Szüzesség
A szüzesség (latinul: virginitas) egy személynek, férfinak vagy nőnek biológiai
és lelki, mentális állapota, egy gondolkodás- és értékelésforma, valamint a
mértéktartásnak nemiség területén történő megmutatkozása. A fogalom eredetileg nőkre és
férfiakra egyaránt vonatkozik, azonban a középkor óta leginkább nőkre használják. A
szüzesség kultúránként eltérő fogalom, minden esetben figyelembe kell venni a
vallási szempontokat és a társadalmi normákat egyaránt. Egyes közösségekben a
teljesen érintetlen, ártatlan lányokat és fiúkat tartják szűznek, máshol pedig
az első szexuális közösülésigszámítanak annak.
Szűkebb értelemben a szüzesség a nő
nemi érintetlenségének a kifejezése, vagyis annak, hogy még férfival nem
közösült. Tulajdonképpen
etikai fogalom, amely azon alapszik, hogy a leány nemi érintetlensége nagy
erkölcsi beccsel bír. A szüzesség bizonyítékának a szűzhártya épségét tekintik, amely közösülésnél
rendszerint egy vagy több helyen beszakad és vérzik. Ámde a törvényszéki
orvostan már régen nem fogadja el ezt a laikus tételt, mert bizonyos, hogy sok
hymen (szűzhártya) olyan sérülékeny, tágulékony és rugalmas, hogy szélei a hímvessző ismételt behatolására sem szakadnak
be, hanem sértetlen marad és érintetlennek látszik. Másfelől a hynem akár
teljesen hiányozhat is (fejlődési hiba) vagy akár berepedhetnek a szélei más
okból, ettől függetlenül etikai értelemben a leány szűznek számít. Orvosi vagy
orvostörvényszéki tekintetből sok apróbb jel együttes mérlegeléséből lehet csak
óvatosan a szüzesség állapotát meghatározni. Ilyen jelek: a nagy szeméremajkak
duzzadtsága, érintkezése és így mintegy a hüvelynek a külvilágtól való első elzárása; a
kis szeméremajkak rövidsége, pirossága, merevsége; a szűzhártya sértetlen
volta; a szeméremfék rövid és merev volta; a hüvely erős redőzöttsége és szűk
volta, falainak érintkezése; a méh hüvelyes
részének karcsúsága és az emlők minősége is.
A szexuálpszichológiában
egészen addig számít valaki szűznek, amíg hüvelyi behatolás nem történik
hímvessző által.
Az
Ószövetségben
A szüzesség az Ószövetségben választott életállapotként abból az
okból kifolyólag ismeretlen, hogy a család és a gyermekek születésének
jelentősége kimagasló.
Csupán a korai zsidóságnál fordul elő a nemi érintkezéstől való
megtartóztatásnak bizonyos fokú megbecsülése A követelmény
számított a házasság előtti szüzesség a nők számára, a házassági szerződésben
pedig a vőlegény jogot formált a lány szüzességére azon
nők, akik korábban a nemi erőszaknak estek áldozatául, a hozománya kisebb volt.
A férfi számára nem
létezett ilyen követelmény sem a házasságkötés előtt, sem pedig a házasságban. Az esszénusok azt kívánták a szekta tagjaitól, hogy
az érzékiek fölött teljes mértékben uralkodjanak és rendszerint cölibátusban éltek. Josephus Flavius szerint létezett egy csoportjuk, amely
a házasságot engedélyezte ám ha a szüzességi életformát választók száma
elenyésző lett volna, ez esetben Jézus példája a környezetében nem
maradhatott volna visszhang nélkül.
Az
Újszövetségben
Az Újszövetség szerint Keresztelő
János és Jézus
mindketten cölibátusban, vagyis szüzességben éltek. Jézus tanítása szerint
egyesek a mennyek országáért önként mondanak le a házasságról azonban ezt nem
mindenki tudja megérteni.
Szent Pál a parúzia szem előtt tartásával ajánlja a szüzességet ,ugyanis
aki házasságban él, azt a világ dolgai jobban lekötik, mint függetleneket és
így az illető osztatlanul az Úré lehet Az erőt, amely a házaséletről való
lemondáshoz szükséges, Pál a Lélek adományai között tartja számon, akár csak az
egyéb személyes hivatásokat, ezért állásfoglalása nem tekinthető a házasság
lebecsülésének (Ef 5,21-23). Pál sehol nem szólít fel a házasságról való
lemondásra, viszont óva int a tévtanítóktól (1Tim 4,3), akik a lebecsülik a
házasságot. A szüzességet (cölibátust) Pál nem írja elő azok számára sem, akik
különféle egyházi hivatalokat töltenek be, csupán azt kéri, hogy miután
megözvegyültek, újból már ne kössenek házasságot .A szüzesség fogalma a
Szentírásban tehát – egyes más korabeli irányzatoktól eltérően – nem foglalja
magában a házasság lebecsülését. Az apostoli idők után aszketikus gyakorlatnak
számított a szüzesség. A 2. században János evangélistát is ilyennek tartották.
Az egyházban
A 4. század elején a Római Birodalom hivatalos vallása lett a kereszténység,
ezt követően a vértanúság helyét az új körülmények között felváltotta a
szüzesség és az aszketikus élet, mint a krisztusi életpélda ideális
megvalósulási formája. Ezt megelőzően a szüzesség
csak egy állapotot, hivatást jelentett, a középkorban pedig már a keresztény tökéletesség
alapjaként tekintettek rá. A tipikus szent szűz volt. Ekkoriban tisztelték a
leginkább a szüzességet és az "angyali életet" (vita angelica), ez
részben a kolostori élet felvirágzásának is köszönhető volt. A tökéletesség
három fokozatában (szüzek, özvegyek, házasok) a szüzességet tartották a
legértékesebbnek. A görög atyák az ontológiai értelmezést hangsúlyozták, Aquinói Szent Tamás visszaadta a szüzesség erényként való
kezelését a spekulatív teológiában az ontológiai felfogás mellett, ugyanakkor
utat engedett azon vitasorozatnak is utat engedett, amely a házasság rovására a
szüzesség felsőbbrendűségét hangoztatta. Jézus tanítása a teremtéstörténet
házasságra vonatkozó értékszemléletét elevenítette fel életpéldája pedig a
szüzesség ideálját állította követői elé. Ez a sajátos kettősség volt az, amely
a keresztény szexuáletika irányát döntően meghatározta. A szüzességben az ember
lemond pozitív, a szentségi házasságra jellemző értékekről és javakról,
valamint ezen lemondásának ki kell fejeznie a szeretetet. Az egész keresztény
élet középpontja, valamint a keresztségi kegyelem legfőbb kibontakozása a
mennyek országáért vállalt szüzesség. Krisztus hívja meg az embert erre az
állapota, a szüzességben pedig a Krisztussal megélhető kapcsolat minden egyéb
családi, társadalmi kapcsolatot megelőz (
Antropológiai szempontok]
Alapvetően a szüzesség egy
mentalitás, egy gondolkodás- és értékelésforma. A fiataloknak azt kell
megérteniük, hogy a szüzességet egyaránt kell őrizni és ápolni. Mélyebb emberi
értelemben véve nem lehet szűznek „maradni”, hanem szűzzé „válni” kell. A lány számára
elegendő időt kell biztosítani ahhoz, hogy szüzességben élhessen, különben nem fog érett nővé, feleséggé válni. Nem szabad semmit átugrani az életben, mivel csak a
kellő ideig őrzött testi és lelki érintetlenség teremtheti meg azt az érzelmi
feszültséget egy fiatal nő számára, ami ahhoz szükséges, hogy beteljesült
asszonnyá válhasson. A házasság ilyen esetben a szüzességet nem szünteti meg,
hanem nemesbíti, beteljesíti. Lelki értelemben az egyetlen férfival megélt
hitvesi kapcsolat a szüzesség folytatása a szeretet illetve a szerelem
kiteljesedésében. Az önuralom gyakorlásának
egyik legfontosabb időszaka a szüzesség ideje. A nemiség értékelése ebben az időszakban
tudatosul, annak nemes testi és mélyen lelki hatalma és szépsége, a másik nem
csodálata és tisztelete, fokozatos megnyílás egy olyan intim dialógus előtt,
amely sokszor csupán hosszas várakozást követően tud a lelkiből zökkenőmentesen
átmenni a testek intim párbeszédébe. A fiatalok csakis ebben az állapotban
tudják megtanulni értékelni a másik fél adottságait, igényeit, végül itt győzi
le a fiatal az önzés gyerekes magatartását és hangolódik rá a másikra. Egy
fiatal csak akkor tekintheti önuralmát egy életre szólónak, amikor képes lesz
uralkodni nemi vágyain, még ha azok a legerőteljesebben törnek ki belőle. A
szüzesség érett állapotában örömmel vállalja önmagát az ember, férfiasságát
avagy nőiességét, mint Istentől és a természettől kapott ajándékot,
mint olyan értéket, amiért képes akár áldozatot is hozni. Nem csupán a
másikkal, hanem önmagunkkal is elkezdődik egy párbeszéd, amelyben a gyerekes,
önző szokások rendbe elmaradnak, és végül az Istennel kibontakozó mély
párbeszéd kezdetének is számíthat a szüzesség, ugyanis a szüzesség a felsőbb
fokozata az emberi szabadság, amelyben az ember egyedül csakis önmagáé és
Istené.
A 4. század elején a Római Birodalom hivatalos vallása lett a kereszténység, ezt követően a vértanúság helyét az új körülmények között felváltotta a szüzesség és az aszketikus élet, mint a krisztusi életpélda ideális megvalósulási formája. Ezt megelőzően a szüzesség csak egy állapotot, hivatást jelentett, a középkorban pedig már a keresztény tökéletesség alapjaként tekintettek rá. A tipikus szent szűz volt. Ekkoriban tisztelték a leginkább a szüzességet és az "angyali életet" (vita angelica), ez részben a kolostori élet felvirágzásának is köszönhető volt. A tökéletesség három fokozatában (szüzek, özvegyek, házasok) a szüzességet tartották a legértékesebbnek. A görög atyák az ontológiai értelmezést hangsúlyozták, Aquinói Szent Tamás visszaadta a szüzesség erényként való kezelését a spekulatív teológiában az ontológiai felfogás mellett, ugyanakkor utat engedett azon vitasorozatnak is utat engedett, amely a házasság rovására a szüzesség felsőbbrendűségét hangoztatta. Jézus tanítása a teremtéstörténet házasságra vonatkozó értékszemléletét elevenítette fel (Mt 19,4-6), életpéldája pedig a szüzesség ideálját állította követői elé. Ez a sajátos kettősség volt az, amely a keresztény szexuáletika irányát döntően meghatározta. A szüzességben az ember lemond pozitív, a szentségi házasságra jellemző értékekről és javakról, valamint ezen lemondásának ki kell fejeznie a szeretetet. Az egész keresztény élet középpontja, valamint a keresztségi kegyelem legfőbb kibontakozása a mennyek országáért vállalt szüzesség. Krisztus hívja meg az embert erre az állapota, a szüzességben pedig a Krisztussal megélhető kapcsolat minden egyéb családi, társadalmi kapcsolatot megelőz (Lk 14,26; Mk 10,28-31). A szüzesség Krisztus visszatérésére való várakozás jele, amely egyben arra is emlékeztet, hogy a házasság ehhez a világidőhöz tartozik, amely elmúlik (Mk 12,25; 1Kor 7,31). Jézus Krisztus anyjának hitvallás értékű neve, a Szűzanya (latinul Virgo Maria) Mária örök szüzességére utal.
Antropológiai szempontok
Alapvetően a szüzesség egy mentalitás, egy gondolkodás- és értékelésforma. A fiataloknak azt kell megérteniük, hogy a szüzességet egyaránt kell őrizni és ápolni. Mélyebb emberi értelemben véve nem lehet szűznek „maradni”, hanem szűzzé „válni” kell. A lány számára elegendő időt kell biztosítani ahhoz, hogy szüzességben élhessen, különben nem fog érett nővé, feleséggé válni. Nem szabad semmit átugrani az életben, mivel csak a kellő ideig őrzött testi és lelki érintetlenség teremtheti meg azt az érzelmi feszültséget egy fiatal nő számára, ami ahhoz szükséges, hogy beteljesült asszonnyá válhasson. A házasság ilyen esetben a szüzességet nem szünteti meg, hanem nemesbíti, beteljesíti. Lelki értelemben az egyetlen férfival megélt hitvesi kapcsolat a szüzesség folytatása a szeretet illetve a szerelem kiteljesedésében. Az önuralom gyakorlásának egyik legfontosabb időszaka a szüzesség ideje. A nemiség értékelése ebben az időszakban tudatosul, annak nemes testi és mélyen lelki hatalma és szépsége, a másik nem csodálata és tisztelete, fokozatos megnyílás egy olyan intim dialógus előtt, amely sokszor csupán hosszas várakozást követően tud a lelkiből zökkenőmentesen átmenni a testek intim párbeszédébe. A fiatalok csakis ebben az állapotban tudják megtanulni értékelni a másik fél adottságait, igényeit, végül itt győzi le a fiatal az önzés gyerekes magatartását és hangolódik rá a másikra. Egy fiatal csak akkor tekintheti önuralmát egy életre szólónak, amikor képes lesz uralkodni nemi vágyain, mégha azok a legerőteljesebben törnek ki belőle. A szüzesség érett állapotában örömmel vállalja önmagát az ember, férfiasságát avagy nőiességét, mint Istentől és a természettől kapott ajándékot, mint olyan értéket, amiért képes akár áldozatot is hozni. Nem csupán a másikkal, hanem önmagunkkal is elkezdődik egy párbeszéd, amelyben a gyerekes, önző szokások rendbe elmaradnak, és végül az Istennel kibontakozó mély párbeszéd kezdetének is számíthat a szüzesség, ugyanis a szüzesség a felsőbb fokozata az emberi szabadság, amelyben az ember egyedül csakis önmagáé és Istené.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése