A felnövekvő nemzedék
Több
évtized távlatából szemlélve azt látni, hogy hazánk ifjúságának erkölcsi
fejlődése úgy általában egészségesnek mondható. A felnövekvő nemzedék
nagyobb része kötelességének megfelelően tevékenykedik (tanul, dolgozik, alkot
stb.) a szebb, boldogabb jövőért. Olyan országban szeretne élni, ahol
messzemenően érvényesül a hazafias szellemmel átitatott demokrácia, a
társadalmi szolidaritás, a közösségi érzés. Ahol a polgárok tisztelik,
becsülik, készségesen segítik egymást és nemcsak fogékonyak a jó iránt, hanem
cselekszik is azt.
Ugyanakkor ifjúságunk nem jelentéktelen részének fejlődését nem egészen
ezek a morális felfogások hatják át. Életfelfogásukra kihívó magatartásukból
lehet leginkább következtetni.
Egyszerűen
kifejezve: nem tudnak viselkedni.
Olykor annyira tiszteletlenek a
felnőttekkel szemben, hogy az már kirívó durvaságnak minősíthető. Kulturált
magatartásra nyilvánvalóan nincs szüksége a remetének, de hát az emberek nem
Robinson módjára elszigetelten egymástól elszakítva élnek, hanem kisebb-nagyobb
közösségben. Ez pedig azzal a követelménnyel jár, hogy legyen mindenki
tekintettel a környezetére, viselkedjen úgy, hogy azzal másokat ne zavarjon, ne
botránkoztasson meg. A fiatalok viselkedése nemcsak magukat minősíti, hanem a
szülők neveléséről is képet alkot. Saját magát becsüli meg az ember azzal, ha
másokat becsül. – Sajnálatosan fellazult a fiúk és leányok egymáshoz való
viszonya is: szabados lett. Elszomorító jelenségek ugyan ezek, de önmagukban
még nem adnak okot az aggodalomra, mert a kulturált viselkedés megtanulható, és
ha az fogékony közösségre talál.
Lényegesen nagyobb problémát jelentenek a társadalom számára azok a
fiatalok, akik már az erkölcsi romlás útjára léptek – és sajnos, egyre többen
vannak ilyenek. Az iskola padjait elhagyva, pláne kiszabadulva a családi kötelékből is,
zabolátlanokká válnak, önállóságukban bízva máris élni szeretnék sajátságos,
romantikusnak tűnő világukat.
Majd elengedve magukat élik kisbetűs napjaikat, folytatják azt, amit az
előző nap abbahagytak , amennyiben ehhez anyagi fedezetük is van. Mi tagadás,
sokan pl. munkanélküliségük következtében a nihilizmus követői lesznek, s e
hamis, demoralizáló tant elfogadva elvesztik józan ítélőképességüket, gátlástalanokká
válnak.
Mottójuk: Egyél, igyál, szórakozz, habzsold az életet.
Akik eljutnak az erkölcsi züllés ilyen fokáig, azoknál a bűntudat értelmezése
többnyire már csak frázis. Elszakadva családjuktól, korábbi barátaiktól, a
perifériára kerülnek ahol, ha megtapadnak, áldozatai lehetnek demoralizált
életüknek. Ebből a környezetből kijutni már rendkívül nehéz, de még nem
reménytelen! A kábítószer-fogyasztás, a fiatalkori bűnözés, a serdülőkori
terhesség, a nemi betegségek és a depresszió statisztikai adatai lesújtóak.
Ezek előrebocsátása után megpróbálom feltárni azokat a valós és vélt
okokat, amelyeknek, szerintem, szerepük van, illetve lehet a felnövekvő
nemzedék morális lazaságában. Felszínre hozataluk talán a problémák megoldására is
utalhat, mintegy prevencióként. Természetesen, mint minden az életben, ez esetben is az
okok, vagyis a jelenségek valahogyan kapcsolódnak egymáshoz, így additív
hatással lehetnek egymásra. (Taglalásuk akár önálló tanulmány is
lehetne.) Én az okok keresését csupán (?) azon területre korlátozom, amelynek –
úgy vélem – leginkább meghatározó szerepe van az ifjúság erkölcsi
magatartásának és személyiségének formálásában: a családra.
A gyermek első élményeit a szülői házban szerzi. Amit ott, a szülőktől lát és
hall, az indítja el jellemének fejlődését, az hat érdeklődésére a tágabb
környezete iránt. A szülő–gyermek viszony feltétlenül befolyásolja a gyermek,
az ifjú otthonon kívüli viselkedését, magatartását. Válhat belőle erkölcsös és
lehet inkorrekt magatartású ember.
A nevelés során gyermekeinkhez, főleg kicsi korukban legyen akár fiúról vagy leányról szó , nem
annyira anyagi természetű dolgok révén, mint inkább lelki kapcsolat által
férkőzhetünk. Így tudhatja meg a gyermek, hogy számára az apja és az anyja nemcsak
szülőt, hanem legjobb, legbizalmasabb barátot, barátnőt jelent. Megértő
magatartást tanúsítva osztozkodnak egymás örömében és bánatában.
Az a kívánatos, ha a szülők arra törekednek, hogy gyermekeik problémái a
kiscsaládban oldódjanak meg. Legyen a kezük mindig kinyújtva feléjük. A szülőknek úgy kell
szárnyaik alatt tartani csemetéiket, hogy az otthon, a meghitt családi ház
számukra olyan családi fészket jelentsen, ahová bármikor szeretetért,
vigasztalásért kopogtatás nélkül betérhetnek, hisz’ a szülői szeretet
határtalan: semmi mással nem pótolható.
Az alábbiakat is bár mindenki tudja, mégis újfent mondani kell: neveljék
(sic.) a szülők gyermekeiket becsületre, tiszteletre, szeretetre, szerénységre
és hazáját szerető állampolgárrá. Kísérjék odaadó figyelemmel viselkedésüket,
személyiségük alakulását. Ne engedjék letérni az erkölcsös útról, ne hagyják
őket céltalanul poroszkálni. Értessék meg velük, hogy amitől féltve óvják, az a
tilalomfa nem más, mint messzemenő jóindulatú, szülői intelem.
A családi munkamegosztásban a gyermek is okvetlen vegye ki részét, de olyan
feladatokat osszunk rá, melyeknek elvégzése számára sikerélményt és ne kényszermunkát
jelentsen. Tudatosítani kell a gyermekkel már kicsi korában, hogy a családi
közösségnek ő is fontos tagja, s a napi feladatokból neki is részesedni kell. A
diák elsődleges feladata mégis a tanulás legyen.
Ne fukarkodjon a szülő a dicsérettel, és tartson mértéket a korholásban. Ne zsarnokoskodjon. Próbáljon a felnőtt korú gyermekével még inkább tárgyilagos
és megértő lenni, mert nem biztos, hogy esetenként neki, a szülőnek van igaza.
Meggondolatlan ítéletekkel és minősítésekkel talán örökre kedvét szegheti a
szülő attól, amit a gyermek kedvvel csinál. Ne erőltesse egyik szülő sem
megrögzött szokását, elvét, hitét a gyermekére, engedje meg, hogy azokban a
gyermek, az ifjú alakítson véleményt, és övé legyen a döntés joga. Tartózkodjon
– főleg a gyermekkorúaknál – a kettős neveléstől. Ha a családi és az iskolai
nevelés szelleme találkozik, jellemes fiatalok nőnek fel a családban.
Olyan kulturált viselkedéshez szoktassuk gyermekeinket, amelynek ismerete
egyre nélkülözhetetlenebb lesz a civilizált társadalomban. Fokozatosan rá kell nevelni a gyermeket a munka becsületére. Mélyrehatóan
tudatosítsuk velük, hogy a munka olyan célszerű (termelő, alkotó) tevékenység,
amely nélkül társadalom nem létezhet. Szokja meg az ifjú, hogy a körülötte
zajló eseményeknek nem lehet senki sem csupán passzív szemlélője, mert az
életben mindennek ára van.
Rendkívül károsan hat a családon belüli gyermeknevelésre a létért, a
biztonságos megélhetésért folyó túlfeszített munka az ún. látástól vakulásig tartó
elfoglaltság, hajsza. Miközben a rossz anyagi helyzetben élő,
tengődő családokban (sajnos, nagyon sokan vannak) a szülők a létfenntartás
naponkénti gondjainak megoldásán fáradoznak, aközben akaratlanul háttérbe szorul gyermekeikkel való
foglalkozásuk. Mert, ugyebár, élni mégiscsak kell! Az ilyen szociális
körülmények között élő család gyermeknevelési problémájának alapvető okai
nyilvánvalóan nem a családban keresendők, hanem azon kívül: talán valahol fent
(Elemzése messzire vezetne.)
Vannak viszont szülők, akiknek lenne ugyan idejük a gyermeknevelésre, mégis
felelőtlenségből elhanyagolják azt. Részükről a gyermek
otthoni nevelése kizárólag szülőkre tartozó magánügy. Nos, úgy érzem, ebben a
kérdésben már sokkal nehezebb egyértelműen állást foglalni, noha lényegében
véve igazuk van. De szerintem csakis addig lehet az, amíg nevelésük a
gyermek erkölcsi romlására nem utal, amíg másokat vele meg nem botránkoztat, s
amíg a társadalomra az veszélyt nem jelent.
Az ilyen szülők sajnos, nem tekintik felemelő érzésnek a gyermeknevelést,
nem éreznek kötelességet a társadalommal szemben a felnövő gyermekeik sorsáért,
azok jövőjéért. Ezek
okai már döntően a családban találhatók. Végeredményben, ahol a
gyermek kiskorától kezdve folyton lelketlenséget észlel, hogyan várhatja el
bárki is tőle, hogy eközben erkölcsös úton járjon: paradoxon. A felnövekvő
nemzedék morális nevelésének másik meghatározóan fontos bázisa az iskola –,
akár az alma materig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése