Öt tévhit a gyermeknevelésben

Érezte már úgy, hogy nem bírja tovább a vitákat a gyermekével? A lázadozó kamasz nevelése olyan kihívásokat állíthat a szülők elé, amit még a tapasztalt szülőknek sem mindig sikerül maradéktalanul teljesíteniük, így a kudarcélmény nyugtalanságot, frusztrációt, és a tehetetlenség érzését keltheti a szülőkben.

Hiába próbálja megérteni gyermeke igényeit, ha Ön sincs tisztában a saját elvárásaival és szükségleteivel. A kialakult helyzetet pedig gyakorta élik meg a szülők súlyos kudarcként. De ne csüggedjen, van remény és megoldás! Álljon meg egy kicsit, vegyen egy nagy levegőt, és próbáljon megnyugodni!

Nézzük, hogyan tehetjük mindezt jól!

 

Az egész arról szól, hogy hogyan tudja a józanságát, a helyes ítélőképességét és a hidegvérét megőrizni, miközben tinigyermekét próbálja nevelni. Igaz a legtöbb tizenéves gyakran morcos, és a hangulata ingadozó, de tudnia kell, hogy a legtöbben igénylik a pozitív megerősítést, a szeretetet, a gondoskodást és a megfelelő iránymutatást. Amikor már úgy érzi, hogy minden kötél szakad, akkor kell csak igazán összeszednie minden erejét és kitartását, és bevetnie néhány praktikát, mert csak így juthatnak túl sikeresen a nehéz helyzeteken. Íme, hogyan.

Első szabály: A jó szülő elsősorban gyermeke érdekeit tartja szem előtt - Nem pontosan!

Persze nehogy azt gondolja, hogy mostantól önző, csak magával törődő szülőnek kellene lennie, olyannak, aki nem foglalkozik a gyermekével. Egyáltalán nem erről van szó. Viszont sok anyuka beleesik abba a hibába, hogy mindent a gyermekéért tesz, és önmagával már nincs ereje és ideje törődni, sőt, bűntudatot érez, ha nem 100 százalékosan a gyermeke körül forog a világ. Ez pedig azt a problémát vetheti fel, hogy egyszer csak kiég a szülő, mert már nem bírja tovább az erején felüli teljesítést. Ennek következményei pedig súlyos depresszió, pszichikai és fizikai egészségromlás lehet.

Második szabály: A jó szülő sosem hátrál meg - Felejtse el!

BIZALMI SZERZŐDÉS SZÜLŐ ÉS GYERMEK KÖZÖTT

Mi van akkor, ha az egyik fél visszaél a bizalommal? Egy írott, szerződésjellegű paktum segítheti a szülőket, hogy jobban bízzanak gyermekükben. Némi útmutató, hogyan kezdjen hozzá az egyezkedéshez.

A valós életben a dolgok nem feketék vagy fehérek, még a szürkének is számtalan árnyalata létezik. Ezért nem szabad és nem is lehet egyoldalúan hozzáállni a dolgokhoz, egyféleképpen látni azokat. Sok szülő beleesik abba a hibába - hiszen valószínű, hogy őt is így nevelték -, hogy soha nem ad igazat a gyermekének, nem kér bocsánatot tőle, még akkor sem, ha tényleg neki volt igaza. Úgy gondolják, hogy az „szülői kiváltság”, hogy mindig és mindenkor a szülőnek van igaza, a felnőtt tévedhetetlen, és soha meg nem hátrál.

Harmadik szabály: A jó szülő előre jelzi a büntetést - Felejtse el!

Persze ez nem azt jelenti, hogy hirtelen minden korábbi elvárását fel kell adnia, gyermeke pedig ezentúl büntetlenül megúszhatja a szabályok felrúgását. Az egyik legmegkérdőjelezhetőbb és egyben leghatástalanabb nevelési stratégia az, ha a szülő büntetésekkel próbálja meg sakkban tartani gyermekét, és a beígért „következményektől” várja, hogy gyermeke alávesse magát a szülői akaratnak. Hozzon szigorú, de logikus szabályokat, és azokat következetesen tartassa be gyermekével! Szabályokra és szankciókra szükség van, ám a gyermeknevelés nem csak ebből áll.

Negyedik szabály: A jó szülő átadja a fontosnak tartott értékeket gyermekének - Nem egészen!

Nem önmagában az értékek átadásával van a probléma, hanem azzal, hogy hogyan teszi azt. Ráadásul nem biztos, hogy a régebbi időkben megfelelő értékrend megállja a helyét a mai, változó világban. Nem lehet az a szülő célja, hogy gyermekét a saját „klónjának” nézze, és megpróbálja ugyanolyanná alakítani, mint önmaga. Nem fog menni, főleg nem a mai, modern világban. Ráadásul a gyermekre negatívan hat, ha olyan elveket erőltet gyermekére, amelyek visszavetik őt a saját fejlődésében, jellemének alakulásában.

Ötödik szabály: A jó szülő megpróbál egyre több felelősséget átruházni gyermekére - Felejtse el!

Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad semmit sem rábíznia a gyermekre, főleg akkor, ha képes megbirkózni az egyes feladatokkal. Az ösztönzés lényege, hogy rávegyük gyermekünket arra, hogy minél többet tegyen meg a cél elérése érdekében. Így fokozatosan hozzászokhat ahhoz, hogy vannak feladatai, amelyeket el kell végeznie, és tetteiért felelősséget kell vállalnia.

Femina-

#1 Dr.BauerBela

---