Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. augusztus 20., kedd

A LEGGYAKORIBB GYERMEKKORI SZIVBETEGSÉGEK

A leggyakoribb gyermekkori szívbetegségek




A veleszületett szívbetegségek aránya a világon mindenhol, nálunk is magas. Százezer újszülöttből  közel nyolcszáz valamilyen fejlődési rendellenességgel  születik, közülük majdnem minden másodiknál van szükség orvosi beavatkozásra.
- A beteg gyerekek kezelése és folyamatos ellenőrzése a kardiológia egyik legnehezebb feladata.

A felnőttekhez hasonlóan a gyerekeknél is megkülönböztetünk veleszületett és ún. „szerzett”, azaz az élet során kialakult szívbetegségeket. Vannak olyan betegségek, amelyek már a  születést követően jelentkeznek, és vannak olyanok, amelyek csak később,  akár fiatal felnőtt korban.

Veleszületett szív-érrendszeri betegség a gyermekek körülbelül 0,8 százalékánál fordul elő, azaz minden ezer megszületett gyermekből nyolc fejlődési rendellenességgel jön a világra. A betegségek kialakulásában az örökletes tulajdonságok ugyanúgy szerepet játszanak, mint a környezeti tényezők. Az összes veleszületett szívbetegségnek mintegy 3 százaléka vezethető vissza génbetegségre, 5 százaléka kromoszóma-rendellenességgel magyarázható, míg a legtöbb esetben több kóroki tényező együttes jelenlétét kell megemlíteni.
A kardiológusok szerencsésnek tartják, hogy a gyermek-kardiológia, valamint a csecsemő- és gyermek szívsebészet fejlődésének köszönhetően napjainkban gyakorlatilag már nincs gyógyíthatatlan szívbetegség.

 

Veleszületett szívbetegségek

A veleszületett szívbetegségek között a leggyakoribb – 25-30 százalék – az úgynevezett sövényhiány, amikor is  a baba úgy születik, hogy a szívkamrái vagy pitvarai között egy rés keletkezik. Ez keringési zavarokat okoz. Ha nagy a nyílás, nehézlégzés, izzadás nehezíti meg a mindennapokat.
- A rendellenességek majdnem tíz százalékát teszik ki a pitvari sövény különböző mértékű hiányai, amikor is a jobb és a bal pitvart egymástól elválasztó sövényen diagnosztizálható a lyuk. Ebben az esetben már a születés előtt a magzati életben meglevő nyílás a jobb és a bal pitvar között nyitva marad. E kis nyílásnak a magzati keringésben van szerepe és születés után, amikor a tüdő megtelik levegővel és a jobb szív fél keringése is megindul, spontán bezáródik.
Szintén gyakori veleszületett rendellenesség a fő ütőerek valamelyikének szűkülete – amely keringési elégtelenséghez vezet –, továbbá a nagy szívbillentyűk hiánya, illetve beszűkülése, ami miatt a szívben kóros járulékos söntök nyílnak meg.
A tünetek háttere mindegyik probléma kialakulásánál az elégtelen keringés, a rossz oxigénellátás.
 A veleszületett szívfejlődési rendellenességek közül néhány a korai csecsemőkorban gyógyulhat, a pitvari vagy a kamrai sövényen lévő lyuk vagy a rendellenes nagyér-összeköttetés bezáródhat.

 

Szerzett szívbetegségek


A „szerzett” szívbetegségek közé sorolható az úgynevezett reumás lázhoz társuló szívgyulladás. Hátterében igen gyakran a streptococcus nevű baktérium áll. Ez elsősorban olyan gyermekeknél fordul elő, akiknek a szervezetében tartós gyulladás van jelen, amelyet okozhat akár egy szuvas fog vagy egy begyulladt garatmandula. Nagyon fontos ezeknek a gócoknak a kezelése, hiszen ennek hiányában további szövődményként akár a szívbillentyűk is károsodhatnak.

 

Tünetek és diagnózis


Vannak olyan figyelmeztető jelek, amelyek felhívják a figyelmet az esetleges szívbetegségre. Ezekben az esetekben a csecsemő nehezen táplálható, izzad, elkékül, a légzése nehézkes és  aluszékony. A későbbi életkorban előfordulhat, hogy a gyermek indokolatlanul fáradékonnyá válik , hamar kifullad, elkékül, gyakran szenved légúti megbetegedésben, netán asztmás rohamok gyötrik.
A gyermekek esetében a rendellenességek diagnosztizálásához a kardiológusok  ugyanazokat a módszereket használják, mint a felnőtteknél. A korszerű szűrővizsgálatoknak, az egymással együttműködő neonatológus, gyermekorvos és gyermekkardiológus hálózatnak köszönhetően a betegségeket a tünetek jelentkezése előtt sikerül felfedezni. Szívfejlődési rendellenességgel született gyermekekben a zörejt – mivel ez rendellenes hangot jelent – már hallgató segítségével felfedezi az orvos. A pontos diagnózis felállításához  azonban elengedhetetlen egy EKG, egy mellkasröntgen és egy ultrahangvizsgálat elvégzése. Abban az esetben, ha ezek nem elég informatívak, akkor van szükség a szív katéteres vizsgálatra.

 

A kezelés lehetőségei


Számos szívrendellenesség sebészi úton tökéletesen gyógyítható. Az orvostudomány fejlődésével egyre-másra jelennek meg azok a műtétek, amelyekkel a mellkas megnyitása nélkül oldják meg a szívelváltozást (ezt nevezzük intervenciós szívkatéterezésnek): valamely éren keresztül olyan, úgynevezett katéteres eszközöket vezetnek fel a szívbe, amelyekkel „helyben” szüntetik meg a problémát.
 Ezeket a beavatkozásokat az erre speciálisan kiképzett gyermekkardiológusok végzik. Ma már arra is van példa, hogy a szívsebész és a gyermekkardiológus együtt végzi egy-egy nagyon bonyolult szívhiba megoldását. Ezt nevezzük „hibrid műtéteknek”. Az sem ritka, hogy koraszülötteknél az inkubátorban végeznek el bizonyos életmentő szívsebészeti műtéteket.
Vannak azonban olyan szívizombetegségek vagy műtéttel nem kezelhető veleszületett szívbetegségek, ahol már csak a szívátültetés segít. Ennek megvalósítása azonban igen komplex feladat, amely nemcsak komoly szakmai hozzáértést igényel, hanem komoly eszközparkot és az egész egészségügyi rendszer (mentőszolgálat, intenzív osztályok, kardiológusok, szívsebészek stb.) országos szintű együttműködését is.
. Fontos azonban megemlíteni, hogy a sikeres műtétet vagy a szívkatéterezést követően is előfordulhatnak szövődmények (az esetek öt százalékában), melyek kivédhetők vagy sikeresen kezelhetők. A rendszeres gyermekkardiológiai ellenőrzés éppen ezért nagyon fontos a továbbiakban is.

VITA.HU
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése