Mutassunk példát a fiataloknak
Köztudott egy alapvető pedagógiai igazság: a nevelés egységes folyamat,
akár intézményes (iskolai) keretek között, akár családban folyik.
Az ösztönös társadalmi hatások
összességét értjük alatta, ennélfogva az emberformálás területei nincsenek,
úgymond, beskatulyázva. Ebben nincsen semmi különös, mivel a fő cél mindkét
helyen ugyanaz: aktív, közösségi életet élő, elhivatottság szerinti jól
képzett, tisztelettudó, erkölcsös, hazáját szerető fiatalokat nevelni
magunknak, a társadalomnak. Az iskolának, a családnak, a tömegszervezeteknek és
a munkahelyeknek egyaránt megvannak az idevágó feladatai. Hogy a fiatalság az iskolai tanulmányok befejezése után egyenes
életpályán maradhasson, minden szülőnek, felnőttnek van tennivalója, és nem is
kevés. Az ifjúság a szülő által javasolt úton kortársa s cselekvő részese akar
lenni a mindennapoknak. Ugyanakkor világnézetük alakulását az adott életmód, a
köznapi élet számos igénye formálja, mint ahogy személyes indítékaikat,
törekvéseiket és értékrendjüket a nacionalizmus, a kozmopolitizmus vagy a
nihilizmus sugallata is befolyásolhatja.
Mindig akadnak olyan fiatalok, akik letérve a kijelölt útról, egyes
felnőttek rossz példáját követve, a könnyű pénzszerzés, a léha élet vonzásába
kerülnek, és nem tűznek maguk elé igazi célokat.
Hatásuk romboló a társaikra. Ezért az
iskolának, az ifjúsági szervezetnek, a szülőknek, tehát mindenkinek arra kell
törekednie, hogy az élet értelméről alkotott közfelfogás középpontjában ne az
olcsó siker, ne az ügyeskedéssel és elvtelen alkalmazkodással való érvényesülés
álljon. Látni kell, hogy a mai ifjúság a nagy megrázkódtatásoktól mentes
időszakban nő fel. Nem tudja a felnőttek társadalmi jelenségeit a múlttal
összevetni. Naponta élik át a fiatalok a szó és a tett eredményeit,
ellentmondásaival együtt. Látnunk kell, hogy bár társadalmunk változásaival
együtt az ifjúság arculata is változik, az előzőnek azonban sosem pontos
tükörképe. Miért kell most ilyenekről beszélni? Nos, nem azért, mintha valami
tragikus gondunk lenne e területen. Nem! Hanem azért, mert sok vonatkozásban
már más a mai fiatalság.
Kik segíthetnének hát jobban az ifjúság magatartási formájának
eligazodásában, mint a közöttük élő felnőttek.
A példamutatás
erejével. Mert, ugyebár,
hiába mondunk mi, felnőttek, akármit, ha a fiatalok azt látják, hogy a
példaképek, a mentorok nem éppen úgy élnek, mint ahogy azt mondják. Ezért
jelenlegi feladatainkban fokozottabban követeljük meg a szavak és a tettek
egységét, a mindennapi példaadást. Nem elég csupán
beszélnünk az országépítés feladatairól, hanem be is kell mutatni a valós
eredményeket annak megvalósulási
nehézségeivel együtt. Ebben
viszont segíteni csak az tud, aki bízik az elkövetkező nemzedékben, aki nemcsak
látja, hanem kritikailag is minősíteni képes az ifjúságot. A bizalom feltétele, hogy még jobban bevonjuk az ifjúságot a
társadalmi feladatok megoldásába, mert társadalmi felelősségre csak valóságos
társadalmi tevékenységben lehet nevelni. Legyenek az ifjak tisztában a bírálat
és az önbírálat fogalmával és bátran alkalmazzák azokat hétköznapi
tevékenységükben.
Törődjünk tehát többet és főleg másként a felnövekvő nemzedékkel. Úgy, hogy
ne csupán helyettük, hanem velük együtt végezzük feladatainkat.
Kezeljük őket úgy, mint a jövő
felnőtteit. Ne kényeztetve, ne csupán a nekik
legyen legalább jobb és több szándék mindenáron való megvalósításával. A
bizalom, a megértés, a fegyelem légköre vegye őket körül, kapjanak értelmes
feladatokat, kerüljenek felelősségteljes helyzetbe, s akkor valóban hathatósan
tevékenykedhetnek polgári társadalmunkban, mindannyiunk boldogulására. Így
láthatják és tudatosíthatják legjobban a társadalmi fejlődés lehetőségeit és
akadályait, így alakulhat ki meggyőződéses világnézetük, válhat belőlük pl.
kiváló tudós, politikus, közéleti ember, avagy technikusi szintű dolgozó.
Ahhoz, hogy szilárd jellemű utódot neveljen a szülő, példamutatásában
mindig tükröződnie kell: mondjon igazat, tartsa meg ígéretét, és vállaljon
felelősséget magatartásáért és másokért. Vannak
viszont olyan szülők, akik szívesen megmutatják a követendő utat, de ők nem
azon az úton járnak. Az ilyenekre mondják: Vizet prédikálnak, de bort isznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése