A GYERMEKEKKEL VALÓ FOGLALKOZÁS KRITÉRIUMAI

A gyermekkel való foglalkozás és minden tevékenység, így a beteg gyermek ellátása is,

szakszerűséget és emberismeretet, gyermekszeretetet igényel.

Ha a mindennapi életben, hozzáértést, megfelelő bánásmódot, szakszerűséget követelünk mindenkitől aki gyermekkel hivatásszerűen foglalkozik, fokozottan vonatkozik ez a

gyermekkel foglalkozó orvosra, pedagógusra, akiknek képzésében ma már a gyermekpszichológia és a gyermekpszichiátria, valamint a gyakorlat pszichológiája is jelentős tényező.

Az organikus (szervi) szakmai ismeretek önmagukban sokszor nem elégségesek, amikor különleges helyzetekben kell megtalálni a megoldás módját.

A beteg gyermek sokkal fogékonyabb, mint az egészséges, mivel a testi-lelki megterhelés ellenálló-képességét gyengíti, érzékennyé teszi. Már itt szükséges felvetni a prevenciónak, a

megelőzésnek, a károsító hatások elkerülésének fontosságát. A gyermekekkel való foglalkozás változása az orvostudomány és gondolkodás változásával járt együtt.

A gyermekgyógyászat története, az orvostudomány hatalmas fejlődésének eredményeként jött létre.

A csecsemő- és a gyermekhalandóság óriási méretű volt a mai viszonyokhoz képest.

1830 táján például Németországban a gyermeknépesség fele elpusztult 10 éves kora előtt. A középkorban az első gyermekvédelmi intézmények a lelencházak voltak, amelyeket az egyház azért alapított, hogy megakadályozza a házasságon kívüli gyermekek elpusztítását.

Természetesen az ilyen otthonok sem szociálisan, sem érzelmileg nem nyújthatták azt, ami az egészséges gyermek fejlődéséhez szükséges. Ismerjük a múlt híres lelencházait

Párizsban, Bécsben és Prágában. Hamarosan rájöttek arra, hogy megfelelő törődésen és gondosságon kívül a család vagy annak valamilyen pótléka is szükséges a gyermek életben

maradásához. Párizsban évente öt-hatezer gyermeket vittek lelencházba, jelentős részük azonban meghalt. Az elhalálozást az augsburgi lelencházban „isteni elrendeltetéssel" magyarázták, „mivel egyébként tele lett volna velük a ház". A lelencházakból fejlődtek ki a

gyermekkórházak. Az első Párizsban, 1802-ben.

Czerny, a gyermekgyógyászat egyik nagy úttörője már 1908-ban rámutatott arra, hogy a testi és lelki tényezők szoros kapcsolata miatt a kedvezőtlen hatások, a nevelési hibák betegségben fejeződnek ki. A hazai irodalomban is értékes közlések szólnak arról, hogy

személyiségzavarok, a kedvezőtlen környezeti hatások szervi megbetegedésekhez vezethetnek.

A gyermek fejlettségi fokát mindig figyelembe kell venni.

Nyilvánvaló, hogy más az értékelés és a szemlélet a csecsemőkorban, a kisgyermekkorban, az iskoláskorban, a korai vagy a valódi kamaszkorban és az ifjúkorban lévő tekintetében.

Az óvodában, az iskolában bármikor előfordulhatnak olyan tünetek, jelek, amelyek valamilyen betegségnek a kezdeti jelei lehetnek.

Fontos ismerni azokat a tüneteket, amelyek jelzés értékűek, arra vonatkozóan, hogy

valamilyen betegség kezdetével állunk szemben.

A tünetek felismerése elősegíti a gyermek minél hamarabb történő orvosi ellátását, amely a legmegnyugtatóbb a pedagógus és a szülő számára egyaránt.

#1 Dr.BauerBela

---