A zseni
TÁRSADALMI HÁTRÁNY-E A KÜLÖNLEGES
TEHETSÉG??
Mindenekelőtt szeretném a figyelmet arra felhívni, hogy a hírnév, az
ismertség és a zsenialitás semmi esetre sem azonos fogalmak. A társadalmi
manipuláció és az egyéni ügyeskedés, valamint ellenkező előjellel, az
újszerűséget csaknem mindig kísérő értetlenség ugyancsak torzíthatja a kortársi
teljesítmények objektív megítélését.
-Éppen
ezért a zsenialitás reális értékelésére általában csak az utókor képes.
Bizonyos időre és távolságra van tehát szükség a mérvadó értékrend
kikristályosodásához.
A zseniség
feltételezése régi keletű. A görögök, például Platón és Szokratész azt tartották,
hogy amikor a művész valami nagyot alkotott, akkor azt a Géniusz vagy Démon
hatására, segítségével tette, amely megszállta őt az alkotás hevületével.
- Így az ihletet valami isteni
vagy ördögi jelenségnek vélték, ami nem a művész sajátja, hanem amely kívülről:
“felülről” vagy “alulról” jön. Ennek a gondolatnak a keresztény kiteljesedése szerint:
a tehetség Isten adománya, tehát csakis az isteni kegyelem eredményezhet
kivételes teljesítményeket. A zseniség tehát “emberfeletti” adottság.
A francia
felvilágosodás korában Diderot az irracionális elemet emeli ki a
zseni alkatából: a természetet nem szolgaian másolja, hanem képzelete által
idealizálja.
A Láng-észnek bélyeg jegyei:
1. Az Eredetiség: ideájit nem mástól
veszi, hanem önnön kebelében leli fel. 2. Az Újság: nem jár szokott úton, hanem maga tör
ösvényt elő haladásra.
3. A Függetlenség: nem szabály rabja,
példa utánzója, szokás majma; ő szab törvényt; ő remekel példányt; ő kezd
szokást.
4. A lelkesültség (Enthusiasmus): hazája
az ideák tiszta ege, éke és szomja, a Szép mesterség, nyugalma, érzéseinek
kielégítése, gyönyörűsége a Geniusával való társalkodás.”
A német Hamann, majd
Herder a “teremtő ember” alkotásaiban a veleszületett adottságokkal
kapcsolatos intuíció és rendszerező erő szerepét hangsúlyozza.
- Kant már
egyértelműen veleszületett természeti (örökletes) adományként
értékeli a zsenialitást. Tőle két fő irányban ágazódik el a kivételes adottság
értelmezése. Egyrészt
Hegel felé, aki elismeri a veleszületett
adottság fontosságát, amelyet tudatos munkával megszerezni nem lehet, de nagy
súlyt helyez a tanulásra, a szorgalomra és a gyakorlatra is, mivel a kiváló
természeti adottságot is ki kell fejleszteni. Szerinte Goethe és Schiller
fiatalkori zsengéi és érett koruk remekei közötti minőségi különbség ezt
igazolja. Ezt a koncepciót fejlesztették tovább aztán a marxizmus klasszikusai,
amikor a személyiség szerepét is hangsúlyozták a társadalom és kultúra
haladásában, illetve ennek befolyásolásában.
A Kanttól elágazó másik irány Schopenhaueren
át a nietzschei irracionalizmusba torkollott.
Eszerint – képszerű leegyszerűsítéssel – az átlagemberek szürke
tömegéből kiemelkedő felsőbbrendű ember, az Übermensch saját intuitív akarata
szerint, kénye-kedve szerint uralkodik a tömegen. Ezt az eszmeáramlatot a
fasizmus ideológiailag kihasználta.
De nézzük a mai
álláspontokat.
Természettudományos
szempontból a zseni meghatározása nem nehéz: valamelyik szellemi képesség
tekintetében pozitív extrém variáns. Gyakran tapasztaljuk azonban, hogy könnyebb
valamit elméletileg meghatározni, mint a fogalommal a hétköznapi gyakorlatban
dolgozni. Ez igaz a kivételes tehetségű emberek teljesítményére is. Részint
nincs éles határ a kivételes tehetségű és a zseniális emberek életműve között.
Ráadásul a kiválóak egy-egy kiemelkedő alkotása felülmúlhatja a zseniálisok
gyengébb vagy átlagos műveit. Ezen túl a teljesítmény
megítélése, különösen a művészetekben, kifejezett társadalmi függőséget mutat;
vonatkozik ez a megértésre, befogadásra, elismerésre, manipulációra, stb.
Végül kérdéses a teljesítmény körének meghatározása is.
- Általában csak a
szellemi teljesítményekre szokás a zsenialitás jelzőjét használni.
Tehát a különleges fizikai
képességű emberek, például sportolók eleve kívül rekednek a körön. És nem sorolhatók ide a
szűkítőfelfogás értelmében a szakmájukban kivételes képességet mutató, esetleg
jelentős találmányokat produkáló munkások sem.
-Hasonló a helyzet a kiváló
képességű énekesek, filmsztárok, földrajzi felfedezők, politikusok, hadvezérek
stb. esetében is, mivel őket nem szokás az alkotótehetségek közé sorolni. Mindez, persze, a
túlzottan értelmiség-centrikus gondolkodás velejárója.
A kivételes
tehetségű embereknek végül is három jellemvonása érdemel kiemelést:
A szellemi képességek
valamelyik szférájában megnyilvánuló kiemelkedő és különleges speciális
tehetség a legfontosabb. A kivételes zenei,
képzőművészeti, lírikusi, tudósi, stb. képességek döntik el, hogy az élet mely
területén lesz képes az egyén – többi képességével összhangban – a
csúcsteljesítményekre.
Magas általános
értelmi képesség.
Ennek megnyilvánulása is sokdimenziójú, mégis elkülöníthető néhány olyan
vonás, amely a speciális tehetség érvényesüléséhez feltétlenül szükséges. Ilyen
a lényegmegragadás, az elmélyülésre és a szintézisre való képesség,.
Az eredetiség is külön
pontként érdemel kiemelést.
A kivételes
tehetségeknek ugyanis ez az egyik legjellemzőbb vonása. Az eredetiség
megnyilvánulhat a tartalomban: a témában, a problémafeltárásban és a formában:
a módszerben, a kifejezésmódban, tehát a stílusban, a technikában. Hegel az alkalomfelismerést is
feltételként értékeli, mivel csak azok a kivételes tehetségek tehetnek eleget
elhivatottságuknak, akik felismerik a kor problémáit, ill. követelményeit. Így
ma, ha köteleznének minket a zseniség fogalmának meghatározására, mindenképpen
a valamelyik specifikus tehetségszférában igazolható különleges: az “új világ
teremtés” képességet, tehát a minőségileg más, eredeti és jelentős eredmény
elérését emelnénk ki.
Ismert olyan nézet
is a szakirodalomban, miszerint zseninek az tekinthető, aki a szellemi
képességek minden szférájában kivételes teljesítményre képes.
A kivételes speciális
tehetség, az átlagot meghaladó általános értelmesség és az eredetiség együttes
tekinthető tehát a zseni legfontosabb ismérvének. Persze
ezek megint csak nem egyértelműen meghatározhatók a lángész felismerhetősége
szempontjából. Az amúgy is megkérdőjelezhető kvantitatív méréskor ugyanis olyan
folyamatos számtani sort kapnánk, amelyben nehéz minőségi különbséget tenni a
csaknem hasonló értékű teljesítmények között. Így a végső megítélés jelentős
társadalmi és személyi függőséget, tehát szubjektivitást is mutat.
A zseni fogalma –
éppen szubjektivitása miatt – tehát nem tekinthető pontosan meghatározhatónak és éppen ezért tudományos
igényű felhasználása indokolatlan. E megnevezést ma inkább a kiváló tehetségek
társadalmilag különösen értékelt teljesítményeinek kivételességétaláhúzó
jelzőként fogadhatjuk el.
A kivételes tehetség
kialakulása az örökletes adottságok és a környezeti tényezők szerencsés
egybeesésének és kapcsolatának az eredménye. Létrejöttében az öröklődésnek is bizonyosan szerepe van.
Kivételes tehetséget ezért nem lehet tervezni, tudatosan produkálni. Aki kicsit
is ért a genetikához, jól tudja, micsoda szerencse kell ahhoz, hogy a
tehetséget biztosító gének véletlen kombinálódása megteremtse a kivételes
tehetség biológiai alapját. A képesség kibontakozása ugyanakkor megfelelő
külső: családi, iskolai és társadalmi feltételeket is igényel. (A “megfelelő”
az egyedi estekben a szokásostól eltérő is lehet, így az ellenállás, az
elismerés hiánya, az elnyomatás, a “pokolramenés”, tehát a látszólagos
hátrányos helyzet is hathat így.)
Forrás-Dr.Czeizel Endre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése