Megadható-e mindig minden a gyermeknek?
Mindenkor
magától értetődő vágy, ha azt szeretnék a szülők, hogy boldogabb gyermekkora
legyen csemetéiknek, mint saját maguknak volt. Ennek kapcsán ötlik fel bennük,
hogy valaha ők is vágyódtak egy-egy ajándékra, használati tárgyra, pl. olyanra,
amely ma már szinte természetes realitás az ifjú nemzedéknél. Azonban annak
idején az ilyen irányú kívánságok többsége a kispénzű családok nagy rétegében,
sajnos, meddő maradt, mivel azt a szülők, bár nehezen, de elhessentették:
„Gyermekem, jelenleg másra kell a pénz indokkal.
Hogy ne érezze a mi gyermekünk a hasztalan vágy kínjait, arra
törekszünk, hogy anyagi lehetőségeink szerint megadjunk neki mindent, hadd
járjon ízlése szerinti ruhában, legyen kerékpárja, magnója, walkmanja, mobilja
stb., és jusson pénze saját kiadásaira, szórakozásra is. Ezt ma már annyira
természetesnek veszi a gyermek, hogy sokukban szinte fel sem merül köszönetet,
esetenként hálát nyilvánítani érte. Alig hatja meg a gyermeket ez a pozitív
szülői magatartás, hiszen a régmúlt ismerete nélkül nem tudhat különbséget
tenni az akkori és a mostani megélhetési viszonyok között: ő már a jelenlegi,
felfogásában is más korba született bele.
A kevésbé módos szülők (ők vannak többségben) ahhoz, hogy
kielégíthessék a családi elvárás szerinti igényeket, lótnak-futnak reggeltől
estig, hogy legyen meg gyermeküknek is az, amit mások megkapnak, netán
valamelyest több is. Eközben akaratlanul bekövetkezik valami: a (jobb) megélhetésért folyó
hajszában nem marad elég idő a gyermek nevelésére. Mialatt valamennyi kívánsága
teljesül a gyermeknek, az mégis egyre inkább magára marad. Így aztán nem képes
kialakulni a szülő és gyermeke között szoros érzelmi kötődés, a sokszálú emberi
kapcsolat. Nos, ilyenkor kaphatják majd a szülők a gyermeki szemrehányást: Ki
kérte, hogy napestig dolgozzanak rám? Inkább ne vettek volna meg számomra
mindent, csak lettek volna velem többet. A kettős igazságnak ez olyan
klasszikus példája, amelyen talán érdemes elgondolkozni, mindkét részről
Nemritkán előforduló nevelési jelenség, amikor a szülők
ajándékozástól, jutalmazástól várják a gyermekük tanulmányi eredményének
javulását, magatartásbeli problémájának megváltozását. Szerintem egyáltalán nem
biztos, hogy a gyermek mindenfélével való elhalmozása sokkal jobb belátásra
bírná, szorgalmasabbá tenné őt a tanulásban és a viselkedésben. Annál is
inkább, mert az ilyen ún. ösztönző jellegű szülői jutalmazást már nem annyira a
szeretet, mint inkább a változtatási kényszer indukálja, melyet az illető gyermek
is észrevesz.
Ahhoz, hogy ez a körülmény családi konfliktushoz ne vezessen, időben
tudatosítani kell a gyermekkel azt, hogy a részére nyújtott (külön)
kedvezményezés egyáltalán nem magától értetődő szülői járandóság, de nem is
kegy. Annak
reményében történik, hogy szülői ösztönzésre a gyermek méginkább megtegyen
mindent, magaviseletének és tanulmányi előmenetelének javítása érdekében.
Tudomására kell hozni a gyermeknek, hogy egyébként neki a jó magaviselet és a
szorgalmas tanulás különös jutalmazás nélkül is ugyanúgy kötelesség, akárcsak a
felnőttnél a becsületes munkavégzésre való törekvés külön elismerés nélkül.
Nagyon vigyázzunk arra, hogy semmiképp se vigyük túlzásba gyermekünk
kívánságának tárgyi kielégítését, mert a bőség zavarában könnyelműségre
szoktathatjuk, öntelt, pazarló emberré nevelődhet, csökkent ambícióval
megfeledkezvén arról, hogy az életben mindenért tenni, fizetni kell. Ezek a
negatív jellembeli tulajdonságok, ha meggyökeresednek a gyermekben, teret
adhatnak az amorális, a könnyelmű élethez. Az agyon-ajnározott gyermek vágyai
túlzott kielégítésének következménye , a csömör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése