Szegény gyermek, gazdag gyermek
A szegény
ember akkor érzi leginkább szegénységét, ha élettársa keresetével sem tudja
kielégíteni gyermekeinek létszükségletét. Mert, hogy önmagunk lemondunk
apró örömökről, melyeket az élet nyújt, még nem nagy dolog, nem áldozat, de
bizony, ha hitvesünknek is le kell mondania azokról, sőt, ha gyermekeinknek sem
nyújthatjuk azt, amit szeretnénk, az bizony már elszomorító helyzet.
A jó, a megértő nőtárs nemcsak hogy nem érezteti párjával, amikor egyik-másik
szükségletéről le kell mondania, hanem még azzal is vigasztalja őt, hogy éppen
arra, ami valamikor kívánságként szóban forgott, szüksége már nincsen, mi több,
meg sem venné, még ha több pénzük volna is. A megértő férj persze nem hiszi
ezt, tudja ő nagyon jól mire lehet s mire nincsen szüksége feleségének, sőt azt
is látja, mit nyújtanak a nálánál módosabb emberek a hitvesüknek.
Másként áll a helyzet gyermekeinknél, főleg a kicsi gyermeknél, mivel ő még
semmit sem tud a szegénység és a gazdagság közötti különbségről. Ő még a szerény, olcsó
játékoknak és ajándékoknak is éppen úgy örül, akár a legdrágábbaknak. Ha a
játék számára érdekes, örömét találja benne – önfeledten elszórakozik vele.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy csak olcsó dolgokat adjunk a gyermek
kezébe.
Mindenki az anyagi helyzete, a gyermek érettsége és érdeklődése szerint
válassza meg a gyermek szórakoztatására szánt tárgyat, játékot. Az élet legszebb
örömeihez, a gyermeki örömhöz nem szükségesek drága holmik, olykor elég lehet a
víg kedély is.
Pedig hányszor látható, hogy a szülők szeretetből ugyan, de mindenesetre
nem kellően átgondolt számítással túlköltekeznek, mint ahogy azt anyagi
helyzetük megengedi. Különösen a ruházatra adnak ki sokat, már csak azért is, hadd lássák
mások is, hogy az ő gyermekük mily aranyos a drága cuccban. Ám a gyakorlat
aztán megbosszulhatja magát: ezáltal a gyermekünket saját magunk tesszük túlzottan igényessé.
A jó nevelés alapvető kitételéhez tartozik, hogy a gyermekek igényeit
összhangba kell hozni a szülők gazdasági helyzetével, nehogy az igények
túlszárnyalják a család szociális lehetőségeit. Ilyen alapon gyermekünkből
aligha lehet túlzottan követelőző, és csalódást sem okozhatunk neki szerényebb
viszonyok között. Azért, hogy nem vásárolunk gyermekeinknek drága, extra
holmikat, igazából sose sajnáljuk őket. Tudatosítsuk bennük, hogy egyszerű
életvitel mellett is jobb dolguk van azokhoz a nagyon szegény gyermekekhez
képest, akik otthon nap mint nap csak szűkölködést látnak. (Sajnos, a szegény
szülők gyermekére nem jellemző a víg kedély, mivel gyakran ellene hat a szülők
napi gondja a vegetáló élet szürkesége.
Ahogy a gyermek értelme fejlődik és bekerül az iskola közösségébe, kitárul
előtte az iskolai élet, bővül mikro- és makrokörnyezetének ismerete.
Mindinkább észreveszi azt a
külsőségbeli különbséget, amely a szegény sorból származó és a gazdag család
gyermeke között van. Ekkor a szegény gyermek még naivul, csupán igazságtalannak ítéli meg ezt
a helyzetet, majd kezd irigykedni, és hogy belső lázongásának eleget tegyen,
elszigetelődik módosabb társaitól. Kisebbségi érzés vesz erőt rajta, s
gátlásossá vagy éppen ellenkezőleg, agresszívvé válhat.
Miután mi, felnőttek, ezekkel úgy általában tisztában vagyunk,
hangsúlyozzuk: sem az iskolai, sem az otthoni nevelés során ne adjunk teret
annak, hogy a külsőségbeli különbség kiéleződjön a szegény és a gazdag ember
gyermeke között.
Feltétlenül hassunk oda, hogy jómódú
gyermekünk kedvezőbb szociális helyzete ne idézzen elő konfliktust a társak
között, minél kevésbé érezze akár az egyik, akár a másik gyermek az anyagi
létből adódó különbséget.
Az olyan türelmes és szeretetteljes nevelés, amelynek végeredménye a
szerénység, az erkölcsös élet, a tudás halmozása és az egymás iránti őszinte
tisztelet, sok későbbi keserű tapasztalattól óvhatja meg gyermekeinket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése