Önzés
Mintha
megszállt volna sok embert a pénzszerzés ördöge, szinte csak azzal törődik,
hogyan juthat mind nagyobb jövedelemhez, vagyonhoz.
Egyébként az anyagiak gyarapítása iránti törekvés önmagában még nem elvetni
való cselekedet. Hiszen, aki becsületesen dolgozik, alkot, az nyilvánvalóan megérdemli,
hogy boldoguljon a munkája után. Azért termelünk javakat, hogy ki-ki érdeme,
társadalmilag igazolt tevékenysége szerint részesüljön belőle. Az egyáltalán
nem önzés, ha valaki például szorgalmas, becsületes munkája utáni keresetéből
olyan célt tűz maga elé, hogy márkásabb gépkocsit, modernebb lakberendezést
vásárol, vagy komfortosabb lakást igényel, avagy kényelmesebb életvitelt enged
meg magának, illetve a családjának. Sőt, ha a jövőre is gondol
Ezzel szemben számos olyan ember is él közöttünk, aki valahol a problémák
peremén cselleng, nem, illetve csak látszólag végez társadalmilag hasznos
tevékenységet, inkább a sokat ígérő kétes lehetőségeket figyeli (sandán), és
hajszolja.
Egyetlen alkalmat sem halasztana el, hogy mindazt
megszerezze, ami anyagilag még és még gazdagabbá teszi. Mint számító figura, a
maga javán kívül nem törődik közügyekkel, sem mások gondjaival, közösségi érzés
hiányában, kizárólag az önös érdek vezérli. Márpedig az ilyen magatartás
nemhogy nem viszi előre a demokratikus társadalom fejlődését, annak anyagi és
szellemi fejlődésének ellenébe hat. Több mindenre lenne időnk, ha nem lennénk
annyira elfoglalva saját magunkkal. Ez
többszörösen igaz.
Ezért semmiképp nem engedhető meg, hogy a közösségi érzésen alapuló
tettrekészséget lelketlen önzés, egocentrikus szemlélet váltsa fel. Ne
nyújtsunk társadalmilag lehetőséget arra, hogy a tisztességesen törekvő
polgárt, a kétes hasznot ígérő alkalom az egoizmus csábos útjára terelje.
Polgári társadalmunk minden tagjára még nagy tettek várnak, hiszen célunk
megvalósításának csupán az elején vagyunk.
A mű csakis közös erőfeszítéssel építhető fel. Senkinek sem szabad
lemondania vágyairól, a boldogabb életről, egyszerűen azért, hogy egyesek
inkorrekt módon csak maguknak gyarapíthassanak
Az az ember, aki csupán magának él, megtagadja a kollektív tetteket, nem
törődik mások gondjaival és az együttvállalás realizálásával, az elszigetelődik
humán környezetétől. Aki azt tartja: Ez az én világom, a többihez semmi közöm,
annak remeteélet javasolható valahol
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése