Kis gyerek, kis
gond...nagy gyerek, nagy gond.
Minden szülő életében elérkezik a
pillanat, amikor azt kívánja, bárcsak megint kicsi lenne a gyermeke.
Biztos minden szülő életében
elérkezik a pillanat, amikor azt kívánja, bárcsak megint olyan icurka-picurka,
pelenkázni való, anyatejet kérő csöppség legyen a gyermeke, mint amilyen egykor
volt.
- Ez
nagyjából a tinédzserkor
kezdetén szokott bekövetkezni, ugyanis ilyenkor szembesül a gyermek az élet
nagy kérdéseivel, problémáival. Ezáltal pedig a szülőnek is
újabb és újabb problémákat okoz. De
hogyan lesz a tündéri, cserfes kislányból szülei ellen lázadozó, miniszoknyás,
magas sarkú cipős „nagylány”, és az édes, eleven kisfiúból nagyszájú, feleselő,
iskolakerülő „nagyfiú”?
Erre több magyarázat is létezik. Sajnos egyik
sem húzható rá minden gyerek-szülő kapcsolatra, minden eset más.
Egy gyermek jelleme
három forrásból alakul ki: a genetika, a nevelés és a környezet hatásai által.
- A genetika nyilván
eleve adott, ezen nem nagyon tudunk változtatni.
- A nevelés viszont
sokat javíthat vagy ronthat a dolgokon. Ez azonban a gyermek életének eleje, hiszen
egy bizonyos kor után nem igazán lehet nevelői szándékkal közelíteni hozzá.
-A legnagyobb hatása
tehát a környezetnek van. Hányszor halljuk, amint
valaki panaszkodik, hogy gyermeke rossz társaságba keveredett, belevitték a
rosszba, ő nem is tudta, mit csinál? Sokszor. Némi igazsága van ezeknek a
kijelentéseknek, de éppen attól, hogy a tinédzserek
már felnőttként tekintenek magukra, felelősséggel tartoznak azért, hogy kivel
barátkoznak.
- Kirívó
esetektől eltekintve tudják, mire vállalkoznak és mibe vágnak bele. Amikor például kihagynak egy-egy tanórát, s inkább a téren lógnak a
haverokkal, vagy amikor visszabeszélnek szüleiknek, mert az „menő”. Ezek a fiatalok,
nagyon is tudják, mi a helyes és mi nem, csak sajnos nem érdekli őket. Ez
szomorú, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy szüleik mennyire gondoskodóak
voltak velük.
Mégis hogyan alakulnak
át a kamaszok ennyire?
Mint említettem,
nagyon fontos, hogy kikkel barátkoznak. Ha rendes, szorgalmas gyerekek a barátaik, nekik akarnak megfelelni
úgymond, így ők is rendesek és szorgalmasak lesznek. Ha azonban bekerülnek egy
olyan közegbe, ahol csak úgy tudják magukra vonni a figyelmet, vagy csak úgy
tudnak barátokat szerezni maguknak, ha csúnyán beszélnek, ha rongálnak vagy
verekednek, akkor azt fogják tenni.
De vajon ennyire
fekete-fehér a helyzet? Szerencsére
nem! Amennyiben azt veszi észre szülőként, hogy gyermeke különösen kezd viselkedni, nem mutatja be új
barátait, titkolózik, problémái vannak az iskolában, és olyan szokásai vannak,
amilyenek korábban nem, kezdjen aggódni!
- Helyesebben aggódás helyett beszéljen vele! Ne a háta mögött kérdezősködjön, ne kutasson a holmijai között, és ne
bizalmatlankodjon vele szemben! Ezektől csak még zárkózottabbá fog válni, és
még kevésbé fogja megtudni, hogy mi a problémája. Ha nyíltan, őszintén
elbeszélget vele, mint egy barát, és biztosítja arról, hogy támogatja, és
vigyáz rá, jó esetben meg fog nyílni ő is, és elárulja, ha gondja van. Ha
mégsem, akkor tovább kell próbálkozni. Végső esetben fel kell keresni a
barátait, és velük beszélni. Általában azonban elég, ha néhány átgondolt,
megfontolt mondattal nyitunk, és várjuk, hogy ő lépjen.
Annyi biztos, hogy a
tiltások, a szobafogságok, a fenyegetőzések, a megvonások nem válnak be.
-Akkor
hogyan fegyelmezzenek?
-Nos, próbálják meg elérni azt,
hogy ne legyen erre szükség.
-Tekintsenek gyermekükre értelmes,
felnőtt emberként, hiszen egy tinédzser már nem sokban különbözik tőlünk.
- Ítélőképessége, értékrendszere
azonban nagyon más még, így mindenképpen ügyeljünk rá, és óvjuk meg, ha erre
van szüksége.
- Ha azonban csupán egy kis
magánszférára vágyik, és megbizonyosodtunk arról, hogy nem keveredett semmiféle
bajba, hagyjunk neki szabad teret!
-Őszinteséggel
és bizalommal fogja meghálálni!
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése