Családi összezördülés
Aligha találni széles e világon olyan családot, amelynek kapuja fölé ki
lehetne írni: A mi
házunkban mindig békesség van, baj soha.
Ezért ez
nálunk sem így van, mert kisebb-nagyobb összekoccanás valamennyi családban
elő-előfordul.
A perpatvar a mai felfokozott,
idegtépő világunkban szinte természetes,
ha nem is napi jelenség.
Azt mondtam, természetes, de az már nem, ha a nagyobb összezördülés
nyíltan, a család többi tagja, főleg ha gyermek jelenlétében történik. Ilyenkor az egyik szülő
önös igazának védelmében arra törekszik, hogy valakit a jelenlévők közül maga
mellé állítson. Többnyire a gyermekét édesgeti, aki félrehúzódva éppen tanúja
az ilyen-olyan jelenetnek. S ezt bizony nagyon rosszul teszi a szülő, mert a
gyermeket kínos helyzetbe hozza vele, hiszen a gyermek mindkét szülőjét
szereti.
A gyermeknek pedig szinte pillanatok
alatt döntenie kell, hogy kinek a pártjára álljon. E kínos helyzet rendszerint
sírást vált ki a gyermeknél, aki közben könyörög, s remeg. Lehet annyira durva
a konfliktus, hogy ez idő alatt az érzékenyebb gyermek lelkében akár egy világ
omolhat össze. Lehet,
hogy sokáig, netán örökké emlékezni fog a történetre
Amikor a vihar elült, a gyermek megkönnyebbül, de még mindig nem tudja,
illetve nem érti a civakodás valós okát.
Az ekkor bekövetkező nyomasztó csöndben végre némi
felvilágosítást kap a veszekedés okáról, s jön a
szülői mentegetőzés. Ennek azonban csak akkor lehet pozitív hatása a
gyermekre, ha nem kell éreznie bűntudatot, amiért valamelyik szülője pártjára
állt.
Ezért ezt nyomban fel kell oldani
valamelyik szülőnek, s napirendre kell térni a történtek felett. Ha a gyermek nem
nyugodott meg, s foglalkoztatja gondolatban a szülői összezördülés körül valami
részlet, ne csalogassuk magunkhoz
titokban , hiszen lehet, hogy a gyermek átlát rajtunk
Ne késztessük pártoskodásra,
véleménynyilvánításra, mert a gyermeknek sem kellő ismerete, sem ítélőképessége
nincs ahhoz, hogy a szülők közötti vitában megértő, elfogadható igazságot
tegyen.
Mint említettem, legtöbbször nem is látja tisztán az összezördülés okát. Annak
sincs persze értelme, hogy a veszekedést kerülve, a szülők merev
ellenségeskedéssel kerülgessék egymást. Az ilyen csendes háborúzás még nyomasztóbban hat a
gyermekre: vihar utáni kínos csönd.
Ha a gyermeknek elkerülhetetlenül végig kell hallgatnia egy-egy
összezördülést, az maradjon olyan szinten, hogy ne sértse egyik szülő önérzetét
sem.
Legyenek a szülők tárgyilagosak, s alaptalanul ne vádoljanak, főleg ne
okádjanak tüzet egymásra, ellenkező esetben valamelyik szülő vagy mindkettő (akár
örökre) elveszítheti tekintélyét a gyermek előtt, így aztán a szülő
nem maradhat példakép. Ha a felhő elvonult, próbáljunk olyan magyarázatot adni
a gyermekünknek, amit megért.
Nem megalázó(!), sőt kívánatos, ha (nagyobb)
gyermekünktől is elnézést kérünk a történtek miatt. Feltétlen
vigyázzunk arra is, hogy ne folytassunk kétes kimenetelű vitát gyermekünk
jelenlétében olyan valamiről, amelynek érintettje maga a gyermek. Kínos
helyzetet teremthet
A legfontosabb talán a gyermek szempontjából is a kibékülés: a szülőkkel együtt neki
is meggyőzően át kell élnie a kibékülést.
A haragnak nem szabad tartósnak lennie: néhány óránál, legfeljebb egy-két
napnál ne tartson tovább. A gyermek tanácstalan, s rossz hangulatban van a szülei
némasága miatt. Hogy tanulhat ilyen helyzetben a gyermek?
Némelyik gyermek a sorozatos családi csetepaték után maga is
kiállhatatlanná válik, izgága lesz, összeverekszik pajtásaival. Ez a viselkedés,
sajnos, a szülők példájára történő reagálás. Következésképpen, azok a szülők,
akik nem képesek magukat fegyelmezni, aligha követelhetnek teljes önfegyelmet a
gyermeküktől.
Hogy a fentieket miként és mennyire lehet érvényesíteni a családi
összezördülés során, az a szülők és a gyermek korkülönbségétől is jelentősen
függ.
Ifjúvá érett gyermek esetében akár felnőttként is tekinthetjük csemeténket,
hiszen ő már vitapartnerünk, avagy békebíránk is lehetne az összezördülésben.
Bármilyen legyen is a családi
perpatvar, mind lelkileg, mind fizikailag megviseli nemcsak az aktív, hanem a
passzív résztvevőt is. Már csak azért is, hogy ne kerüljön a családi
összezördülésünk a pletyka szárnyára, viselkedjünk kultúrember módjára, ami
történt maradjon diszkrécióban. Nem lehet? próbáljuk meg!Femina-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése