkülözhetetlen
eszköze.
A mozgás életszakaszonkénti fejlődéséről már sok mindent
tudunk, azonban ennek a személyiséget érintő jelentőségét csak akkor érthetjük
meg igazán, ha egységes rendszerbe rendeződött folyamatként kezeljük és a
fejlesztés gyakorlatát ennek rendeljük alá. Ha a mozgásfejlődés folyamatát
globálisan szemléljük, olyan következtetések levonására nyílik lehetőségünk,
melyek a fejlesztés folyamatát magasabb dimenzióba helyezik.
Mivel az elmúlt évtizedekben e folyamatot csak a
sportolóvá nevelés eszközeként kezeltük, természetes, hogy a mozgásfejlesztés a nevelés folyamatában periférikus helyzetbe került,
sajnos a családi nevelés színterén is. E területen a hiányos nevelési
hagyományok miatt, a születéstől 3-4 éves korig tartó különösen fontos
mozgásfejlesztés elmarad a kívánt szinttől.
A téma ennek
ellenére sem vált másodlagossá, amelyet bizonyít a fejlesztő pedagógia hatalmas
fejlődése (az 1970-es évektől eltelt évtizedekben). Különösen
érdekes ez annak tükrében, hogy pedagógus egyéniségek sora hangsúlyozta (sajnos
a gyakorlatban nem meggyőző eredménnyel) a testi nevelés fontosságát.
Ha az ember
fejlődésének a korai szakaszában a fejlesztés minden területen kiegyensúlyozott
és töretlen, akkor a mozgásfejlődés és az általa kiváltott ingerek is
hozzájárulnak az agy hierarchikus fejlődéséhez, amelynek a végeredménye egy
elvárható szintű személyiségfejlődés. Abban az esetben azonban, ha ezt a
folyamatot akár a szülés közben bekövetkezett trauma, vagy későbbi betegség,
akár a gyermek mozgáslehetőségeit korlátozó objektív vagy szubjektív tényező
gátolja/akadályozza, olyan személyiségfejlődési – viselkedési zavar, tanulási
nehézség – probléma alakulhat ki, melyen utólag a fejlesztők mozgásterápiával
kísérelnek meg javítani. Abban az esetben, ha időben felismerhetővé válik a
fejlődési lemaradás, akár maradéktalanul javítani lehet a gyermek helyzetén
(8–10 éves korig, mások szerint akár 16 éves korig is) mindaddig, amíg
idegrendszerének plaszticitása lehetőséget biztosít a fejlesztésre.[3][4]
Nem elhanyagolható
kérdés, hogy mikor és hogyan lehet azt megállapítani, hogy a gyermek valóban
fejlődési lemaradásban van. Sok esetben még a szülő is csak gyaníthatja
a problémát. Továbbá a gyermek mentális fejlettsége sem teszi lehetővé az
esetleges vizsgálatra értékelhető válasz adását.
-A hosszabb megfigyelési idő alapján történő diagnózisra
először körülbelül a gyermek ötéves kora körül van lehetőség, amikor aktuálissá
válik a gyermek iskolaérettségének
megítélése. Kritikus esetben ennek vizsgálatára erre szakosodott
pszichológusok és pedagógusok bevonásával kerülhet sor. Törekvések vannak az iskolaérettség megállapítására alkalmas, egyre
egyszerűbb módszereinek kidolgozására.. Erre ebben az életkorban azért
kerülhet sor, mert a gyermek mentális fejlettsége lehetővé teszi a személyiség
érettségét vizsgáló tesztek korrekt végrehajtását, adekvát válasz adását, mivel
a tesztben „nincsen szükség a gyerek verbális együttműködésére...”.[5]
Elfogadott
vélemények szerint a születéstől 6 éves korig az értelmi és a mozgásfejlődés
közvetlenül kiegészítik egymást. Az egyikben elért teljesítmény szoros
összefüggésben van a másikkal. A tanulási problémás gyermekek terápiás célú
foglalkoztatásában vezető helyet foglal el az iskolás korig kimaradt mozgások
utólagos fejlesztése. Ezzel azoknak az agyi struktúráknak a működési
rehabilitációja történik meg, melyek korábban valamilyen oknál fogva
elmaradtak.
A nagyobb
óvodások foglalkoztatására már jellemző az alapkészségeket igénylő tevékenység
alkalmazása. Ügyességüket, önállóságukat fejlesztik az egymást
kiszolgáló tevékenységek (pl. napos beosztás), a konstruáló játékok, a
barkácsolás. Az óvodai barkácsolás bevezetése
gazdagítja a gyermekek alkotótevékenységét, amelyek ezáltal önállóbbá,
dinamikusabbá, bonyolultabbá váltak. A barkácsolás pozitív hatással van a
kitartás, a megfigyelés, a tartósabb érdeklődés és számos más pszichikus
sajátosság fejlődésére.[6]
„Tudjuk, hogy
agyunk mozgatja a testünket. De vajon visszafele nem működik ez a kapcsolat? Testünk
mozgása nem tudja-e bekapcsolni agyunk egyes részeit? Mi, úgy gondoljuk, hogy
minden gyermek viselkedését alapvetően meghatározzák – akár pozitív, akár
negatív értelemben – testének mozgásai, vagy éppen ezeknek a mozgásoknak a
hiánya, az idegrendszerükben lévő gátaktól függően A mozgást alkalmazó oktatás
kifejlesztője csodálatra méltó eredménnyel alkalmazta az agytorna technikákat a
tanulási nehézséggel küzdő gyerekeknél. Azt, hogy minden vonatkozásban
hatékonyabban működjön az agy, az agykutatás elméleti eredményeinek
felhasználásával, meglepően egyszerű, kevés időt igénylő mozgások segítségével
érik el.
A gyerekek
harmonikus fejlesztésében fel kell használnunk az összetett intelligencia hét
fajtáját, vagyis a logikai–matematikai,
a nyelvi, a zenei, a térbeli vagy vizuális, a testi–kinesztetikai, az
interperszonális és az intraperszonális intelligenciát. Mindezeket
különböző módokon fejlesztjük. E könyvben a születéstől a tizenkét éves korig,
a mozgásos cselekvéssel összekapcsolható intelligencia tevékenységközpontok közül
emeljük ki a testi–kinesztetikus területet.
Néhány ötlet a feladattípusokra: tánc, ritmusos
járásformák, az emberi szobrok létrehozása szituációk, apró, egyértelmű
epizódok elmozgása, tréfás jelenetek testi eljátszása, magyarázd meg
mozdulattal, mozdulatsorral, amit kérsz stb.
Bemutatjuk, hogy 12 éves korig hogyan épülnek egymásra a
különböző mozgások, hogyan tapasztalhatják meg a tér és a távolság, a
közel–távol, az itt–ott, a magas–alacsony, az előtte–mögötte, a ritmus–tempó, a
könnyű–nehéz stb. változatait, és közben rámutatunk arra is, hogy mivel
segíthetjük e területen a gyermek fejlődését.
Kutatók az
integratív tanulás alapelvei között említik a harmóniába hozás elvét. Mivel az
emberek egyszerre intellektuális, érzelmi, testi és lelki lények, integrálniuk
kell, vagyis magukba kell építeni mindazt, amit különböző szinteken, különböző
módokon tanultak. A harmóniába hozás akkor jön létre, amikor a diák a tanult
tárggyal vagy fogalommal kapcsolatban integrálja személyiségének különböző
aspektusait, ha az érzelmi, testi, lelki és intellektuális oldalait egyaránt
aktivitásba hozza. Minél nagyobb a harmóniába hozás, annál nagyobb erejű a
létrejövő integrálódás és annál hathatósabb a tanulás.[8] Módszertanilag
tehát minden életkorban törekedni kell arra, hogy a tanulás – így a
mozgástanulásnál is – során minél több területet egyidejűleg bekapcsoljunk a
folyamata.
A mozgás és az
érzékelés tulajdonképpen soha meg nem szűnő kapcsolatának felismerése a modern
tanulási eljárásoknak is egyik sarkalatos alapelvéhez vezette el a kutatókat,
és termékenyíti meg fokozatosan az óvodai és iskolai oktató-nevelő munkát. Az új
módszer sikereinek egyik titka ugyanis abban leledzik, hogy a régebbi,
egyoldalú és passzivitásra kárhoztató szemléltetés helyett a mozgásos aktivitást alkalmazza. A mozgás és a cselekvőképesség
fejlődésében az ún. nagymozgások
kisgyermekkorban elért szintjének megerősödése a fejlődés fokozatos
folytatódását eredményezi. A növekedés során a test arányosságának javulása és
a sok mozgásgyakorlás együttesen egyre kecsesebbé váló testmozgást eredményezA
mozgásfejlődés tehát nem egyszerűen lehetőség a térben történő elmozduláshoz,
hanem a kisgyermek pszichikai fejlődésének az alapfeltételeit is megteremti.
Sőt „A jó motorikus fejlődés pozitív körfolyamatot vált ki, a rossz gátolja,
sőt megakadályozza a gyermek optimális fejlődését minden más területen”.[10]
A jó motorikus
fejlesztéshez ismernünk kell az egymást követő időszakok mozgásanyagát és fel kell
ismernünk a fejlődő gyermek mozgáskészségeinek és motorikus képességeinek
fejlettségi szintjét ebben a folyamatban.
A különböző
korú gyermekek mozgásfejlődésében felhasználható mozgásanyag jól
csoportosítható, leírható! Ennek ismerete fontos a fejlesztő szakember
részére, hogy a fejlődő gyermek vagy akár a fejlesztett felnőtt érdeklődését a
mozgásanyaggal és az alkalmazott módszerekkel folyamatosan fent lehessen
tartani. Ehhez tehát az sem jó, ha túl bonyolult és az sem, ha túl egyszerű
mozgásanyagot próbálunk alkalmazni. A pedagógiai probléma az, hogy a
kronológiai életkor szerint homogén csoporton belül is tapasztalhatóak a
mozgásismeret különböző szintjei, vagyis a mozgásfejlődési koruk szerint
különbözőek. Ilyenkor a szakember feladata az olyan differenciálás
megvalósítása, melynek során minden résztvevő jól jár. Ennek nem egyszerűen
csak a gyakorlatajánlatokban, hanem az alkalmazott módszerekben is jelentkeznie
kell. A mozgásfejlesztő szakembernek el kell tudni helyezni az egyént a
mozgásismeret és képességszint mennyiségi és ezek minőségi jellemzői által
határolt koordinátarendszerben. Hogy képes-e erre, az szakmai hozzáértését
minősíti.
A mennyiségi jellemzőkön a rendelkezésre álló
mozgásrepertoár jellemzését (az adott korosztályhoz rendelt mozgások vagy egy
adott sportág mozgásanyagának ismerete), a fizikai képességek számszerűen
meghatározható szintjét (kondicionális képességek jellemzőit méterben, időben,
erőkifejtés nagyságában stb. meghatározva), a minőségin pedig ezek idő- és
térbeli viszonyainak minősítését értjük.
Véleményünk
szerint ennek egyik, a jelen könyvben is tárgyalt összetevője a mozgásfejlődést
és a motorikus képességeket meghatározó szakaszoknak, valamint ezek folyamatba
rendezhető sorozatának ismerete. Mindez vonatkoztatható az egyének egy-egy
konkrét mozgására, de egy csoportot meghatározó mozgásismereti szint
jellemzőinek ismeretére, még inkább felismerésére is. Az első esetben az egyéni
(akár a csapaton belüli egyéni képzés meghatározása), a másodikban egy csapat
(bármilyen foglalkozáson részt vevők együttese vagy akár sportcsapat) együttes
fejlesztési tervének meghatározását alapozza meg. Ez egy olyan, a
gondolatmenetünkből következő metodikai alapvetés, mely egyaránt meghatározó
lehet a kisgyermekkel és akár a minőségi sporttal foglalkozó szakemberrel
szemben is. Ezen alapvetés alkalmazásának minősége egyben a szakmai hozzáértést
is jellemzi. (Ennek érdekében a
gyakorlati foglalkozások feladata, hogy egy adott korosztályra vonatkozó vagy
minél több sportág mozgásanyagát a képzésben részt vevők elsajátítsák, és
egyúttal képessé váljanak arra, hogy a mozgások végrehajtását minőségi
jellemzői alapján véleményezzék.)
Ahhoz, hogy az egyedfejlődésben felismerjük a gyermek
mozgásfejlődésben történő előrehaladását – lényegében a mozgásfejlődési korát
–, ismernünk kell azt a mozgássort, melyen a gyermek születésétől kezdve
végighalad. Ismernünk kell tehát azt a „skálát”, melyhez a gyermek
mozgásfejlettségét minősítjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése