Humanitás
Az emberi méltóság tiszteletét, a felebaráti szeretet elvét halljuk
hirdetni szinte mindenütt és mindig. Ugyanakkor, ha körültekintünk s a
társadalmi fejleményeket vizsgáljuk, melyeknek a közmegbecsülésen kellene
alapulni és fejlődni, majdnem az ellenkezőjét tapasztaljuk annak, amit
keresünk. A szeretet helyébe egyre inkább az önzés, a gyűlölet és az ármány lép.
Beszélünk
közjóról, emberszeretetről, közmegbecsülésről, de a beszéd többnyire mégiscsak
frázis marad. Az emberek általában érzéketlenek egymással szemben, más dolgával nem,
vagy aligha törődnek. Sokan úgy járnak egymás között, akár a kereszthuzat:
hidegen és némán. A közerkölcs ilyenformán szinte napról napra süllyed az önzés
posványába. Az a gyenge híd, amelyik valamelyest összeköti a társadalom
különböző rétegeit, már hosszabb ideje recseg. Attól lehet tartani, hogy
végképp leszakad. Bárki élheti a maga életét, de sosem mások rovására.
A társadalmi morál erősödését a nevelés mozdítja elő, de ez a tevékenység
is mintha rossz irányban haladna. Itt nem (annyira) az iskolai, mint inkább a családi
nevelés értendő. Sajnos, ma még nagy számban vannak szülők, akik kevésbé
törődnek gyermekeik vallás-erkölcsi nevelésével. Ilyenformán pedig hogyan
lehet(?) a gyermekből humánusan gondolkodó, jóért, nemesért lelkesedő ember,
hiszen ilyenekről sohasem, illetve alig hallott a szülői házban, s talán rájuk
vonatkozó példákat sem látott otthon.
A közerkölcs beteg! Elég egy pillantás, amit a közállapotokra vetünk, a
diagnózis máris ismert. Félreérthetetlenül felismerjük, hogy veszélyes
kóranyagok kezdik rombolni a társadalom szervezetét. A lelkekben
elégedetlenség, a szívekben hidegség és ridegség sok dolog iránt. A bizonytalan
egzisztencia pedig kedvez a nihilizmusnak.
Rendkívül kártékonyak a nemzetre azok, akik a humanitás tartalmát
lebecsülik, és helyette az egyszer élünk szlogent harsogják sokféleképpen. Vigyázzunk tehát,
nehogy a kozmopolita próféták túlszaporodjanak. Látnokként érzelegnek az
általános emberi boldogságról, noha mögötte burkoltan esetleg lázadást
szítanak. Nagyot
kell fordulni társadalmunk kerekének, hogy jóvá tegye korábbi bűneit.
Már a gyermekekbe kell oltani a humanizmus tanait otthon, a családban, hogy jó és
önzetlen állampolgárok legyenek. Az ő szívük még lágy, akár a viasz, bármily
csekély jó vagy rossz iránt fogékony. Majd az idő teszi azt keménnyé! S hogy a
jóra nevelés hatása megfelelő legyen, az már a közoktatás, a társadalmi
intézmények dolga,. Ha a közmegbecsülés, a felebaráti szeretet, a jótékonyság
jobban megvolna embertársaink iránt, nyilvánvalóan más viszonyok költöznének
életünkbe. Több lenne a jövőben bízó, jóravaló, hazáját szerető polgár. Legyen hát úgy!
Femina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése