Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. június 12., szerda

NÉHÁNY TANÁCS A HAJTÉPÉS,KÖRÖMRÁGÁS ÉS ORRPISZKÁLÁSRÓL VALÓ LESZOKTATÁSRA.

Néhány tanács a hajtépés, körömrágás, orrpiszkálásról való leszoktatásra.


Türelemmel, következetességgel és némi csellel többre mész, mint szülői szigorral.

hirdetés
A legegészségesebb lelkű és értelmű gyereknek is lehetnek finoman szólva visszatetsző szokásai - a toplistát a hajtépés, a körömrágás és az orrpiszkálásvezeti.

A szülő - érthető módon - hajlamos lehet kissé túlreagálni ez ilyesféle megnyilvánulásokat. Ám a szakemberek szerint nem érdemes túl nagy feneket keríteni a dolognak - némi fondorlattal könnyebben felülkerekedhetsz rajta, mint hinnéd.

Hajtépés

A kicsik gyakran hajtépés révén igyekeznek magukra irányítani környezetük figyelmét, illetve befolyásolni egy-egy szituáció kimenetelét - ami ijesztő volta ellenére is normális jelenségnek tekinthető.
A rossz szokás felszámolása leginkább abból áll, hogy eltereled a gyerek figyelmét, és a kezét más módon foglalod le. Segíthet, ha egyujjas kesztyűt húzol rá, és lazán a csuklójához rögzíted, feltéve persze, hogy ez nem kelti a gyerkőcben azt az érzést, hogy elviselhetetlenül korlátozod a világ felderítésében.
Akadnak szülők – főként a korábbi generációk képviselői -, akik a fej kopaszra nyírását javasolják, ám ez a megoldás legfeljebb fiúknál jöhet szóba, és még az ő esetükben sem igazán javasolt.
Végső esetben vazelint is kenhetsz a lurkó hajára. Lehet, hogy szükség lesz néhány próbálkozásra, de az sem kizárt, hogy éppen ez lesz az elrettentő eszköz.
A legfontosabb, hogy ne ess kétségbe, ha a gyerkőcöt ilyesféle viselkedésen kapod, legfőképpen pedig ne tegyél kedvezményt annak hatására - hiszen ily módon csak megerősítenéd a kicsit abban, hogy ezzel a szülőriogató módszerrel lényegében bármit elérhet, amit csak akar.
Ritkán bár, de súlyos lelki ok is meghúzódhat a hajtépés mögött. Ennek gyanúját erősíti meg, ha a gyerek semmilyen módon nem hajlandó megválni rossz szokásától, netán olyan ritmusos viselkedés figyelhető meg nála, mint a hintázás-ringatózás, esetleg valamilyen berendezési tárgyba veri a saját fejét. Ez esetben feltétlenül kérd szakember segítségét.

Körömrágás

A körömrágás egy szabálytalanul nőtt vagy letört körömmel is hódítóútra indulhat. A pici megpróbálja kiegyenesíteni, és ha ezzel elkészült, a következő ujjára tér, majd a következőre. Rájön, hogy akörömrágás tökéletes tevékenység lehet például egy-egy nem különösképpen érdekfeszítő tévéműsor kiegészítésére. Aztán ha máshol tör rá az unalom - az autóban, a babakocsiban, a boltban, az orvosi rendelőben -, visszatér ehhez az időtöltéshez.
Nem éppen felemelő látvány, amint az amúgy tündéri gyerkőc elmélyülten csócsálja a körmét, arról nem is beszélve, hogy a lerágott köröm elfertőződhet, az egyenetlen köröm pedig elvághatja az ujját - mégse légy túl szigorú.
Erről a szokásáról ugyanis a legjobban közvetett módon szoktathatod le a lurkót. Ha nyíltan ráparancsolsz, hogy hagyja abba, csak ráirányítod a figyelmét – ráadásul könnyen lehet, hogy a kezét pont akkor emeli a szája felé, amikor az elméje elkalandozik.
Így pedig nem okolhatod, mert nem tudatos cselekvésről van szó. Inkább rendszeresen vágd, illetve reszeld simára a körmét, hogy minél kevesebb munkája legyen vele - ez esetben pótcselekvés helyett kénytelen lesz más, érdemi elfoglaltság után nézni, a körömrágás pedig szép lassan kikopik a repertoárjából.

Orrpiszkálás

"Nézd, anyu, ez volt az orromban!", mutatja az ujját a gyerek a boltban sorban állva. Ez valóban minden szülő rémálma, ám szinte biztosan csak olaj lesz a tűzre, ha azt mondod: "Fúj, fejezd már ezt az undorító bányászást!" Különösen, ha olyan arcot vágsz hozzá, mint a gumiarcú Jim Carrey valamelyik jobb pillanatában.
Íme, a helyes módszer az orrtúrás csökkentésére - könnyen lehet ugyanis, hogy a végső csatát csak a gyerkőc öt-hat éves kora körül nyered meg.
- Kínáld meg zsebkendővel, és segíts neki kifújni az orrát, ha szükséges.
- Növeld a szoba levegőjének páratartalmát, különösen éjszaka, hogy ne száradjon be a váladék.
- A gyerek ajka fölötti bőrt kend be zsíros krémmel, nehogy kipirosodjon az orra.

És ami a legfontosabb: ne fintorogj, amikor a gyerek az orrát piszkálja. Higgadtan utasítsd rendre, és keressetek együtt valamilyen értelmes foglalatosságot. Retorziót csak akkor helyezz kilátásba, ha a többedszeri kérésre sem reagál - ám aránytalan büntetést sohase szabj ki rá.
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése