Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. augusztus 14., szerda

A GYERMEK ÉS A GYÁSZ

A gyermek és a gyász


Millió sápadt krizantém, tengernyi ragyogó mécses a sírokon, csendben gyászoló emberek a temetők útjain. Némelyik anyuka apró gyermekkezet szorongat. Hogyan élik meg a gyermekek a halottak napját? Mit értenek meg az elmúlásból?

Sok édesanya gondolkozik azon, hogy kivigye-e magával gyermekét a temetőbe.

Attól félnek, hogy a temetőben tapasztaltak miatt szorongani fognak az apróságok. A szakértő szerint csak abban az esetben vigyék magukkal a gyermeküket, ha képesek vele foglalkozni, és a temetői látogatást úgy tudják felfogni, mint egy kirándulást. 

„Három éves kor előtt a gyermekeknek még nincs konkrét halálfogalmuk, ezzel együtt halálfélelmük sincs”.

 „Ami szorongást okozhat nekik, az az anyától való elszakadás miatt érzett félelem. Az anya hangulata, az ő félelme és szorongásai azok, amik átragadhatnak a gyerekre.”

Tehát, ha a szülő azon aggódik, hogy jól teszi-e, hogy kiviszi a gyermeket a temetőbe, akkor a gyerek ezt a szorongást fogja megérezni és ő is szorongani fog. Ezt pedig a szülő később úgy is értelmezheti, hogy a temetőben tapasztaltak miatt szorong a gyermeke, holott csak a saját érzését fogja viszontlátni. 

Szüleink gyermeknevelési bibliájának szerzője, Spock szerint óvodáskorban túl kicsi még a gyerek ahhoz, hogy felfogja, a halál végleges. Így elképzelhető, hogy azt hiszi, a halott egyszer majd visszatér. Arra is hajlamos, hogy felelősnek érezze magát, azt képzelheti, hogy a halál az ő ártó gondolatainak következménye. Azt is gondolhatja, hogy a halál "elkapható", és félhet attól, hogy mások is meghalnak. Ez az úgynevezett mágikus gondolkozás, mely néha még a felnőttek világképében is megjelenik, pl. babona. A doktor szerint mindenképpen mondjuk meg a gyereknek, hogy nem ő idézte elő a halált, és hogy a halál az élet része. (Spock doktor csecsemő- és gyermekgondozása, Medicina, 2005).

Hat éves kor körül már felfogják a gyerekek, hogy a halál ténye visszafordíthatatlan, tudtuk meg a családi tanácsadótól. Sok gyerek kezd el ilyenkor rettegni a szülei halálától. Azt ugyan már tudják, hogy a halál főleg az öregeket fenyegeti, de ebben a korban még nincsenek tisztában az idő múlásának ütemével, ezért úgy érzik, hogy a szüleik bármikor megöregedhetnek és meghalnak.

A hét, nyolc éves gyermekek, már teljes bizonyossággal átélik és átérzik, hogy a halál alól nincs kivétel, törvényszerűen bekövetkezik. Ebben a korban kezdődik a felnőtt halálfogalom kialakulása.

Természetes egy család életében, hogy a gyermek találkozik egy hozzátartozója halálával. Hogyan tudunk segíteni gyermekeinknek, abban, hogy egészségesen feldolgozhassák, azt a mindenki számára nehezen megélhető tényt, hogy életünk véges?
A szakember szerintszerint a legjobb, amit ilyenkor tehetünk, ha nem titkoljuk a veszteség miatt érzett fájdalmunkat. Megértő odafordulással meséljünk gyermekeinknek érzéseinkről, és velük együtt emlékezzünk az elhunyt családtagra. Ezzel könnyebbé tesszük a gyerekeknek a gyász feldolgozását.
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése