A mai fiatalok közléseivel, beszédével kapcsolatosan – általában – kétféle
bírálat szokott elhangzani.
-Az egyik
azt kritizálja, amit mondanak, s azt, ahogy mondják,
-a másikféle bírálat tárgya az, amit nem mondanak, vagyis közléseik hiányait
kifogásolja.
Kérdés: valóban
jellemző a jelenlegi ifjúságra a szegényes kommunikáció, a túlzott szófukarság?
Válasz: a fiatalok mindig is kevesebbet beszéltek, mint az idősebbek,
kiváltképp a saját felmenőikkel.
A közlési szegénység, sajnos, kórtünet, nemcsak
az életkor, hanem a történelmi kor szimptómája is. Egyrészt alaposan
felgyorsult az élettempó, másrészt sokan beszélnek helyettük, és keveset velük.
Azoknak a tanulóknak, akiknek szülei sosem értek rá mesélni, anekdotázni,
hosszasan beszélgetni, akiknek a tanárai mindig nagy létszámú osztályokhoz
intézték mondandójukat a katedráról, nehezebben tanultak meg a felnőttekkel megfelelően társalogni.
Sok fiatal azért nem nyitja ki a száját, mert ha kinyitja, alig van mit
mondania. Ugyanis a fiatalok kevés szóból is megértik egymást. Nos, ez olyan nagy
baj? Igen, ez bizony nagy baj! Nem a megértés fogalma baj, hanem a kevés szó.
Mert, ugyebár, nagyon kevés szóval csak nagyon kevés fogalmat, gondolatot,
érzést lehet kifejezni, leírni.
Általában a sivár szókincs sovány agyállapotokat tükröz, és az előbbi
vissza is hat az utóbbira, tovább rontja az agytekervény tevékenységét. Nem
akarom ezzel a kijelentéssel úgymond lecikizni az ifjúság szlengjét. Csupán
kritikus vizsgálat tárgyává teszem, hogy gondolkozzon el rajta az ifjú. Gyakran nem
megfelelőek, nem helyükön valók a szavak, vagy nem azt fejezik ki, amire az
illető gondol, avagy nem elég pontosak, uram bocsá, nem fejeznek ki semmit. Persze, nem a beszűkült és egyhangú ifjúsági
rétegnyelv az első számú közellenség. Veszedelmesebb a bürokrata tolvajnyelvből mindennapi életünkbe is
beszivárgó szennyeződés.
Fél- és negyedműveltséggel dicsekedni, hencegni szegényes, ostoba dolog, de
tökéletes műveltséggel sem lehet hencegni, mert ilyen nincs. A művelt
ember nem kérkedik, jól megvan anélkül is, mert a műveltséghez az illemtudás is
hozzátartozik. (Magasan szárnyaló mondatokhoz, magas röptű gondolatok
kellenek...) Aki képernyőnek nézi embertársait, éppúgy nem vár kérdésére tőlük
választ, mint ahogy a tévébemondóknak sem köszön vissza.
Femina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése